(állat, Vertabrata), a jelenben elfogadott 9 állatkör egyike s ezeknek, tehát az állatországnak legmagasabbika, melynek fő jellemvonása az, hogy valamennyi állat fajának testében a hátoldalon porcogós vagy csontos belső váz van: a gerinchur vagy gerincoszlop, s éppen ettől nyerték e század elején a Gerincesek elnevezést. A test általában mindig kétoldali részarányos s csak ritkább esetekben fordul elő eltorzulás. (l. Félszeguszók). A gerincoszlop a test hátoldalának hosszában fut végig s a háton az agyat és gerincagyat, a hasoldalon ellenben az összes többi belszerveket zárja magában a bordáktól (l. o.), formált mell-, továbbá a hasüregben. Mindamellett a gerinoszlop nem az összes G.-nél egyforma szerkezetü és fejlettségü, mert vannak olyanok is, amelyeknél csupán többé-kevésbé tagolt porcogós hurból, az ugyenevezett háthurból (chorda dorsalis) áll, mint különösen a Porcogós halaknál, a magasabbaknál már elcsontosodott gyürükből, ugynevezett csigolyákból (. o.) áll, amelyek ugy az egyes osztályoknál, mint ugyanazon egy gerincoszlopon is különbözőek. A csigolyáknak különböző nagyságu és különböző irányban álló nyujtványai vannak, melyek közül a hátiak a gerinccsatornát zárják körül s ebben fekszik a gerincagy; a csigolyák testével és harántnyujtványaival izesülnek a mellkast körülzáró bordák. A gerincoszlop mellső része koponyává módosult s az agyat zárja körül. Ez maga szintén csigolyákból formálódott. A koponyával mell- és hátoldal felé porcogós, vagy csontosodott vázrészek izesülnek, s ezek a száj és orrüreget zárják körül, tehát a gerincesek feje koponyából és arcból áll. A test többi része törzsre és farkra különült, mely utóbbi azonban főleg az alsóbbrendü G.-nél fejlődött ki jól és sok esetben helyváltoztató szervül is szolgál. A végtagok száma állandóan két pár, egyes esetekben azonban egyik, néha pedig mindkét pár elcsenevészedhetik. (L. Kigyók.). A végtagok majd uszók, majd szárnyak, majd kezek vagy lábak, de minden esetben azonos, vagy legalábbis is igen hasonló belső csontszerkezetet mutatnak. A testhez való izesülésüket külön csontok eszközölhetik, s ezek a vállövet és medenceövet formálják; az első meglehetős mozgékonyan függ a gerincoszlophoz, az utóbbi azzal többé-kevésbbé szilárdan összenőtt.
A gerincoszlopok részeinek, a fejnek, a végtagoknak s általában az egész testnek a mozgását az izmok eszközlik, amelyek a bőrtől elkülönültek és bőrizomtömlőt nem képeznek. A bőr mindig két rétegből áll, a hámból és irhából, mely utóbbiból csontok is fejlődhetnek, az u. n. bőcsontok; ezenkivül főfelületén hajszának, szőrök, sörték, tüskék, tollak, pikkelyek fejlődhetnek s e sorozatba tartoznak a körmök és karmok is. Az irharétegben edény-, ideghálózatot, továbbá különböző váladékot szolgáltató mirigyeket is találunk (l. Bőr). Az idegrendszer középpontja a koponyában fekvő agy s az ezzel összefüggő gerincagy (l. Gerincvelő), amelyekből a test minden részét behálózó idegek erednek (l. Agy); a magasabbrendü G.-nél az egy tömege jóval fölülmulja a gerincagyét, mig az alsóbbrendüeknél megfordított a viszony. A belső szerveket az ugynevezet együttérző- vagy szimpatikus idegrendszer látja el idegekkel. A magasabbrendü külső érzékszervek valamennyien a fejen foglalnak helyet s az agytól nyerik idegeiket; de a tapintás érzékének végkészülékei a testföfelület más pontjain is emelkedhetnek. A tapintás-, szaglás-, izlés-, hallás- és látás külső érzékszerveket valamennyi G.