(ol. Violoncello v. röviditve: Cello), magyarul kis bőgőnek is nevezik. A hegedü után a legdallamosabb - basszus - vonós hangszer, melynek hangja legközelebb áll az emberi hanghoz. A nagy bőgő és a mély hegedü közt a közép helyet foglalja el alakja és hangterjedelmére nézve. A régibb viola di gamba (térdhegedü) hangszerből fejlődött ki, mely azonban kisebb volt, mint a mai G. Az Amati-k, Gasparo da Salvi, Maggini s mások a XVI. s XVII. sz. elején készítettek ily alaku hangszereket, de mai formája s beosztásának megállapítását Tardieu, francia abbénak tulajdonítják, ki legnagyobb mestere, virtuóza is volt, ez uj hangszernek, melynek csak a mult század vége felé sikerült az annyira kedvelt s elterjedt viaola di gamba-t leszorítani a térről. Németországban a mult század második felében kezdett általánosan elterjedni. A gordonkának kezdetben öt hurja volt, ötödközökre hangolva. Hangterjedelme ugyanaz, mely a mély hegedüé (viola), csak egy nyolcaddal lejebb, s amig ez alt-kulcsban, a G. mint basszus hangszer basszus kulcsban jegyeztetik. Ha tulmegy az egyszer vonalzott nyolcad terjelmén: rendesen a tenor, vagy a violinkulcs szerint jegyeztetnek a hangjegyei, de az utóbbi esetben egy nyolcaddal lejebb hangzanak. A G. nemcsak a zenekarban s a kamarazenei művekben játszik nagy szerepet, hanem mint szolohangszer is, a hegedü után a legtökéletesebb s legdallamosabb. Kiváltképen alkalmas a bel-cantro-ra, de a legvirtuozabb futamokat is ki lehet rajta hozni, s mint a hegedün, kettős, hatos, nyolcas, tizesfogásokra, arpeggiokra s ugrásokra is alkalmas. Applikaturája elüt ugyan a többi vonós hangszerétől, amennyiben a magas regiókban gyakran igénybe veszi a hüvelykujjat is, de sokban egyenlő alapon áll velük, valamint flageolet rendszere is, mellyel, főleg több gordonkát egyesítve, büvös hatásokat lehet felidézni. Irodalma, a zongora, orgona s a hegedüé után, a leggazdagabb. Régibb időben legnagyobb mesterei voltak: Boccherini, Cervetto, Duport, Levasseur, későbben: Romberg, Merk, Batta, Menter, Servais, Piatti stb. Korunk legnagyobb gordonkaművészei: Davidoww, Grützmacher, Gottermann, Popper, de Swert, Hilpert stb. A G. a hegedü után a legalkalmasabb s legszebben értelmező hangszere a magyar zenének is. Egyes cigány-zenészek valódi speciálitásokká képezték ki magukat a G.-án, mely nélkül különben is cigányzenekart alig lehet elképzelni. Legkitünőbb cigány-gordonkás volt e század második felében Fátyol Károly. (l.o.).
hercegek, l. Richmond.
(ejtsd: gór) Katalin Grace Frances, családi nevén Moody, angol regényirónő, szül. East Resfordban 179., megh. Limvoodban 1861 jan. 27. 1823. férjhez ment G. Arthur kapitányhoz; irt 70 munkát (200 köt.), melyekben igen hiven rajzolja az angol arisztokrácia életét és szokásait. Kiválóbbak: Sketchbook of fashion (1823); Women as they are (1830); Mothers and daugthers 81831); mammon (1852); The two aristocracies (1859), regények és elbeszélések; The school of coquettes; The king's Saal; King O. neil vigjátékok; továbbá: The book of the roses (1838). vannak dalszerzeményei is.
a) sok helyen a. m. kunyhó, csőszkunyhó, csősznek magas oszlopokon álló vigyázóhelye, halászkunyhó; b) kukoricagóré v. málégóré, vesszőből font v. lécekből összerótt kalitkaszerü szellős alkotmány, amelyben a csöves kukoricát tartják; c) Somogyban istálló pallása; d) Tolnában és hontban melegágy, l. Kóró.
