növénynevek mellett Germain de St. Pierre Ernő (szül. a XIX. sz. közepén), francia botanikus, - állatnevek mellett Germar Ernő Fr. (l. o.) nevének rövidítése.
(ejtsd: zserme) Zsófia, francia irónő, szül. Párisban 1776 ápr. 1., megh. u. o. 1831 jun. 17. Férjhez nem ment. Irt számos becses matematikai értekezést. Recherche sur la theorie des surfaces élastiques (megjelent Páris 1821) c. értekezésével 1816. megnyerte a tud. akadémiának Napoleon által kitüzött redkivüli dijat. Alapos filozófiai, történeti, földrajzi és természettudományi ismeretei is voltak. Filozofiai műveit Stupuy adta ki (Páris 1879).
v. germán nyelvészet, l. Germanisták és Germán nyelvek.
(lat.) a. m. közös apával és anyával biró, tehát telivér testvérek, ellentétben a félvér testvérekkel, akiket, ha közös apával birnak, «consanguinei»-nek, ha az anya közös, «uterini»-nak, mindkettőt közös néven «unilaterales»-nek v. «ex uno latere juncti»-nak nevezik.
germánok. G.-ról és népéről az első ismeretet Pytheas massziliai (Marseille) kereskedőnek köszönhette az ókor 250 körül Kr. e. A rómaiaknál a «fasti Capitolini» 222. említi, hogy Claudius Marcellus konzul győzelmet aratott a germánokon. Eredeti lakóhelyöket (Iráni fensik Ázsiában) később hagyták el mint a többi nyugati és déli rokon népek s hosszu vándorlás után értek a mai területökre, hol törzsekre szakadtak. Nevök, mely az összes törzseket jelenté, eredetileg kelta gunynév: gaizman a. m. zajongó, kérkedő. A tőlük megszállt terület nagy terjedelmü volt. Az ősi foglalást nem ismerjük, hanem csak azt, melyet a rómaiak G. Magna, Transrhenana vagy Barbara néven emlegetnek. Határai voltak északon az Oceanus Germanicus (északi tenger), a Sinus Codanus (a Kattegat és Sund) s a Mare-Suebicum (Keleti tenger); nyugaton a Rhenus (Rajna) választá el Galliától; délen a római provinciák, Vindelicia, Raetia, Noricum s a Danuvius (Duna) folyó volt a határ; keletnek biztos határt nem vonhatunk, de a Visztulát tekinthetjük annak. Tágabb értelemben a mai Dániát, Svéd- és Norvégországot is hozzávették G.-hoz s igy az Oceanus septemtrionalis (Északi jegestenger) a határ. heges vidék különösen a déli rész volt. A Rajnától a Kárpátokig egész Középnémetországon áthuzódó hegység volt a Hercynia Silva (Cseherdő, Érchegység, Szuzdeták); nyugaton volt az Alenoba, északon az u. n. teutoburgi erdő (Osning). A folyók közül a Rhenus és Danuviuson kivül Tacitus a Moenus (Main), Luppia (Lippe), Amisia (Ems), Visurgis (Weser), Adrana (Eder), Albis (Elbe) folyókat említi. Az egész tartományból az északi rész mocsáros, a közepe és déli rész hegyes, dus erdőkkel födött. Tacitus «Germania»-jában, mely ezen régi időre főforrás, a termékeket is fölsorolja. Az állatokból volt: medve, vadkan, bölény, jávorszarvas, szarvasmarha, ló, juh, sertés, liba, méh; a növényvilágból: buza, árpa, zab, nagy retek, de gyümölcs valami nemesebb fajta nem volt. Ásványkincsekben gazdag, a borostyánszedés az északi tengerparti részen már folyt.
