Ferdinánd, német történetiró, szül. Neidenburgban (K-i Poroszországban) 1821 jan. 19., megh. Münchenben 1891 máj. 1. A gimnáziumot Gumbinnenben, bölcsészeti, történeti és teologiai tanulmányait pedig a königsbergi egyetemen végezte. Eleintén többnyire romantikus irányu, szépirodalmi és irodalomtörténeti kérdések kötötték le figyelmét; ilyenek a Werdomar und Wladislaw, aus der Wüste Romantik (Königsberg 1845, 2 rész); Goethes Wilhelm Meister in seinen socialistischen Elementen (u.o. 1845). Lelkesedéssel üdvözölte az 1848-iki mozgalom hajnalát és hogy mily rokonszenvvel kisérte a felkelő nemzetek, nevezetesen a lengyelek és hinfitársaink ébredését és szabadságharcát, mutatják a Die Idee des Polenthums (Königsberg 1848) c. műve és a Die Polen- und Magyarenlieder c. verskötet. A forradalmak lezajlása után történeti tanulmányokra adta magát, melyeknek első gyümölcse a Der Tod des Tiberius c. történeti dráma volt (Hamburg 1851). Ezt első nagyobb historiai műve követte: geschichte des römischen Kaisers Hadrian u. seiner Zeit (Hamburg 1851, 3 kiad. 1884), melyben különösen a művelődéstörténeti háttér köti le az olvasó figyelmét. 1852. jutott el végül Rómába, mely második hazájává lett. Itt irta meg Gesch. der Stadt Rom im Mittelalter (1. kiad. 8. köt. 1859-1873, IV. kiad. 1886-92) c. művét, mely a világirodalom egyik gyöngye. Közbe-közbe kisebb dolgozatokban számolt be olaszországi tanulmányutjairól; ilyenek a Corsica (1854, 2 köt.), Siciliana (1860, Capri (1868), Latenische Sommer (1863); Von Ravenna bis Mentana (1871) és Apulische Landschaften (1877) cimü művei. Hasonló irányu a Figuren, Geschichte, Leben und Scenerie aus Italien cimü mű. Euphorion cimü idilli époszában (1858, 2. kiad. 1872) hasonlóan klasszikus szellem lüktet. 1856. mint műfordító is bemutatta magát, amidőn Melli János palermói költő dalait németre fordította (2. kiad. 1886). Nagy munkájának mintegy kiegészítése a Die Grabmäler der römischen Päpste cimü kis könyv (1857, 2 kiad. 1881), melyet magyarra is lefordítottak (Olcsó könyvtár.)
1869-70-ben a vatikáni zsinaton megismerkedett a főpapi ellenzékkel, többek közt Haynalddal és Strossmayerrel. Haynald azt mondta neki egyszer fülindulásában: «Leteszem püspöki méltóságomat, nyakamba veszem botanizáló táskámat és ujra természetvizsgáló leszek». Jelen volt továbbá Rómának az olasz királyi csapatok által történt megszállásánál 1870 szept. 20. és nem részvét nélkül látta a pápai világi hatalomnak megdöglését, mellyel szemben egyáltalában levetette volt protestáns elfogultságát. Miután nagy munkájával teljesen elkészült (1873), maguk az olaszok halmozták el kitüntetésekkel. Róma városa pedig diszpolgárnak választota s azonfelül olaszra fordították le művét: Storia della citta di Roma nel medio evo (Velence 1874-76, 8 kötet). 1874. Lucrezia Borgia c. művével lepte meg tisztelőit, melyben a szerencsétlen nő ártatlansága mellett kardoskodott. (Ezt Márkus M. és Feleki J. ford. magyarra, 3. kiad. 1892). Követte ezt az Urban VIII. im Wilderspruch zu Spanien u. dem Kaiser c. munka (1880), mely levéltári alapon meglepő szinben tárja fel a kuria és a II. Ferdinánd közötti személyes ellentétet. 1880 óta a bizanci történettel kezdett behatóbban foglalkozni. 