(ejtsd: dsordso), 1. mester (tkp. Andreoli G.), olasz majolikafestő és szobrász, a gubbiói majolikatárgyak leghiresebb mestere. Virágkora az 1518-1537 évekbe esik. Változatos diszítésü csészéi és tálai, mitologiai történeti és allegoriai ábrázolásokkal, cimerekkel, mellképekkel és groteszk diszítményekkel különösen a londoni kensington- és brit-muzeumben, a párisi Louvreban és a berlini iparművészeti muzeumban találhatók. Mesés áron kerülnek forgalomba. Két terrakotta oltára a gubbói S. Domenico-templomban, egy harmadik a M.m. frankfurti Städel-féle intézetben van. - G. modorát utánozták fitestvérei, János és Salimbene, továbbá fia Vince.
2. G. Ferenc, olasz építész, szobrász és festő, szül. Sienában 1439 november 14-én, meghalt ugyanott 1502. Eleinte mint építő Orvietóban dolgozott, 1463. Sienába ment és 1478 óta Urbino Frigyes herceg szolgálatában jelentékeny hirre tett szert vár-építményeivel. Állítólag a Castell dell'Ovo ostrománál (1495) Nápolyban ő készített először robbanóaknát. 1485. kezdte meg az Antonio da Sangallotól befejezett gyönyörü Madonna del Calcinajo nevü renaissance-templom (Corton mellet) építését s a milánói és firenzei templomok tervének elkészítésével bizatott meg. Mint szobrász a sienai székesegyház számára dolgozott. Néhány jelentéktelenebb festménye a sienai akadémiában van meg. Irt egy a Trattato di architetura civile e militare (1495) c. művet is, melyet ujabban (Torino 1841) Saluzzo adott ki.
olasz festő, l. Barbarelli.
(ol., ejtsd: dsor-), piemonti távolságmérték = 100 tavola.
(ejtsd: dsotto), olasz festő és építész, szül. Vespignanóban, Firenze közelében, Vasari szerint 1276., de valószinüleg már 1266., megh. Firenzében 1337 jan..8-án. Cimabue tanítványa volt és mint festő és építész működött Firenzében, de Olaszország egyéb városaiban is, először Assisiban, 1298-1300 körül Rómában, 1303-1306 körül Padovában, továbbá Riminiben, 1330-0333. Nápolyban, 1334-ben visszatért Firenzébe és az ottani székesegyháznak, valamint az összes városi építkezéseknek főépítőmestere lett. Mint építész, G. kezdte meg a firenzei székesegyház homlokzatának diszítését és a templom mellett álló torony (campanile) fölépítését, melyet halála után Taddeo Gaddi fejezett be. Legnagyobb jelentősége van mint festőnek. Alig 20 éves korában festette meg assisi szt. Ferenc felső templomában szt. Ferenc legendáját ábrázoló 28 képét, 1298. készítette Rómában, a régi Szt. Péter-templomban, Stefaneschi bibornok megbizásából a szt. Péternek és társainak megmentését a viharból ábrázoló mozaikképet, mely most teljesen átalakítva a Szt. Péter templom előcsarnokában van (navicella di S. Pietro), a Krisztus előtt térdelő bibornok oltárképét (Szt. Péter-templom sekrestyéje) és egyéb festményeket ugyanott, melyeknek nagy része elpusztult. Töredékesen maradt meg a lateráni templomban festett freskóképe, mely az 1300-ki jubileumot hirdető VIII. Bonifác pápát ábrázolja. Valószinüleg Rómából való visszatérése után festette a firenzei Bargellóban a Pokol és a Paradicsom képeit, melyeknek legbecsesebb töredéke Dante arcképe (Museo nazionale). 