Miklós Detre, magyar születésü német ág. ev. szuperintendens és költő, szül. Nemes-Csón (Vas vm.) 1724 ápr. 2., megh. Sondershausenben 1765 febr. 23. Atyja Hamburgból költözött Magyarországba; gimnáziumi tanulmányait G. Hamburgban, a bölcseletet és teologiát a lipcsei egyetemen végezte. Itt barátságban állott Cramer, Elbert, Gellert, Klopstock, Gärtner irókkal, akikkel aztán együtt működött a Bremer Beiträge c. folyóiratnál. Egyideig nevelősködött s 1753. Trautensteinban lett lelkész, majd 1754. udvari lelkész Quedlinburgban. 1760. szuperintendenssé és a konzisztórium igazgatójává tették meg. Költeményei Braunschweigban 1767. jelentek meg. Irt egy tankölteményt és egyházi beszédeket is. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók és Heinrich Gusztáv cikkét az Egyet. Phil. Közlönyben XVIII. 1894.
Henrik Lajos Róbert, német költő és iró, szül. Marienwerderben, Poroszországban 18827 jan. 15., megh. Lubusban 1890 dec. 12. Teologiai, filozofiai és történelmi tanulmányait Boroszlóban és Halleban végezte; 1848. egy politikai per folytán kénytelen volt az állami szolgálatból kilépni és irói pályára adta magát. 1852. szerkesztője volt a Novellenzeitung-nak Lipcsén; 1859. Drezdába, 1863. Berlinbe ment és 1866. mint kedélybeteget a leubusi zárdába, egy gyógyhelyre vitték. Később Boroszlóban, Görlitzben, végre Leubusban élt. G. mint beszély- és regényiró lett hiressé. Jobb munkái: Moderne Titanen (Lipcse 1850, 2. kiad. 1853); Pfarr-Röschen (Bréma 1851, 2. kiad. Lipcse 1854); Otto Ludwig Brook (u.o. 1862). Drámái: Johannes Rathenow (Lipcse 1854); Die beiden Cagliostro (u.o. 1858); Moritz von Sachsen (u.o. 1860, 2 kiad. Boroszló 1872); Lucifer (Lipcse 1861); Der Kabalist (u.o. 1880). Ezenkivül Dramat. Bilder aus deutscher Geschichte (Lipcse 1865, 2. kia. 1878), melyben régi porosz történelmi eseményeket dolgozott fel.
lotaiai herceg (915-939), Reginar fia. I. Henrik német király segítségével felszabadította magát Együgyü Károly (920) nyugati frank király uralma alól s a német királytól is megtagadta a hübéresküt; de hosszabb fogság után kénytelen volt magát a német fenhatóságnak alávetni (925.). Noha 928 óta I. Henrik leányát, Herbergát birta nőül, Eberhard frank herceggel és I. nagy Ottó fivérével, Henrikkel mégis a király ellen lázadt, de 939. Andernach mellett megveretvén, futás közben a Rajnába fult.
a G természetes zöngének kettős kereszttel × való fölemelése, mely a gyakorlati kemény és lágy hangnemek közt csak a Gis-moll-ban fordul elő.
János (Brandeisi). Néhol még Jiskra, Iskra és Izkra név alatt is szerepel. A szláv condottierek (zsoldos-vezérek) legkitünőbbjeinek egyike. Nem tudjuk, vajjon cseh v. morva származásu volt-e? Elődei ismeretlenek; némelyek a morva nemesség között keresik családját. Ifjuságában távol országokban, többek közt Olaszországban is katonáskodott. Magyarországba már Zsigmond alatt jutott; ennek, valamint utódjának, Albert királynak, becses szolgálatokat tett. Ez utóbbiaknak özvegye, Erzsébet, 1440. májusában utószülött László fiának Székesfehérvárott történt megkoronáztatása után Győrbe ment, hová cseh zsoldosaival G.-t is hivatta. Innen a koronával G. kiséretében vonult Pozsonyba. Ez időtől fogva G., kit az özv. királyné a bányavárosok és Kassa főkapitányává tett és Zólyom várával adományozott meg, ha önérdekből is, de szilárd következetességgel a rendek választotta Ulászló lengyel királlyal szemben Erzsébet és a kis V. László hüségén maradt. Ügyes harcmodorával, melyben némileg a huszita Ziska vezér taktikai elveit alkalmazta, rövid idő multán elfoglalta Lőcsét, Bártfát, Körmöcöt, Selmecet, Eperjest és Késmárkot. A kis László király nevére arany- és ezüstpénzeket veretett; csatározásával megszakította Ulászló összeköttetését Lengyelországgal. Emberei az egész felvidéken szerte apró városokat (bastita) építettek, melyek a vidéket féken tartották, ellenséges támadásokkal szemben védelemre szolgáltak s honnan az üldözött parasztokra adót és sarcot vetettek ki. Különben a várak alján békés cseh és morva iparosok is letelepedtek. G. Erzsébet életében sikerrel védelmezte Felső-Magyarországot Ulászlónak és vezéreinek, különösen Perényi János- és Miklósnak támadásaival szemben. Sőt Késmárkot is hatalmába ejtette. A már-már békére hajló Erzsébet 1442. elhalálozván, G. kinyilatkoztatta, hogy örökös királyának adott szavát meg nem szegi; a hatalmában levő városokkal pedig egyességet kötött, hogy ezentul is V. László pártján maradjanak. 1443 szept. Rozgonyi Simon, egri püspöknek, sógorát, G.