1882. adta ki az Athenais, Gesch. einer byzantinischen Kaiserin c. biográfiáját, melynek hátterét az athéni és konstantinápolyi tudományos és udvari élet képezi. 1882. Korfuról közölt idillikus utleirást. 1882. teljesen átdolgozta a Hadriánusról irt monográfiát; 1883-ban leirta szülővárosát, a német lovagrend egykori birtokát (Die Ordensstadt neidenburg, Marienwerder). Ugyancsak 1883. adta ki Róma városának egy régi tervrajzát (Una pianta di Roma da Leonardo de besozzo milanese) a firenzei akad. értekezéseiben és külön lenyomatban. 1886. jelent meg a Die Münzen Alberichs c. értekezés (müncheni akad.) és Hat Alarich die Götter Griechenlands vernichtet? (u.o.) 1887. jelent meg a Kleine Schriften zur gesch. u. Kultur gyüjtemény I. kötete, mely a felsorolt akadémiai értekezéseket tartalmazza. Ebben az évben III. Ottó német császárnak életrajzát is irta az Allgem. Deutsche Biogr. számára és kiadta a Zug de katalonischen Kompagnie nach Böotien u. die Schlacht am Cephissus c. dolgozatot (müncehni akadémiai étek.). 1888 jelent meg a Die beiden Crivelli c. (münch. akad.) értekezés. Követték ezt nyomban: Die erste besitznahme Athens durch die Republik Venedigs (müncheni akadémiai értekezés, 1888) és a geschichte der Stadt Athen von Justinian bis zur türkischen Eroberung (1889, 2 köt. Stuttgart). Ebben az uttörő munkában sok mesebeszédet küszöbölt ki a hagyományos történetből és kimutatta nevezetesen, hogy Athén városában a XII. sz.-ban nem virágoztak a tudományok, mint azt Matthäus Paris nyomán egyik iró a másik után állította. Erre vonatkozólag l. még: Die legende vom Studium der Wissenschaften in Athen im XII. Jhdt. c. értekezését, mely a Zeitschr. für Gesch. u. Politikban (1888) jelent meg. Galanis e művet uj-görögre fordítota (1890). Ez évben jelent meg a Kleine Schriften II-ik kötete, a következő dolgozatokkal: Moderne Zustände Korsikas, Reiseerinnerungen aus Sicilien, Scenen vor Metz (1870), Die Modernisierung Roms, Lebensskizzen der Brüder Humboldt. Továbbá: Die grossen Monarchien (Müncheni akadémiai értekezés, 1891); Briefe aus der Correspondenzia Acciainoli in der Laurentiana zu Florenz (müncheni akadémia, 1890). Továbbá: Kleine Schriften (III. köt. 1892). Tartalmuk: Die Villa malta in Rom, Der Hegelianer Aug. Vera; Cl. Aug. Alertz; Urkundenbuch der Stadt Orvieto; Villa Ronzono; Das Bourbonenschloss Caserta; Die Abruzzen; Passionsspiele és Die grossen Weltmonarchien. Halála után adta ki bizalmas barátja, Althaus Frigyes G. naplóit (Römische Tagebücher, Stuttgart 1892), kaleidoszkópikus feljegyzések, melyek mégis egy szép egészet mutatnak és különösen a pápai Rómának utolsó éveit hűen visszatükrözik. (V. ö. Századok 1893, 149 old.). Schack B. pedig G.-nak hátrahagyott költeményeit adta ki (Gedichte 1892). 1894. jelentek meg végül Thiele Hermann-hoz intézett levelei (Berlin), fölötte érdekes vallomások korunk kiváló tudósairól és művészeiről.
Eduárd János, angol festő, szül. Southamptonban 1850., Cruikshank Dávid tanítványa, 1869. Londonba került, a Grapic c. folyóirat megalapításakor annak rajzolója lett és az maradt 1873-ig, mikor megválasztották az Institute of Painters in Water Colours tagjának. Ugy aquarellképei: Norvég kalózok, A nyáj kicsinyje, Sir Galetas, St. George, Last Touches; valamint Hajnal a báli teremben c. olajfestménye rendkivül finom, de erőteljes kivitelüek.
