Károly, zeneköltő született Keszthelyen 1832 május 18. Első zenei oktatását - a hegedün - a soproni zenedében nyerte. A műegyetemre és a konzervatóriumra iratkozván. 1847. Bécsben Jansától és Böhmtől hegedüt, Preyertől pedig zeneelméletet tanult, de a forradalom miatt bezárták a konzervatóriumot s G. 7 évig Bécsben és Budán mint szinházi zenész és magán-zeneoktató tengődve, könyvekből szerezte nagy zenei tudását. 1857. Bécsben mutatta be műveit, s első hangversenye mindenkit a legszebb reményekre jogosított; erre Budapestre tette át lakását, sürün érintkezvén Volkmann Róberttel és Brand Mihállyal (A későbbi Mosonyival). Egy önálló hangversenyt itt is rendezett 1858., hol legujabb szerzeményei közt leginkább feltünt a zongorára és hegedüre irt Suite, melyben határozott, eredeti tehetsége feltünően megnyilatkozott s mely első szélesebb körü alapvetője is lett hirnevének. 1867. ismét Bécsbe tette át lakását, hol szenzációs sikert aratott Sakuntala hangverseny-nyitányával; a darabot a budapesti filharmóniai társulat sem késett bemutatni Erkel Ferenc vezénylete mellett. 1865. fogott hozzá Mosenthal Sába királynője c. drámai operaszövegének megzenésítéséhez. E munkája alatt sokat kellett az élet szükségeivel küzdenie s ez indította 1869. b. Eötvös József magyar közokt. minisztert arra, hogy 800 frt állami segélyt utalványozzon számára, Sába királynője operája bevégeztetésére. A mű végre 1870. elkészült, de 1875-ig tartott, mig Liszt Ferenc révén Andrássy Gyula gr. közbenjárására a bécsi udvari opera előadásra elfogadta s utána Budapesten a nemzeti szinházban is szinrekerült 1876 márc. 18. A nagy mü megérdemelt, ritka nagy sikert aratott, s a német és olasz szinpadoknak is egyik vonzó műsordarabja lett. 1886-ig tartott, mig G. uj drámai operájával: Merlinnel lépett fel (a m. kir. operaházban 1887 szept. 26.). G. e két operája mellett még számos maradandó becsü alkotással gazdagította már eddig is az általános zeneirodalmat: vonósnégyesei, quintettjei, zongora-triói s nagy zenekari művei (Tavasszal s egy Es-dur szimfónia; A feloldott Prométheus, Penthesilea, Sappho megnyitók; Scherzo, Falusi lakodalom, suite) szélesen ismertek s állandó müsordarabjai a klasszikus és filharmoniai hangversenyeknek. irt több hangulatos dalt, zongoradarabot, férfi- és vegyes kart. Több művében felhangzanak szülő országának dalmotívumai. Az 1885. orsz. kiállítás alkalmával megjelent Magyar zeneköltők albumában is közremüködött egy szerzeményével; most két derültebb dalművön dolgozik s felváltva Gmundenben és Bécsben él.
