l. Fonalférgek.
v. Gordieion, latinosan Gordium, l. Gordios.
Frigiának mondai királya. Ez egyszerü földmivelő volt, kinek egy jósnő királyságot jósolt, ami ugy teljesedett be, hogy a viszálykodó frigek nem tudván fejedelmet választani, azt határozták, hogy az lesz a király, aki először ér szekéren Zeus szentélyéhez. Ez a szerencsés halandó G. lett, aki esetleg éppen arra tartott ökrös szekerével. Mint király Gordion várost alapítá az Olimposz aljában a Timbrész és Szangariusz összefolyásánál s ebben Zeusnak templomot emelt. Itt állította föl királyságra vivő szekerét, Zeusnak áldozva azt, miután a szekérrudat s az igát fahánccsal oly ügyesen összecsomózta (gordiuszi csomó), hogy nem akadt ember, aki föloldozta volna. Ehhez köték a jósok Ázsia uralmát. Nagy Sándor azután 333. föloldozta vagy más monda szerint szétvágta. G. dinasztiája - az ő fia a hires Midás - különben ugy a Kr. e. VI. sz.-ig állt fönn.
(állat), a fonalférgek osztályából a Gordiidoe családnak egyik neme. Teste fonalforma, egész hosszában egyforma vékony. Szájnyilása szemölcstelen; kifejlett állapotában szájnyilása és bélcsatornájának mellső részlete elcsenevészik. A nőstény ivarnyilása a himéhez hasonlóan a végbéllel együtt a test hátulsó végén nyilik. A himnek hátulsó testvége spicula nélküli, villás. Teljesen kifejlett, ivarérett állapotban iszapos pocsolyákban szabadon uszik. Petéit olvasószerü sorokba rakja le. A petékből kibuvó lárváknak szájnyilása körül horogkoszoru van és rovarálcákba vándorolnak be, amelyeknek belsejében betokozzák magukat. Tovább fejlődésük csak akkor következik be, ha az illető rovarálcát valamely ragadozó rovar megette. Eme második gazdában sem lesznek azonban ivarérettek s erre az állapotra csak a kivándorlás és a vizbe jutás után emelkednek. Az eddig ismert mintegy 34 idetartozó faj az egész földön él. Legközönségesebb a G. aquaticus Duj., mely 28-29 cm. hosszu, 0,5-1 mm. vastag, tejfehér v. barnaszinü, testének mellső részén barna gyürüvel és sárgás fehér, kerek foltokkal tarkázott. Nálunk is közönséges.
l. Gordios.
(ejtsd: gordn), county Georgia É.-amerikai államban 775 km2 területtel, 10540 lak., Calhoun székhellyel.
(növ. Kentrophyllum Neck.), csöves fészkes, a pórsárány hazai vad testvérének a neve.
(ejtsd: gód'n), régi skót család, melynek ősei alkalmasint Hódító Vilmos alatt költözködtek Normandiából Angliába, ahol később a Berwick skót grófságban fekvő G. birtokot s ezzel kapcsolatban a bárói rangot, 1684. pedig a hercegi méltóságot elnyerték. Maga a főág G. Áfámban, Huntley báróban halt ki 1402., mire azután annak neve és birtokai az ő vejére, Seton Sándorra átszálltak. Az Aberdeeni grófok hasonlóan a G. családtól származtatják magukat, illetőleg G. Patricktől, ki I. Jakab skót királynak kortársa volt. Említendő családtagok: G. György, Huntley gróf (1535-62), V. Jakab skót király bizalmi várfia és távolléte alatt a kormánytanács tagja. Midőn az angol udvar Jakab leányát, Stuart Máriát VI. Eduárd angol királlyal akarta eljegyezni, G. ezt a tervet ellenezte. 1546. lordkancellár lett és ez állásban az országba szivárgó református hitet elnyomni törekedett. Midőn 1562. Mária királynő féltestvérével, Murray gróffal meghasonlott, ellenfelei G.-t börtönbe zárták és kivégezték. Második, hasonnevü fia, 1565. lett lordkancellár és buzgón fáradozott az angol fogságban szenvedő Mária kiszabadítása érdekében. Megh. 1576.
G. Patrick, szül. 1635., megh. 1699 nov. 29. Ez külföldön hajhászta a szerencsét és egymásután a svéd, lengyel, 1661 óta pedig Nagy Péter cár meghivására az orosz seregben szolgált. Részt vett a törökök elleni I. harcban, azután Kievben lett parancsnok, majd pedig Leforttal vállvetve az orosz hadsereget reformálta. 1696. Azov várát vette el a törököktől. Péter első nagy európai körutja idején Moszkvában működött mint parancsnok és ez állásban nyomta el a testőrök és ijászok felkelését. Naplóját, mely egyike a legtanulságosabb korabeli kutfőknek, Posselt adta ki (Moszkva 1849-53, 3 köt.). V. ö. Brückner értekezését a Histor. Teschenbuch 1879. évfolyamában.