1. Eduárd voltaképen: Greger vagy Gröger), cseh politikus, szül. Breshradban 1828. Német családból származott, orvosi pályára készült, de 1860 óta a politikára és publicisztikára adta magát s egyike az ifju cseh-párt vezéreinek, 1861 óta tagja a cseh tartománygyülésnek, 1883 óta pedig a bécsi birodalmi gyülésnek.
2. G. Gyula, cseh képviselő, szül. Breshradban 1831 dc. 19. Az előbbeni testvére. Jogot tanult, 1861. palackyval ésRiegerrel a narodny Listy-t alapította, mely csakhamar a cseh hirlapok elseje lett és előbb az ó-cseh, 1880 óta pedig az ifju-cseh párt közlönyéül szolgált; G. szintén egyik vezére a most említett pártnak. 1862. G. nagy könyvnyomdát és könyvkiadó-üzletet alapított a cseh irodalom terjesztésére. Tagja a cseh tartománygyülésnek s 1880 óta a birodalmi gyülésnek. Kitünő parlamentáris debatter létére számtalan szónoki párbajt vivott a német minisztériumokkal és a csehországi német képviselőkkel, különösen Plenerrel és mióta az ó-csehek az ifju-csehek elől teljesen a háttérbe szorultak, a cseh képviselők elismert vezére. A Taaffe-kabinet idején nem annyira a kormányt, mint a német balpártot szokta megtámadni, egyuttal pedig, külnösen a delegációkban, a dualizmust és Magyarországnak állítólagos szupremáciáját és befolyását kárhoztatni. hazánk ellen még az ipar s kereskedelem terén is akciót létesítet a magyar liszt, zsir, stb. a cseh piacról való kiszorítását illetőleg. Utolsó filippikáját 1893 dec. 12-én mondotta a birodalmi gyülésen a prágai ostromállapot ügyében; 1894 április 17-én szélütés érte, melynek következményeiből mostanig sem épület ki teljesen. Legujabban befolyása csökkent, amennyiben az egyre izgatott cseh választók nálánál radikálisabb képviselők körül csoportosulnak és éppen olyan gyanakvó szemmel tekintenek G.-re és társaira, amint ezek a 70-es években a gyáváknak csufolt ó-csehekre tekintettek.
község belovár-Kőrös vármegye kőrösi j.-ban,(1891) 1105 horvát lakossal.
1. Ágost, esztetikus, szül. Eperjesen 1825 ápr. 27., megh. Budapesten 1882 dec. 13. Atyja G. Mihály szintén hires esztétikus volt,m sokoldalu tudós, aki mint tanár a filozofián és esztétikán kivül a természeti és mennyiségtani tudományokat is tanította, s evangélikus iskolában először adta elő a bölcseleti tárgyakat magyar nyelven, adott ki egy esztétikai kézikönyvet Bouterweknek ajánlva: Compendium Aestheticae, usui audiorum suorum edidit (Kassa 1826).Egy másik munkája: Durch welche Mittel kann die Wirksamkeit des Kanzelredners zweckmässig erhört werden? (koszoruzott pályamű, Pest 1820). Iskoláit Eperjesen kezdte, nyol éves korától Pozsonyban folytatta, hová atyját szintén tanárnak hivták meg. Atyját 1838. elvesztvén, a család az anya szülőföldjére, Rozsnyóra költözött. G. itt folytatta tanulmányait, a filozofiai tanfolyamot 1841-43. Eperjesen végezte be, onnan a bécsi egyetemre ment az orvosi szakra. Midőn azonban 1844. pesti időzése alatt irodalmi körökkel jutott érintkezésbe, mindjobban az irói pálya felé hajlott. A Regélő egy versét és egy Schiller-fordítását már ez évben közölte. Komoly tanulmánnyal készült az irói hivatásra, ezen eltökéléssel kereste fel 1845-ben a hallei egyetemet, s ott Erdmannak «a hegelizmus utolsó mohikánjának» előadásai kiválóan termékenyítő hatással voltak szellemére. Itt kötött barátságot Stier Teofillal, a zerbsti szeminárium későbbi igazgatójával, akit megtanított magyarul; Stier később a magyar irodalom számos művét németre fordította és szellemi életünket a külföldön fáradhatalanul ismertette, G. pedig még Halleban létekor meg akarván ismertetni a magyar népköltészetet a német közönséggel, számos magyar népdalt németre fordított, melyeket Stier javitott ki. G. első műve e gyüjtemény volt: