l. Frigyláda.
(foederalis teologia), a protestáns hitrendszernek az az alakja, melynek ama felfogás képezi alapját, hogy az isten és ember közti viszony voltaképen frigykötelék és amely aztán ennek értelmében tárgyalja az egész üdvtant. Noha e felfogás a szigoru predesztinációval ellentétben áll, mégis a ref. teologusok között tört utat magának. Az első frigy-teologus ugyanis Bullinger Henrik volt, utána pedig Musculus Farkas, Ursinus Zakariás és Olevianus Gáspár következtek, akikkel egyidejüleg a magyar Melius Péter és Szegedi Kis István szintén elfogadták a frigy eszméjét. Ezután is többen működtek ez irányban ugy a XVI. sz. második, mint a XVIII. sz. első felében, de legrészletesebben és legalaposabban Coccejus János (l. o.) fejtette ki a frigy szerepére vonatkozó elméletét s ennélfogva sokat őt tartják a F. megalkotójának. V. ö. Zoványi Jenő, A coccejanismus története (1890).
J. A. (Jens Andreas), norvég nyelvész és népies iró, szül. 1821. Néprajzi, utazási munkáiban Norvégia É-i részének természetét és lakosságát irja le, azonkivül kitűnő vadász lévén, vadászai élményeit is élénk tollal ecseteli. Nyelvészeti munkái, melyekben a lapp nyelv ismertetésével szerzett érdemeket, a következők: Lappisk Grammatik (Lapp nyelvtan, a finmarki főnyelvjárás szerint, Krisztiánia 1850); Lappiske Sprogprver (Lapp nyelvmutatványok, mesék, közmondások és találós mesék gyüjteménye, Krisztiána 1856); Ordbog over det lappiske Sprog.; Lexicon Lapponicum cum interpretatione Latina et Norvegica (Krisztiánia 1887., ismertetve a Nyelvtud. Közlemények 22. kötetében). Nép- és földrajzi munkái: Finmarken néprajzi térképe (Krisztiánia 1861-62); A tromsöi kerület térképe, melyen a lappok vándorlásának utja is meg van jelölve (u. o. 1884); En Sommer i Finmarken, Russisk Lappland og Nordkarelen (Egy nyár Finmarkenben, az orosz Lappföldön és északi Karjálban, u. o. 1871, 2. kiad. 1880); Finmarkenből, rajzok (u. o. 1881., Laila cim alatt le van fordítva svédre, finnre, angolra, németre). Klosteret i Petschenga (a pecsengai kolostor, rajzok az orosz Lappföldről, történeti kutfők és népmondák alapján, u. o. 1884., le van fordítva svédre, németre, oroszra); Lappisk Mythologi, Eventyr og Folkesagn (lapp mitologia, mesék és mondák, u. o. 1871). Vadászati megfigyelő tehetsée főleg a következő cimü könyvében nyilatkozik, melynek egyuttal remek irodalmi formája van: Tilfjelds i Ferierne (a hegységben a vakációban vagy vadász- és halászélet a havasok közt, egy térképpel, u. o. 1876, 2. kiad. 1887). Végre lapp nyelven is kiadott több művet, a lappoknak vallási szükségletére; igy lefordította az uj szövetséget, a zsoltárokat, egy kátét stb., a norvég lapokban pedig számos kisebb értekezést közölt a lappokról.
(hajdan Jernit), dán grófság Jütlandban, az aarhusi kerületben, 84 km2 területtel. Urai a Frijs grófok, kiknek ott renaissance stylban épült remek kastélyuk van.
Keresztély gróf, dán konzervativ államférfiu, szül. 1817 dec. 8. Politikai pályáján különösen a nemesség és a kisebb gazdák érdekében fáradozott a városokból kikerült liberális nemzetiségi párttal szemben. 1865 nov. 6-tól 1870 május 28-ig miniszterelnök volt és egyuttal külügyminiszter. 1870-80-ig a «Godseier»-pártnak (a. m. az agráriusoknak) volt vezére. 1880. visszavonult a magánéletbe. Fia, F. Mogens (szül. 1849.) szintén tagja a képviselőház konzervativ pártjának.
1. Antal, pedagogus, szül. Körmenden (Vas vm.) 1855. A kanizsai gimnázium négy osztályának elvégzése után nevelőnek állt, majd a bácsi nyilvános izr. elemi iskolában tanítóskodott. 1874. a budapesti Stern-féle iskolában tanított, majd négy évená át katonáskodott. Katonai szolgálatának befejezése után a budapesti országos izr. tanítóképző-intézetbe lépett s ott tanítói oklevelet nyert. 1884. a siketnémák számára intézetet alapított, melyet lassanként felvirágoztatott. 1892. intézetét megnagyobbította és a szükséges nevelési eszközökkel szerelte fel. Az intézetet a főváros és az állam is segélyezi, minek fejében néhány, a fővárostól kijelölt siketnéma ingyenes oktatást kap benne.
