La-, v. La Guayra, város Venezuelában, a Karaibi-tenger partján, 20 km.-nyire Caracastól, mintegy 8000 lak. A rendkivül meleg klimáju (középhőmérséklet 28-29°) város meredek sziklafal és a tenger közt épült. Mint Caracas kikötőjének élénk a forgalma, 1889. a bevitel értéke volt 39,44, a kivitelé pedig 14,75 millió korona. A kivitel főcikkei: kávé, kakao, bőrök és prémek, pamut, indigo és festékfák. 1890-ben a hajóforgalom 384 gőzös és 59 vitorlás hajó volt. 6 európai és 2 new-yorki hajós-társulat rendes járatokat küld ide.
l. Guam.
L. (Guajakfa v. hoaxakánfa, növ.), a zygophyllaceák fája v. cserjéje, 8 faja Amerikának forró és meleg tájain terem. Fája nagyon kemény, gyántás, levele szárnyalt, virága a levél tövében magános; gyümölcse kissé husos, csaknem körtealaku tok. A G. Officinale L. (franciafa), mintegy 12 m. magas örökzöld fa, virága kék. Ny.-India és D.-Amerika északi partjain, a G. sanctum L. (szentfa) pedig a Floridán, a Bahamai meg a Ny.-indiai szigeteken terem. Mind a kettő a fent említett v. indiai fa, lignum sanctum (a. m. szent fa) nevek alatt gyakran mint mázsás törzsdarab v. vastag ág, többnyire meghámozva jut a kereskedésbe. A fa fehérjének nincs ize, a fa keménye gyenge aromás izü, kissé vakarós, melegítve kedves, de gyenge illatot áraszt. 25-27 % gyánta van benne (l. Guajakgyánta). A fa használhatóságát a spanyolok St. Domingón a benszülöttektől tanulták. Európába palo santo (lignum vitae a. m. életfa, v. lignum sanctum) néven 1508. szállították. Gonsalvus Ferrandus 1517. mint orvosságot ismertette, de 1532-ig nagyon drága volt. V. ö. Huttens Ulrik, De Guajaci medicina et morbo gallico (Mainz 1519).
(növ.), l. Guajacum.
(Resina guajacum), a guajacum officinale L. (l.o.) gyántája, mely annak kérgéből magától, vagy a kéreg bemetszésekor szivárog ki. Az előbbi módon nyert G. a resina guajacum in granis (lacrymis); leginkább azonban a resina guajacum in massis forog a kereskedésben, melyet ugy nyernek, hogy a szétfürészelt fának hasábjait megfurván, tüzre teszik; igy izzad ki belőlük a gyánta. Melegítéskor benzoeszagot árasztó mogyorónyi vagy diónyi, zöldesszürke porral behintett, feketés szinü, törékeny gyánta, mely a levegőn állás közben oxigén fölvétel által kékesszinü lesz. Borszeszben és kálilugban oldható. Főképen guajakonsavnak, guajákgyántasavnak, b-gyántának, guajáksavnak, guajaretinsavnak, és gumminak a keveréke. Gyakran fertőzik hegedügyántával. Élettani hatása még nem biztosan ösmert; nagy dózisai állítólag gyomor- és bélhurutot, fejfájást és általános izgatottságot okoznak. ma már orvosi célra nem igen használják; annál inkább hires volt szifilis-ellenes hatásáról a XVI. sz.-ban, mikor mindenféle köszvényes bajok, bőrkiütések, vizi betegség ellen is adták.
C6H4 (OH) OCH3, benzolszármazék; az ortodihidroxilbenzolból (pirokatechinsav) levezethető, abban az egyik hidroxilcsoport hidrogénjét metilcsoporttal helyettesítve:
E vegyület a bükkfakátrányból készült kreozot főelegyrésze. A guajakgyánta száraz ledesztillálásakor képződik. A kreozotból készül, ugy hogy annak 200° körül forró részletét külön ledesztillálják, éterben oldják, majd az oldathoz nagyon tömény borszeszes káliumhidroxidoldatot elegyítenek, amidőn éterben oldhatatlan G.-kálium válik ki. E vegyületet alkoholból átkristályosítják, majd kénsavval elbontják, midőn a tiszta G. szabaddá válik. A megszárítás után ujra ledesztillálják. Szintelen, aromás, olajszerü folyadék, fs. -a (15°-on) 1,117, fp.j-a 201°, vizben kissé oldódik, alkohollal, éterrel elegyíthető. Borszeszes oldata ferrikloridoldattól előbb kék-, majd zöldszinüvé válik. Ujabban gyakran használják gyógyszerül oly esetekben, amelyekben a kreozot van javalva; a tüdővészesek gyógyításánál eredményeket értek el. Több származékát is gyógyszerül használják, ezek közül a G.-karbonát előnyös sajátságainál fogva a fontosabb.
gujava, goyava v. guava-fa (növ.), l. Psidium.
félsziget l. Goajira.
(növ.), l. Grataeva.
Anzelm, Guerrazzi (l.o.) olasz iró álneve.