dalle notti, németalföldi festő, l. Honthorst.
hosszmérték Kalkuttában = 0,112 m.
Marino, olasz matematikus, szül. Raguzában 1566., meh. Konstantinápolyban 1609. Előkelő raguzai családból származott. A velencei köztársaság követe volt előbb Rómában, élete utolsó éveiben Konstantinápolyban. Nagytehetségü matematikus volt, ki Descartes-ot némileg megelőzte az analitikai geometria felfedezésében. A Promotus Archimedes, seu de variis corporum generibus gravitate et magnitudine comparatis (Róma 1603) c. munkájában a régiek előtt ismeretes hét fémnek (arany, ezüst, higany, ólom, réz, vas és ón) határozta meg a fajsulyát; azonkivül még néhány folyadék fajsulyát is meghatározta. V.ö. Gelcich Jenő: Eine Studie über die Entdeckung der analytischen Geometrie mit Berücksichtigung eines Werkes des Marino Ghetaldi, Ragusaer Patricier aus d. J. 1630. Abhandl. zur Gesch. der Mathematik (4. füz Lipcse 1882).
(olasz, ejtsd:getto), zsidónegyed, zsidók által lakott városrész. Eleintén csak az összetartozás érzeténél fogva, később azonban már hatósági rendeletek által is kényszerítve, a középkor városaiban a zsidók bizonyos utcákban, negyedekben - a G.-kban - tömörültek, sokszor teljesen elzárva a város többi lakosaitól. Tisztasági, közegészségügyi tekintetben a hatóság majd semmit sem gondoskodott a G.-ról, az ahhoz vezető bejáratokat éjjel elzárta, anélkül azonban, hogy ezzel a zsidóságot a csőcselék zaklatásaitól, sőt fosztogatásaitól megóvta volna. Mantovában Gonzaga Ferdinánd herceg 1620. szabályrendeletet bocsátott ki a G. számára; hasonló állott fenn Frankfurtban, Prágában és Németország más városaiban. Különösen Olasz- és Németországban találunk nagyobb G.-kat, mig hazánkban a zsidóság tömörülése rendesen csak 1-2 utcára szorítkozott. Ilyen utca volt Buda várában is az 1686-iki ostrom előtt. Jelenleg a G.-kat közegészségügyi tekintetekből mindenütt kiküszöbölik.
eredetileg a Hohenstaufok családjából származott német császárok hivei, később általában a császári pártnak a neve Olaszországban, ellentétben a guelf (l.o.) v. welf párttal, mely a pápákkal tartott. Eme pártnevek eredetét különféleképen magyarázzák: Az olasz hagyomány szerint a jeligék Pistojában lakó német testvérpártól eredtek, kiknek egyike, Gibel, a császárral, másika Guelf, a pápával tartott. Épp oly kevéssé megbizható a német krónikások magyarázata, akik azt mondják, hogy 1140. a weinsbergi csata alkalmával, VI. Welf herceg seregének hadi jelszava Hie Welf, III. Konrád Hihenstauf király hadseregének tábori jelszava pedig Hie Waiblingen lett volna és hogy e jelszavak azóta pártnevekre váltak volna. Sepp ugy vélekedik, hogy a G. szó az arab gibello szóból eredt, mely nem egyéb a Hohenstauf névnek arab elferdítésénél. Utóbb, a XIV. sz.-ban a polgárháborukba merült Felső-Olaszország a ghibellin és guelf elnevezést oly ellentétes pártok megjelölésére használta, melyek e nevek eredeti jelentésével semmi összefüggésben sem állottak: Firenzében p. a nemesség pártját ghibellin-nek, a néppártot pedig guelf-nek nevezték, noha XII. Benedek pápa e nevek használatát 1334. átok sulya alatt eltiltotta volt. A XIV. sz. folyamán e pártnevek végképen eltüntek. A G. fehér rózsát avagy vörös liliomot viseltek cimerükben.
(ejtsd: gib-) Lőrinc, olasz szobrász, ötvös és ércöntő, szül. Firenzében 1378., megh. u.o. 1455 dec. 1.; Cione di Ser Buonaccorso fia, mostohaatyjától, G. Bartolótól tanulta az ötvösséget. 1400. dögvész következtében kénytelen volt Firenzéből menekülni és Riminiben, Malatesta Pandolfo herceg palotájában freskóképet festett. 1401. visszatért Firenzébe; az ottani baptiszterium északi oldalának bronzkapuját több segéd (köztük Donatello és Michelozzo) közreműködésével 20 mezőn Krisztus történetét, alul a 4 evangelistát és a 4 egyházatyát ábrázolta. A művet 1424. fejezte be. 1425. kezdte meg a keleti bronzkapu készítését és fia, Vittorio közreműködésével 1452. fejezte be. Michelangelo magasztalva mondta erről a kapuról, hogy méltó volna a paradicsom kapujául szolgálni. G. egyéb munkái: az Orsanmichele-templom fülkéi számára ker. János Máté evangélista és Szt. István életnagyságu bronzszobrai, két bronzdombormű a sienai S. Giovanni-templom keresztkutja számára, melyeknek tárgya Jézus megkeresztelése és ker. János Heródes előtt, Dati L. siremléke a Sta Mária Novella és L. degli Albizzi siremléke a Sta Croce templomban Firenzében, Szt. Jácint ereklyetartója (Firenze, Bargello muzeum) és Szt. Zenobius domborművekkel diszített sarkophagja a firenzei székesegyházban. Építészettel is foglalkozott; 1426. Brunellesco mellett a firenzei székesegyház második építőmestere lett. Irodalmilag is működött. Kéziratai a firenzei Biblioteca Magliabecchiánában érdekes adatokat tartalmaznak magáról G.-ről és a korabeli firenzei művészekről. V. ö. Perkins, G. et son école (Páris 1885).