Ungarische Volkslieder, Überzetz u. eingeleitet (Lipcse 1846). Egyetemi tanulmányait már 1846. félbeszakította, elfogadván a szarvasi evang. gimnázium meghivását a Vajda Péter halálával megürült tanszékre. Egy év mulva nőül vette kemény Máriát, akivel mindvégig boldogul élt. Pár füzet költői és kritikai dolgozata után - Villanykák (Lipcse 1847); Cid, Corneille Pétertől (Szarvas 1847); Futár (u.o. 1847) - esztétikai kézikönyvét is elkészítette, melyet Szontágh Gusztáv ajánlatára a Kisfaludy társaság elfogadott kiadásra, de a közbejött szabadságharc miatt csak 1849. őszén adhatott ki: A szépészet alapvonalai (Pest 1849). Ez volt az első önálló rendszeres magyar esztétika. Az 1848-49. mozgalmakban tevékeny részt vett mind a helyi és megyei életben. majd a táborban is, mint irói munkásságával: Hitvallomása egy papnak Rousseautól, ford. Gerő (Szarvas 1848); Gyászdalok (u.o. 1848. névtelenül); Szarvasi Naptár (1849.) Ezekért a nemzeti katasztrófa után üldözésnek volt kitéve, tanári állásától megfosztották s midőn megtudta, hogy az elfogadási parancsot kiadták ellene, egy ideig álnév alatt mint nevelő működött Török Gábor hires aradmegyei alispán gyermekei mellett, aki maga mint béresgazda rejtőzött saját birtokán. Később a katonai szigor enyhültével jelentkezett, s ekkor elitéltetvén, tizenegy havi fogságot szenvedett a nagyváradi vár börtönében. Tanári állását kiszabadulta után sem nyerhetvén vissza, Toldy Ferenc eszközlésére a pesti Naplónál lelt alkalmazást Török Jánostól igen szerény feltételek mellett. Itt rövid idő alatt képzettsége, tehetsége és szorgalma annyira kitünt, hogy mind tekintélye, mind javaalmazása folyton növekedett. Midőn Török 1855. a Magyar Sajtót alapította, G. mint főmunkatárs vele ment át e laphoz, később azonban ismét visszatért a Naplóhoz, s egész 1860. munkatársa maradt. Szorgalmas, lelkiismeretes hirlapiró volt, irt politikai cikkeket is, de leginkább feltünt esztétikai és irodalomtörténet dolgozataival. A tárcarovat számára több regényt fordított, egyéb folyóiratokba is irt, sőt maga is szerkesztette Hunfalvy Jánossal együtt a válogatott tartalmu Család könyvét (Pest 1855-58). E hirlapirói korszak nevezetesebb termékei voltak: A szerelem gyermekei, regény Suetől (Gerő álnévvel, u. o. 1853. 2 köt.); Lucifer kisasszony, regény Montépintől (Gerő, u. o. 1854); Magyar verstan (eredetileg ez is tárcában jelent meg, u. o. 1854); Bölcsészeti jogtudomány v. természetjog (Gros H. N. után, u. o. 1854); A nők paradicsoma, regény Féval után (Gerő, u. o. 1855. 4. köt.); A tapasztalati lélektan és tiszta logika vázlata (Beck J. után, u. o. 1856); A nemzet napszámosai toldaléka (u. o. 1854); Német-magyar tudományos műszótár (gimnáziumok és reáliskolák számára, u. o. 1858); Szivbeli tartozások, regény Maquet Agosstól (u.o. 1859). A folyóiratokban és lapokban: A magy. közmondásokról (Uj m. muzeum 1851); Elmefuttatás a szakállról (u. o. 1853); Észrevételek a komikumról (Szépirod. Lapok 1853); Jelesebb iróink csarnoka (28 számból álló cikksorozat a Pesti Napló 1853-55. folyamában, nevezetes magyar irók jellemzései, főleg a XVIII. sz.-tól e század közepéig, becses dolgozatok); Surville ezredes, regény Suetól (Pesti Napló 1854); Alvás és álom, lélek- és élettani tanulmány (Család könyve 1855); Irodalmi körültekintés (M. Sajtó 1855); Ált. észrevételek legujabb szépirodalmunk körül (Kelet Népe 1856); Hangsuly, hangnyomat, szórend és hangsulypör (Pesti Napló 1856); Arany János kisebb költ. birálata (Pesti Napló 1856); Szondi két apródja Aranytól (Család könyve III. 1858); A rútról, esztétikai tanulmány (Bpesti szemle III. IV. k. 1858). Továbbá számos eredeti és fordított költemény, kivált pedig szinbirálat a Pesti Naplóban.