Károly, olasz vigjátékiró, szül. Modenában 1707 febr. 25., megh. Párisban 1793 jan. 6. Már ifju korában kitünt nyughatatlan poéta-természete, egyszer megszökött egy vándor-komédiás társulattal, máskor consilium abeundi szakította meg tanulmányait. Készült orvosnak, hivatalnoknak, ügyvédnek, mig végre 24 éves korában csakugyan le is tette az ügyvédi vizsgálatot. De pöriratok helyett ekkor is inkább tragédiákat és opera-librettókat irogatott; 1734. kezdték e darabjait előadogatni s ő ekkor már utazgatott is azzal a szinésztársasággal, melynek számára dolgozott. Két évvel később megházasodván, letelepült Pisában és ott négy évig tényleg ügyvédeskedett. De ekkor a Medebach-féle velencei szinésztársaság ujra eltántoritá az ügyvédségtől, melyhez már többé nem is tért vissza. Szerződött az igazgatóval, testestül-lelkestül eladva magát neki, kötelezve magát ünnepi prologok és epilogok irására, régi darabok átdolgozására, a saját és esetleg a mások müveinek betanítására. Negyvenegy éves volt, midőn megkezdte működését a Medebach-féle társulatnál, s ez az év uj korszak megnyiltát jelenti G.-ra és az olasz vigjáték történetére nézve is. Ekkor kezdte meg a harcot a «comedia dell' arte», a rögtönzött vigjáték ellen, mely harca győzelemmel is végződött. 1748-62-ig csodálatos termékenységet fejtett ki volt esztendő, melyben tizenhat darabot irt, melyek közül négyet-ötöt legkiválóbb munkáihoz soroltatni, bukni pedig egyik sem bukott. Közben nagy ellensége támadt Gozzi Károlyban (l.o.), aki a G.tól hirdetett jellemvigjátékkal szemben a tündéries vigjátéknak felsőbbségét hirdette. S midőn ez uj műfajt a közönség is kezdte támogatni. G. elkeseredetten hátat fordított szülővárosának és elment a párisi olasz komédiához. Itt olyan jól fogadták, ez enciklopédisták körében annyi kedves ismerősre tett szert, az udvar, mely olasz nyelvmesternek alkalmazta, annyira jól gondoskodott anyagi viszonyairól, hogy nem volt többé kedve visszatérni. 4000 frank nyelvmesteri nyugdiját egészen a francia forradalom kitöréséig élvezte, majdnem husz éven át. A nemzeti konvent persze törölte ez udvari nyugdijat, de 1793 jan. 7. Chenier József Mária meleg felszólalása folytán ismét kiutalványozta. Csakhogy akkor G. már halva volt s a forradalmi kormány jótékonyságát csak özvegye élvezhette. Darabjaival erkölcsjavító tendenciákat követett; tehetsége két legerősebb oldala a megfigyelés és guny lévén, rendkivüli sikerrel birta ostorozni a korabéli velencei társadalom százféle kinövését. A jellemekre vetette a fősulyt s valóban tömérdek uj alakot vitt is a szinpadra; a rögtönzött vigjáték tipusait: Arlecchinót, Brighellát, Columbinát, megtartotta ugyan, de csak névleg; mindez alakokat uj meg uj vonásokkal ruházta fel, ugy hogy majd minden arabjában mások. G. kiváló volt mint szatirikus, kiváló mint jellemfestő, de annál gyöngébb a cselekmény dolgában. Ezt másodrendü dolognak tartotta s bonyodalmat alig vitt bele, vagy pedig csak egészen kezdetlegest. Nyelv dolgában szintén ujító volt. Ki akarta iratni azt a képletekkel és hasonlatokkal, ellentétekkel és szójátékokkal tele stilust, melyet a marinisták felvittek a szinpadra is. Népszinművei nagy irodalmi értékkel birnak; a velencei nép jellemét bámulatos tökéllyel festette, s ezen művei (kivált a Baruffe Chiozzote) ma is hatásosak. G. nyomtatásban megjelent darabjainak száma meghaladja a száznyolcvanat. utána az olasz vigjáték sokáig az ő általa jelzett nyomokon haladt és még legujabban is támadt egy kiváló tanítványa a velencei Gallina személyében; eddig azonban olasz iró nem multa felül. Magyarországban a következő G.-féle darabokat adták elő: A hazug. Vigjáték, fordította Radó Antal (Budapest 1882); A jótékony zsémbes. Vigjáték, fordította és G.-ról szóló tanulmánnyal ellátta Radó Antal (u.o. 1892), Két ur szolgája, melynek fordítása nyomtatásban nem jelent meg, de a század első tizedeiben sokat játszották nálunk. Összes művei megjelentek Zattánál Velencében, 44 köt. (1788-95). Igen érdekesek emlékiratai, melyeket eredetileg franciául irt (Mémoires pour servir a l'hitoire de sa vie), a Bibl. class. écon.-ban (Sonzogno). V. ö. Masi, Lettere di Carlo G.; Molmenti. Carlo G. (Ongania 1880); Galanti, Carlo G. e Venezia nel secolo XVIII (Salmini 1882); Radó Antal, Goldoni és Alfieri (Lampel 1892).
