Gumti

(Goomty), a Gangesnek 675 km. hosszu baloldali mellékfolyója: az é. sz. 28° 35' alatt a Terai egy kis mocsarában ered; eleinte D-nek, azután DK-nek folyik; Lakhno (Lucknow) városánál hajózhatóvá lesz és Benaresztől 27 km.-nyire torkollik.

Guna

sok jelentésü szanszkrit szó, alapértelme cérna, fonal, kötél; átvitt értelemben osztály, faj, nem, minden lényegtelen tulajdonság, erény, jelesség, magas rang. Nyelvtanban a magánhangzó-erősödésnek egy neme, mely sok esetben az erősített szótagon lévő hangsullyal függ össze. A gunás magánhangzó a közönségestől egy elébe tett a betü által különbözik, mely vele az ind hangtan szabályai szerint egybeolvad. p. Vduh a. m. dohmi ebből, hogy da + uhmi, mert a + u = o, a + i = e, a + ri a. m. ar stb. Az istenttagadó ind racionalizmus a számkhja bölcsészetben az öröktől fogva magától létező ősanyag három alkotó elemének (szanszkritül trajo gunáh); a szaltva (a. m. a jóság), a radsasz (a. m. szenvedély), a tamasz (a. m. sötétéség) közös neve. Ezek nem tulajdonságai, mint neveik jelentése miatt azelőtt hitték, hanem mint azt legujabban Garbe kimutatta, valódi alkatrészei az ősanyagnak vagy természetnek. V. ö. Garbe, Die Samkhya-Philosophie, ein Darstellung des indischen Rationalismus (Lipcse 1894).

Gunár

a ludnem himje, mely párzás idején és öreg korában gyakran közveszélyessé válik. A G. poligam, de egy nősténnyel is beéri. Tenyésztésre csak négyéves korig alkalmazandó. A párzás néha decemberben kezdődik, de rendszerint csak januárban, szigoru télen még később. Leghelyesebb minden 4 nőstényhez egy G.-t venni, de ott, hol a párosodás vizben történhetik s mely általában eredményesebb, 1 G.-ra 6 nőstényt számítanak. A gondos tenyésztő bátor kinézésü, erőteljes, tagbaszakadt G.-t választ. Van 16 kg. sulyu G. is.

Guncel

németül s magyarul jól tudó kém volt, ki 1146 szept. 10. a Moson és Bruck közt táborozó II. Gézát és Belus nádort pontosan értesítette a Bruck közelében állomásozó Jasomirgott Henrik osztrák határgróf és bajor herceg seregéről, melyet másnap meg is támadtak és megvertek. Róla nevezhették el a Lajtán vagy Ennsen levő hidat, mely a Névtelen Jegyző szerint (57. fejezet) Németország felé hazánk határa volt, Pont Guncilnak. Szabó Károly szerint ez a mai Gunzelsdorf Alsó-Ausztriában, a Triesing-patak partján. Guncil falut Baranya vármegyében 1296-1308 közt mint a Győr-nemzetség birtokát említik.

Guncil hidja

l. Guncel.

Gundebald

l. Gundobad.

Gundi

(állat, Crenodactylus Massonii Gray), az Octodontidák családjába tartozó patkánynagyságu, de igen rövid farku északafrikai rágcsáló.

Gundicarius

burgund király, l. Gunther.

Gundinci

politikai község Szerém vármegyežupanjeje j.-ban, (1891) 2070 horvát lakossal.

Gundioch

a Rhône melléki burgundi királyságnak alapítója, az V. sz.-ban, kit Aetius 443. Sabaudiában telepített le (Genfnél). A catalaunumi csata után (451) hatalmát a Rhône mentén mindjobban kiterjesztette, jó lábon állott a nyugati gótok királyával és Rieimer patriciussal, kinek hugát nőül birta. Országát halála után (478) négy fia: Gundobad, Godegisel, Hilperik és Godomar örökölte. G. öccse, Hilperik, ki Genf vidékén uralkodott, nem hagyott maga után gyermeket. V. ö. Binding, Das burgundish-romanische Königthum (I. 1868).


Kezdőlap

˙