l. Gigások
Homéros szerint vad, óriás ősnép. Hésiodosnál már isteni lényekül jelennek meg, amennyiben Gaia azon gyermekeinek mondja őket, kiket a megcsonkított Uranos vérétől szült. Mások Tartaros és Gaia gyermekeinek mondják őket. Homéros még nem ismeri az olimpusi istenekkel vívott harcukat (gigantomachia), Hésiodos azonban - mint egyes körülmények sejtetik - az elveszett részekben valószinüleg szólt e harcról, más régibb költőknél is történik rá utalás; de részletesen Pindaros szól róla legelsőbben. A harc megindítója Gaia volt, különböző költők szerint különböző okokból, s a gigások, kik közül Enkelados, Porphyrión és Alkyoneus foglalnak el kiváló helyet, kitépett s meggyujtott fatörzsekkel, sziklákkal támadják meg az olimposiakat, hegyeket - a Pangaiost, Athost - szórnak ellenök, egymásra halmozzák az Olimpust, Ossát, Peliónt, hogy az égig hatolhassanak. Az istenek Héraklést hivják segítségül s nagy nehezen legyőzik őket. A gigások közül, kiknek számát Hyginos 24-re teszi, leggyakrabban említtetnek a föntebbi hármon kivül Agrios, Ephialtés, Erysichtón, Eurítos, Hippolytos, Klytios, Ochthaios, Pallas, Thoón. A harctér helye szülőföldjök, Phlegra vagy Phlegrai (égéshely) volt, melyen rendesen vulkánikus kitörésektől meglátogatott tájakat értettek. A művészet - legalább amint a fenmaradt emlékekből látjuk - a G.-at eleinte héroszoknak ábrázolja, természetes emberi alakkal, fényes hadi fegyverzettel s csak kemény, dacos vonásaik különböztetik meg őket az istenektől. Lassankint - az V. sz. óta - arcuk ijesztővé lesz, ruházatuk állatbőr, fegyverzetök szikla és fatörzsök s csak egyiknek-másiknak van még fegyvere; a hellénisztikus kor elején végre megjelennek a kigyóláb, a szárnyak s ez alak kerekedik felül. A szobrászatban legrégibb ismert emlék a megarai kincsesház ormózatát ékítő dombormű Olimpiában, de legkiválóbb s legváltozatosabb alkotás a II. Eumenés, pergamoni király készítette Zeus-oltár (a II. sz. elején), mely a gigások legkülönbözőbb tipuszait mutatja a hősalakoktól egész a kigyólábu és szárnyas, sőt a legmerészebben kevert alakokig.
kisközség Somogy vármegye nagy-atádi j,-ban (1891) 1074 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Bécsben felkapott s nálunk is elterjedt szó olyan emberre, aki feltünő öltözetével s különös magaviseletével hivja föl a figyelmet.
Lipót, osztrák szobrász, szül. Ebenseeben 1857., megh. Gmundenben 1894 aug. 18. Natter iskolásában nevekedett és ő volt annak legjobb tanítványa. Mesterének korai halála után befejezte annak legszebb művét, Hofer András szobrát (Innsbruck). Önálló művei közül említendő I. Ferenc József szobra (Gmundenben).
(ejtsd: dsillyo), Grossetto olasz tartományhoz tartozó sziget a Tirreni-tengerben, 15 km.-nyire Argentario félszigettől (Toscanában), 8 km. hosszu; hegyek takarják, de azért termékeny; ismeretesek gránitbányái. Lakosainak száma (1881) 2114, nagyobbára a K-i parton fekvő G.-ban laknak. G. a rómaiak Igilium-a.
(ejtsd: dsiljóli) Henrik, olasz zoologus, szül. Londonban 185 jun. 13. Genovában és Paviában nevelkedett; 1864. Casale Monferratóba ment tanárnak, 1868-ban a firenzei muzeumhoz került, 1871-ben rendkivüli és 1874. rendes tanár lett az Istituto di studi superiori-ban. Több nagyobb munkát irt: Note intorno alla fauna vertebrata dell' oceano 1870; Iconografia dell' avifauna italica 1880; Richerche intorno alla distribuzione geografica dei vertebrati 1875 stb.
(ejtsd: zsigú) János Ferenc, francia festő, szül. Besancçonban 1806., először szülővárosában, utóbb Párisban, majd Olaszországban képezte ki magát. Jelesebb művei: Lionardo da Vinci halála (1835), Kleopatra, Szt. Genovéva (1840), Klodvig király megkeresztelése (1844). Az angyalok megsiratják Krisztust, A bünbánó Magdolna, A zsidók a pusztában (1856), Az irgalmas szamaritánus (1857), I. Napoleon az austerlitzi ütközet előtt (1857), Krisztus megkeresztelése, Gent bevétele. A St. Germain l' Auxerrois-templomban festett képein is hű marad naturalista fölfogásához. Számos képmása közül kiválik Dwernicki tábornok hatalmas, jellemzetes képe. Sok kőrajzot is készített.
l. Giga.
(héber), forrás neve jeruzsálemben (Királyok I. 1, 33), amely valószinüleg azonos a mai Mária-forrással ('Eju Szitti Marjam). G. a neve a paradicsom egyik folyamának is (Móz. I. 2, 13.), amelyet régebben az Oxussal (arabul Dsejchun) azonosítottak. Ókori irók szerint a Nilus értendő alatta, ujabb irók azonban az Eufratesnek ma Satt al-Nîl nevü elágazásával azonosítják.