(ang., ejtsd: goldpaintsz), bullion points, specie points, a váltó-árfolyam azon pontja, melynél célszerübb váltó helyett nemesérccel fizetni, illetve váltó helyett nemesércet elfogadni. Ha a váltóárfolyam ezen pontot eléri, akkor a nemesércet használják váltó helyett fizetésre, tehát az egyik országból kiszivárog, a másikba beszivárog. L. Váltóárfolyam.
(Goldsborough), Wayne county székhelye É.-Karolin É.-amerikai államban. 75 km.-nyire Raleightől a Neuse-river balpartján, vasut mellett, (1890) 6325 lak., olajsajtolókkal és fürészmalmokkal.
1. Levin, német jogtudós szül. Danzigban 1829 máj. 30. Berlinben, Bonnban Heidelbergában tanult, 1851 óta danzigi törvényszékeknél működött, 1855. magántanárrá habilitáltatta magát Heidelbergában, 1860. rendkivüli, 1866. rendes tanár lett ugyanitt. 1870. a szövetségi kereskedelmi főtörvényszéknek, a későbbi birodalmi kereskedelmi főtörvényszéknek tagja lett Lipcsében. 1875 óta Berlinben a kereskedelmi jog tanára és titkos igazságügyi tanácsos. Különös érdemei vannak a kereskedelmi jog egyetemes ismertetése körül, melyet a Zeitschrift für das gesammte Handelsrecht (1858) c. folyóirat alapításával és Handbuch des handelsrechts (Erlangen 1864-1868, 1 köt.; 2. kia. Stutgart 1874-83) c. nagy munkájával tett. Tevékeny részt vett egy német polgári törvénykönyv létesítésében és az e célra alakult bizottságnak előadója volt. 1875 óta Lipcse város a birodalmi tanácsba választotta be. Egyéb művei: Kritik des Entwurfs eines Handelsgesetzbuches für die preussischen Staaten (Heidelberga 1857), Der Lucca-Ritoja-Aktienstreit (Frankfurt 1859, pótlék hozzá 1861), Gutachten über den Entwurf eines deutchen Handelsgezetzbuches nach den Beschlüssen zweiter Lesung (Erlangen 1860); Encyclopädie der Rechtswissenschaft im Grundriss (Heidelberga 1862) stb.
2. G. Mayer Áron, dán iró; született 1819 okt. 26., meghalt Kopenhágában 1827 aug. 15. 18 éves korában egy hetilapot szerkesztett, 20 éves korában pedig a Corsaren cimü szatirikus élclapot adta ki és hat éven át (1840-1846) szerkesztette. E folyóirat tette ösmertté nevét hazájában és a külföldön is. A humanitás, a szabad, minden klikk-szellemtől ment szatirikus kritika jellemezték e folyóiratot és vele együtt G.-t magát. 1847., egy évvel a Corsaren megszünte után, uj politikai és szociális organumot teremtett a Nord og Syd folyóiratban, amely 12 évig (1847-1859) állt fönn. G. irodalmi hirnevét főként alakra és tartalomra nézve egyaránt tökéletes apró elbeszéléseivel és En Jode (1845) cimü regényével nyerte el. Regényei és kisebb elbeszélő művei közt nevezetesebbek: Hjemlös (1857); Arvigen, Ravnen, Smaa Fortaellinger, A vrohmche Nattergall, Livserindringer og Resultater és Fortaellinger og Virkelighedsbilleder.