G. Sándor, az előbbinek unokája és veje, eleintén a francia seregben szolgált, 1693. pedig hasonlóan az orosz zászlóhoz szegődött. A Narva melletti csatában (1700) svéd fogságba esett, melyben 1711-ig sinlődött. Ez évben vezérőrnagyi ranggal visszatért szülőföldjére, Skóciába, ahol 1752. elhalt. Ő irta I. Nagy Péter cárnak történetét (Aberdeen 1755, 2 köt., németül Wichmanntól).
G. György, lord G. Cosmus hercegnek 3. fia, szül. Londonban 1751 dec. 25., megh. Newgateban 1793 nov. 1. Az angol hajóhadon kezdte pályáját, melyet azonban 1774. a politikával cserélt fel, amennyiben magát Ludgershillben a parlamentbe választatta. Buzgó protestáns létére megbotránkozott az 1778. kiadott rendeleten (mely a katolikusoknak kedvezett) és nagyszabásu protestáns mozgalomnak állott az élére, mely az 1780 jun. 2., a londoni szt. György-téren tartott óriási népgyülésen érte el tetőpontját. A gyülés határozata értelmében azután G. lord az izgatott néptömeg élén a parlamenti palota elé vonult, hogy ama rendelet visszavonását sürgesse. Egyuttal arra kérte fel az elnököt, hogy a beadott kérvény tárgyalására napot tüzzön ki, mely esetben a rend fentartását magára vállalta. Amint azonban a parlament a tárgyalást jun. 6. kitüzte, Londonban azonnal utcai zavargásra került, melyet a katonaság csak néhány nap mulva (jun 8.) tudott elnyomni, miután a zendülők több katolikus templomot és iskolát, szintugy több börtönt megrohantak s egyes gazdag katolikus angoloknak házát kifosztották G.-t magát ekkor elfogták és fölségsértés miatt törvényszék elé állították; az esküdtek azonban Erskine védbeszédének hatása alatt felmentették (178). Később G. a canterbury-i érsekkel keveredett tollharcba, amiért az érsek átokkal sujtotta s erre nemsokára Franciaországba költözött, hol a kitörő félben levő forradalmi mozgalomhoz csatlakozott és a király és udvar ellen röpiratot adott ki, melynek fejében 5 évi fogságra itélték. G. azonban még idejekorán Hollandiába menekült. Itt egy ideig lappangott és állítólag zsidó vallásra tért. Midőn pedig 1793. hazájába visszatért, Birminghamban elfogatott és a Newgatei börtönbe záratott, hol azonban még ebben az évben váratlanul elhalt.
G. György, G. 5-ik herceg, szül. Edinburgban 1770 febr. 1., megh. 1836 máj. 28. Mint peer, tábornok és végül mint a titkos pecsét őre szolgálta hazáját. A parlamentben a Melbourne-kabinet ellenfeleivel szavazott és az orangista-párt hivének vallotta magát. Benne kihalt a G. hercegi család fiága.
1. János, skót születésü kalandor, ki Wallenstein császári fővezér zsoldjába állott és a Terzky-ezredben közkatonából alezredessé küzdötte fel magát. 1634. Wallenstein őt Éger várának parancsnokává tette, de midőn G. arról értesült, hogy ura a svédekkel egyesülni készül, ő is cserben hagyta, sőt Leslie és Butler társaival (szintén skót születésü alvezérekkel) titokban Wallenstein és főbb hiveinek meggyilkoltatását határozta el. Mig társai magát Wallensteint ölték meg, azalatt G. és cinkosai 1634 febr. 25. Ilov, Terzky, Kinsky és Neumann ezredeseket gyilkolták meg az éj homályában. Ezért II. Ferdinánd császártól 120000 forintot kapott jutalmul. Későbbi életéről nem tudunk biztosat.
2. G. János Watson sir, skót festő, szül. Edinburgban 1790., megh. u. o. 1864 jan. 1. Graham János tanítványa, eleinte történeti képeket, utóbb képmásokat festett, melyekkel rendkivüli sikereket aratott. Szinezésük nagyon harmonikus. 1850. a skót művészeti akadémia elnöke, 1851. a londoni akadémia tagja lett. A G. névvel a többi Watson nevü skót festőtől különböztették meg.