1303. Padovában a Scrovegni kápolna (Capella dell' Arena) falképein dolgozott. A bejárat fölött megfestette az utolsó itéletet, a szentélybe vezető diadaliven Krisztust angyalok között, a két hosszanti falon pedig Mária és Jézus életét ábrázoló képsorozatot, továbbá allegoriai alakokat festett. Ezeket befejezvén, ismét Assisibe ment és ott az alsó templom négyzetének boltozatán szt. Ferencet és a szerzetesi három fogadalmat dicsőítő allegoriai képeket festette. Nápolyban és Riminiben festett képei elpusztultak, vmint a Firenzében festett műveinek nagy része is. Függő képei közül hitelesek vannak a firenzei akadémia gyüjteményében, a Sta Croce-, a S. Marco- és Ognisanti-templomban, Milanoban, a párisi Louvreban, a berlini muzeumban, a müncheni képtárban. Jól van képviselve a mi országos képtárunkban az assisi alsó templomból származó, női fejet ábrázoló freskótöredékkel (30. szám), G. a tulajdonképeni olasz festészetnek, de még inkább a toscanai iskolának igazi megalapítója. Jelentőségét kortársai is elismerték és magasztalták. Baráti viszonyban állott Dantéval, Boccaccióval, Petrarcával. A firenzei székesegyházban van sirja, melyet Benedetto da Majano G. márványmellszobrával ékesített. V. ö. Dobbert, a Dohme-féle Kunst u. Künstler-ben (Lipcse 1878); Quilter G. (London 1880).
város és püspöki székhely Bari olasz tartományban, 18 km.-nyire baritól, az Adriai-tenger partján, vasut mellett, (1881) 9797 lakossal, kender- és pamutárukészítéssel; építőkőbányával.
Aurél Bianchi, olasz publicista, l. Bianchi Giovini.
(ejtsd: dzsovjó) Pál, olasz történész, szül. Comóban 1483 ápr. 19., megh. Firenzében 1552 dec. 11. Padovában filozofiát, Dániában orvostant tanult; aztán Comóban és Milánóban orvoskodott. 1517. Rómába ment, ahol VII. Kelemen pápa Nocera püspökévé nevezte ki. Művei: Historiarum sui temporis libri XLV. (1494-1547. terjed; olaszra ford. Dominichi; Firenze 1551-53, 2 köt.); Vitae virorum illustrium (olaszul Domenichitől, u.o. 1549-57, 7 köt.). Leveleit ugyancsak Domenichi adta ki: Lettere volgari di Paolo G. (Velence 1560) cimmel.
(ejtsd: dsódza) Péter Jácint, olasz iró, szül. Torinóban 1846 ápr. 24. Torinóban tanult filozofiát és irodalomtörténetet és jelenleg a cremonai liceum tanára. Művei: Grido dell' anima (Carmanola 1871); Un' eco del cuore (Pallanza 1873); Come dettava amore (Benevento 1876); le metamorfosi del pensiero poetico d G. Leopari (u.o. 1876), Eleonora da Toledo (dráma, u.o. 1870); Fantasie e santille (Cremona 1878); Excelsior (u.o. 1878); Dantera vonatkozó munkái: Iddio nel Paradiso (Milano 1878); Curiose indagini sopra il poema di Dante; Il sorriso di Beatrice (Cremona 1879), La leggenda dell' Inferno (u.o. 1880).