2. F. Jakab, pedagogus, szül. Körmenden (Vas vm.) 1852 máj. 1. A nagykanizsai gimnáziumban tanult s papi pályára készült, de egy hülye gyermek látása arra indította, hogy e szerencsétlenek nevelésével kezdjen foglalkozni. A budapesti tanítóképzőben tanítói oklevelet nyert. 1875. államsegéllyel külföldre ment s meglátogatta a németországi, sőt a hágai és rigai kezdetleges hülye-intézeteket, valamint a prágait is. Hazatérvén, Munka cimmel Rákospalotán intézetet nyitott hülyék számára, mely 1877 febr. Első magyar hülyenevelő- és ápoló-intézet cimet vett fel. Ez idő tájt F. intézetének már 12 növendéke lévén, meg kellett azt nagyobbítani s ezért 1877 nov. Pestre helyezte át; 1880 óta az intézet Budán van. A király, az állam és a főváros is segélyezik.
(franc., ejtsd: frimer), a francia forradalmi naptárban a dérhó, nov. 21-től dec. 20-ig.
János Mária gróf, antradoccoi herceg, cs. és k. lovassági tábornok, szül. Finstringenen, Alsó-Lotaringiában 1759. jan. 3., megh. Bécsben 1831 dec. 26. 1776. mint közhuszár lépett a 8. huszárezredbe (akkor Wurmser) és abban mihamar tiszt lett; részt vett az 1778-79. hadjáratokban Csehországban, 1788-89. harcolt a törökök ellen, 1790. Németalföldön vett részt a felkelési kisérletek elnyomásában és 1792-1797-ig a franciák elleni hadjáratok alatt ismételve annyira kitünt, hogy 1797. a Mária Terézia-rend lovagja lett. 1798. ezredessé léptették elő s az akkor szervezett Bussy nevet viselő lovas-vadász ezred parancsnokává nevezték ki; ezen ezred élén harcolt 1799. és 1800., amikor Marengónál és a Mincio melletti csata után két lovas-ezred élén a hadseregnek visszavonulását az Etsch mögé födözte. 1801. tábornok lett és 1805. Debrecenben állomásozott. 1805. mint a lovas-dandár vezére Károly főhg alatt Olaszországban volt és főleg a S. Michele-i ütközetben és a caldieroi csatában tünt ki. A hadjárat befejezése után Kőszegre jött mint dandárparancsnok s ott maradt 1809. Időközben, 1806. a 9. számu huszárezred tulajdonosa lett. 1809. altábornaggyá léptették elő és az Olaszországban működő hadsereghez küldték mint hadosztályparancsnokot. A Friaulba való betörés alatt mint elővédparancsnok Pordenonénél legyőzte az ellenség hátvédjét, mely alkalommal 4 ágyut és 3 ezredsast vett el a franciáktól. A sacilei győzelem kivivásában is részt vett és ezután a Verona felé való előnyomulás alatt ő vezette az elővédet, valamint később a visszavonulás alatt is folytonosan ő volt a hátvéd vezére, miközben több ütközetben oly vezéri tehetséget és merészséget tanusított, hogy a Mária Terézia-rend nagykeresztjével tüntették ki. Mint hadosztályparancsnok részt vett a győri csatában. A békekötés után 1812. Belső-Ausztria lovassági felügyelője völt s azután az oroszok ellen küldött hadsereg tartalék-lovasságának lett vezére. 1813. előbb az Olaszország ellen működő hadseregnél volt hadosztályparancsnok s mint ilyen főleg neki volt köszönhető a villachi győzelem (aug. 24); ugyanezen év okt. 13. lovassági tábornok lett és a lipcsei csatában a V. hadtest osztrák-magyar csapatait vezényelte. Az 1814. hadjáratban, Briennenél, Arcis-sur-Aube és Bar-sur-Aube-nál tünt ki és a hadjárat befejezése után Mainz német-szövetségi várnak kormányzója lett. 1815. mint hadsereget vezető vezért küldték Olaszországba Murat nápolyi király ellen, ahol előbb a Po vidékén végrehajtott védőintézkedései s jól átgondolt, a viszonyoknak teljesen megfelelő hadműködési terve előkészítették Bianchi győzedelmes hadjáratát, miközben ő személyesen szervezte a Dél-Franciaországba indítandó, 68 zászlóaljból és 45 lovasszázadból álló hadsereget, amellyel a Simplonon átkelt Suchet francia tábornagyot néhány ütközetben visszaszorította és L'écluse meg Macon várakat bevette. A hadjárat befejezése után, 1818. F. volt az Elzász megszállására hátrahagyott szövetséges csapatoknak parancsnoka. Ezután a velencei tartományok hadparancsnokává nevezték ki. 1821. F. osztrák hadsereget vezetett Nápolyba az ottani forradalom elnyomására. F. nagy eréllyel és oly ügyesen működött, hogy már márc. 24. bevonulhatott Nápolyba, amiért a nápolyi király őt az antrodoccoi hercegi cimmel és 1 millió frt dotációval jutalmazta. 1825. Nápolyban maradt s azután ismét a lombard-velencei tartományok hadikormányzója lett; mint ilyen 1831. a forradalmi mozgalmakat gyorsan elfojtotta; ugyanez évben az osztrák grófi rangra emeltetett és nov. hóban az udvari haditanács elnökévé neveztetett ki. Végakarata szerint magyarországi palotai uradalmán temették el.