3. G. Károly György, rendesen Khinai G. v. G. pasa, angol politikus és hadvezér, felfedező s hittérítő és a műveltség kiváló terjesztője, szül. 1833 jan. 28., elesett Khartumban 1885 jan. 26. Miután a woolwichi hadapród-iskolát elvégezte, a mérnöki karba lépett, részt vett a krimi háboruban (1854-56), szintugy a kis-ázsiai török-orosz hatérkérdés szabályozásában, nemkülönben az 1857-58. és 1860. angol-khinai háboruban. A béke megkötése után beutazta Khinának ismeretlen részeit a nagy fal mentén és éppen akkor tért vissza felfedező utjáról Pekingbe, midőn a Taiping-felkelés már a fővárost fenyegette. Ekkor a császár felhivására elvállalta egy khinai hadtest vezényletét, melynek élén 18 hónapon át 81864 juliusáig) kemény tusát vivott a felkelőkkel, kikre, különösen a tengerpartmelléki tartományokban, sulyos csapásokat mért. Elvégre a császár fővezérré nevezte ki és e minőségben a lázadást teljesen elfojtotta. 1863. visszatért Angliába és alezredesi ranggal az angol seregbe lépett vissza és 1865. Gravesend parancsnoka lett. 1871-73-ig mint konzul és a Duna torkolatát szabályozó bizottság tagja működött Galatzban. 1873. az egyiptomi alkirály esedezésének engedvén, hozzáfogott mint Sir Baker Sámuel (l.o.) utóda Egyiptom déli határainak kiterjesztéséhez a felső-Nilus forrástavaiig. 1874. febr. 2000 főnyi néger haddal elindult Alexandriából és Gondokoróban, utóbb Ladóban ütötte fel főhadi táborát, ahonnan hosszu sorát alapította meg a megerősített kisebb-nagyobb váraknak, melyekből azután a hatalmas arab rabszolgakereskedők ellen irtó háborut folytatott, a műveltségnek Szudánban utját egyengette és a mellett különös gondot fordított a keresztény hit terjesztésére. Az alkirály nagy érdemeit a pasa ranggal és cimmel jutalmazta meg. 1877. pedig a Szudánban levő összes tartományok főkormányzójává tette. 1879. G. állásáról leköszönt és mint Ripon lord keletindiai katonai főkormányzó titkára, Kalkuttába távozott. 1881. ujra Khinában járt, hogy a khinai-orosz határviszályt kiegyenlítse. 1882. angol altábornok lett és a Foktartományba helyeztetett át, honnan azonban már 1882. visszatért. Ezután meglátogatta a Szentföldet és éppen a Kongo-állam szolgálatába akart állani, midőn a Közép-Afrikában támadt Mahdiféle lázongás nemcsak az egyiptomi, hanem az angol befolyást is komolyan kezdé fenyegetni. Ennek hirére az angol minisztérium G.-t 1884. nagy kiváltságokkal, de kevés pénzzel ellátva Khartumba küldötte, hogy a mohammedán reakció előnyomulásának határt szabjon. G. el is indult Khartumba, ahová febr. 18. érkezett meg és azonnal hozzáfogott feladatához. Ügynökei által hajlandónak mutatkozott a mahdit Kordofan urának elismerni, ha az viszont Egyiptom többi tartományait nem bántja: a törzsfőnökök egy részét pénzzel nyerte meg a maga részére és még a rabszolgakereskedőkkel is elnézően bánt. A Mahdi azonban csak folytatta előnyomulását, mialatt vezére, Digma oszmán, a G. segélyére küldött Graham tábornokot feltartóztatta. Igy hát G.-nak helyzete az elszigetelt és a máhdistáktól már-már körülzárolt Khartumban egyre aggasztóbb lett. Márc. 16. kirohant és a város határát tüzzel-vassal pusztitó máhdistákkal megütközött, de ezek visszavonulásra kényszerítették. A Gladstone-minisztérium ugyan (elkésve bár) ujabb felmentő expediciót indított utnak, de ez már nem birta Khartum bukását megakadályozni, mely 1885 jan. 26. bekövetkezett. Maga G. hősi ellentállás után megöletett. Anglia őszintén siratta hős, tudós és egyuttal istenfélő fiát, ki az angol jellem tipikus vonásait egyesítette. A királyné is rosszalását fejezte ki a Gladstone-kabinettel szemben, hogy az angol hatalom és a műveltségnek e bajnokát ugyszólván feláldozta. A parlament pedig a Trafalgar-Square-on 1888. emlékszobrot állított G.-nak.
4. G. Róbert, angol politikus, sir, Aberdeen György grófnak öccse, szül. 1791., megh. Balmoralban 1847 okt. 8. A diplomáciai pályán töltötte egész életét. Előbb 81810 óta) Persiában, 1818 óta Bécsben, 1828 óta pedig Konstantinápolyban élt mint követ. Ez évben a whig-minisztérium ugyan visszahivta, de Peel Róbert 1841. megint kinevezte bécsi követnek. 1846., midőn bátyja (a miniszterelnök) leköszönt, ő is nyugalomba vonult.
l. Fochabers.