l. Takarmányfüvek.
különböző lóherefélék és pázstifélék (füvek) keveréke, melyet a szántóföldön takrmánynyerés céljából termelnek. A létesítendő F. vetőmagkeverékébe felveendő lóherféle növények közül a legnevezetesebbek a vörös-, a fehér- s a korcslóher, a homoki s a komlós-lucerna, a baltacim és a nyulszapuka, a pázsitfélék közül pedig a fümagtermelés alatt (l. o.) felsorolt fünemek. A herenemüek a keverékben 50-80, a fünemüek 20-40%-al szoktak képviselve leni. A F. vetése megegyezik a lóher vetésével, csakhogy a lóherfélék s a füfélék magkeverékét külön-külön kell elvetni; a vetés rendszerint tavaszkor történik, tisztán vagy védnövénnyel, mely célra a ritkán vetett árpa legalkalmasabb. V. ö. Balás A. és Hensch A.: Különleges növénytermelés. (Magyar-Óvár 1889).
(növ.), a németek Kräterbuchja alapján régibb botanikusaink, p. Beythe munkájának a cime. Diószegiék már Füvészkönyv cimet választottak.
(növ.). Éppen mint a fünek, ugy a F.-nek jelentése sincs szigoruan meghatározva. Értik alatta a botanikával vagy szisztematikával való foglalkozást, sőt az egész növénytant is. Legcélszerübbnek ajánlkozik azonban a F. a részletes növénytan azon ágának jelölésére, mely az országok növényzetének különböző viszonyait vagy a természetes flórákat ismerteti. A F. (vagyis florisztika) a botanikának nem kikerekített ága, hanem amint valamely vidék, v. valamely flóra vegetációjának különböző viszonyait kutatja és ismerteti, a növénytan több ágának tesz vele hasznos szolgálatot.
(növ.), l. Növénykert.
v.fűzfa (növ., Salix Tourn.), leginkább vizes helyeken növő barkás, kétlaki fák v. cserjék; szára (him) és szürkés (termő) barkájok külön-külön tövön nő. Levelük gyakran keskenylándzsás, a hegyi fajoké szélesebb. Némely faj barkája a levelek fakadása előtt, másoké vele egyszerre fejlődik.
[ÁBRA] I. A rekettye füz (S. Caprea) him barkája. II. Magános himvirág. III. Termő barka. IV. Magános termő virág. V. A mag. VI. A termés. VII. A termés keresztmetszete.
Ausztrálián kivül mintegy 160 faja mindenfelé terem. Meghatározása nehéz, nemcsak azért, hogy a himes és termő példák külön nőnek és némely korai fajból még később levelet is kell gyüjteni, hanem azért is, mert egyes faj kereszteződés révén egymással nagyon összekeveredik, sőt az egyes törzsfaj is hajlandó a változékonyságra; ezért Endlicher a Salixet «botanicorum crux et scandalum»-nak is nevezte. Hazánkban 21 törzsfaj, több fajta és fajvegyülék terem. A legtöbb F. az északi mérsékelt földöv hidegebb vidékein és a hideg földövön él, egyes faj egész az örök hó határáig felhat. Azonban felfelé mindinkább eltörpül, ugy hogy a földsarki F. (S. polaris Wahlenb.) mintegy fonálalaku, ujjnyi hosszaságu, a S. herbacea L. (fünemü F.) pedig a havasok csúcsán majdnem fünemü száru. A legtöbb F. cserjealaku, kevesebb (S. alba, S. Fragilis, S. pentandra, S. triandra L., szomorufűz) a fa. A F. különben életerejére nézve a többi fát felülmulja, vesszeje könnyen megfogamzik s a parti, valamint folyammelléki flórának fő része. Különböző fűzfaj kérgében csersav és a keserü salicin (fűz keserüje, S. Helix L., S. purpurea L.) van, miért is a S. Caprea L., S. pentandra L. (l. Babérfűz), S. fragilis L., meg a S. alba L. 2-3 éves vesszőinek kérgét (cortex Salicis) finom bőrcserzőnek (orosz bagaria) és orvosságnak gyüjtik, néha a kininhez pótlékul adják. A havasok lakói a S. glauca L. kérgének kifőzött levét hideglelés ellen szintén használják. Keleten a szomoru F. (S. Babylonica L.) barkáit és fiatal ágait is orvosságnak használják. É.