G. éghajlata nem volt kedvező, nedves, ködös a levegő, gyakori a szél. Rövid nyárra hosszu, viharos, fagyos tél következett. Ilyen volt a föld, melyet a germánok megszálltak. Számos törzsre oszlottak. A Rajna tulsó partján lakók jó viszonyban voltak Rómával, «római őrség voltak a Rajnánál», mint Mommsen mondja. Az usipiek, tenkterek, tubantok viszonya, kik a Rajna alsó folyásánál laktak, hasonló. Annál heveseben gyülölték a rómaiakat ezek keleti szomszédjai a kattok, a Lippe és Ems közt lakó brukterek, a Weser két partján a keruskok, a Weser és Elbe közti kankok, hogy a Main és az Elbe középső folyása közt tartózkodó hermundurokat és az Elbe nyugati, illetve keleti partján a longobardokat és semmonokat ne is említsük. Egyébként a germán törzsek száma a régi iróknál igen változó. Caesar vagy huszat ismer, Ptolemaios pedig százon fölül. E különbséget az is megfejheti, hogy a régi irók együttesen s összezavarva emlegetik a germán törzseket a keltákkal és szkitákkal. A föntemlített Cl. Marcellus-féle nem biztos érintkezés után a kimber-teuton háboruban (113-101), Noreia, Arausio, Aquae Sextiae, Vercellae mellett) érintkeztek a germánok a rómaiakkal s érezték Marius hatalmas kezét, miután már hat római sereget tönkre vertek. Julius Caesar 58-ban Kr. e. a suev Ariovistust verte meg Vesontiótól északkeletre s ennek legyőzött seregéből fogadta a zsoldosokat, kikkel utóbb (49-ben) Rómát megszerzé. Octavianus alatt Arminius a keruskok daliás fejedelme vagy 50 000 római pusztított el az Osningban, Alisod erőd közelében, mely pusztítást igazán nem tudták jóvá tenni a későbbi rövidebb-hosszabb római hadmenetek sem. A tulajdonképpeni G. igazában sohasem került római kézre, de az érintkezés megvolt, érdeket keltettek s ennek köszönhetjük Tacitus művét: De origine, situ, moribus ac populis Germaniae.
Valószinüleg még az árja őshazából hozták magukkal a szoros elkülönítést a szabadok és nem szabadok két osztályára. A szabadok ismét kétfélék: nemesek és közönséges szabadok, a polgárjogok összesége egyaránt megilleti őket. A származás szerinti nemességet a harcok ideje beálltával az érdemszerinti nemesség váltja föl. A patriarkális hatalom megszünt, mert a nagyobb erőkifejtés egységes mozgást, egynek való engedelmességet kivánt s kezdtek most már vezéreket választani. A nem szabadok osztályát leginkább a teljesen jogtalan, uraiktól megölhető, elcserélhető, eladható hadifoglyok, szolgák alkották, kik fegyvert nem viselhettek, jogvédelemre nem számíthattak, tanuk, birók, papok nem lehettek.
A germánok nem laktak bekerített városokban; «mint a hálóval bevont sirokat, kerülik a városfalakat», irja róluk egy római. Szabad telkeken kertektől szegélyezve álltak házaik, melyeket fagallyakból s törzsekből állítottak össze s szalmával, sással, télre pedig trágyával födtek. Ilyen házba vezette a szabad ember a hasonló származásu, áruként vett nejét. A nem rangszerü házasság ritka volt s egyes törzseknél halálbüntetéssel volt sujtva. A nem szabad nő férjét is ily állapotra juttatta. Mint a szolgákat, ugy a nőket sem illette meg «selbmundia», vagyis személyéről és birtokáról szabadon nem rendelkezhetett, jogérvényes ügyletet nem köthetett, biróság előtt személyesen sem panaszt nem tehetett, sem nem védhette magát. Ámbár igy a nő joga korlátolt, a családi élet azonban - mint Tacitus nagyon hangsulyozza - tiszta. Általános az egynejüség, kivételesen azonban a fejedelmek több nőt is vesznek. A