(Fulcard), chartres-i szerzetes, részt vett az első keresztes háboruban, I. Jeruzsálemi Balduin káplánja lett s a következő műveket irta: Gesta Francorum Hierosolyma peregrinantium, mely a kereszteseknek 1095-1127. terjedő megbizható történetét adja. Kiadta Bongarsius I. a Gesto dei per Francos és a Recueil des historiens des croisades (Páris 1866, 3 köt.) c. könyvben.
1. 180 km. hosszu forrásfolyója a Wesernek (l. o.) és főfolyója Hessennek. A Rhôn-hegységben, a Wasserkuppén több forrásból fakad. Mündennél egyesül a Werravel; Hersfeldnél lesz hajózhatóvá, de gyors folyása miatt hajók nem igen járnak rajta; ezért csatornázni fogják. Mellékvizei a Lüder, Schlitz és Eder, meg a Haune. - 2. F. város és az ugyanily nevü járásnak és egy püspöknek székhelye Kassel porosz kerületben, a F. jobb partján, kellemes völgyben, több vasuti vonal mellett, (1890) 13,125 lak., vászon-, gyapju- és pamutszövéssel, bőr-, sör-, gép-, lámpa-, szappan- és ecetgyártással, bronz- és kézműipartárnak készítésével, nagy ló- és marhakereskedéssel. A tekintélyes, számos toronnyal rendelkező városnak jelentékenyebb épületei a dom, 33 m. magas kupolával a XVIII. század elejéről, egy régibb templom helyén, amelyből N. Károly császár egy régi képe és egy kripta, a Bonifacius-kápolna maradt fenn; ez utóbbinak oltára alatt van eltemetve Bonifacius, a pogány germánok apostola. A kis Szt. Mihály templomot a dom mellett a XI. században építették ujra, a kriptája azonban alkalmasint még 822-ből való. Az egykori püspöki és most Hessen-Rumpenheim grófi palota előtt áll sz. Bonifacius ércszobra Henscheltől a következő fölirással: St. Bonifacius, Germanorum Apostolus. Közelében a Petersberg szép kilátással a régi, a XVIII. században ujra épített templommal. F. Bonifacius tanítványától, Sturmtól alapított bencés apátság körül keletkezet, mely a középkorban a műveltségnek egyik fő-fő gócpontjává lett. 1162. erősítették meg. A német parasztháboruban a várost, vmint a klastromot a parasztok elfoglalták, de hesseni Fülöp őket csakhamar kiüzte. 1734. egyetemet kapott, amelyet 1804. gimnáziummá alakítottak. V. ö. Schneider, Führer durch die Stadt F. (1890); Codex diplomaticus Fuldensis (kiadta Dronke); Arnd, Gesch. des Hofstifs F. (1860); Gegenbauer, Das Kloster F. im Karolingisch. Zeitalter (2 köt. 1874).
Lajos, német drámairó és műfordító, szül. Majnai Frankfurtban 1862 jul. 15., bölcsészeti és irodalomtörténeti tanulmányokat végzett és jelenleg Berlinben él mint iró. A fiatalabb német nemzedéknek tán legtehetségesebb tagja. Szinművei közül nevezendők: Unter vier Augen (vigjáték 1884); Ein Meteor; Die wilde Jagd (vigjáték 1888); Das verlorne Paradies (dráma, 1890); Die Sklavin (szinmü, 1891). Több sikerült versgyüjteményt is irt: Satura; Neue Jugend; Sinngedichte és Neue Gedichte. Remekül ford. le németre Moliere mesterműveit (Stuttgart 1892). 1894. adta ki Lebensfragmente-nak elnevezett életrajzi vázlatát. Legujabb versekben irt szinműve: Der Talisman, oly sikert aratott, hogy a Schiller-alap bizottsága F.-nak itélte oda a nagy dijat; a német császár azonban ezt a hatáozatot, tekintettel az iró ifju korára, felfüggesztette. A Talisman egy év alatt 9 kiadást ért.
(annales). A IX. századbeli egykoru németországi források között a F. foglalják el az első helyet, nemcsak terjedelemre, hanem megbizhatóságra nézve is. Einhard (l. Pallas Nagy Lexikon V. köt. 803. l.) kezdte a feljegyzéseket, Rudolf, Hrabanus egyik tanítványa pedig folytatta 839-től 863-ig, innen 882. illetőle 901-ig más jámbor barátok folytatták. Rudolf feljegyzései olyan megbizhatók, hogy hivatalos jellegüeknek mondhatók. Az utolsó rész ugylátszik már nem készült Fuldában. A honfoglaló magyarok Frankország ellen intézett kalandjaikra nézve is fontosak. Megjelentek a Mon. Germ. (Scriptores) I. kötetében 337-415. l. Németre ford. Rehdantz (1852). V. ö. Wattenbach, Deutschl. Gesch.-Quellen I.