-t sikerült egy évi fegyverszünetre birnia. Az 1444 ápr. tartott országgyülésre, a belső béke helyreállítása végett a Lászlót pártoló urakkal és városokkal G. is meghivatott, ki kevély, heves viselkedésével az ingerült rendekkel szemben életét is veszélyezteté. De Ulászló őt nagylelküen álruhában Győrbe szöktette. Ez évben Bécsben is járt és a Frigyes császár udvarán élő V. Lászlónál tisztelgett. 1445 máj. G., ki az ország kereskedelmének a kassai lengyel-magyar fegyverszünet létrehozatalával nagyszolgálatot tett, a felvidéken harmadmagával főkapitánnyá lett. Midőn 1446 elején hozott törvények e tisztséget eltörölték, G. még továbbra i bitorolta a főkapitányi cimet és hatalmat. Csehei pedig, neki sem engedelmeskedvén, a Szepességben és Sáros megyében testvérek (bratri) név alatt féktelenül garázdálkodtak, a papokat huszita szertartásaikra kényszerítették. Az 1449. pünkösdi országgyülésen határozatba ment, hogy a cseheket meg kell támadni. Sikertelen apróbb csatározások után a makacs G. ellen maga Hunyadi János vonult harcba. Végül 1450 márc. Mező-Kövesden a Hunyady és G. személyes jelenlétében tartott értekezleten megállapították a béke föltételeit. Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Körmöc, Selmec és Zólyom G. birtokában hagyattak. Több cseh csapat pedig kisebb-nagyobb pénzösszeg fejében elhagyta az országot. Hogy a közbékét még jobban megszilárdítsa, Hunyady özv. hugát G.-nak feleségül igérte. De hatalmas vezér csakhamar a békekötés ellenére megtagadta a kormányzó felsőbbségét, László főkapitányának cimezteté magát, pénzt veretett, kiváltságokat osztogatott. Ujabb huszita-csapatokat hivott az országba, Losonc mellett megerősített egy kolostort, onnan zsarolva a vidéket. A rablófészkeket szorongató Hunyady Jánost is legyőzte és a hasztalanul ostromolt Eger kivételével Felső-Magyarországot hatalma alá hajtotta. De Hunyady ujabb támadásával szemben békét kötni kényszerült, melyben a kormánynak és a törvényeknek engedelmességet fogad. Mivel az 1452. pozsonyi országgyülésen meg nem jelent mint béke-bontó elitéltetett; Kassát, Lőcsét, Bártfát az iránta való hüség alól feloldották és Cilley Ulrikot bizták meg e városok védelmével, bár ezt törvénybe nem iktatták, hogy G.-nak a hatalmában levő városok és várak átengedéseért bizonyos kártérítés fizettetik; e célból minden jobbágytelek után egy forintnyi adó szedessék. G. nemsokára elhagyta az országot egy darab időre. 1455 körül Cilley Ulrik, hogy pártjának uj erőt szerezzen, G.-t ismét behivja zsoldos csapatjaival, ki V. László király szolgálatába lép s kevés sikerrel hadakozik a felvidéken a különféle megfészkelt cseh rablók ellen. 1457. G. is közreműködött Hunyady László elfogatásában és az ennek kivégeztetését követő fenyegető zavargások elcsendesítésében. Midőn Mátyás király trónra jutott, eleinte Podiebrad György cseh kormányzó közbenjárására meghódolt neki; de csakhamar szabadon parancsolt a hatalmában levő várakban, zsoldosai ujonnan kezdték potyázásukat. Kázmér lengyel királyt ösztökélte a magyar trón elfoglalására, sőt ez ügyben személyesen is buzgólkodott a német lovagrend főembereinél. Bár Rozgonyi Sebestyén és Hédervári László G. vezéreit megverték, várait elfoglalták és őt békére kényszerítették (1458 márc), a Mátyás és a frigyes császár közt folyó háboru ujra felélesztette G. harcai kedvét. 1461. Frigyes Grazban megnyerte őt ajándékaival és igéreteivel, ugy hogy magyar királynak ismervén el a császárt, zsoldjába lépett és a Mátyás szövetségese, Albert osztrák herceg ellen rendelt sereg vezérletét vette át. De 1462. G., a Mátyástól felszólított városokkal szövetkezett Szapolyai Imre és István folytonos győzelmeit és Frigyes császárnak engedékenységre hajlását látva: eddigi eljárását magyarázni igyekezvén, irásban jelenté a királynak, hogy hűségére tér. Mátyás a vitéz férfit kegyeibe fogadta, a még kezén lévő várakat 25000 aranyért megváltotta s végül Lippa és Solymos várakkal adományozta meg. G., ki Gúthi Ország Jánosnak, a nádor öccsének lányát vette el, halála napjáig, melyet nem tudunk, hűségesen követte Mátyást hadjárataiban. Legutóbb az 1476. István oláh vajda elleni háboruban, melyben a serege fővezére volt, történik róla emlités. Fényüző, pompakedvelő ember volt., ki szerette zsoldosait. Családja Magyarországon a XVII. sz.-ig tartotta fenn magát. V.ö. Teleki. A Hunyadiak kora I. II; Palacky, Geschichte Böhmens IV., Dlugoss, Historia PoloniaeXII.; Lovcsányi, Adalékok a magyar-lengyel érintkezés történetéhez (Századok 1886).