(ásv.), a leggyakoribb szulfát és pedig viztartalmu mész szulfát, vagyis kénsavas mész (kalcium-szulfát), CaSO4 + 2H2O. Egyike az iparban is nagy szerepet játszó, nagy tömegekben is termő ásványoknak, mely arról nevezetes, hogy a kősónak rendes kisérője. Nemcsak ásvány, de egyuttal kőzet is. A régi görögök és rómaiak jól ismerték. Theophrastus nevezi gyppsosnak, Plinius pedig gypsumnak, sőt ipari alkalmazása is ismeretes volt előttük. Wallerius selenitesnek nevezte a hold fényéhez hasonló fényessége miatt és némelyek a szépen fénylő G.-kristályokat még ma is selenitnek mondják. Egyéb nevei lapis specularis, speculum asini, vitrum ruthenicum, glacies marioe vagyis Mária-üveg voltak. Az utóbbi név arra vonatkozik, hogy a nép sokáig a szintelen, átlátszó G.-et a tisztaság, a szüziesség szimbolumaként tekintette és finomra hasított leveleivel fedték be régebben a Mária- és általában a szent képeket. Régi magyar mineralogiákban gyantakő a neve, a Mária-üvegnek megfelelőt tükörkőnek is mondják. Egyhajlásu rendszerbeli igen gyakori és rendesen igen szép kristályai, ha hasadékokban, üregekben vannak fennőve, akkor többnyire oszloposak, az agyagban v. szemcsés G.-ben benőttek, ellenben táblásak vagy lencseformájuak, gömbölyödött görbült lapokkal, v. pedig egészen gömbösek. A kristályok elég gyakran csillagformán vagy félgömbalakban csoportosulnak és a hosszu oszlopos kristályok némelykor egészen görbültek, mintegy hullámos felületüek. Igen gyakoriak az ikerkristályok, melyek közül az épátlós véglap szerint összenőttek a fecskefarkra emlékeztető alakuak, azért fecskefarku ikreknek is mondják. Az oldallapjai ezen ikreknek rendesen görbültek, onnan a furcsa alak. A G.-kristályok kitünően hasadnak és sokszor egészen leveles szövetüek. A hasadás által kapott lemezek rendesen hajlékonyak, de ismeretesek olyanok is (p. a Montmartreról), melyek merevek. K. 1,5-1 Fs. tisztasága szerint változó¸ az egészen tisztáé 2,32. Szintelen vagy fehér, e néha idegen anyagok (vasoxid, vasoxidhidrát, agyag stb.) veresre, sárgára, barnára, szürkére, feketére festik. Vizben igen nehezen ugyan, e csekély mértékben mégis oldódik; 0°-nál 488, 21°-nál 420, 100°-nál 460 rész viz egy-egy rész G.-et old; többet old az olyan viz belőle, melyben már kősó van oldva, avagy sósav vagy salétromsav. Minden forrásvizben, folyóvizben, tengevizben van G. Kristályokon kivül a G. még nagy tömegekben, tömötten, szemcsésen, rostosan, földesen is található és ezeknek külsejük és egyes tulajdonságuk szerint más-más a nevük. A hófehér, szemcsés vagy tömött, gyengén áttetsző G. az alabastrom (l.o.), melyből mindenféle disztárgyakat faragnak, akár a márványból. Az átlátszó, leveles szövetü G. a Mária-üveg; a szépen selyemfényü, rostos szerkezetü a rostos G. Ez utóbbit gyöngyökké is dolgozzák fel; ha igen finom szálu, akkor gömbölyüre köszörülve, macskaszem módjára csillog. Hazánkban szép G.-kristályok teremnek Budán a márgában, Selmecen, N.-Ágon, Radnán, Kapnikon stb. ércteléreken. A külföldi termőhelyek között szép G.-kristályok ismeretesek fennőve kősótelepeken: Vielicska, Bochnia, Ischl, Hallstatt, Berchtesgaden, Friedrichsroda (Türingi-erdő), Kaaden (Csehorsz.) Girgenti (Szicilia), Castellina (Toscana); bennőtten: Paris mellett Montmartre, Bécs mellett Maden, Szmirna (homokban). Hazánkban bányászásra érdemes tömegekben nincs. Igen nagy mennyiségben bányásznak G.