Albániából származó, s a XVII. sz.-ban Romániába bevándorolt család, amelynek több tagja román fejedelem volt. A G.-családból az első fejedelem György volt, akit Mehemed Kjöprili nagyvezér 1658-59-ig előbb a moldvai, azután 1659-60. az oláh trónra ültetett. Később bilincsekbe verve hurcolták Konstantinápolyba, miután a portának járó adót meg nem fizette. Fia, G. Gergely, aki két izben (1660-64 és 1672-1674-ig) uralkodott Oláhországban, mind a kétszer az Ausztria és Lengyelország ellen folytatott háboruban tanusított kétes magatartása következtében vesztette el trónját. I. Lipót a német birodalom fejedelmei közé emelte. 1730-69 közé esik a G.-k és a Rakovicák közt való véres hadviselés, amely leirhatatlan nyomort hozott az egész országra. G. Gergely uralkodása idejére esik Bukovinának Ausztriával való egyesítése. Ez alkalommal oly kétértelmü szerepet játszott a fejedelem, hogy elfogatott és 1777 okt. Jassyban lefejeztetett. - A G.-család a Kantakuzenokkal egyetemben Romániának a teljesen romanizált idegen családai közé tartozik. Ez a magyarázata annak, hogy mikor a görög szabadságharc után (1821) ujra belföldiekre szállt át Moldva és Oláhország trónja, a porta G. Gergelyt nevezte ki fejedelemmé. Uralkodása alatt (1822.28) némileg javult Románia helyzete. 1828. kénytelen volt az orosz okkupáció következtében trónjáról lemondani. 1844. halt meg. Öt fiat hagyott maga után, akik közül Konstantin és Demetrius érdemelnek említést. Konstantin, szül. 1804., husz éves korában Konstantinápolyba jutott, mint kezes, később pedig a bukaresti legfőbb törvényszék elnökévé lett. Demetrius, szül. 1816., a müncheni hadapród-iskolában nevelkedett, később az orosz hadseregben szolgált. Résztvett az 1848-ik évi mozgalmakban, Stirbei fejedelem alatt Bukarest rendőrfőnöke volt, 1857. a divan tagja, 1859. sok része volt Cuzának oláh fejedelemmé való megválasztásában, de nagy szerepet játszott Cuza megbuktatásában is (1866). Az erre következő időszakban belügyminiszter, majd Károly uralkodása alatt miniszterelnök, 1871-76-ig kamaraelnök, 1883-88-ig a szenátus elnöke. Az orosz okkupáció (1828-1834) után ujra belföldi fejedelmek következtek. Kisselev orosz főkormányzó indítványára 1834. G. Sándor, Gergely testvére neveztetett ki Oláhország fejedelmévé. 1842. Miklós cár kivánságára detronizálták, mire külföldre ment; később visszatérve, Oláhország helytartójává lett 1858-ig. 1862. halt meg, utódok nélkül. - Testvére Mihály (szül. 1792) apja volt G. Helénnek, aki Dora d'Istria (l.o.) név alatt az irodalom terén tette magát ismertté. - G. Gergely Sándor fejedelem, G. Sándor fia (szül. 1807 aug. 27., megh. 1857 aug. 26.) Franciaországban nevelkedett. Sturdza Mihály fejedelem alatt, 1843. pénzügyminiszter volt. A balta-limani-i orosz-török szerződés után 1849. Moldva hospodárjává neveztetett ki, 1853. az oroszok bevonulása után elhagyta Moldvát s csak 1854. tért oda vissza. 1856. a porta lemondásra kényszerítette, mert előmozdította a két fejedelemség egyesülési törekvéseit. Egy évig Mée kastélyban lakott, ahol agyonlőtte magát. Három fia maradt; Konstantin (meghalt 1874.); János (megh. 1881.), tábornok és pétervári követ; Sándor, nyugalmazott ezredes.
G. János, román államférfiu, szül. Bukarestben 1817. Katonai iskolát végzett Párisban. 1841. nagybátyjának, G. Sándornak fejedelemkedése alatt állami szolgálatba lépett s 18843. Jassyban mint a matematika és nemzetgazdaságtan tanára működött. 1846. Párisban megalapította a «Román ifjak társulatát». 1848. nemzete képviselőjeként Konstantinápolyba küldte; a porta ekkor kinevezte Szamosz sziget kormányzójává, ahonnan 1856. tért vissza Konstantinápolyba, hogy kieszközölje a moldvai trónra való jutását. Ezt azonban Vogorides nyerte meg. Több izben miniszterelnök volt. Nevezetesebb művei: Reorganisarea Romanieibreve. 1884. jelentek meg a számüzetése idejében váltott levelei, melyek ugy a magyar szabadságharcról, mint az erdélyi románok 1848. viselt dolgairól igen fontos adatokat tartalmaznak. A munka cime: Amintiribreve din pribegie dupa 1848.
persa tartomány, l. Gilan.
v. Gemlik, helység az Indsir-Limanban, a Márvány-tenger egyik öblében fekvő Khodavendikjar ázsiai-török vilajet Brussza nevü szandsákjában, 3000 lakossal, füge- és szőllőtermesztéssel, selyem-, gyapju-, olajkereskedéssel. G. a régi Kiosz gyarmat, melyet a miléziaiak alapítottak és mely a vele szomszédos Frigiának fő áruhelye volt. V. Macedoniai Fülöp feldulta, Prusias bitiniai király pedig helyreállította és innen kapta a Prusias nevet.
l. Girre.