(olasz, franc. guide), igy nevezik a Fugában (l.o.) a vezérszólam (Dux) vagy általában a kánon és az imitáció főmotivumát.
(franc., ejtsd: gid), I. Napoleon által előbb saját személyének biztosítására szervezett, később a császári főhadiszálláson fontos parancsnok stb. kézbesítésére alkalmazott, válogatott, bátor, intelligens jó lovasokból összeállított lovascsapat. Némely európai seregben (pl. az olaszban) még most is vannak ilyen, főleg lovas-küldönc szolgálatra kiképzett élite lovas-csapatok.
1. Ignác, olasz orientalista, szül. Rómában 1844 jul. 31. Rómában tanult keleti nyelvészetet, 1871. a vatikáni könyvtár numizmatikai osztályának igazgatója lett, 1876. a héber nyelv és szemita nyelvészet előadójává, 1878. rendkivüli, 1879. rendes tanárrá nevezték ki. Főbb művei: Gemaleddîni ibn Hisani commentarius in carmen Ka 'bi Ben Zoheir Banat Su 'ad appellatum (Lipcse 1871); Studii sul testo arabo del libro di Calila e Domna (Róma 1873.). Megirta azonkivül az amarina nyelv grammatikáját (u.o. 1890) és számos értekezést közölt a keleti nyelvészettel és földrajzzal foglalkozó olasz és másnyelvü folyóiratokban. Tagja az Accademia dei Lincei-nek. Az 1878-iki firenzei orientalista kongresszus alkalmával a római Viktor Emánuel-könyvtár keleti kéziratainak jegyzékét adta ki, s részt vett Tabari évkönyveinek kiadásában is.
2. G. Tamás, olasz festő, l. Masaccio.
(ejtsd: guidicsoni) János, olasz költő, szül. Luccában 1500 febr. 25., megh. Maceratában 1541 jul. 26. A papi pályára lépvén, gyorsan ment előre és már 34 éves korában püspök és pápai nuncius lett. Volt romagnai kormányzó és főhadbiztos is. Verseivel előkelő helyet foglalt el korában a petrarchisták táborában: levelei gyüjteménye érdekes. Munkáit ujabban (1867) a Barbera-cég adta ki Firenzében, Minutoli egy jeles életrajza kiséretében.
(Wito). Alsó-Olaszország története több G. herceget ismer a VIII-IX: sz.-ban. A legismeretesebb 1. G. (III.), I. Lambert spoletói herceg fia, ki 883. nyerte el a spoletói trónt, melyhez azután (a szaracénok leveretése után) és V. István pápa segélyével Capuát és Benevenetet is hozzácsatolta. 888. a nyugati frank koronát hajhászta, de ekkor kudarcot vallott. Azután régi ellenével, I. Berengar, Friaul urával küzdött az olasz királyi cimért és 889. csakugyan Paviában olasz királlyá koronáztatta magát. V. István pápától pedig 891 febr. 21. a császári koronát nyerte. Ekkor dühös ellenfele, Berengar, Arnulf német királyt hivta G. ellen segélyül, ki elől G. Dél-Itáliába vonult vissza. Megh. 894 dec. 12.
2. G., a Lusignan-családból származó jeruzsálemi király, 1180 nőül vette Szibillát, az özvegy montferrati őrgrófnőt, Amalrich jeruzsálemi királynak leányát és e házasság révén 1882. helyettese lett megvakult sógorának, IV. Balduin jeruzsálemi királynak; ennek és fiának (V. Balduin) halála után pedig maga lépett 1186. a jeruzsálemi trónra. Uralma azonban mindössze 1193-ig tartott. 1187 jul. 5. a Szaladin szultánnal Tiberias (v. Hattin) közelében vivott csatában elfogatott és csak azon föltétel alapján bocsáttatott szabadon, hogy ha a trónról lemond. Alighogy azonban Szaladin szabadlábra helyezte, megszegte szavát és ujra elfoglalta a trónt. Neje halála óta (1190) több versenytárssal kellett küzdenie, akik közül a francia királlyal szövetkezett montferrati Konrád volt a legveszedelmesebb. G. viszont oroszlánszivü Rikárd angol király segélyére támaszkodott és 1193. (Konrád megöletése után) Rikárdtól Ciprus trónját vette át, mig a jeruzsálemi korona Champagnei Henrikre szállt. De már 1194. (ápr.) elhalt. Követte őt a trónon Amalrich öccse. V. ö. Herquet, Cyprische Königsgestalten des Hauses Lusignan (Halle 1881).
rendesen Arezzói (lat. Aretinus) névvel illetett zenebuvár, bencéspap, szül. a régibb felfogás szerint a toscanai Arezzóban, ujabb kutatások szerint azonban Páris közelében 995 táján, megh. valószinüleg 1050 máj. 17. A St. Maur des Fossés kolostorban nevelkedett, ezért G. de Sancto Mauro néven is említik. Rágalmazó irigyei miatt a Ferrara melletti Pomposa kolostort el kellett hagynia, Arezzóba vonult, s 1029. Avellanóban a kamalduli-kolostor priorja lett. Ő találta fel a hangjegyvonalak mai használata módját (l. Arezzói szótagok). A transzponálás (mutálás, mutáció), valamint a Guidó-kéz (l.o.) az ő találmánya. zeneelméleti iratai: Micrologus de disciplina artis musicaeelőszó gyanánt az arezzói püspökhöz irt levéllel; Regulae de ignoto cantu (ez egy antiforarium előszava): Epistola Michaeli Monacho de ignoto canti directa; mind megjelentek Gerbertnél (Scriptores, II. 2-50). G. felől monográfiát irtak Angeloni, Ristori, Kiesewetter s mások; ujabban, szobrának leplezésekor, Falchi, Studi su Guido Monaco (1882); Lant, Der Kongress von Arezzo (1882); Dom Germain Morin (A revue de l'art chrétien, 1888, III. füz.).
mely arezzói Guidó (l.o.), a XI. sz. nagy zenereformátora után nyerte e nevet s melynek jelentősége röviden szólva abban állott, hogy a balkéz öt ujjának 14 izülete és öt ujjhegye segítségével az énektanítványoknak az akkoriban használt 20 énekhang minden egyes betünevét ábrailag feltüntesse s jól az emlékezetükbe vésse.
l. Célgömb.
olasz festő, l. Reni.
l. Guyenne.