házasságot nem kötötték kora ifjukorban. A nő a kelengyét férjétől kapta; barmokat, egy fölkantározott lovat, pajzsot és lándzsát annak jeléül, hogy társa lesz férjének a bajokban, s hogy tudja, mire nevelje gyermekeit. A családi élet e tisztaságának nagy része volt abban, hogy oly hatalmas, erős, fehérbőrü, göndörhaju, kékszemü daliákról irhatott Tacitus. De jó része volt az edzésnek is, melyet kora ifjuságuktól gyakoroltak. a fölserdült ifjut a népgyülésben valamely tekintélyes férfiu vagy maga az apja fölfegyverezte s ezzel a vitézek társa lett. Vadászat, háboru a férfi dolga volt, mig a ház s földek gondozása az asszonyra, öregekre s szolgákra maradt. Éppen ez a kalandhajhászat minden egyéb dolgokban tunyákká tette a férfiakat. Még egy foglalkozásuk volt: a kockajáték, melyet oly szenvedéllyel üztek, hogy nemcsak vagyonukat, de családjokat és önmagukat is kockára tették. nagy baj volt náluk az iszákosság is. De sok szép tulajdonság is volt bennök: nyiltság, szabadság és vendégszeretet, főleg pedig a rokonok s barátok nagy szeretete. Ezeket védelemben, támogatásban részesítették, bosszut álltak értük; a biróság előtt is helyt álltak egymásért s ebből fejlődött ki az eskütársak (Eidgenossen) szokása. Ilyen vérrokonok, jó barátok egymás közelében álló házaiból állt a község (Mark), mely még Tacitus korában is a sajátképeni állam. A nemzetség összes községeinek szabad férfiai a közös áldozati gyülésben határoznak a szövetségek, béke, háboru s jogviszályok ügyében. A néptörzs nagyobb számu - állítólag száz - nemzetséget foglalt magában: közös eredet, szomszédság, áldozati közösség, némely istenségek kiválóbb tisztelete voltak a törzsszeretet alapjai. Még külellenségek ellen is csak közös elhatározás alapján szállnak közös vezetés alatt harcba, mikor aztán megválaszták vezéreiket a ,graf' és ,herzog' személyében. Egész törzsekre kiterjedő királyságok az első időkben csak kivételesen fordulnak elő, s mindig csak véres viszályok után tudtak megszilárdulni. Az első királyok (chuninc) méltósága nem volt örökölhető, a személyes derekasságtól volt föltételezve. A királyok s főnökök tekintélyét az u. n. kiséret (Gefolgschaft) emelte. Oly szabadok, kiknek földbirtokuk nem volt, vagy akik a vérbosszu elől kénytelenek voltak menekülni, vagy a harc csalogatott, a király vagy főnök kiséretében rablókalandokra jártak. Ilyenekre is a népgyüléseken szoktak összeverődni holdtöltekor vagy ujhold után, hol azután az említett dolgokon kivül a büntényekről, milyenek az árulás, becstelenség, gyávaság is meghozták az itéletet.
A hadmenetekben a pajzsok szine szerint különböztették meg az egyes nemzetségeket. Vas szükében csak kevésnek van kardja, vagy nagyobb lándzsája; sajátos fegyverök a könnyü dárda (framea). Páncélja, érc- vagy bőrsisakja szintén csak kevésnek van. Lovuk nem szép, de gyors. A gyalogságban volt a főerejök, mely ékalakban támadott, a vérrokonok egy csomóban. Könnyen meghátráltak, de a pajzsot elhagyni a legnagyobb gyalázat volt. Ugy hitték, hogy a vitézül harcolok lelkét, ha elesnek, a walküriák (félistennők) Wuotánhoz (Wodan, a vadászat, harc istene, minden jó adója) viszik a walhallába, a vitéz hősök tartózkodó helyére.
a képzőművészetben az egyesült Németország megszemélyesítése, többnyire nemes, fegyveres nőalakban. Az e tárgyat ábrázoló festmények közt Clasen Lőrincé (l. o.), a szobrok közt különösen a Schillung Jánosé (a Niederwaldban) a legismeretesebb.
