v. kvo, hosszmérték Anamban= 191,64 m.
(gör.), a térdizület csuzos v. köszvényes baja.
(ejtsd: gonaiv) Les-, kikötőváros Haiti köztársaságban, 112 km.-nyire Port-au-Princetől, a Ny-i parton, a G.-i öbölnél, mintegy 18000 lak., igen jó kikötővel. A sik vidéken részint fakunyhókból, részint téglaházakból épült város főképen a környéken termelt pamut- és kávé kivételével foglalkozik. Itt hirdették ki Haiti függetlenségét. Dessalinest is itt kiáltották ki császárrá.
(gör.), ideges térdfájdalom; igy nevezik sokszor - bár nem helyesen - térdizület gyuladását is.
l. Artrokace.
(La-), Haiti köztársaságtól függő sziget, Haiti DK-i szögletébe benyuló öbölben; a főszigettől a Szt. Márk-csatorna választja el. Területe 743 km2. G. a régi Guanabo, a xaraguai indusok főtelepe és utolsó menedéke.
(ejtsd: gonkúr) Ödön (szül. Nancyban 1822 máj. 26.) és G. Gyula Alfréd (szül. Párisban 1830 dec. 17., megh. Auteuilben 1870 jun. 20.), két francia irótestvér, kik 1879-től kezdve Gyula haláláig együtt irták műveiket. Egy első császárság korabeli tiszt fiai, G. János Antal Huotnak, az 1798-iki nemzetgyülés és kiküldöttjének unokái. A realisztikus iskolához tartoznak; regényeik gondos, olykor-olykor affektált stilusuak és a pesszimisztikus lemondás melankolikus világfelfogását tükröztetik. Kiemelendő műveik: Les hommes de lettres (1860, uj kiadás Charles Demailly cimmel 1869); Soeur Philomene(1861); Renée Muperin (1864); Germinie Lacerteux (1865);Manette Salomon (1867); Madame Gervaise (antiklerikális, 1869), regények; a három felvonásos szinművük: Henriette Maréchal (1865), La patrie en danger (1873), mindkét darab Théatre cimmel 1879. jelent meg; említést érdemelnek még a kiváló, különösen a XVIII. sz. művészet- és művelődéstörténelmére vonatkozó munkák közül: Histoire de la société française pendant la révolution (1854); La société française pendant le directoire (1855); Portraits intimes du XVII. siecle (uj kiad. 1878, 2 köt.); Sophie Arnould d'apres sa correspondance (1857, 2. kiad. 1876); Histoire de Marie Antoinette (1858); Les maîtresses de Louis XV. (1860); La femme au XVIII. siecle (1862); L'art au XVIII. siecle (3. kiad. 1883, 2 köt.); Gavarni, l'homme et l'artiste (1873); L' amour au XVIII. siecle (1875). G. Ödöntől valók a következő tulzó realisztikus regények: La fille Elisa (1878, számtalan kiadásban); Les frees Zemganno (1879) és azonkivül a következő munkák: L'oeuvre de Watteau (1876); L'oeuvre de prudhon (1877); la maison D'un artiste (művelődéstörténeti mű); La Saint-Huberty-d' apres sa correspondance (1882). Kiadta G. Gyula leveleit: Lettres de Jules Goncourt (1885) és Franciaország ujabb irodalomtörténetére rendkivül érdekes naplójukat: a Journal des G.-t (1888). Utolsó művei: La censure sous Napoléon III. (Páris 1892); La Guimard (hires táncosnő életrajza a XVIII. századból, 1893). V. ö. Delrant, Les G. (Páris 1889).
Alexandrovics Iván, orosz regényiró, szül. Szimbirkszben 1813 jun. 6. (ó-naptár), megh. Szt. Pétervárott 1891 szept. 15. (ó-naptár). Egyike a legnevesebb orosz regényiróknak. Apja, egy kereskedő, korán meghalt, és anyja - dacára fogyatékos műveltségének - jó nevelést adott Iván fiának. Az alsóbb iskolák elvégzése után 1831. a moszkvai egyetemre ment s elvégezvén a történelmi-filologiai tanfolyamot, Szent Pétervárra került, hol a pénzügyminisztériumban mint fordító kapott állást. 1852. gróf Putjatinnal, mint ennek titkára, földkörüli utra ment. Visszatérve, ujra a pénzügyminisztériumban vállalt szolgálatot, aztán a postai főigazgatósághoz ment át, hol 1872-ig mint cenzor működött. A hatvanas években egy ideig a Szjevernaja Pocsta hirlapot is szerkesztette. Később fő-postaigaztató volt haláláig. Három nagyobb és jelentékenyebb regényt irt: Obyknovennaja Isztorija (Mindennapi történet 1847); Oblomov (1858) és Obruv (Örvény 1870), ezenkivül leirta utazását Fregat Pallada (Pallas fregat) cimmel (1865); irt humoros rajzokat is. Minden munkáját művészies elbeszélés, megkapó jellemzés és gondos kidolgozás jellemzik. Oblomov regénye után, melynek hősében, Oblomovban az orosz ember tipikus közönyösségét, testségét és élhetetlenségét örökítette meg, uj szót is csináltak: oblomovizmus, mely Oroszország határain tul is elterjedt. V. ö. Magyar Szalon (1892).