E gyászos korszakban G. irói tevékenysége nagy szolgálat volt a nemzetiség ügyének, s munkássága értékét csak fokozta széleskörü műveltsége, erős erkölcsi érzése és hazafisága, valamint izlése. Gondos, szellemes prózát irt, főtörekvése volt mindig szép formában és érdekesen nyujtani a tudományos ismereteket is. Azért az akadémia tizévi szünete után első nagygyülésén 1858 dc. 15. levelező, majd 1863 jan. 13. rendes taggá, 1882. igazgatóvá választotta, s ugyancsak 1858. Marcibányi-dijjal jutalmazta az 1847-52. évkörben megjelent művek közt G. Széptanát. Székfoglalóul A materialismus hatásairól értekezett 1859.; e tanulmány külön kiadásban is megjelent. Az 1860. föléledt Kisfaludy-társaság is első ülésében tagjának és titkárának válaszotta. Itt A népköltészet viszonyáról a műköltészethez c. értekezésével foglalta el székét; műfordításait a külföldi népköltészetből még ez évben kiadta a társaság: Külföldi népdalok (Pest 1860); A Kisfaludy-Társaságon mindvégig nagy szeretettel csüggött. 1879-ig titkára, attól fogva haláláig alelnöke volt e szépirodalmi intézetnek. Ő szerkesztette a társaság rendes kiadványait, az Évlapok I-XV. kötetét (1865-81), a Pártolói Könyvtárt, melybe Sandtól az Antonie regényt fordította (Pest 1863), felügyelt a Shakspere-fordítás kiadására, maga is közreműködvén a Szeget-szeggel és az Athéni Timon c. darabok fordításával, és számos dolgozatot olvasott fel a társaság ülésein (Goethe Korinthosi arája, Évl. II.: A törzképről, III.: Emlékbeszéd Greguss Gyuláról, V.: Kedves halott, I-V., VIII.; A művészetek osztályozása; Fölébredés, VII. Az esztétikai érzésekről; Aesopi mesék, I-XV., IX.; Ujabb Aesopi mesék, I-XV., X.; Emlékbeszéd Toldy F. felett, XI.; A lakatosok XIV). E társaság 1864. pályázatára irta egyik legkitünőbb művét: A balladáról (Pest 1865), mely a népköltészetek és Arany költői gyakorlatáról ritka készültésggel, szellemmel és finom elemzéssel állapítja meg a ballada elméletét. A társaság szervezetének átalakítását is ő kezdeményezte 1865., 1871. pedig a Toldy Ferenc félszázados irói jubileumát indítványozta; ez alkalommal adta ki a Toldyéktól rendelkezésre bocsátott anyagból: Toldy Ferenc félszázados munkássága 1821-1871. cimü könyvészeti művét (Pest 1871). Az akadémiában is számos értekezést mutatott be: Baco inductiója; Baco védelme; A haladás elvéről; Emlékbeszéd Kölcsey felett (Szatmár 1864, az akadémia küldöttekép tartotta szoborleleplezéskor); Erdélyi János emlékezete; Az első mesterségek jelképei; A szép erkölcsi alapjáról. Egy vigjátéka: A lángész (Pest 1860), az akadémiánál Teleki-dijat nyert, egy másik: A levél, szintén megjelent (u.o. 1861), de szinre egyik sem került. Továbbá kiadta Zrinyi époszát: Szigeti veszedelem 2 köt., u. o. 1863, a mai nyelvhez alkalmazva, magyarázó név- és szótárral). Hirlapirói működését is folytatta, 1862-63. az Ország társszerkesztője volt, 1864-65. Pákh Alberttel együtt a MagyarSajtót szerkesztette, 1865. pedig az Országgy. Napló szerkesztője lett.