benedekrendi apátság, a régi Buchgauban, alapította szt. Bonifác és ennek tanítványa szt. Sturm, 744., Zachariás pápa pedig minden püspöki joghatóság alól kivonta. Első főnöke szt. Sturm volt, már alatta a kolostor annyira felvirágzott, hogy Pipin és N. Károly számos birtokadományozással gazdagították. A rendtagok a földmiveléssel, a művészetekkel és a tudományokkal foglalkoztak s iskoláikból az akkori világ leghiresebb egyházi s világi férfiai kerültek ki. XIII. János pápa I. Ottó kérésére a fuldai apátot Németország s Gallia primása cimmel diszité fel, IV. Károly pedig a császárné kancellári méltóságát adományozta nekik. A X. század elején azonban a szerzetesi fegyelem sokban meglazult, birtokviszonyaikban pedig olyan hanyatlás állott be, hogy földterületeik egy részét vagy elvették tőlük, vagy maguk elzálogosították. 1752. I. Ferenc császár kieszközölte XIV. Benedek pápától a fuldai apátságnak püspökségre való emeltetését. A püspökválasztási jogot a káptalan gyakorolta kizárólag, a pápa utólagos megerősítése mellett. Ezek birodalmi hercegi rangot viseltek s világi joghatósággal is birtak egész 1820-ig, midőn erről le kellett mondaniok. A freiburgi érsekségnek VII. Pius által 1811. történt alapításakor a fuldai püspökség is alárendeltetett s joghatósága azóta a weimari nagyhercegségre s az u. n. Churstaatra terjed ki.
(lat.) a. m. fénylő, vakító.
1. Fabius Planciades, római grammatikus, ki körülbelül 480-550. élt Afrikában. Nyelvezete izléstelen, nagymondó frázisok halmaza, telve hosszu lélekzetü körmondatokkal, tulterhelt mondatszerkesztéssel és nyelvtani szabálytalanságokkal. Négy irat maradt fenn tőle: a) Mythologiarum II. III., nevek és mitoszok kalandos magyarázata; b) Vergiliana continentia az Eneis tartalmának allegorikus magyarázata, mit Vergiliussal adat elő; c) De aetatibus mundi, világtörténelem-féle, szegényes tartalommal; d) Expositio sermonum antiquorum, maga csinálta idézetekkel. Kiadta Staveren, 1742.
2. F. A viszontagságos életü ruspei püspök, ki Teleptében 468. született, prokurator, szerzetes, kolostoralapító (Byzancene), majd 507 óta ruspei püspök. Tarsimund, a vandalok arianus királya, számkiveti Sardiniába, hol kolostort alapít (Cagliari) és számos teologikus iratban harcol az arianusok és semipelagianusok ellen; Hilderich alatt 523. visszatér Ruspéba s 533. meghal. Nyelve izléstelen és száraz. Kiadta Hurter, 1884.
3.F. Ferrandus, az előbbinek tanítványa s viszontagságaiban osztályosa, 540 táján a karthagói egyházban diakonus; meghalt 550. Megirta F. püspök életét, mely életrajz hüséges tükre az illető kor viszonyainak. Egy breviatio canonum és néhány levél is maradt tőle. Kiadva Mignenél, 1848. V. ö. Teuffel, Schwabe Gesch. d. röm. Literatur.
(állat), a félfödeles szárnyuak rendjének egyféleszárnyuak (l. Egyenlő szárnyuak) alrendjébe tartozó rovarcsalád, igen sajátságos külsejü fejjel, melyen a homlokot, nyakszirtet és pofákat éles tarajok választják el, félgömbforma kis szemekkel és egy mellékszemmel; igen rövid csápokkal, vékony mellső szárnyakkal. Több faj jelentékeny nagyságu és élénkebb szinezetü. Főleg a forró földöv lakói s Európában csak néhány igénytelen faj tenyészik. A család nevét a surinami F. laternaria L. fajtól nyerte, amely felől régebben azt hitték, hogy éjjel világít. Nem cirpelnek, hanem testük fölületével viaszszerü anyagot választanak ki, amely aztán fonálforma tekercsekben a potrohra rakodik. Európában és hazánkban is a következő nemeknek fajai tenyésznek: Tettigometra Lat., Issus Fabr., Delphax Fabr., Cixius Latr., Pseudophana Febr.
(lat.) a. m. villámlás.
(lat.) a. m. villámosok, villámjósok, a haruspex papok egyik osztályát tették, akik a villámlásból sejtett isteni akaratot értelmezték s azokért áldozatot mutattak be.