megtisztelő cime Nero Claudius Drususnak az északi germán törzseken kivivott győzelmeiért. Kr. e. 9-ben halt meg. Címe fiára Germanicus Caesarra szállt, ki K. e. 24. született. anyja Antonia Minor, M. Antonius triumvir leánya volt. Augustus kegyeltje volt s Tib. Claud. Nerot csak ugy fogadta utódává, hogy ez meg G.-t fogadta el. G. korán jeles katonának mutatta magát; már K. u. 7-9-ben, mikor Tiberius kiséretében quaestor volt a pannonok s dalmaták elleni háboruban. Ekkor triumfusban is részesült s prétor lett. Két évre Varusnak az Osningban szenvedett veresége után Tiberiussal a germánok ellen indult, de télen haza ment, hogy 12-re átvegye a konzulatust. Ez állásban a vádlottak pártolásával s fényes játékokkal igen megnyerte a nép kegyét. 13. ujra a germánok ellen ment a Rajnához, de nem tudott győzni. Augusutus halálhirére a legiók Tiberius ellen császárrá kiálták, de mégis sikerült neki bátor föllépésével a légiókat a császárnak megtartani. Dicsősége tetőpontjára 14-16. közt jutott, mikor sikerült neki a Varustól elvett legiójelvényeket visszaszerezni, Ariminiust két csatában leverni, sőt még a Visurgison (Weser) is átnyomulni. Tiberius azonban a keleti hadjárat s diadalmenet ürügye alatt féltékenységből visszahivta. G. magával vitte Ariminius feleségét Thusneldát s kis fiát is, kik diadalmenetét ékesíték. Tiberius még ez évben (K. u. 17.) keletre küldötte őt, hogy teljhatalommal rendezze az ügyeket. Ugyanide ment, mint Sziria helytartója Gnaeus Calpurnius Piso is, ki mintegy ellenőre volt G.-nak. Ez bejárta Görögországot, Tráciát, Kisázsiát s iparkodott rendet csinálni. Armeniában Rómának befolyást szerzett; ő tette Zenót királlyá, Kappadóciát s Kommagenét pedig provinciává. 19. buzgalma Egyiptomba vezette, de mikor Szirián át visszatért, Gnaeus Pisóval kellemetlen összeütközései voltak. Kevéssel erre sulyosan megbetegedett, mit ugy barátai, mint maga, Piso mérgezésének tulajdonítottak. Boszura hiva föl barátait, K. u. 19. október 19. Epidafnéban meghalt. Pisót Rómába idézték, de mielőtt a vallatás véget ért volna, állitólag öngyilkosságot követett el. Ezen körülmények Tiberiusra azt a gyanut veték, hogy maga ölette meg a néptől kedvelt G.-t, mely gyanut a felesége Agrippina s fiai ellen indított üldözés, majd C. Caesar Caligula kivételével történt kivégzésök csak fokozott. G. nemcsak vitéz katona, de képzett fő is volt, ki az irodalomtörténelemben is helyet érdelem. Lefordította Aratos Phaenomena-ját, több görög-latin epigrammát s görög komédiát irt. Beszédeit igen dicsérik a régiek. A töredékek már 1474. (Bonn), 1488, 1499. (Velence) megjelentek. Legujabban skólionokkal Breysig adta ki (Berlin 1867).
azon tudósok, kik német nyelvészettel foglalkoznak és az ónémet régiségek emlékeit kutatják, ellentétben a romanistákkal, kik a román nyelveket tanulmányozzák. G. alatt még azon jogtudósokat is értik, kik a német jogot tanulmányozzák, szemben azokkal, kik a rómaival foglalkoznak.
ritka fémes elem, mely vegyületeiben, mint 2 és 4 vegyértékü pozitiv gyök szerepel. Kémiai jele Ge, atomsulya 72,1. Ez elemet Winkler Cl. fedezte fel 1886. az argirodit ásványban, amely Freiberg mellett fordul elő. Előállítása az argiroditból történik, mely ásvány ezüstszulfid és G.-szulfidból áll. Tisza állapotban előállítva, szürkés-fehér rideg fém, fs.-a 5,47, o. p. 900° C körül. Kémiai sajátságaira nézve az óncsoport fémeihez, de az antimohhoz is hasonlít. A levegőn való erős hevítéskor oxidálódik. Sósavban nem oldódik, kristályviz feloldja, tömény salétromsav germániumoxiddá oxidálja. Sói a lángot nem festik meg. Vegyületei közül megemlíthetők a G. kloridjai. A G. klorür (Ge Cl2) szintelen, 72°-on forró folyadék, amely a G.-porának sósavgázban való hevítésekor képződik. G.-ot fölös klórgázban hevítve G.-klorid (Ge Cl4) képződik. Szintén folyós; fp.-ja 86° C- G. oxidjai. G.-oxidul (GeO) és G.-oxid (GeO2) ismeretes. Utóbbi a G. oxigénben való elégetésekor is képződik. Fehér por, vizben kissé oldható; savjellegü vegyület. G. szulfidjai: G. szulfür (GeS), vörösbarna kristálykákból áll és a G.-szulfidból képződik, azt hidrogénáramban redukálva. A G.-sók oldatából, ha azokat sósavval erősen megsavanyítjuk, a kénhidrogén fehér csapadék alakjában G.-szulfidet (GeS2) választ le.