Az alkotmány helyreállítása után Eötvös József miniszter 1870. a pesti egyetemre az esztetika nyilvános rendes tanárául neveztette ki, s ezentul főleg szakjának élt, melyet lelkesedéssel művelt; tanítványaira egyaránt hatott tudományával és jellemével, s a tanár és hallgató közti érintkezésre példát mutatott. Ekkor jelent meg a jeles Bevezetés, amellyel széptani előadásait a pesti egyetemen megnyitotta (Pest 1870). Esztetikai és irod. dolgozatainak legjavát összegyüjtve Tanulmányok c. alatt is kiadta (2 köt. 1872, németül Heinrich Gusztávtól, Zerbst 1875). Több nyilvános felolvasást tartott: A nő szerepe Mádách Ember Tragédiájában (Pest 1870); Közoktatási cikksorozatok (Pesti Napló és külön kiad., u. o. 1870); Az egyetlen tudományról (u.o. 1871); A szabadságról (Budapest 1873); A stilről (Fővárosi Lapok 1873); A szép érzékéről (Családi kör 1874). Kiadta Arany János balladáit (Budapest 1877) kitünő kommentárral; bővítve 1880.;később Beöthy dolgozta át, és Moliere Tudós nőit magyar szöveggel gimnáziumok számára és francia szöveggel reáliskolák számára (u.o. 1880). Szintén iskolai könyv, de a maga nemében a legjelesebb magyar termék: Magyar költészettan (u.o. 1880). Ereje javát azonban két nagy mű megirásának szentelte. Egyik egy nagy monográfia, melynek megirásával az akadémia bizta meg: Shakspere pályája (u.o. 1880), másik a Kisfaludy-társaság megbizásából készített Rendszeres széptan, mellyel ifjukori esztétikáját akarta mintegy kicserélni. Ezt már csak halála után bocsátották ki tanítványai G. jegyzetei alapján, sajtó alá rendezte Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt (Budapest 1888). A 70-es évek végétől gyomorrák tünetei mutatkoztak nála. Keveset dolgozhatott, leginkább verseket, meséket irt: G. Á. meséi (u.o. 1878); Meséi, külön kiadás az ifjuság számára (u.o. 1878); Versei (u.o. 1882); Mondások (u.o. 1883). Tanulmányai III. kötetére előkészített anyagának felhasználásával szintén halála után adta ki a Kisfaludy-társaság: A balladáról és egyéb tanulmányok c. kötetét. Emlékbeszédet a Kisfaludy-társaságban Beöthy Zsolt tartott fölötte 1884 febr. 10., az akadémiában pedig Bánóczi József 1889 jan. 28.