Béla, mérnök, osztálytanácsos, szül. Szőllőskén (Zemplén vármegye) 1851 dec. 28. Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon, a műegyetemet Pesten végezte. Közben a felső-torontáli átmentesítő társulat munkálataiban vett részt. 1876. a földmivelési miniszter megbizásából a magyarországi talajjavítási munkálatokat tanulmányozta, 1876. a magyar mérnök- és építész-egylet másodtitkára lett. 1877. a Gazdasági Mérnök cimü szaklapot indította meg s élénk részt vett a Tisza-szabályozás ügyében megindult mozgalomban. 1878-ban a mezőgazdasági vizműtan magántanára lett a műegyetemen. 1880-81. az Ellenőr közgazdasági rovatát szerkesztette. 1882. az akkori közmunka- és közlekedési minisztérium műszaki tanácsába főmérnökké nevezték ki; 1887. műszaki tanácsos lett. 1890. a kereskedelmi miniszter a Ferenc csatorna-társulat igazgatósági tagjává nevezte ki. 1892. Párisban tartott V. nemzetközi kongresszuson - melynek egyik alelnöke volt - az aldunai Vaskapu szabályozásáról irt munkája közelismerést aratott. 1893. a kereskedelmi minisztériumban a hajózási, vaskapuszabályozási és kikötő építési osztály főnöke lett. 1894. miniszteri osztálytanácsosi cimet és jelleget nyert. 1871. óta számos szakcikket irt nemcsak a hazai, hanem a külföldi lapokba is. Önálló főbb munkái: Építési tanácsadó (Budapest 1878, 2. kiadás 1889); Az aldunai Vaskapu és az ottani többi zuhatag szabályozása (u.o. 1892: ugyanakkor Párisban franciául is megjelent) stb. Egy ideig szerkesztette a Műszaki Hetilapot. Kiállítási Értesítőt, a Vizügyi Közlönyt. E lexikonnak is munkatársa. - Felesége G. Béláné (Nagy Irma), szül. Nagy-Kőrösön 1859 ápr. 30., megh. Budapesten 1888 máj. 6. Az irodalom terén szerzett jó nevet. Pedagogiai, szépirodalmi s a társadalmi élet különböző köreibe vágó értekezései, tárcái a napi lapokban s a folyóiratokban jelentek meg. Önálló műve: Eszmék és emlékek (Budapest 1889). V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
India nem-árja törzseinek legnagyobbika: régente a Gondvana-hegység körül több főnök alatt hatalmas népfaj volt s Dekan ariai kulturáját nem egyszer évszázadokra tönkre tette. Jelenleg fejedelmeik csak az erdős Irossaz-hegységben élnek, mint az angoloknak ugyszólván formaszerinti alárendeltjei. A G.-nép száma 1881. 1079565 volt, 967502 már egész Indiában szétszórtan élt és a hinduknak nemcsak nyelvét elsajátította, hanem szokásaikat és vallásukat is. Eredeti nyelvök a dravida-nyelv egyik dialektusa, a munda-népekkel is közelebbi rokonságban állanak. A G. majdnem egészen fekete szinü; számos apró törzsre oszolva él kis községekben és az idegenekkel szemben vad és rabló természetü; osztályok nincsenek köztük; vallási tekintetben a demonok tisztelete uralkodik. Ősi lakóhelyeiken az angolok nem rég vetettek véget az emberáldozásnak. Földmiveléssel nem szeretnek foglalkozni, inkább mint napszámosok, esetleg mint utonállók keresik kenyerüket. V. ö. Dalton, Descriptive ethnology of Bengal (Kalkutta 1872).