-nél megtaláljuk, az utóbbi azonban az állandóan sötétben élőknél el is csenevészhetik. A bélcsatorna mindig jól fejlett, rendesen hosszabb a testnél s ezért többszörösen hurkolt; több részletre különült. A szájnyilás mindig a hasoldalon nyilik, ugy az alfélnyilás is. A szájnyilást az alsó és felső állkapocs, valamint a szájpad fogja körül, melyek közül az első a koponyával mindig mozgékonyan izesül, mig a más kettő többé-kevésbbé szorosan összenőtt s a legtöbb esetben fogakkal fegyverzettek. A szájban fekszik a nyelv is s ezen kivül több mirigy is ide önti váladékát (l. Nyálmirigy). A szájnyilás a bárzsingba vezet, mely után az emésztőgyomor következik s az egyes esetekben bonyolódottabb szerkezetü (l. Kérődzők). A további részletek a vékony-, vastag-, vak- és végbél, amely aztán az alfélnyilással közlekedik. A lélegzés tüdőkkel, vagy kopoltyukkal történik (l. Kopoltyu és Tüdő). Az egyszerü, vagy kettős vérkeringés központját mindig a gerincoszlop alatt fekvő sziv képezi, mely 2-4 rekeszü és összehuzódása a vért a külön falakkal ellátott véredényeken át az erekbe s egész testben eloszlatja, majd ismét visszafogadja (l. Vérkeringés és Sziv). Kiválasztó szervekül a vesék szolgálnak, mig elválasztókul a máj, hasnyálmirigy, lés stb. A szaporodás ivaros uton történik, rendesen váltivaruak s csak ritkább esetben fordul elő himnősség (egykét hal), vagy eleveneket hoznak a világra, vagy pedig tojnak; az embrióknak mindig a háti oldala kezd hamarább fejlődni s ezek hasoldalukkal függenek össze a tápláló székkel. A geologiai korszakokban legelőször a halak jelentek meg, ezeket követték a kétéltüek, csuszómászók és madarak, végre az emlősök, mely utóbbiaknak első megjelenésre a triászra esik. Öt nagy osztályra osztatnak: Mammalia, Emlősök (l. o.); Aves, Madarak (l. o.); Reptilia, Csuszómászók (l. o.); Amphibia, Kétéltüek (l. o.); Pisces, Halak (l. o.).
a szántóföld megmivelésének azon módja, amelynél szántáskor összevetett barázdákra v. külön e célra szolgáló töltögetőkkel alakított gerincekre történik a vetés. Nedves és sekélyrétegü földeken kivált a burgonyát, a répát s a tengerit mivelik gerincesen.
a szántásnak azon módja, melynél csak minden második barázdát szántanak ki s az igy kifordított barázda a szántatlan barázdán nyugszik. A G. jelentősége abban rejlik, hogy azáltal a föld a téli fagy behatásának nagyobb mértékben kitehető s hogy ugyanazon idő alatt nagyobb terület megszántható; csak ősszel alkalmazzák őszi szántás helyett.
(chorda dorsalis), l. Csontváz, Amphioxis lanceolatus és Gerincesek.
l. Csontváz és Gerincesek.
szelemenes födélszékekben az a szelemen, melyet közvetlenül a gerinc megtámasztására használunk. Annak a födélszéknek gerince, melyben G. van, rendszerint nem lesz idő folytán olyan hullámos, mint azé, melyben G.-t nem alkalmazunk.
(állat, Avertebrata), a gericesekkel ellentétben mindazok az állatok, melyeknek testében csigolyákból összetett, illetőleg tagolt gerinchur vagy gerincoszlop nincsen. E csoportba az állatországnak a következő körei tartoznak: Véglények (Protozoa); Ürbelüek (Caelenterata); Tüskebőrüek (Echinodermata); Férgek (Vermes); Izeltlábuak (Arthropoda); Molluscoideaz; Lágytestüek (Mollusca).
v. Gerincagy (medulla spinalis), a gerincoszlop csatornájában elhelyezett vezető és egyuttal központi szerv, amely fent a nyult agyvelőbe folytatódik. A nyaki tájon, valamint az ágyéki tájon is egy-egy duzzadás van, mig vége finomabb-durvább és legyezőszerüleg szétterülő idegeket ereszt ki magából s e része a gerincagynak lófarknak neveztetik az ahhoz való hasonlatosság miatt. Ezen lófark közt a gerincagy u. n. végkupjából a gerincagy végétől (2-ik ágyéki csigolyától) kezdve a végfonal megy ki. A gerincagy elül és hátul barázdák által, kis összekötő hidat kivéve, be van hasítva egész hosszaságában. Az elülső hosszanti és hátulsó hosszanti hasadékok (fussura longitudinalis anterior et posterior) ezek. De nemcsak elől, hanem oldalt felé is vannak ugy elől mint hátul szintén, bár sekélyebb barázdái (sejtjei), amelyekből a gerincagy, illetőleg gerincidegek, u. n. gyökei (radices) menneki ki az egész testbe, illetőleg mennek a periferiáról (a test környéki részeiről) a gerincvelőn át az agyhoz. A agyból lemenő idegek a mozgást kormányozzák és az erre való ingerületet (akaratot) vezetik - mint a telegráfdrót a központi stációból a vidékre a táviratot - le az egyból; mig a hátulsó gyökökön bemenő idegek a környékről - a vidéki stációról - vezetik fel az agyhoz, a központi stációhoz, az érzéseket.