G. a magyar esztétika elsőrangu képviselője; ő biztosította nálunk e tudományszak rendszeres művelését. 1849-iki Szépészete a Hegel iskolájának bélyegét viseli magán s noha sok eredetiséget és fiatal bátorságot tanusít, egészben a német spekulatív esztétikához csatlakozik. Rendszere utóbb, főleg a pozitivizmus hatása és saját elmélkedései következtében, átalakult. Ujabb széptanában a szépet a jó és igaz egységében találja s az esztetikát részint erkölcsi, részint logikai alapra helyezi. A lélek tényeiből indul ki, főleg az érzésből, és egész sajátszerüen mellőzi a képzeletet. Fejtegetéseiben a sarkalatosság elvét alkalmazza módszerül, ama dualisztikus világnézetet, melyet Descartes-hoz csatlakoztatva mind a szellemi, mind az anyagi világban, s mind az egészben, mind a részekben alaptörvényül látott és tanított: a ketté oszlás, az ellentét, a pozitiv és negativ elem, szellem és anyag jelenlétét minden tüneményben. Ő ez elvonásokat alkotó elemeknek tekinté. E felfogás gondolatmenetének szigoru következetességet, rendszerének átlátszó tisztaságot kölcsönzött, egyszersmind azonban dialektikai formalizmusra csábította avalóság alapjáról. Ezzel függ össze nagy hajlama a meghatározás, osztályozás, harmonizálás iránt. Az ellentétezés jellemzi stiljét is, mely mindig szabatos, világos, szellemes, fordulatos és könnyü s ebben a francia próza hatása érzik; mindenesetre leggondosabb stilisztáink közé tartozik G., bár választékossága nem egyszer a mesterkéltséggel érintkezik. Versei inkább az elme, mint az érzés és képzelet művei; legjobbak a lafontaine modorában szerzett meséi. V. ö. M. tud. akad. Almanach 1885-re (a fenti életrajzra főforrás), Beöthy, G. Á. emlékezete, Kisf. társ. Évl. Uj foly. XIX.; u az, M. irod. tört.; Bánóczi, Emlékbeszéd G. Á. felett, Akad. Emlékbeszédek, V. köt.; Mihály József, G. Á., Magyar Tanügy 1883.; Kubányi Béla, G. a meseiró, Magy. Szemle 1890. stb.
2. G. Gyula, fizikus és iró, Ágostnak testvéröccse, szül, Eperjesen 1829 dec., 3., megh. Budapesten 1869 szept. 5. Iskoláit Pozsonyban és Rozsnyón végezte. Már akkor megtanulta az európai világnyelveket és kitünő zongorázóvá képezte magát. A filozofiai folyam befejeztével jogásznak ment Eperjesre. Részt vett mint honvédtüzér az 1848-1849. szabadságharcban, s ennek végeztével bátyjához vonult Losoncra, majd a bécsi műegyetem növendéke lett; az ott töltött hat év alatt az egyetemet is látogatta s a fizikai és matematikai szakban képezte ki magát. 1857. kezdve haláláig a pesti ág. hitv. gimnázium tanára, illetőleg az utolsó 6 évben igazgatója is volt. Mint iró a természettudomány és a szépirodalom mezején működött. Fizikai cikkeket már az 50-es években közölt a folyóiratokban; első két önálló műve: Közönséges természettan a művelt rendek szükségeihez alkalmazva (Pest 1861) és Természettani földrajz (u.o. 1864), az kapitányságában a magyar hölgyek dijával tüntette ki, s ki is adta, a szerzőt pedig 1864. levelező tagjai közé sorozta, később a természettudományi értekezések szerkesztésével bizta meg. Kedvelt iskolakönyv volt Természettana (1867., második kiad. 1869, hatodik kiad. 1877). Készített egy fizikai műszótárt is, melyet a természetvizsgálók 1868. egri naggyólésén terjesztett elő. Értekezéseinek egy sorozata Természeti képek c. alatt 1869. jelent meg. G. verselgetett is, de csak egy nagyobb műfordítását adta ki; jelesül lefordította u. i. Camoes Luziádáját, mely a Kisfaludy-társaság kiadásában jelent meg bevezetéssel és jegyzetekkel (Pest 1864). E társaság 1867. tagjává is választotta. G. székét Határkérdések a szép- és természettudományok közt cimü értekezésével foglalta el. Emlékét legszebben bátyja örökítette meg: G. Gyuláról (Kisfaludy-társaság Évl. Uj folyam V., 1869-70).