-Afrikában az egyiptomi F. (S. Aegyptiaca L.) illatos barkáiból készített viz (kalaf) nemcsak izzasztó szer, hanem nyáron a gyakori hideglelés, sőt majd minden más betegség ellen használatos. A F. fája fehér, puha, de nem nagyon tartós, azért oly sokfélekép mint más fa, nem értékesíthető, de főleg a S. alba-é, S. fragilis-é meg a S. Caprea-é különböző házi eszköznek: rostakávának, doboznak, kosárnak, facipőnek (Oderbruchban), razoló szén és puskapor gyártására, abroncsokul, az épületek szarufájaul és gerendájaul mégis használatos. A görögök paizsa gyakran F.-ből készült. A F. hársa kötözőnek, gyékénynek, stb. jó. Legértékesebb a kosárkötő F. (S. viminalis L.), valamint a S. Helix, S. purpurea, S. alba, S. daphnoides Vill. F.-bokor is; nyulánk, ágatlan szivós vesszeiből kerítést, kaput, kocsikat, székes stb. fonnak s a szőllőkben már a régiek is kötözőnek használták. A németek kosárárui egész Európában, Amerikában, mind a két Indiában, sőt Khinában is kelendők. A F. erdészeti jelentősége kevés, mert csak kevés F. terem az erdőben (S. Caprea, S. cinerea L., S. aurita L., nálunk a S. Gilesiaca W. is), de a cserjefűzek a folyam partvédelmében, töltésen vizi építésnél, a mocsár kiszárításával, a homok megkötésével stb. igen jó szolgálatot teljesítnek. Németországban a füzfák levelét takarmányul is használják. A tavaszi F.-ák barkáját a méh is szivesen látogatja s a fajvegyülést elősegíti. Több faját disznek is ültetik.
[ÁBRA] Törpe füz (Salix herbacca).
A F. rendesen vizenyős, ingoványos helyen, vizparton terem, a hegyi fajok elszórtabbak. Az égerfával együtt az a fa, mely a mocsaras talajt erdő v. liget módjára nőtte be (füzes a. m. salictum és salicetum, (l. Égerfás mocsár). Tavasz derekén a füzes környékét egész pehely borítja, mert a magva a szőr üstökkel széthurcolódik s a környező bokrot és füvet egyideig ellepi, de a F.-nek ezt agyapját legfeljebb lámpabélnek v. tölteléknek kevésbbé lehet használni. A F. fajai generice egymástól nem szorosan különváltak, sőt némileg gyakran az eltérőbb fajok is egyesülnek (l. Fajvegyülék). Kétlaki létökre azonban a fajvegyülésnek némelykor majd csak a himje, majd csak a nősténye ismeretes (Salix Rákosina Borb.), ezenfelül magvat vagy nem, v. csak ritkán érlelnek, ezért a füzhibridet, ha a gyors növekedés miatt tenyészteni szükséges, vesszőkről kell szaporítani. A F. ha nem csonkítják, különösen a S. alba, meg a S. fragilis, 150 esztendei is elél, ezeket tüzelőnek is levágják. A F. tenyésztése kisebb birtokosra nézve mélyebb vizekben, a folyókban, völgyekben, sikságon stb. nevezetes feladat. Tenyésztésre ajánlatosak s időnként csonkításra is alkalmatosak a következők: a fehér v. ezüstös F. (S. alba L.), a sárgavesszős vagy sár-F. (S. vetellina L.), meg a törékeny v. csörege F. (S. fragilis L.) különösen folyók partjára. A cserjefüzekből ajánlatos a kosárkötő F. (S. viminalis L., l. a Cserzőnövények mellékletén), a piros v. csigolya F. (S. purpurea L.), a Mandola F. (S. amygdalina L.),a babér F. (S. pentandra L.), a kaspi F. (S. acutifolia Willd.) stb. Lásd Androgyn, Rozmaringfüz, Szomorufüz. - A füz termelését, l. Kosárfüztermelés.
