városka Jerikótól keletre, ugy 1/2 órányira. Itt ütöttek először tábort a zsidók, miután Józsue a Jordánon átvezette őket. Valószinüleg Sault is itt kente Sámuel királlyá. Mai neve Tell Dseldsul.
v. Gilghit, 1. 1290 km. hosszu mellékfolyója a felső-Indusnak; a Karakorum és Hindu-Kus találkozó pontján eredő Jaszinnak és az é. sz. 36° 10' alatt fakadó Parszotnak összefolyásából keletkezik. A két forrásfolyó Rosan közelében egyesül, K-nek folyik Gaokocsig, ahol a Csatarkun torkollik belé; későbben fölveszi a Hunzát és Nagrit s a Makponicsangrongi-szoros közelében torkollik. - 2. A Kasmirhoz tartozó Dardisztan egyik tartománya Szirikul, Balti, Csilasz és Csitral közt, 6475 km2 területtel, mintegy 15.000 dardi nemzetségü és siita vallásu lakossal. Nevét a G. folyóról kapta; ennek völgyében van a főváros G. is amelyben a kasmiri kormányzó lakik és amelynek erősségét az angolok tartják megszállva.
Ruiz er Pav. (növ.) a Polemoniaceák egy v. kétnyári füve, 70 fajjal az ujvilágban, főleg Kaliforniában. Levele változatos, váltakozó v. átellenes, hasítéktalan v. szárnyas hasábu. Virága magános, gombos, v. ernyős; szirma gyertyatartóképü v. kerékalaku. A G. Achilleoefolia Benth. virága lilakék, a G. aggregatáé Don égő piros, finom fehér foltokkal, a G. capitatáé Dougl. égszinü kék, a G. trocoloré Benth. aranyszin, a torka feketelila. Mind kedvelt nyári virág. Márciusban szokás vetni, ha nagyon bokros, tanácsos a fiatal növényt szétosztani.
szent, l. Gallus.
(növ.) l. Gerlicetövis.
(állat) kifejezés alatt két, egymástól meglehetősen különböző szervezetü féregnemet foglalnak össze hazánkban; az egyiket azonban bélgilisztának (l.o.) a másikat pedig földigilisztának (l.o.) nevezik. G.-betegség, l. Bélféreg.
(növ.) l. Harangláb.
(Myxine L.) a körszáju halak alosztályának Myxinidoe családjába tartozó halnem, melynek mindkét oldalán csupán egy külső kopoltyunyilása van s ebből hat csatorna vezet a 6 kopoltyuzacskóhoz. Három faja ismeretes, melyek közül a nyálkás gilisztahal (M. glutinosa L.) világoskék, 20-30 cm. hosszu az észak-európai tengereket lakja, gyakori a fjordokban.
(növ.) a Tanacetum vulgare L. népies neve; l. Varádics-kóró.
a hiperboreusokhoz tartozó népfaj, mely valószinüleg az aino nép utolsó maradványa, ennek ősi hazájában, honnan csak későbbi időben költöztek át a közeli szigetekre. Legnagyobb része a Sacchalin nevü szigeten lakik, kisebb része az Amur folyó körül s főleg a tengerparton. Még vagy 8000-en vannak; az oroszok bejövetele és a szeszes italokkal való megismerkedésük óta számuk folyton csökken s maholnap végkép el fognak tünni, mielőtt valaki alaposabban kutatta volna nyelvöket és szokásaikat. A mandzsuk kerülik a velök való érintkezést, mert tisztátalannak tartják; ők magokat manguninak (folyók embereinek) nevezik, valószinüleg azért, mert kizárólag halászattal foglalkoznak. Faluik 3-6 házból állanak, melyeket fenyőfából építenek. Bizonyos állatokat tisztelnek; a medvét nem bántják, mivel azt hiszik, hogy az az égben lakó legmagasabb lény rendeletére tépi szét az embereket. V. ö. Seeland, Die G. (a Russische Revue 1882).