l. Vese.
(növ.), l. Hajszirom.
A H.-et már a legrégibb népek is természetes disznek tekintették s gyakran a H. szerint lehetett őket egymástól megkülönböztetni. A régi egyiptomiak teljesen lenyirták hajukat; az előkelők parókát viseltek; az asszir és balibolniai királyok és előkelők varkocsban fonták a hajt; a régi zsidóknál a H. disz volt. Egy zsidó nőre nem volt nagyobb meggyalázás mint hajának levágása és a haj lenyirása volt a rabszolgaság jele is. A görögök a hőskorban hosszu hajat viseltek, csak a gyász alkalmával nyirták le és tiszteleti ajándékul halott barátjuk kezébe tették. Az athéniek nem nyirták a hajt s a tarkón egy szalaggal összekötve és egy tűvel átszurva viselték. Ez a viselet volt divatos a peloponnezusi háboru koráig. A hajfodorítóknak külön céhük volt. Épp ugy mint a persa és kartagói, ugy a görög nők és férfiak is viseltek már vendéghajat. A spártaiak gyermekkorukban rövid, de férfikorukban hosszu hajat viseltek; a leányoknak is már menyasszonykorukban rövidre vágva kellett hajukat viselniök. A rómaiak is természetes állapotában viselték a hajat s csak Kr. e. a III. sz.-ban lett divattá annak fodorítása, nyirása és illatosítása. A nők fodorították és fürtökben viselték a hajat. Az illatosításon kivül később lábrakapott az a szokás is, hogy a haj fényesítése céljából befestették és aranyporral hintették be azt. A császárok korában már varkocsban és fonatban is viseltek diszül vendéghajat (capillamentum), és főként Augustus császár idejében kezdett divatba jönni a nagyobb hajdisz. A germánoknál különösen a férfiak viselték nagy gondját hajuknak. A kelták a tarkón egy csomóba kötötték a hajat (innen Galliacomata).
A frankoknál eleinte a királyi hercegeknek, később a nemeseknek is előjoguk volt a hosszu haj viselésére; ha egy királyt megfosztottak trónjától, haját is lenyirták. nagy Károly és általában a karolingok ellenben rövid hajat viseltek, mig az előbb hajukat lenyiró szászok utóbb hosszura növesztették azt, épp ugy mint a nők, akik azonban felkötötték és tűkkel erősítették meg. A középkorban a legkülönfélébb H.-ek voltak divatosak; a tisztes emberek rövidre vágva, később hosszura növesztve, ill. fodorítva viselték hajukat, a nők mindig a szokásos föveggel. IV. Károly divatba hozta a férfihajnak teljesen rövid viseletété, mely azonban csak a XV. sz. vége felé honosult meg. A nők a nyakszirtjükön megkötött hajat főkötővel födték be. Még I. Ferenc korában is Franciaországban az udvarnál a hosszu H. volt a divatos; I. Ferenc azonban, aki szerette mutogatni fején kapott sebét, az olasz és svájci divatmintára kurtára nyirott hajat kezdett viselni, a mely H. azután mindenütt elterjedt. XIII. Lajos alatt ismét lábrakapott a hajnak a hosszu fürtökben való viseletet, a mi a parókák (l.o.) divatba hozására vezetett. A nők H.-e a divat szerint változott. A királysággal és arisztokráciával együtt Franciaországban a fodrászt is megbuktatta a forradalom, mely nemsokára a rövid H.-et segítette győzelemre; a nők még hajuk viseletében is utánozták a római köztársasági nőket. A forradalom korában a nők tarkójukon egy csomóba vagy fonatban viselték a hajt, homlokuk körül pedig fürtöket növesztettek; nemsokára a jelenleg ismét kedvelt Titusz-fő divatozott, amelyre aza l' engfant H. következett. Nemsokára a hosszu hajat ismét felkötötték és koszoruszerü fonatokban fonták, a halántékok körül pedig fürtöket viseltek. Egy a görög H. felélesztésére tett ujabbi kisérlet egyszerübb H.-ekre vezetett, melyeken azonban a modern női frizurák extravaganciája ismét felülkerekedett.
Az Európán kivüli népeknél a H. már a kevésbé változatos. Az arab nők számtalan ki fürtbe fonják hajukat és aranyszálakkal, gyöngyökkel stb. diszítik; a japán, khinai nők fejük közepére fésülik, a török, persa nők hosszu fonatokban viselik. Az egyháziak H.-ét illetőleg l. Tonzura.
l. Haj.
(növ. capillicium), a nyálkagombák termőtestében a spórákon kivül levő vékonyfalu és egymásba nyiló csövecskék hálózata.
l. Omajádok.
Károly György Albrecht Ernő, porosz tábornok és hadügyminiszter, szül. Flatowban 1768 aug. 8., megh. Nápolyban 1835. Mint katona részt vett a francia forradalmi háborukban, 1809. meghitták a hadügyminisztériumba, 1813. ő vezette a hadi készülődéseket, ezután részt vett a waterlooi ütközetben, később a mésieresi és sedani ostromokat vezette. 1819., hadügyminiszter lett, 1833. nyugalomba vonult.
v. vérmező néven nevezi az uj testamentom (Máté 27,8 azon földet, melyet a Krisztus elárultatásáért Judásnak fizetett, de általa későbben a jeruzsálemi templomban elszórt 30 ezüstpénzen egy fazekastól a Jeruzsálembe jövő idegenek temetkezési helyéül a zsidó papifejedelmek vásároltak.
arab eredetü török szó, a. m. itélő, biró. Össze nem tévesztendő a hekim szóval, mely orvost jelent.
(ejtsd: heklút) Rikárd, angol földrajzi iró, szül. Eytonban 1553., megh. 1616. Főműve The principal navigations, voyages and discoveries of the English nation (London 1598-1600, 3. köt.; u. o. 1809. 5 köt.), ennek függeléke: A selection of voyages and histories of interesting discoveries (u. o. 1812.). Az ő nevéről nevezték el a H. Societyt, melyet 1846. alapítottak Londonban; ez a társaság már 70 kötet régibb utleirást adott ki.