[ÁBRA] 1. ábra. A gerincagy hátsó felülete. b hátulsó hosszanti hasadék (fiss. long. post.); AA mellső-, BB hátulsó szarvak; m elülső, h hátulsó gyökök.
A gyököket is azért mozgató és érző gyököknek v. elülső és hátulsó gyököknek, v. elülső és hátulsó gyököknek is nevezik (1. ábra). A G.-ban kivül az idegek (az u. n. fehér állomány) van mig belül magként az idegsejtes állomány H betü alakban van (haránt átmetszésen) elhelyeződve. A H betünek elülső kifutásait (2. ábra) elülső, a hátulsóit: hátulsó szarvaknak nevezik. A felső nyaki tájon még oldalsó szarvaknak nevezik. A felső nyaki tájon még oldalsó szarvakat (cornu laterale) is szoktak megkülönböztetnek. A szürke állomány, ugynevezett neurogliából (alapállomány idegenyv) és az ebbe ágyazott idegrostokból és az ingerületet (a táviráshoz való elektromos áramot) keltő idegsejtekből vagy idegnyujtvány a gyökökbe megy át s megy igy v. jő a test környéki részeiből; a sejtek már része pedig más bonyolult v. még kevéssé ismert szereppel bir. A G.-i sejtek szép példányát mutatja be nekünk a (3. ábra) Deiters után, bár meg kell jegyeznünk, hogy a sejtek finomabb szerkezetére és egymással való egybekötéseire Golgi, Forel, Kölliker, Retzius, Thanhoffer, Lenhossék, Dogiel és mások, ujabban sokkal előbbre vitték ismereteinket.
[ÁBRA] 2. ábra. Ló-gerincagy átmetszete a nyaki tájról; b belső hossz. hasadék; b' hátsó hosszanti hasadék; a központi csatorna, melyet a központi kocsonyás állomány körít; ee mellső vagy fehér ereszték; ff hátsó vagy szürke ereszték; m mellső-, G Goll f., B Burdach f. köteg; O oldalsó ger. agyv. köteg; AA mellső-, BB hátsó szarvak, CC oldalszarvak; dd edényátmetszetek a közp. csatorna körüli állományban, c a ger. agyat körítő neuroglia gyürü; pr prec. reticularis.
[ÁBRA] 3. ábra. Isolalt gerincagyi idegsejt (Deiters rajza után.) st sejttest; pn protoplazma-nyulvány; tn tengelyszál-nyulvány; tr tengelyszál-rostocska; m mag.
A G. idegkötegei ezen kivül, mint Türk, Burdach, Flechsig és mások remek vizsgálataiból kiderült, még finomabban vannak egymástól funkcionaliter elkülönítve. igy a G. u. n. elülső kötegeiben a hosszanti hasadékok oldalain idegkötegek futnak az agyból lefelé, amelyek a G. u. n. elülső fehér eresztékében egymással kereszteződve futnak s ezek egy az oldalain a gerincagyvelőnek futó nagyobb köteggel, amelyek a gerincagyvelőnek a magasabban fekvő nyult agyvelőbe való átmeneténél az u. n. piramis kötegben kivülről is láthatólag kereszteződnek egymással (piramiskereszteződés, decussatio pyramidum), a mozgásra való ingerületet (akaratot) vezetik az egyvelőből az agykocsányok talpába futó u. n. piramispályák közvetítésével a nyult- és gerincvelőn és az ebből kimenő ideggyökökön át a test mozgási szerveihez; mig a környékről az érző behatásokat az érző idegek a gerincagyvelő hátulsó kötegeinek idegrostjaiban vezetik felfelé. Az ezeket tágító és szükítő ingerület (az u. n. edénymozgató, vasomotoricus idegekét) az oldalkötegekben (különösen a nyaki gerincagyrészben) futnak; az egyberendezett mozgások idegvezetése szintén az oldalkötegekben látszanak vezettetni. A kisagyvelő az oldalkötegek különös részletében (a kis agyi oldalköteg pálya) futó idegekkel van a kis agyvelővel egybeköttetésben. A G. szürke állományu és fentebb ismertetett H alaku magvának oldalfeleit (oszlopait) az u. n. eresztékek (commisturae) kötik egybe, amelyeknek a közepén a G. különböző helyein különböző alaku csatorna (a központi csatorna, canalis centralis medullae spinalis) fut végig, fel egészen az agyba és itt az agy u. n. gyomraival függ egybe s maga is, valamint az agygyomrok is nedvességgel) liquor cerebro spinalis) vannak töltve. A G. az agyból rája folytatódó, szintén akként, mint ott, nevezett burokkal van betakarva; nevezetesen a kemény és lágy agyburkokkal. Ez utóbbin itt is két lemezt lehet megkülönböztetni és pedig a külsőt, amelyet pókhálóburoknak (arachnoidae) és egy belsőt, amely a G. felületéhez nőtt és a G. állományát vérerekkel látja el (lágy agyburok, pia mater s. meninx vasculosa).
