(ejtsd: girl-), 1. (tkp. Domenico di Tommaso Bigordi), olasz festő, szül. Firenzében 1449., megh. u.o. 1494 jan. 11. Kezdetben ötvös volt, azután Baldovinetti Alesso tanítványa lett és különös buzgalommal tanulmányozta Giotto és Masaccio műveit. Fiatalon Rómába ment; 1475-1476-ban ott dolgozott öccsével, Dáviddal. Visszatérve Firenzébe, 1480. freskóképeket festett az Ognisanti kolostorban (Szt. Jeromos és a gyönyörü Utolsó vacsora, melyet a hasonló tárgyu festmények közül csak Lionardóé mul fölül), 1481-85. pedig a Plazzo Vecchio egyik termében megfesti Szt. Zenobius nagy képét, a Madonnát, szenteket és római hősöket, közvetlenül azután a Santa Trinita-templom Sassetti-kápolnáját diszítette gyönyörü festményekkel, melyek közül legnagyszerübb a Szt. Ferenc siratása. A Tornabuôni család megbizásából kezdte el és 1490. fejezte be freskóképeit a firenzei Sta Maria Novella-templomban, melyek Mária és ker. János legendáját ábrázolják. Freskóképeinél kevésbbé jelentékenyek függőképei (tempera), melyek különben is csekélyebb számmal maradtak fönn. Ilyenek: A királyok imádása (1487, Firenze, Uffizi-képtár), 2 Madonna (Firenze, Uffizi-képtár és akadémia), a firenzei Sta Maria Novella oltára, jelenleg a berlini és müncheni képtárakban; Mária látogatása Erzsébetnél (1491, Páris, Louvre). Különös jelentőséget tulajdonít G.-nek, hogy Michelangelo mestere volt. Egyéb tanítványai: öccsei, G. Dávid (1452-1525) és G. Benedetto (1458-1497) és sógora, Mainardi Bastiano (megh. 1513.).
2. G. Rudolf, olasz festő, az előbbinek fia. szül. Firenzében 1483 febr. 4., megh. u.o. 1561 jan. 6. Kitünőbb művei: a S. Jacopo di Ripoli-templom oltára Firenzében (1504-0505 körül), a Lionardo da Vincinek tulajdonított Ötvös (u.o. Pitti-palota), egy fiatal nő képe (u.o., 1509), egy aggastyán képe (u.o. a Torregiani-palotában), számos képe a firenzei Uffizi-képtárban, stb. Fra Bartolommeo és Rafael hatását mutatja a budapesti orsz. képtárban levő festménye is (68), mely a pásztorok imádását ábrázolja és fölirata szerint 1510. készült.
György, olasz rézmetsző, szül. Mantovában 1520., megh. u.o. 1582. Valószinüleg Agostino Venezianónak volt tanítványa: Rómában rézmetszeteket készített Michelangelónak a Sixtus-kápolnában festett prófétái, szibillái és Utolsó itélete nyomán, azonkivül iparművészeti munkákat is készített. Utóbb Franciaországba ment, hol sokat reprodukált Primaticciónak fontainebleaui festményeiből, 1550. pedig Németalföldre ment. 1556. visszatért Franciaországba, onnan Olaszországba, Rafael, Giulio Romano, Perino del Vaga és Correggio művei nyomán készült metszeteken kivül eredeti metszeteket is készített.
város l. Saint Ghislain.
belga család, l. Merode.
(ejtsd: giszlandzoni) Antal, olasz iró, szül. Leccóban 1824., megh. Caprino Bergamascoban 1893 julius 15-én. Orvosnak készült, azután szinházi énekes lett. 1848. Milánóban két forradalmi folyóiratot adott ki, amiért előbb elfogták, azután kénytelen volt Svájcba menekülni; 1849. a franciák elfogták és Korzikába vitték. Kiszabadulván, ujra szinész lett, előbb Bastiában, azután Párisban. 1854. hangját elvesztette, visszatért Olaszországba s az irodalomra adta magát. Nagy hatást keltettek első munkái a milanói Cosmorama pittorico-ban, melybe Gli artisti da teatro c. 6 kötetes (Milano 1865, uj kiadás 1872), I rapporti di parentela és Le Vergini di Nyon c. regényeit is irta. 1857. alapította a L'Uomo di Pietra c. humorisztikus lapot, melyben a többi közt Memorie di un gatto c. regényét közölte. Sokáig szerkesztette a Rivista minima-t, később pedig Leccóban a Giornale capriccio-t. Egyéb munkái: Aida (magyarra ford. Ormai Ferenc, Budapest 1885), Salvator Rosa, I promessi sposi, Francesca da Rimini operaszövegek; összesen 60 dalmű-szöveget irt. Továbbá: Le donne brutte, romanzo comico-sentimentale (Milano 1870);Racconti proibiti (u.o. 1870); Un capriccio di donna, melodrama serio (Genova 1870); Gli artisti alla fiera (Torino 1872); La mode nell'arte, commedia (Milano 1881); L'arte di far debiti (u.o. 1881); Nuovi recconti da ridere (u.o. 1882); In chiave di baritono, storia di Milano dal 1836 al 1848 (u.o. 1882); Capricci letterarii (6 köt., Bergamo 1886-89). Magyarra Huszár I. és Mócs Zsigmond fordítottak elbeszéléseiből. Emlékének 1894 okt. szülővárosában, Caprinóban, Verdi kezdeményezésére szobrot állítottak.
(arab Ghur, az ókorban Paropamisus, a középkorban Gharsisztán), hegyes vidék nyugati Afganisztánban a Sija Koh déli lejtőjén, pompás legelőkkel és ásványokkal. Legmagasabb hegye: Csalap Dalam; fővárosa Kerni. G.-ből származott a Ghuridák dinasztiája.
a mohammedán néphit szerint a Dsinn-eknek (l.o.) nevezett lények egyik faja; a G.-ok, kik a keleti népregékben nagy szerepet visznek, rosszakaratu démonok, kik a legkülönfélébb alakokban, sokszor vadállatok képében is az emberek utjába állanak, megtámadják és nem ritkán fel is falják őket. Midőn a teologusok a néphitet rendszerbe foglalták, a G.-okról azt mondták, hogy az ördögnek (Iblisz) egy tüzből teremtett asszonnyal való egyesüléséből származnak. V.ö. Lane, Arabian Society in the Middle-Ages (London 1883).
persa uralkodó család, mely a Herát és Ghazni közt fekvő hegységből származott. Alá eddin Huszejn alatt (1150) nagy hatalomra emelkedve, belső egyenetlenség és a kharezmi fejedelmek ellenségeskedése folytán 1203. lehanyatlott.
l. Abdeszt.
(Ghuweir), El-Ghuwer, El-Ruwer,arab kicsinyitő szó, ebből: Ghor (l.o.) Különösen a palesztinai Genezareth-tó nyugati partján levő Genezareth-sikság «kis mélyedés»-ét értik alatta.