németesség, különösen a nyelv használatában. A Magyar irodalmi nyelvre igen nagy hatása volt és van a németnek, kivált a XVIII. sz. eleje óta, mióta német katonaság, német közigazgatás, német divat és német irodalom özönlött be hozzánk. De már régibb irodalmunkban is találkozunk egyes G.-okkal, leggyakrabban a német anyanyelvű Heltainál, a XVI. sz. A XVII. sz.-ban p. Molnár Albertnél és Comenius magyar fordításaiban találunk ilyeneket. A XVIII. század növekedő németessége először Faludinál ötlik szemünkbe. Találunk nála egy csomó németes kifejezést, olyant, mely vagy német olvasmányaiból, vagy németből való fordítás alkalmával ragadtak tollára. Ezeknek nagyon csekély részét teszik a mondattani németességek. Sokkal több nála a jelentéstani németesség. Igy p. a fekszik ige németes használatára, mely ma annyira el van terjedve, már nála találunk példákat: Költés a formája, de teljes valóság fekszik alatta. Itt se erőszak, de mesterség nem fekszik. Sok más effélére is bukkanunk nála; p. belé beszélleni valamit: einreden, jó végén: zu guter letzt, rajtad történék: es wäre um dich geschehen. Legfeltünőbb a hord és keres igék idegenszerü használata: Miért hordjuk le a városokat? (278, abtragen). Ezeket a példákat látták eleink, könyvekben hordották (eintragen). Lágy könyörülő szókkal kereste lecsillapítani (148, suchte ihn zu besänftigen).
Sokkal nagyobb számmal honosodtak meg efféle németességek Kazinczy óta, ki az idegen virágok átültetésében érdemet lát s a nyelvnek tett hasznos szolgálatot. Nála már mondattani németességet is gyakrabban találunk. Az alatta érteni nála is előfordul. De ő már meghonosította a fölött németes használatát is, mely ujabb irodalmunkban annyira lábrakapott, jelesen a bánkódásról és vigadásról szóló mondatokban: p. Elbusulva elsőszülöttjének durva elméje felett (Eva trauerte über ihren Erstgebornen), Lyányszeméllyel bizonyos pont felett sohasem kell tréfálni (Dass man über einen gewissen Punkt nie scherzen muss). Az infinitivus használatában mindazok a G.-ok megvannak már Kazinczynál, melyeket ujabban annyira megróttak. Ilyen az elég (elég gyenge, elég rossz) mellett való használata: «Aki eléggé gyáva magát asszony által öletni meg, nem érdemli, hogy éljen». Németes az infinitivus némely tárgyi mellékmondatok helyett, kivált kivánást jelentő főigével: Ismerjen hát ez a Sara Sampson bennem Marwoodra, kivel egy sorba ne állíttatni térdelve kéri önmagát Marwoodot (mit der Sie nicht verglichen zu werden bitten). Szórendi vétségei közül legszembetünőbb az, hogy a mellékmondat igéjét németesen legvégül szokta elhelyezni. Leginkább olyan mondatokban tünik föl e hiba, amelyekben összetett igenév van. A németben ugyanis az összetett igenév elválhatatlan egységet képez és fordítóink ebben is utánozzák a német mondatot (sőt ujabban eredeti iróink is). P. A vig nép mindent megtesz, amit néki megtenni kell, e. h. amit meg kell tennie (ein fröhliches Volk thut alles, was er zu thun hat). Aki a természet vendégségét megemészteni akarja, e. h. meg akarja emészteni (der das ganze Gastmahl der Natur verschlingen will). Ki elmerülve van, e. h. ki el van merülve (welche in Gedanken steht). De Kazinczynál is sokkal több a szók használatában elkövetett jelentéstani hiba. Adni: sarkantyut adni a lónak (dem Pferde die Sporen geben), e. h. megsarkantyuzni a lovat. Játékosnak adja ki magát (er gibt sich für einen Spieler aus). Csinálni: Szerencsét csinálni (ein Glück