(lat. frivolus) a. m. töredékeny, gyönge, könnyelmü, sikamlós; az erkölcsi fogalmakkal játszó, nevezetesen a szemérem és kegyelet ellen könnyedén vétkező. Frivolitás, könnyelmüség, dévajság, továbbá egy keskeny vert csipkefaj is.
(ném. fries), a. m. képszék v. gerendamező, a klasszikus oszloprendek és származékai párkányzatának egyik tagja, mely az architrav és a koszorupárkány között van (l. Oszloprud). Sokszor ornamentális vagy figurális diszítésü, ez utóbbi is adta egyik magyar nevét. A parket-padozatban a falak hosszában fektetett szegélyező lemezeket szintén F.-eknek hivják.
vallási párt, l. Galénisták.
a Tacitus idejében u. n. frisii, frisenes, frigones, frisei, frisaevones, a régi Germania egyik néptörzse, mely az ingaevon-okhoz tartozott s a Flevo-tó, valamint a Rajna és Ems folyó közti vidéken (a mai nap is u. n. Frízföldön) lakott. Már Tacitus a F.-et bátraknak és szabadságra törekvőknek mondja. A F. nyelve a hollandi nyelvtől sokban eltér, amint egyes népszokásaik is. Igy az asszonyoknak egy régi fejdiszök a fülvas, t. i. egy patkóalaku lemez (amely a gazdagabbaknál aranyból készül), amely a két fül közt a hajzat összetartására szolgál; ez a fejdisz családi ereklyét képez s a fríz nők büszkék eme fülvasuk ősiségére. A fríz leányok és asszonyok szépek, bőrük finom, tejfehér és rózsaszin árnyalatával; testalkatuk erőteljes, nevezetesen a vállak és mellük széles. A F. termete magas, nevezetes a koponyájuk alakja, melyet a feltünő alacsonyság jellemez, homlokuk sem nem széles, sem nem magas: nyakszirtök igen széles és felülről lefelé erősen görbült.
(Vriesland), a Németalföldek 11 tartományának egyike az Északi-tenger, Zuider-tó, Gröningen, Drentha és Overyssel közt, 3320 km2 területtel, (1891) 335,824 lak. (1 km2-re 102). F. egészen sik vidék; egyes részei még a tenger felszinénél is mélyebben fekszenek, amelyeket 88 km. hosszuságban 3 hatalmas, gránitkövekkel erősített pilotasor véd a tenger hullámai ellen és amelyeket ennek dacára csaknem minden ősszel elönt a viz, ugy, hogy csak a magasabb helyeken v. mesterséges dombokon (terpen v. wierden) épült helységek maradnak szárazon. A jelentékenyebb folyók az É-i részekben a Lauwer és Ee, középen a Boorn és a D-i részeken a Kuinder és Linde. A tavak a tartomány DNy-i részén számosak és halakban gazdagok; ilyenek: a Fluessen, a Sneeki, a Sloteni, a Tjeuke-tó (meer, miként a lakosság nevezi); ezeknek feneke csaknem kizárólag turfa; vizök telítve van tanninnal és feketés. Számos mesterséges csatorna is szeli át a tartományt, ugy hogy alig van nagyobb helység, amelybe csatornán ne lehetne eljutni; a legjelentékenyebb csatorna a Treckvaart, amely Hartingenből Franekeren át Leeuwardenbe és innen két ágban Dokkumon keresztül a Lauwi-tóhoz és Groningenbe visz. Az éghajlat nedves ugyan, de egészséges. A felületnek 60%-a rét és legelő, 15,7%-a szántóföld, 8,4%-a mocsár, 2,4%-a erdő. Főtermékek: gabona, hüvelyesek, kender és len. Az állattenyésztés virágzó; főképen szarvasmarhákat, lovakat és juhokat tenyésztenek. A méhtenyésztés és halászat szintén sok kezet foglalkoztat; a tőzegbányászatnak a tartományban szintén nagy a gazdasági jelentősége. A Zuider-tó partján néhol borostyánkövet is találnak. A jelentékenyebb iparágak: vászon-, különösen vitorlavászonszövés, durva posztókészítés, szeszfőzés, sör- és hajógyártás és különösen vaj- és sajtkészítés; a sajt és vaj, a szarvasmarha és az állati termékek a fő kiviteli cikkek. A F. 3 járásra van fölosztva; ezek Leeuwarden, Heerenveen és Sneen. A főváros Leeuwarden. V. ö. Smallenburg, Algemeen aardrijks- en geschiedkundig wordenboek van de provincie Vriesland (1333); Winkler, Oud Nederland (1887); Winkler cikkei a Gäa-ban (1892); Helten, Ait-Ostfries, Grammatik (1892).