A G. háromféleképen működik, és pedig 1. mint reflex szerv, 2. mint automata központ és 3. mint vezetőszerv. A reflex- (l. o.) mozgásoknak három alakja váltatik ki a G. által. 1. Az egyszerü részleges reflex alakja. Példa: a szemkötő hártyájának az érintésére a szemhéjak csukódnak. Ilyenkor csak egy izomra v. csak kisebb izomcsoportokra reflektáltatik az ingerület. 2. A kiterjedt v. nem rendezett reflexek. Ezek időszakos v. dermenetes rángások alakjában lépnek fel. Ilyenkor sok v. az egész test izmai jöhetnek együttes működésbe. Egészséges embereken ilyenek nem jönnek elő, csak betegeken, de egészséges ember is beleesheti e bajba, ha meg van mérgezve, p. strychninnel, brucinnal, koffeinnal, atropinnal, nicotinnal v. karbolsavval. Ilyenkor ha csak az ujj hegyével is érintjük az embereket v. mérgezett állatokat, beállanak ezek a rettenetes és az egész testre elterjedő görcsös összehuzódások. Veszettségben és Dermedésben (tetanus) szenvedőkben szintén nagyfokuak ezek a reflexek. 3. Kiterjedt, jól rendezett reflexek. Bonyolult mozgások keletkeznek e fajta reflexekre, amelyek azonban célszerüen látszanak berendezve lenni, mintha egészen akaratosak volnának. Számos nevezetes mozgás tartozik ide s ilyenek egész célszerüséggel állanak be még akkor is, ha p. G. az agyból el is van távolítva a kisérleti állaton. Igy ha a lefejezett békának a bőre különféle tájait ecetsavval érintgetjük, annak a letörlésére mindig a megfelelő végtagjait használja, mig ha e végtagját levágjuk, fog csak az ellenoldali végtagjához folyamodni és ha a felső végtagjait levágtuk, fogja csak a mellére tett ecetsav cseppjét a megfelelő hátulsó végtagjával letörülni. Pflüger éppen ezért azt hitte, hogy a gerincagyvelőnek is kell valamelyes öntudatának lennie. A reflexek ellenében azonban reflex korlátozó centrumai is vannak az embernek az agyában. Az akarta főleg ilyen reflexgátló hatány. Példa: a csiklandozást bizonyos fokig akarattal vissza lehet tartani, v. a trüsszenést az orrhát dörzsölésére, vagy szájpadlás ujjal való megnyomásával, bizonyos ideig vissza lehet tartani stb. Több orvosszert is ismerünk, amelyek a reflextüneményeket kisebbítik, v. meg is szüntetik és éppen ezért ilyenekkel járó betegségeknél áldásosan hathatnak. Ilyen szerek: a kloroform, a digitalis, a kalabar, a kinin, a brómkálium és a több más brómsó és szer is.