(növ.), a fűzfa rügyeiből a Cecidomya strobilina Brem. gubacsdarázs megszurása folytán keletkezett bozontos kinövés. V. ö. Gubacsrózsa.
(növ., Lythrum L.), a róla nevezett család pirosvirágu füve, 23 (hazánkban 4 és néhány fajvegyülék) faja a föld kerekségén elszórva nő. A Salicria L.) fűzfalevelü fü, piros F.) 0,7-1,3 m. magas, nedves helyen gyakori, virágszirmával a cukrász pirosra fest. Gyökere orvosság volt; itt-ott kertbe is ültetik. A F. fajai általában jó takarmányfüvek.
(növ., Lythraceae, Lythrarieae, a mirtuszképüek rendjének családja. Fünemü cserjés v. fás növények, egyszerü, épszélü, átellenes v. örves, többnyire pálhátlan levelekkel. Virágjuk csillagszerü, ritkán kétoldalas, többnyire pároséltü. Vacokja csöves, kehelyalaku; kehelylevele hat, szirma is annyi, a himekkel együtt a kehely tövéhez nő (flos perigynus), a bimbóban gyakran gyürött. Himje 6 v. 12, ekkor két körben van, s az egyik kör mélyebben fekszik. Gyümölcsük 1-6-rekeszü s a maradandó kehely takarta sokmagu tok. Magfehérjük nincs, a csira egyenes, a szik csaknem kerekded. Mintegy 350 fajuk főleg a trópusok vidékén nő, mérsékelt hevü tartományokban kevesebb.
kisközség Abauj-Torna vmegye füzéri j.-ban, (1891) 761 magyar és tót lak., az Oritahegy alatt (801 m.) csinos hegyitó (Izdra-tó). Nevét a hely valószinüleg a völgy alján folyó fűzfákkal förülvett pataktól, tehát füz-ér-től vette. - Vára egyik legszebb s legvadregényesebb romja hazánknak. A vár már a XIII. század elején kezd szerepelni történelmünkben; eredetileg valószinüleg a fejedelmi Aba-nemzetség birta. A XIV. sz. folyamán valószinüen a Drugeth-családé volt; 1430. Zsigmond király F.-t és uradalmát Perényi Péter fiai: János és Miklós részére adományozza. Legnevezetesebb szerepet akkor játszik, midőn a mohácsi vész után Perényi Péter koronaőr Szapolyai János királlyá koronáztatása után (1526), F.-be rejtette el s 1527-ig itt őriztette a szent koronát. 1529. Némethy Miklós volt F. várnagya, utána a füzéri uradalmat Perényi Gábor birta, kinek halála után F. a Báthory-családra szállott. Ecsedi Báthory István alatt F. vára és Rákoczi Zsigmond Regéc várának tiszttartói közt a két uradalom erdejének határai felett élénk határvillongás keletkezett. Báthory István F.-t Báthory Erzsébetnek, a kegyetlenkedéseiről ismert «csejthei szörny»-nek hagyta. Azután a Nádasdy-családé volt, mely mintegy 70 esztendeig birta. A kurus felkelés idején a németek lerombolták, hogy a felkelőknek erősségül ne szolgálhasson. Thököly bukása után a vár Károlyi László szatmári főispáné lett, majd elzálogosítás utján a lipóci Keczer-család tulajdonába ment át. A mult század közepén a Károlyi-család visszaváltotta; jelenleg Károlyi László grófé. A vár és uradalom történetére vonatkozó adatokat Baross László ügyvéd, egykori füzéri jogügyi igazgató állította össze.