Története. A középkor derengése óta a germán eredetü frízek lakják a róluk elnevezett partvidéket és a szigeteket. Hajdan a Scheide torkolatától kezdve egészen a Weser torkolatáig ért F., a XIV. század óta azonban, midőn a németalföldi nyelv kiszorítá a fríz nyelvet, az Ems-től balra terjedő részek már nem viselik e nevet. A középkorban az ország 13 kerületre (Gau) oszlott. (V. ö. Richthofen alapvető művét: Untersuchungen über Fries. Rechtsgesch., 3 köt., melyhez két régi térképet is mellékelt.) A pogány frízek mint szabadságszerető halász- és hajósnép tüntek ki és már a franoknak is meggyült a bajuk a függetlenségökért élni-halni tudó néptörzzsel. I. Ratbod főnök azonban heristali Pippintől vereséget szenvedett, Poppo, II. Aldigisl-nek fia pedig, az utolsó fríz herceg, 734. esett el a Martell Károly ellen vivott csatában. Mindazonáltal továbbra is folyt a harc a frankok és a velük szövetkezett kereszténység ellen és 755. óta Nagy Károly a frízek ellen is folytatta hódító hadjáratait, ki arra kényszeríté a fríz főbbeket, hogy Liutgar kezéből a keresztséget fölvegyék. Ugyanő jegyeztett fel a frízek ősi jogait is. A verduni szerződés értelmében F. 843. Lotaringiához, 870. pedig Németországhoz került. A középkor további folyamában a frízek elkeseredett harcokat vivtak függetlenségük és kiváltságaikért, hol a szomszéd területi fejedelmekkel, hol magukkal a német királyokkal. Nyug. F.-ön több szabad paraszt-szövetséget alkottak, melyek tagjai szabad frízeknek nevezték önmagukat. Ezt a szövetséget 1423. ujították meg utoljára. Miuán ez belső bomlásnak esett áldozatul, a nyug. frízek 1457. meghódoltak III. Frigyes német császárnak, ki viszont kiváltságaikat és birodalmi közvetlenségüket ismerte el. 1523. V. Károly F.-ot a burgund-örökséghez csatolta. Később a spanyol Németalföldekhez tartozott, melyektől azonban a szabadságharc napjaiban elszakadt. 1606-1747-ig a németalföldi köztársaságnak volt egyik tartománya (Groningen-nel együtt). - Keleti F. Cirkzena Ulrik alatt hódolt meg III. Frigyesnek, ki Ulrikot grófi rangra emelte és az Ems és Weser között elterülő fríz birodalmi grófságot ruházta reá. Cirkzena utolsó sarja, Edzard Károly, 1744. halt meg, mire Kel. F. Poroszországhoz került, mely már 1694. kötött volt erre vonatkozólag örökösödési szerződést. A friz Wangerland és Ostringenben a Jever grófság urai játszottak nagyobb szerepet, az ugyn. Butjadinger-földön pedig 1574 óta az oldenburgi grófok birták a hatalmat. Wursten vidéke a brémai hercegséghez tartozott. É-i F. utóbb Helgolanddal együtt Slezvig-Holsteinhoz csatoltatott, jelenleg pedig ezzel együtt a poroszok birják.
l. Láp-juh.
Az ó-fríz nyelv egyik ága a germán nyelvnek, középhelyt foglal el az ó-szász és az angol-szász nyelvek közt. Ó-fríz nyelven irt költői művek nem maradtak ránk, s éppen ezért nemcsak az élénkebb, kifejezőbb szólásmódjait nem ismerjük, de hangtani viszonyainak tiszta megvilágítására is hiányzanak a kellő források. Legrégibb irott maradványok a XIV-XV. sz.-ból származó törvénygyüjtemények. Jellemző sajátsága az ó-fríz nyelvnek, hogy benne a k és g hagnok az i és e előtt sz hanggá változnak át (kerke = szerke, liggia = lidszia), A régi törvénygyüjtemények két fő tájnyelvet engednek megkülönböztetni: a keleti fríz és a nyugati fríz tájnyelvet; az előbbi az Ems és Hollandia közt levő területen, az utóbbi az Ems és a Weser torkolata közt volt elterjedve. Volt még egy harmadik tájnyelv is, az északi fríz, de erről irott mardványaink egyáltalában nincsenek. Leghasználhatóbb ó-fríz nyelvtan a Frisisk Sproglaere, irta Rask, megjelent Kopenhágában 1825; az ó-fríz szótárak közt legtöbbet ér Richthofen-é, megjelent Göttingában (1840). A ríz nyelvet ma sokkal kisebb területen beszélik, mint hajdan. A régi felosztáshoz hasonlón az