3. G. Ottó, német zongoraművész és zeneszerző, szül. Hamburgban 1829 aug. 21. A lipcsei konzervatóriumom Mendelsonhnnál, 1848. Párisban Chopinnél tanult; Londonban hangversenyzett először 1849. Lind Jennyvel, akit 1852. nőül vett s akinek életrajzát 1893. kiadta. Hangversenykörutjai után 1858. Londonban telepedett le, itt a királyi zeneakadémia aligazgatója lett s 1875. a Bach-énekkart megalapította. Művei: Ruth oratóriumok, dalok, versenymű és egyebek zongorára.
Olivér, angol költő és iró, született Pallasban (Longford ir grófságban) 1728 nov. 10., megh. 1774 ápr. 4. Teologiát tanult Dublinban, de könnyelmü életmódja miatt nem kaphatott egyházi hivatalt; ekkor orvostannal kezdett foglalkozni, de ezt se végezte be, hanem utrakelt s a legnyomoruságosabb viszonyok közt beutazta Németalföldet, Francia- s Németországot, Svájcot és Felső-Olaszországot. Hazájába visszatértekor lett orvos, gyógyszerész, tanító, de sehogy se tudván boldogulni, mint iró a könyvkiadók számára kezdett dolgozni. De a számukra készített történelmi művei többnyire kompilációk voltak, ilyenek: History of England in a series of letters from a nobleman to his son (1762); Roman history (1769, 2 kötet); History of England (1771, 4 kötet); History of Greece (1773, 2 köt.); History of the earth and animated nature (hagyatékából, nincs bevégezve, 1774, 1816). Megérdemelt hirét G. nem e műveinek, hanm költeményeinek, örökbecsü regényének: The vicar of Wakefieldnek (A vékfildi pap cimmel magyarra fordították P. Csorja Ferenc, Nagyenyed 1831; Ács Zsigmond, Kecskemét 1855; u. a.-tól 1878. és 1873. is megjelent: A wakefeldi lelkész cimen) és vigjátékainak köszönheti. Költeményei közül a The traveller (1764); The deserted village (1770) gyönyörü költemények emelendők ki. Vigjátékai közül: The good-natured man (1767) és She stoops to conquer (1172) nevezetesek. Kivált G. mint essai-iró is, enemü munkái összegyüjtve Essays cimmel (1765) jelentek meg. Különösen kitünők ezek között az Asem és History of a strolling player cimüek, melyekhez az Enquiry into the present State of polite learning in Europe (1769), a Citizen world (1762, magyarul: Egy világpolgár levelei. Fordította Csernátony Lajos, Budapest 1872) és Chinese letters is tartozik. Műveinek kiadásai: Poetical and dramatic works (London 1780, 2 kötet); Miscellanous works (Perth 1792, 7 kötet); legjobb a Prior (London 1836, 1 köt.) és a Cunningham (u.o. 1854, 4 köt.) kiadása.
Tivadar szanszkrit nyelvbuvár, szül. Königsbergben 1821 jan. 18., megh. Londonban 1872 márc. 6. 1851 óta Londonban tanárkodott az University College szanszkrit nyelvészeti tanszékén. Nagy tekintély volt az ind jogtudomány terén. On the dificiencies in the present administration of Hindu law (London 1871) cimü művében az ind törvénykönyvek angol fordításait birálva, sok tévedést igazított helyre, Paniniről, a leghiresebb ind grammatikusról tanulmányt irt Panini, his place in Sanscrit literature cimen (London 1861); Wilson Dictionary in Sanscrit and English cimü lexikonát kibővítette, de az óriási terjedelemre felnövelt szótárban csak az első betüig jutott (London 1856-63, 6 füzet), a csonkán maradt mű tele van érdekes, nagy ismeretről tanuskodó értekezésekkel. Halála után jelent meg általa előkészitett Mahábhásja egy Panini nyelvtanárhoz irt kommentárnak hasonmás fénynyomatu diszkiadása (London 1874, 3 köt.) Hátrahagyott iratait csak 1920. lehet majd közzétenni, sajátságos végrendelkezése szerint.