3. G. Imre, festőművész, rajztanár, szül. Zay-Ugrócon (Trencsén) 1856 márc. 30. Atyja G. Lajos, ki az 1848-49. szabadságharcban honvédtüzé főhadnagy volt. Első oktatását az országos mmintarajztanodában és rajztanárképző intézetben nyerte, majd 1873. állami ösztöndijjal a müncheni festészeti akadémiára ment, hol előbb Seitz Ottó, később Brandt József tanítványa volt. A boszniai okkupáció idején részt vett a hadjáratban s itt nyert impressziók hatása alatt fogott hozzá az 1848-49. honvédtábor c. nagyobbszabásu olajképének megfestéséhez Münchenben. A kép csoportosításának élénkségével és szinezésének tartalmasságával a képzőművészeti társulat kiállításán oly nagy figyelmet keltett, hogy a főváros tanácsa az uj városház elfogadóterme számára mindjárt megvásárolta. G. Münchenből Munkácsy Mihály meghivására Párisba met, hol a Julien-féle École de peinture-t nagy szorgalommal látogatta. Mint párisi lakos állította ki az 1884. évi Salonban Táborba vonuló 1848. honvédujoncok cimü festményét s talán hosszasabban is a francia fővárosban marad, ha időközben meg nem nyilik Budapesten a Benczur Gyula vezetése alatt álló festészeti mesteriskola. Ez visszavonzotta hazájába, Benczur mellé, kinek vezetése alatt festette meg Asbóth tábornok Perednél, Zách Klára, valamint A király Szegeden cimü nagyobb méretü történelmi festményeit. Az utóbbi képe a király figyelmét is magára vonta s jelenleg a budai várpalota modern gyüjteményében látható. Kisebb, részben az 1848. szabadságharcról, részben a magyar nép életéből merített képeket birnak tőle még Luitpold bajor kir. regens-herceg, Lady Hamilton, a badeni nagyhercegnő, Koburg herceg, Andrássy gyula, Zichy Jenő, Zichy Nep. János és Zselénszky Róbert grófok. G. ujabban legörömestebb a Rákóczi-féle hadjáratokból veszi tárgyait s képei egytől-egyik a kor beható tanulmányozására vallanak. Kitüntetései közül fölemlítjük az 1879. székesfehérvári kiállítás ezüst-, az 1885. budapesti kiállítás bronzérmét s a müncheni 1876. internacionális tárlat köszöntő okiratát.
4. G. János, genre- és tájképfestő, szül. Pozsonyban 1837., megh. Budapesten 1892. máj. 31. Tanult a budapesti és bécsi politechnikumon. Báró Eötvös külföldi tanulmányutra küldte. Majd az orsz. minta rajziskola tanárává nevezték ki. A német festészeti irány hive volt, s még a tárgyak megválasztásában is örömest követte mestereit, amennyiben legszivesebben a családi élet édeskés, derüs jeleneteit festette. A nemzeti muzeum képtárában levő festménye például karosszékben szunyókáló apát ábrázol s mellette kis fiát látjuk, ki fölhasználva a kedvező alkalmat, csibukját tovább szíja. Utolsó éveiben néhány realisztikus tájképével keltett figyelmet.
Márton, német költő, l. Frey (2).
halban bővelkedő tó Zürich svájci kantonban, 10 km2 területtel, 439 m. magasban. Beléje az Aa folyik, amely a Pfäffikonból jő; lefolyása a 40 km. hosszu Glatt.
(G. Pommern), az ugyanily nevü járás székhelye, 70 km.-nyire sertéstenyésztéssel és kereskedéssel, vászonszövéssel.
az ugyanily nevü járás székhelye Stettin porosz kerületben, az Oder egyik ága és a vasut mellett, (1890) 6692 lak., posztókészítéssel, dextrin- és facipőgyártással, gőzfürészmalommal.
város Zürich svájci kantonban, 10 km.-nyire Zürichtől a Greifen-tó és vasut mellett, (1888) 315 lak., 1444. itt ment végbe az u. n. G.-i gyilkosság; a svájci szövetségesek ugyanis az erősséget elfoglalták és a Breitenlandberg vezérlete alatt álló zürichi őrséget boszujokban egytől-egyik lemészárolták.