uj-fríz nyelv is a nyugati, keleti és északi tájnyelvekre oszlik fel. A nyugatit másként pór, vagy vidéki nyelvnek is hivják, miután csak a pórnép beszéli. Az irodalmi nyelv a holland. A vidéken maradt fenn legtöbb nyoma az ó-fríz nyelvnek. Már két évszázad előtt itt indult meg a mozgalom, hogy a régi nyelvet irodalmilag műveljék. A művek közt, amelyeket e tájnyelven irtak, a legnevezetesebbek: Friesche rymlerye, irta Gysbert Japicx (Bolsward 1668); az ujabb időben irt munkák: Salverda, Itjtlijcke friesche rijmckes (Sneek 1824); Halbertsma J. H., De Lapekoerfen (Deventer 1822). A Waatze Gribberts brilloft cimü szinjáték a XVIII. sz. elejéről való (Lecuw 1812); kedvelt könyve a népnek: It libben fen Aagtje Ijsbrants (Sneek 1827). A nyugati fríz nyelv történelmi, jogi és nyelvi emlékeinek feldolgozásával és kiadásával az 1828. alapított: Friesch genotschap voor geschied-, ondheid- en taalkunde (friz irod. tört. és nyelvtársaság) foglalkozik, amely a De vrije Fries c. folyóiratot adja ki (1852 óta). Alig mulik el év, amelyben nyugati fríz tájnyelven irt művek ne jelennének meg. Rendes folyóiratok: Forjit my net (1871 óta); Swanneblommen (1851 óta); De Bije-Koer (1845 óta). A keleti fríz tájnyelv van a három dialektus közt a legjobban elhanyagolva. Négyszáz év óta érvényesíti rajta a befolyását az al-német nyelv, s amit ma keleti F. nyelvnek hivnak, az nem egyéb, mint az u. n. «plattdeutsch» tájnyelv. Éppen ezért a Stürenburg-féle «Keleti fríz szótár»-ban (Aurich 1857) a fríz nyelvnek csak romjait találhatjuk. Mindössze Wangeroog szigetén és az u. n. Saterland néhány falujában maradt meg tisztán ó-keleti-fríz nyelv. Kimerítő tájékozást nyujt e két vidékt nyelvéről a Friesische Archiv (Oldenbg. 1847-54); fontos, XVII. sz.-ból származó, erre vonatkozó mű Cadovius Müller lelkész, memoriale linguae frisicae c. könyve (Leer 1875); keleti F. szótárt adott ki T. ten Doornkaat-Koolman (Norden 1877-85, 3 kötet). Az északi fríz tájnyelv jobbára dán és al-német elemekkel van keverve, s ma már csak Dél-Jütland és Schleswig nyugati partvonalán, és e part mentén fekvő Sylt, Föhr és Amrum szigeten beszélik. Tulajdonképen a helgolandi nyelv is ide tartozik, de ezt teljesen kiforgatta eredeti alakjából a sok idegen elem. Az északi F. nyelven irt költői művek közt legnevezetesebb Hansen F. P. De gidtshals cimü vigjátéka. Északi fríz szótárt adott ki Outzen (Glossarium, megjelent Kopenhága 1837); legfőbb mű, amely e tájnyelvvel foglalkozik: Bendsen, Die nordriesische Sprache nach der Moringer Mundart (Lejda 1860). Az egész friz irodalom áttekintését Mone, Übersicht der niederländischen Volkslitteratur älterer Zeit cimü művének függelékében találhatjuk meg. Bibliográfiai segédkönyvül ajánlható az Essai d'une bibliographie de la littérautre Frisonne c. munka (Hága 1859). Az összes uj-fríz tájnyelvekről kimerítő nyelvtani és irodalmi felvilágosításokkal szolgál Winkler, Allgemeen nederduitsch en friesch dialektikon könyve (Hága 1872, 2 kötet).
l. Frízföld.
az Északi-tenger DK-i részében, a német partok mellett elhuzódó szigetsor, amely egykoron a szárazfölddel össze volt kötve és ettől csak sekély csatornák választják el; nagyobb részök a tengerapadás idején száraz lábbal is elérhető. K-i és É-i szigetekre osztják föl. Az első csoport az Ems- és Weser-torkolat közt fekszik; hozzája tartoznak: Borkum, Juist, Norderney, Baltrum, Lengeroog, Spiekeroog és Wangeroog. A második csoport Slezvig partjai előtt terül el; ide sorolják Amrum, Sylt, Röm és a dán Fanö szigetet (l. az egyes cimeket). Tágabb értelemben a F.-hoz számítják még a Németalföld É-i partján elterülő szigetsort is Texeltől az Emx-torkolatig; ezt a csoportot Ny-i F.-nek nevezk. V. ö. Jensen, Die nordfresischen Inseln (Hamburg 1891).
(franc.) a. m. hajviselet.