Vilmos, szemorvos, szül. Köpcsényben, Moson vármegyében 1849 jan. 1. Pozsonyban és Bécsben járta a középiskolát. Az orovosi fakultást három éven át Bécsben frequentálta, hol főleg Brücke és Stricker tanárok intézetében dolgozott és élettani és szövettani buvárkodási módszerekkel foglalkozott. Ezen tanulmányozások folytatása végett Heidelbergába ment, ahol egy évig Helmholtz laboratoriumában dolgozott és az első önálló munkálatát (az Elekrotónusról, Pflügerféle Archiv 1870) irta. Bécsbe visszatérvén, 1871. orvosdoktor lett. 1872 kezdetén ismét Heidlbergába ment, hol 1873 végéig Becker Ottó szemésztanár klinikáján mint tanársegéd működött. Magyar állami utazási stipendiummal kitüntetve azután Berlinbe és Prágába ment, mely egyetemeken Helmholtz, Klebs és Hasner intézeteiben illetőleg klinikájában önálló kutatásokkal foglalkozott. 1874. Budapesten mint szemorvos telepedett le, 1878. egyetemi magántanár lett, 1885. a Vöröskereszt-egyesület igazgatósága az Erzsébetkórház szemészfőorvosává választotta meg. Ezen osztályon kivül G. még a poliklinika szemészi osztályát vezeti. G. irodalmi tevékenysége már 1870. kezdődött, azóta több mint 50 nagyobb és kisebb, legnagyobb részt önálló kutatásokon alapuló munkálat jelent meg tőle, melyek eredményei a szemészi irodalomban vannak felvéve. A munkálatai közül kiemelkedők: egy monográfia a látóideg tumorairól, a mellső szemcsarnokba való szövetimplantatációkról (kisérletsorozat, mely által az irysapták geneise ki lett derítve); a Glaucoma theoriája stb. G. azonkivül még munkatársa volt heidelbergai tanárainak, Becker Ottónak (Pathologische Topographie des Augapfels) és Arnold Gyulának (Anatomie der Linse), továbbá az Eulenburg-féle Realencyclopaedie der gesammten Heilkunde cimü nagy gyüjteményes munkának, melyben a gyakorlati szemészet legfontosabb fejezeteit és a szem boncolástanát is tárgyalja. Két nagyobb könyve: Therapie der Augenkrankheiten (Stuttgart, Enke 1881) és a Szemészet kézikönyve, kiadta a magyar orvosi könyvkiadó társulat 1890. Ez az első magyarul irt eredeti szemészeti tankönyv.
Ignác, orientalista, szül. Székesfehérvárott 1850 jun. 22. Gimnáziumi tanulmányait a zirci ciszterciek főgimnáziumában és Pesten végezte. Utóbbi helyen mint gimnáziumi tanuló beiratkozott az egyetemre rendkivüli hallgatónak s Vámbérynek, ki őt a persa és török irodalomba vezette be, legbuzgóbb tanítványa lett. Eötvös József báró közoktatásügyi miniszter több éven át állami ösztöndijat juttatott neki, hogy a külföldi egyetemeken tovább képezhesse magát. Berlinben Rödigertől sémi nyelvtudományt, Lipcsében Fleischer Henriktől keleti nyelvészetet hallgatott s u. o. bölcsészetdoktori oklevelet nyert. 1872-73. Lejdában és Bécsben az ottani könyvtárak keleti kéziratai között gyüjtött anyagot későbbi dolgozatai számára; 1872. a budapesti egyetemen magántanárrá habilitálták, ugyanott 1894. rendes tanárrá nevezték ki. 1873-74. állami ösztöndijjal utazott Sziriában, Palesztinában és Egyiptomban; Kairóban több hónapon át az Azhar mecsetben az ottani sejkhek előadásait hallgatta. 