(ejtsd: gondrökúr) Henrik Ange Alfréd báró, francia tábornok és regényiró, szül. Guadeloupeban 1816 márc. 22., megh. Albiban 1876 nov. 16. Résztvett az afrikai hadjáratokban, a nagy-kabiliai expedicióban, több csatában kitünt s 1872. tábornok lett. Számos regényt is irt, minők: Les derniers Kerven (Páris 1844, 2 köt.); Médine (1845, 2 köt.); Les péchés mignons (1847, 2. köt.); Un ami diabolique (1848, 6 köt.); Mademoiselle e Cardonne (1853); Le chevalier de Pampelonne (1853, 5 köt.; magyarra ford. Mártonffy Frigyes, Pest 1872); Mémoires d'un vieux garçon (1855-56, 10 köt.); Le mendiant (1864, 4 köt.); Le Rubicon (1867) stb.
(lat. Providentia) alatt a hittudományban Istennek azon munkásságát értik, mely által egyrészt mindaz, ami teremtetett, továbbra is fennmarad (conservatio), másrészt a világban mindeneket egy bizonyos meghatározott cél felé irányoz (gubernatio). L. még Világfentartás.
(olasz) a. m. hadi zászló. Compagnia del G., 1264. Rómában alapított egyesület, mely Krisztus kinszenvedéseit a nagy bőjt hetén drámailag előadta. A szinpad a kolosszeum volt; ez előadásokat III. Pál pápa megtiltotta.
(olasz) a. m. zászlóvivő; többrendbeli magasabb katonai és birói állásnak megfelelő cim. G. della chiesa a. m. a pápák és világi hatalmuknak védője; ezt a cimet tulajdonképen a normann hercegek, utóbb a nápolyi Anjouk és Borgia Cézár viselte. (Nagy Lajos királyunk egyébiránt a déli szláv eretnekek megtérítése körül szerzett érdemei fejében szintén megkapta ezt a cimet). G. della giustizia, magasabb állásu birónak cime, igy Luccában, Bolognában és Firenzében.
v. gonggong, l. Tamtam.
v. csengő bronz, az az ötvény, mely 80 rész rézből és 20 rész ónból áll, ebből hangját a khinai tamtamot v. gonggont,. Szép hangját ugy kapja meg, ha sötétvörös izzásnál kalapálják v. hengerlik.
Lajos, spanyol költő, szül. Cordobában 1561 jun. 11., megh. u. o. 1627 máj. 24. Salamancában jogot tanult, aztán a papi pályára lépett és III. Fülöp királynak káplánja volt. Első költeményeit, melyek közt szonettek, románcok, letrillák, stb. vannak, a kifejezés ereje és erős szatirikus iz jellemzik, de későbbi műveivel uj irásmódot (culto estilo), a róla elnevezett gongorizmust v. kultizmust teremtette meg. A gongorizmusnak a homályosság szándékos keresettsége, a kifejezések szokatlansága, távolfekvő képeknek és hasonlatoknak erőszakos alkalmazgatása és tudákos mitologiai vonatkozások a főjellemvonásai. Ennek az iránynak, melynek Gracian Boldizsár volt a főképviselője, egész iskolája (gongoristák) támadt, mely a XVII. sz. spanyol irodalomra nagyon káros hatással volt. Ugyanez időtájban ilyenféle irányt honosított meg Olaszországban Marini és a gongorizmus is tulajdonképen olasz importáció. Ebben a stilusban vannak irva G.: Soledades, Fabula de Polifemo y Galatea, Fabula y Tisbe c. művei és több szonettje. G. műveit Vicuna adta ki (1627), majd Gonzalo de Florez y Cordoba (ez a kiadás azonban nem pontos; u. o. 1633; Lissabon 1647; Brüsszel 1659); megjelentek továbbá a Poetas liricos de los siglos XVI. y XVII c. vállalatban is (Madrid 1854); válogatott kiadást (u.o. 1863) Castro rendezett belőlük a Biblioteca de autores espanoles 32. kötetében. Maguknál G. költeményeinél nem kevésbé homályos kommentárokat Pellier József (Lecciones solemnes á las obras de Luis de Góngora, Madrid 1630). Salazar Mardones (Illustracion de la fabula de Piramo, u. o. 1636) és Saliedo Coronel (G. műveinek egy külön kiadásában, u. o. 1636-48, 3 köt.) irtak hozzájuk. V. ö. Churton, Gongora, an historical and critical essay (London 1862).
l. Góngora y Argote.
Diosk. (növ.), l. Dombvirág.
l. Devon szisztéma.