Károly, osztrák politikus, szül. Morva-Trübauban 1820 jan. 39., megh. Badenben, Bécs mellett 1879 jun. 1. Jogot végzett s 1846. az államtudományok tanára lett Bécsben. 1848. tagja volt a m.-frankfurti előparlamentnek és nemzetgyülésnek; majd Oroszországban járt, ahonnan 1850. Ausztriába visszatérve, 1860. Brünnben ügyvéd s 1860. polgármester és ebben az állásban az 1866. porosz háboru alatt nagy szerepet játszott és az udvar részéről diplomáciai küldetésben is fáradozott a porosz főhadi szálláson. 1867. a képviselőház elnöke lett, miután szabadelvü és ragyogó szónoklataival már régebben (1861 óta) az első sorba küzdötte fel magát. 1867 dec. 30-tól 1870 márc. 20-ig Auersperg. Taaffe és Hasner alatt belügyminiszter volt. Miután a választási reform elhalasztása miatt tárcájáról lemondott, a Hohenwart-minisztérium elleni küzdelemben a szabadelvü párt fővezetője és amellett az első osztrák takarékpénztár főprokurátora volt. Tagja volt több részvénytársaságnak, ami nagyon sokat ártott politikai müködésének. Későbbi szereplésével ismét előtérbe jutott és 1877-78., sőt ugyszólván utolsó lehelletéig harcolt Andrássy keleti politikája Bosznia okkupációja ellen.
Konrád izlandi nyelvész, szül. Izlandban 1808 jul. 3., megh. u. o. 1891 jan. 4. Kopenhágai egyetemi tanár volt, utóda a hirneves Petersennek (1853-1886). Lexikon poëticum linguae septentrionalis cimü művével (megj. 1854-1860) uj alapokra állította az ó-skald nyelv értelmezését. Rendkivül nagy irodalmi munkásságot fejtett ki, igy a többek közt kiadta a Snorra-Eddát, s ugy ezt, mint több más történelmi mondát fordított le. Homér klasszikus fordításával és más prózai és költői műveivel nagy befolyást gyakorolt az izlandi irodalmi és köznyelvre. nevezetesebb művei: Oldnordisk Formlaere (Kopenhága 1858); Udvalg af oldnordiske Skaldekvad. (u.o. 1892).
monsi prépost, Hennegaul Balduin gróf kancellárja, részt vett 1184. a mainzi országgyülésen, megh. 1224. A német birodalom történetére vonatkozólag irt egy nevezetes művet, Choronicon Hanoniense cim alatt, mely 1086-tól, főkép az 1168-1195. évek közé eső időszakot tárgyalja nagy alapossággal. Megj. Pertz, Mon. Germ. Script. XXI. kötetében. V.ö. Hantke, Die Chronik des G. v. Mons (Lipcse 1871).
(ol. sol diesis minore; franc. sol diese mineur; ang. g. sharp minor). Gyakran használt a gis-re, mint az öt #-es H-dur párhuzamosára épített moll-hangnem, melynek zöngsorrendje következő: gis, ais, h, cis, dis, é, fisis, gis.
(ejtsd: zsizor), város Eure francia départementban, 30 km.-nyire Andelystől, az Epte és Troesne összefolyásánál, vasut mellett (1891) 4462 lak., pamutfonással, mekanikus szövőszékkel, szék- és keztyükészítéssel; a XIII., illetőleg XVI. sz.-ból való pompás templommal. Mellette 4 ha.-nyi kiterjedésben egy régi erősség romjai láthatók, amelyek az angol-francia háborukban jelentékeny szerepet játszottak és amelyek közt a G.-iak szép sétahelyeket csináltak. A romok között épebb maradt azon torony, amelyet II. Henrik angol királynak tulajdonítanak és Tour-du-Prisonnier-nek nevezne. 1195. Oroszlánszivü Rikárd legyőzte itt a franciákat.