1876. a bud. izr. hitközség titkára lett, 1871. a. m. tud. akadémia levelező, 1892. rendes tagjává választotta meg. A svéd király az orientalistáknak 1889. Stockholmban tartott nemzetközi kongresszusán személyesen nyujtotta át neki a szaktársai által munkáiért odaitélt nagy aranyérmet és a Wasa-rend jelvényeivel tüntette ki; külföldi tagja a hollandi keleti társulatnak és több tudományos intézetnek, 1893 óta az angol Royal Asiatic Society tiszteletbeli tagja. Részint a kormány, részint az akadémia megbizásából G. 1883 óta részt vett az összes európai orientalisták kongresszusain. A lejdai kongresszuson a sémi osztály alelnöke; 1893. a német filologusoknak Bécsben tartott kongresszusán a keleti osztály elnöke volt és minden kongresszuson előadásokat tartott. Dolgozataiban, melyek 1870 óta a Zeitschrift der deutsch. morgenländischen Gesellschaftban, az Oesterreichische Monatschrift f. den Orient-ben, a Globus-ban, a Revue de l'Histoire des Religious-ban (nevezetesek a többi közt itt megjelent: Le culte des saints chez les Musulmans, (1886) és La notion de la Sakina chez les Musulmans /1893/ c. dolgozatai), a Zeitschrift des deutschen Palestina- Vereins-ben (igen érdekes ebben a Das Patriarchengrab in Hebron c. dolgozat) nagy számmal jelentek meg, továbbá önálló munkáiban a sémi filologia és irodalomtörténet és a mohammedán vallás fejlődéstörténetével foglalkozik. Nálunk 1876 óta a szakfolyóiratokban, különösen pedig a Budapesti Szemlében, valamint az akadémia kiadásában megjelent értekezéseiben közölte kutatásai eredményét és ismertette szaktudománya időnkinti állását és haladását. A fennemlített lapoknak állandó munkatársa; Brockhaus Conversations-Lexiconjának 14. kiadása számára ő irta az arab irodalom- és müvelődéstörténelemre és az iszlámra vonatkozó cikkeket, e lexikon számára is ő irja az e körbe vágó cikkeket. Önálló főbb művei: Studien über Tanchum Jeruschalmi (Lipcse 1870); Beiträge zur Geschichte der Sprachgelehrsamkeit bei den Arabern (Bécs 1871-73), A héber nyelv elemi tankönyve (Ballagi Mórtól, a 2-ik kiad. átdolgozása); Zur Charakteristik Gelal al-Din al-Sujutis und seiner litterarischen Thätigkeit (Bécs 1872); Beiträge zur Literaturgeschichte der Shia (Bécs 1874); Der Mythos bei den Hebräern (Lipcse, 1876 angolra fordította Russel Martineau, London 1877); A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődésében (Budapest 1877, székfoglaló); Az iszlám (Budapest 1881); Le culte des ancotres et le culte des morts chez les Arabes (Páris 1885); A mohammedán jog eredete (1884); Palesztina ismeretének haladása az utolsó három évtizedben (Budapest 1885); Fie Zahiriten, ihr Lehrsystem und ihre Geschichte (Lipcse 1884); Mahommedanische Studien (Halle 1889-90, 2 köt.); A pogány arabok költészetének hagyománya (Budapest 1893, székfoglaló); Der Diwan des Garwal b. Aus AL-Hutej'a (Lipcse 1893); Salih b. Abd al-Kuddus und das Zindikthum wärend der Regierung des Chalifen AL-Mahdi (London 1893; különlenyomat az orientalisták 9. nemzetközi kongresszusának aktáiból); Renan mint orientalista (Budapest 1894), stb. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
(El-Golea), oázis Alger algeriai départementban, Laguattól D-re 357 km.-nyire. Két helységből áll, a felsőből és alsóból; az előbbi egy 60 m. magas dombon áll. A lakosság (1500-1800) a zenata és samba törzsekhez tartozik. A csekély mélységü kutak vize 16000 pálmafát, gyümölcsfákat, buza- és rozsföldeket öntöz. Az ut hozzá rendkivül nehéz. Az oázist a franciák 1872. szállották meg Gallifet generális vezérlete alatt. V. ö. Charmettant, El G. (Missions cathiloques, 1876).