Antal, cseh egyháztörténész, szül. Hainspachban 1823., megh. Leitmeritzben 1881 okt. 28. A papi pályára lépett és felvitte a leitmeritzi püspöki méltóságig. Becses főműve a Kirchengesch. Böhmens (4 köt., Prága 1864-78), mely munka azonban az 1561. évnél nem terjedt tovább. Továbbá: Kath. Apologetik (1877); Geschichte der Bischöfe u. Erzbischöfe von Prag (1873) és Der heil. Johannes von Nepomuk (1879).
finom acélból készült kard. A nevét ebből a Rákóczi-féle jelmondatból magyarázták: Franciscus Rákóczi In Nomine Ggentis Insurgit Armis, mig a németek, p. Boeheim (Handbuch d. Waffenkunde 281. l.) szerint annyi volna, mint: F(ridericus III.) R(ex Hungariae) I(n) G(ermania) I(mperator) A(ugustus). A jelmondatos magyarázat onnan keletkezett, mert a régebbi szablyapengékre gyakran rá van vésve a FRINGIA szó (néha FRANGIA is). Az elnevezés azonban jóval régibb a Rákóczi-kornál, már Bocskai István 1595. végrendeletében előfordul (Radvánszky B. Magy. Családélet III. 179.) s mint Thurzó György 1612-ki leltárában olvasható (u. o. II. 177, 178), tulajdonkép a kardnak a vasát nevezték F.-nak s maga a kard lehetett pallos is, nemcsak szablya. Boeheim szerint a F.-k stiriai gyárakban készültek, a XVI. századbeli F.-pengéken azonban rendszerint GENOA v. VENECIA bélyeg van s a Zrinyi Péter ingóságai közt említett F.-ról is az van megjegyezve, hogy genuai.Olasz eredetre vall az elnevezés is, mely a déli szlávoktól jutott hozzánk; ott (p. a bolgároknál) igy hangzik: frengia. Ők pedig a törököktől vették, kiknél frengi, tulajdonkép frank, vagyis olaszoktól készített kardot jelent. Az olaszok ugyanis, különösen a Kelettel összeköttetésben levő városok (Velence, Genua), már a XV. sz. második felében készítettek szablyákat, melyek leszámítva a penge görbeségét és egyélü voltát, máskülönben teljesen a nyugati kardok formája szerint voltak előállítva, rendszerint S alaku keresztvassal, négyszögü vagy lapos gombban végződő egyenes, hosszu markolattal s a keleti vagy a régi magyar szablyákénál jóval hosszabb pengével, p. a Zschille-gyüjtemény egy ilyen XV. századbeli szablyájának hossza 120 cm. Ezek tekinthetők a legrégibb F.-knak, s a fegyvergyüjtemények ritkább darabjai közé tartoznak; a magyar nemzeti muzeum régiségtára p. két ilyen XV. századbeli olasz izlésü szablyát őriz s ilyen a Skanderbég-féle szablya is a bécsi császári gyüjteményben. A F. szót bevésve legelőbb a berlini Zeughaus egy a XVI. sz. második felében készült, genuai bélyeggel ellátott magyar szabásu kardján találjuk, mely a rajta levő felirat szerint Báthori István lengyel király (1574-1586) karjai közé tartozott; ugyanezen időből való Niolaus da Ponte velencei doge (1578-85) nyugoti izlésben előállított szabályája a drezdai történelmi muzeumban, amelyre FRANGIA szó van vésve. V. ö. Edelspacher Antal, Fringia (M. Nyelvőr 1870); Arch. Ért. 1872. VI. 113. - 1894. XIV. 190.