-et Páris közelében, ahol a Montmartre-hegy nagy részben G. Ez a harmadkoru (oliocén) G. az, mely azt a hires emlősfaunát (paleoterium, anoploterium, xyphodon stb.) szolgáltatta, melyen Cuvier, a nagynevü francia tudós, a paleontologiát és vele együtt az összehasonlító boncolástani tudományt nagyra fejlesztette. Alig van geologiai szisztéma, amelyben nagy tömegekben ne volna G. Igy a szilurból ismeretes New-York államban, Kanadában, a devonból Kurlandban és Livoniában, a karbonból Oroszországban, Uj-Skóciában, Ohióban és Michigánban. Európában leggyakoribb és legnagyobb tömegekben találni a Permben és a Triaszban még a Harzban, Osterode vidékén. Nordhausentől É-ra. Gyakoriak benne az üregek, barlangok. A jura- és kréta szisztémák aránylag szegények G.-ben. Eocénbeli hatalmas G. tömegek a spanyolországiak, az egyiptomiak; oligocénbeliek a montmartrein kivül a Kárpátok sótelepeivel kapcsolatos G.-előfordulások, az olasz termőhelyek, a sziciliaiak stb. A G. telepekben néha kisebb kősó tömegeket is találni mi amellett, hogy a G. leggyakoribb általában a kősó társaságában, legjobb bizonyíték arra nézve, hogy a kősó és a G. lerakódása a tengerből együtt járt. Számos G.-telep nem egyéb, mint kősótelepek maradványai, ahonnan a viz a kősót elmosta, a G. pedig visszamaradt. Némely G.-ben magnézit-, dolomit-, quarczárványokat találni, ezek mintegy az anyagvándorlás eredményei. Anhidrit tuskók benne még gyakoribbak. Általában sok helyen vizvesztés által anhidrittá lesz a G., az anhidrit pedig vizfölvétel által G.-szé. A G. képződése elég gyakran észlelhető a természetben. Budán a keserüviz képződésekor ((l. Keserüviz) a márgában a piritből meg a dolomitból képződik. A tengerviz valahányszor elpárolog, a klórnátrium mellett G.-et is rak le; a sós tavakban előbb mindig G. rakódik le, azután a kősó. A szalinák csatornáiban gyakran igen szép kristályokban rakódik le és járatukat el is tömi. A G.-nek sokféle igen fontos alkalmazása van. A talajjavításnak G.-szel (G.-trágya) kettős a feladata; először is a mésztartalom, de meg a humusz anyagcseréjében is fontos szerepet játszik, amennyiben a káliumkarbonátnak káliumszulfáttá való átalakulását eszközli, vagyis a káliumot a növény által felszivható formába hozza. Az alabastrom alkalmazásáról, l. az Alabastrom cikket. A tömött, szemcsés G.-nek igen fontos ipari alkalmazása az égetett G. készítés, melyet egyrészről szobrok öntésére használnak ((l. Öntés), de meg ragasztószerül, vakolatnak, a mennyezet készítésére stb. A bányából kikerülő G.-et megőrlik, azután égetik, vagyis 200°-on tul hevítik, mi mellett minden kristályvizét (21%) elveszti és egészen anhidrittá lesz. Ily állapotban tartósan megmarad, ellenben hacsak valamivel hevítik 100°-on tul, akkor még a levegőből is vesz fel vizet és idővel megint G.-szé alakul, azért szokták magasabb hőfok mellett égetni. Ez égetett G.-ből formálják a G.-szobrokat, G. mintákat stb.
(borászat), D.-Franciaországban, Spanyolországban, Olasz- és Görögországban már a régi rómaiak idejében szokásban volt a vörös borok cefréjét gipszporral (1/4-2 kg. egy hektoliterre) behinteni, mely állítólag a bor szinét élénkebbé teszi s a bor gyorsabb derülését okozza. Ez azonban inkább csak begyökeresedett régi rossz szokás, mert ezen látszólagos előnyökkel szemközt áll azon hátrány, hogy a gipsz a mustban levő borkővel cserebomlást szenvedvén, káliumbiszulfát keletkezik, mely a borban oldva marad, annak hamu- és kénsav-tartalmát gyakran oly mértékben emeli, hogy az literenként 10 grammra emelkedhet. A G. ezért nemcsak felesleges, de káros is, a francia kormány kezdeményezésére a legtöbb országban elhatározták, hogy az olyan bort, mely literenkint 2 gramm káliumszulfátnál többet tartalmaz, a vevő átvenni nem köteles az ilyen borokat a vámhivatalok visszautasítják.
A G. a heréseken, de az istállókban és trágyatelepeken is eszközöltetik az ammonium megkötésére.