Antal, lengyel költő, szül. Vilnában 1787., megh. Párisban 1861 szept. 29. 1812. Napoleonnal részt vett az Oroszország elleni hadjáratban s már akkor feltünt szatirikus verseivel és meséivel. Miután nagy utazásokat tett, 1815-1830 Litvániában élt, részt vett az 1830. lengyel felkelésben, melynek elnyomása után Franciaországba ment s ott jó barátságban élt Mickieviczcsel. Munkái: Poezye Litwina (Páris 1834), Bayki i poezye nowe (Mesék és ujabb költemények, u. o. 1839); Siejba czyli nowy tomik (Különfélék, 1857); Jescze jeden tomik (Még egy kis kötet, 1859).
(Ber, Bir), a franciák birtokában levő 36 ha.-nyi területü, terméketlen, bazaltból és homokból álló sziget Afrika Ény-i része mellett, egy öböl bejáratánál, amelyet É- és Ny- felől a Verde-fokban végzőfő félsziget fog körül, 175 km.-nyire St. Louistól, a szárazföldtől 2 km. széles csatorna választja el. D-en 30 m. magas meredek falu sziklákban végződik; É-on alacsonyabb és itt van a kikötője, amelyet a Saint-François nevü erősség véd. Az ugyanily nevü város, amely szük és meredek utcákból, nagyobbára kőből épült emeletes házakból áll, a szigetnek több mint 2/3-át foglalja el. A városban, bár átlagos hőmérséklete csak 24°, többször veszedelmesen pusztított már a sárgaláz. Vizben is hiányt szenved. Bár G. szabad kikötő, kereskedelme csökken, egészen Dakarba terelődik át. 1677. a hollandok szállották meg; 1758-63 és 1800-14-ig angol birtok volt, azóta állandóan a franciáké.
l. Császárfa.
(franc., ejtsd: gorzs) a. m. torok, gégemélység, örvény, hegytorok; az építészetben az a homoru görbe fölület, mellyel egy teremnek v. szobának falai a mennyezethez simulnak.
(franc., ejtsd: gorzsré), a. m. vezetőcsatorna, vezető kutató; vályuszerü félhengeralaku faeszköz, melyet a sebészeti operációknál arra használnak, hogy öregekben történő metszéseknél a metsző eszköz hegye ellen megvédje a kimélendő részeket s egyszersmind a metsző eszköz vezetőjéül szolgáljon. Leginkább végbélsipoly műtéteknél használják, ritkábban a kőműtételeknél.
görög rétor, szofista, szül. Kr. e. Leontiniban (Szicilia) 496-400 kör. Atyja Charmantidas, fivére Herodicus. Athénbe ment egy követséggel, melynek ő volt a lelke (Kr. e. 427). Ekkor már nagy szónok volt, kinek szónoklata az időközben elhunyt Periklesz felett kimagaslott hatáskeresés által. Népzserüségét felhasználván, visszatért a görög szárazföldre és tanításra adta magát. Szokásává lett az utazás, városlátás; alig volt állandó lakóhelye, aránylag legtöbbet tartózkodott még Tesszáliában (kivált Larisszában), hol 108 éves korában meg is halt. G.-nak kiváló része volt amaz irodalmi mozgalomban, mellyel az u. n. szofisták a régebbi törvényszéki szónoklatot igazi műbeszéddé fejlesztették. G. a szép, behizelgő beszédet tüzte ki főcélul. Tanítványait kettőben gyakorolta: közhelyek segítségével akármiről beszélni és a rossz ügyet is jó oldalairól világítani meg. Azonkivül az eleai iskolától átvette az álokoskodást és dicsekedett, hogy szükség esetén bármiről kész beszélni és senkinek a felelettel adósa nem marad. Két meglévő jelentéktelen beszéd, melyet neki tulajdonítanak (Helena dicsérete és Palamedes védelme), kétségkivül apokrif. Töredékek maradtak tőle egy retorikai kézikönyvből és több bölcseleti munkából. Bölcseleti rendszerének három alaptétele, hogy 1. semmi sem létezik, 2. ha léteznék is valami, az meg nem ismerhető és 3. ha léteznék és megismerhető lenne, mással nem közölhető. A neki tulajdonított munkákat kiadták az attikai szónokokkal, Antiphonnal együtt Blass (Lipcse 1870). Monográfiát róla Fosz irt (Halle 1828). Magyarban v. ö. dr. Szlávik M., A bölcselet története (Eperjes 1890) továbbá Haberern Jonathán egyetemi előadásai Plao Gorsiasáról.