A G. mint központi erőtermelő szerv. A G.-nak önálló v. magasabb központok befolyásolta centrumai is vannak. Ilyenek: 1. a látólik (pupilla) tágító centruma, 2. a székletétel centruma, 3. a hugykiürítési központja, 4. a penis merevedési központ, 5. az ejakuláció centruma, 6. a szülési mekanizmus központja, 7. a véredényeket mozgató centrum és végül 8. a verítékelválasztást kormányzó központja. A G. végül mint vezető szerv is rendkivül fontos szerve az embernek. A vezetés benne sokirányu, s ezek közül legyenek itt a következők felemlítve: 1. az akaratos mozgás ingerületét az elülső és oldalsó gerincagyi szarvak utján az elülső kötegek kis része (kezdetben piramis pályák) és az oldalkötegek u. n. keresztezett piramis pályái vezeti az agyból a periferiára, 2. kiterjedt, jól rendezett tapintó reflexek a hátulsó gyökökön térve be a hátulsó G.-i szarvak idegsejtjeibe jutnak és a hátulsó és részben elülső G.-i kötegekbe futnak tova. Ugyancsak az elülső kötegbe fut a reflexet korlátozó ingerület is, 3. a fájdalom érzése a hátulsó gyökökön át az egész gerincagy szürke állománya által vitetik felfelé az agyhoz stb. Naunyn, Landois, Schiff, Bókai Árpád és mások vizsgálataiból kitünt, hogy ugy az agy, mint a G. is el van látva kőregulázó központokkal is.
A G. betegségei általában a következő fő alakokban jelentkeznek. Első sorban a G. vérkeringési zavarait, mint szegényvérüségét, bővérüségét, vérzéseit, külerőszaki (traumás) bántalmait és funkcionális zavarait említjük. legfontosabbak, mert leggyakoribbak a G. gyuladása (myelitis) heveny v. idült alakban, továbbá a G. egyes pályáinak elsődleges sorvadása és elfajulása; igy a G.-i hátsó kötegeinek elfajulása alapján létrejő az u. n. G. sorvadás (tabes dorsalis), a G. mozgató, u. n. lobos pályájának elsődleges elfajulására, mely azután fokozatosan a G.-i mozgató idegmagvakra, a mozgató idegekre és izmokra is átterjedhet, különböző izomsorvadások által jellegzett kórképek (p. az oldalkötél keményedés, a tovahaladó G.-i sorvadás, az Erb-féle izomsorvadás stb.) jönnek létre. Fontos továbbá a G.-i mellső szürke szarvaknak lobosodása (poliomyelitis anterior), a Landry-féle felhágó hüdés, a G. sokfoltu keményedése. Külön kiemelendők a G. ama folyamatai, melyek állományában üregek (syringomyelia, hidromielia) képződésre vezetnek és végül a torzképződések és daganatok. Általánosságban megjegyezzük, hogy a G. pályái roncsolására (lob, daganat stb. által) az u. n. másodlagos elfajulások állanak elő a bántalmazott pálya egész hosszában. L. még Gerincagyhártyagyuladás.
(környéki idegrendszer). A gerincvelőből 31 pár ideg meg ki két oldalt a gerinccsigolya közötti likakon át és ezek ellátják az egész testet, kivéve a fejet, amelyet az agyidegek egy része (l. Agyvelő) idegez be, mozgató, érző, talál elválasztó és tápláló ágakkal is; nemkülönben az ezeket mozgató idegekkel (edénymozgató idegek, nervi vasomotorii) is. És pedig a 31 pár közül 8 nyaki (nervi cervicales), 12 háti (n. thoracales s. dorsales), 5. ágyéki (n. lumbales) és 5 pár keresztideg (n. sacrales) szokott megkülönböztetni eredésük és lefutásaik főhelyei szerint. Valamennyi a gerincagy gyökereiből fut ki a környék - a periferia - felé. Az elülső gerincagyi gyökök mozgató, a hátulsók érző idegeket tartalmaznak (Bell-féle törvény); a hátulsók a csigolyaközti likakban levő csigolyaközti idegducokkal (ganglion spinale) függnek össze s ismét kitérve az elülső gyökökkel kötődnek egybe és ettől kezdve a kétféle - mozgatást és érzést - vezető idegek keveredve futnak a közös törzsből kimenő elülső és hátulsó ágakból, ugy hogy a gerincagyi idegek mindegyike ezentul ugy mozgató, mint érző, érmozgató, elválasztó (?) és talán tápláló (trophicus) idegeket is visz az ember egész testébe. A gerincagyi idegek elülső ágai ezenkivül még u. n. közlekedő idegágak (rami communicantes) utján a környéki idegrendszer egy igen nevezetes képviselőjével, az együttérző idegrendszerrel (l. o.) is egybeköttetésben áll és igy ennek is agyi idegeket ad, illetőleg ez is felfut a magasabb központi szervek felé.
l. Traumás neurozis.