machen). Fekszik: A napon fekvő mező. Amott fekszik árnyában a halom. E képzeletben egész pokol fekszik. Sőt fekvés (Lage) a. m. helyzet, állapot. Jön: Valamihez jönni, e. h. jutni. Ha arra jön a dolog, e. h. kerül. Szédelgés, e. h. szemfényvesztés, ámítás, szélhámosság: Az idegen tanítók a szédelgés szellemét hozták közikbe (den Schwindelgeist unter sie gebannt). A névmások használatában már Kazinczynál gyakran boszant bennünket az a szemenszedett G., mely a hangsulytalan es-t (s más személynévmásokat is) a mutató az-zal fordítja egészen szükségtelenül: A kisasszonynak rossz éje volt? azt neki megjövendöltem az este (ich sagt's Ihr gestern Abend). Én téged bizonyos időre kénytelen vagyok elhagyni; az most lesz először és utólszor (es ist zum ersten und letzten mal). A határozatlan névelőt sokszor használja németesen a minősítő mondatokban (melyek az alanyt besorozzák bizonyos kategoriába), továbbá a relativum előtti főnevek mellett az olyan névmás helyett. Példák: Ő egy tökéletesen becsületes ember (er ist ein ehrlicher Mann). Ez egy korhely (das ist ein Schlingel). Vedd hasznát, hogy előbb mehess egy uton, hol pénz nélkül a legérdemesb is hátul maradhat (dich auf einer Bahn weiter zu bringen, auf der...). ne gyötörjön egy köszönettel, melyet érdemleni nem igyekeztem (martern sie mich nicht mit einem Danke, den ich niemals habe verdienen wollen). A műveltető ige németes körülirása először Kazinczynál fordul elő sürübben. Hagyd hallani a hadi kürtöt (lass ertönen das Schlachthorn). Képét kicsinyben hagyám festeni (ich habe Sophiens Bild klein kopiren lassen). A szellemdus, reményteljes-féle németes összetételek már Kazinczy korában föl-föltünedeztek, sőt Teleki József is helyeselte őket jutalomfeleletében; de ezeket Kazinczy nem alkalmazta, hanem magyarosan egyszerü képzős mellékneveket tesz helyökbe, vagy pedig föloldja az összetételt elemeire. P.: Már hatodik nyomoru napja tölt (der sechste qualvolle Tag). Az a reménnyel teljes érzés (das hoffnungsvolle gefühl). Ime, ezek voltak azok a G.-ok Kazinczynál, amelyek ujabb irodalmunkban vissza-visszatérnek és részben meg is fognak gyökeredzeni benne minden tiltakozásunk dacára. Kazinczynak voltak követői, kik nyelvujtó elveit folyton ismételgették, de közvetetlen tanítványain tul nem találkoztak többé számbavehető irók, kik szándékosan alkalmaztak volta idegenszerü szólásokat és szerkezeteket. Igaz, hogy a németes kifejezések untalan ismétlődnek és szaporodnak nemcsak napi sajtónkban, hanem könyveinkben is, és hogy feltünő példát említsünk, még Jókai-nál is elég gyakran előfordulnak, kinek annyira hatalmában van a nép nyelve s ki régibb munkáit oly szeplőtlen magyarsággal tudta megirni. De mai napság nem tudatosan, hanem öntudatlan alkalmazzák ama kifejezéseket. A fordítók átültetik őket szolgailag a bécsi hirlapi cikkekből vagy német könyvekből, abban a hiszemben, hogy most tiszta magyarsággal mondták el a gondolatot. Más anyanyelvvel nevelkedett hirlapirók és tudósok legjobb akarattal sem tudnak szabadulni a gyermekkori nyelv hatásától, mikor ennek egy-egy elmés v. kedélyes fordulatát önkénytelen utánozzák második anyanyelvükben. A Magyar nyelvbeli G.-ok a Magyar Nyelvőr c. folyóiratnak számos helyén vannak tárgyalva. Betürendben vannak fölsorolva Simonyi Zs. Antibarbarus c. könyvecskéjében. V. ö. még P. Thewrewk Emil, A helyes magyarság elvei és Imre Sándor, A magyar nyelvujítás óta divatba jött idegen és hibás szólások használata.