(gör.), a.m. a sóbányák ismertetése.
görög város Kariának délnyugati partvidékén, a mai Budrun helyén. A persa háboruk idején Artemisia királynő uralma alatt volt. 450 körül azonban már Athén hegemoniája alatt találjuk. Igazi virágzását azonban Mausolosnak Hekatomnos fiának uralma latt érte el, aki hatalmát nagyban kiterjesztette, székes fővárosát épületekkel földiszítette ás kinek emlékére huga és felesége 2. Artemisia a közmondásossá vált Mausoleumot (l.o.) építette, melyet az ókor a világ hét csodája közé sorolt. Emlékeit Newton ásatta ki az angol kormány költségén. Nagy Sándor 334. Kr. e. elfoglalta, lerontotta és ujból fölépítette, de régi fényét visszaadni többé ő sem tudta. V. ö. Newton, A history of discoveries at H., Cnidus and Branchidae (2. köt., London 1862) és ugyanazon szerzőtől: Travels and discoveries in the Levant (2. köt., u. o. 1865).
a hal petéje.
durva gyapjuból készülő szűrposztó, mely részben házilag, részben gyárilag készül s melyből a nép részére ruhák készülnek. Hazánkban csak Erdélyben és a felvidéken, kisebb mértékben a Dunántul, különösen Veszprém megyében is készül. Erdélyben csak háziipari foglalkozás, különösen Nagy-Disznód szebenmegyei községben, hol 400 család foglalkozik ezzel, évenkint több százezer métert készítve, melyet nagyobbára Galiciába és Bulgáriába szállítanak. A felvidéken gyárilag készül Besztercebányán, hűázilag pedig különösen Szepes vármegye Magura vidékén és Zólyom vármegyében. rendesen tiszta fehér szinben készül, de készítenek szürke, barna, sőt zöld H.-t is. Rendes kereset céljából foglalkozik ez idő szerint H. szövéssel hazánkban 831 férfi és 133 nő, mint háziiparos, mig azoknak száma, kik ezt csak acsalád szükségletének fedezése céljából üzik, meg nem állpítható. egy másik neme a H-nak az u. n. «demie» posztó, mely különösen Brassó vármegye hétfalusi községeiben készül, ahol igen fontos keresetága különösen az ottani román ajku lakosság női részének.
L. (állat), az előlkopoltyus csigák rendjébe tartozó csiganem a Haliotidoe családból, fülforma, lapított csigaházzal, melynek utolsó menete föltünően szélesebb a többinél, egy sor csőszerü kiemelkedést visel sezeken át az állat lábának fonalszerü nyujtványait bocsátja ki s ezenkivül a vizet a kopoltyuihoz ereszti. A csigaház külső felülete leggyakrabban érdes, iszapszinü, mig belseje szivárványszinekben tündököl s ezért szivárványcsigának is nevezik. Ez időszerint mintegy 75 élő faja ismertes, melyek közül a legtöbb az indiai tengerben és az ausztráliai partokon tenyészik sekély vizben; kövült maradványai a krétakorból valók. A tengerpartokon a homokos talajt kedvelik, nappal elrejtőznek. Csigaházaikat feldolgozzák. Az Európa körüli tengerekben igen gyakori a H. tuberculata L. faj, melyet Olaszországban «Orecchia di s. Pietro» vagy Szt. Péter fülének neveznek. Legszebb fajuk a H. iris Gm. Uj-Zélandból és a H. tubifera Lam. a keletázsiai és ausztráliai partokról; ez utóbbit meg is eszik. L. még Gyöngyház.
Kaup, kövült állat. Csak két mellső uszonyidomu végtagja van és vizszintesen álló evezőfarka, mint a ceteknek. Bőre kevés sertével volt fedve. A végtagjai könyökizületben összehajthatók. Növényevő. A régibb harmadkorban élt hazánkban is. leggyakoribb faja a H. Schinzi Kaup.
(lat.), a. m.a lehelet, pára.
a halak közösülése, amely általában a viz közvetítésével történik olyformán, hogy a nőstény petéit avizbe ereszti, az utána uszó him pedig a petékre fecsekndi a termékenyítő folyadékot. Az ívás rendesen tavasszal történik, ritkábban nyáron s még ritkábban télen. Tartama igen különböző, sokszor hetekig is eltart. A legtöbb hal az ívás végzésére különös, alkalmas helyeket keres fel s ez okból kisebb nagyobb vándorutat tesz meg, mely alkalommal nagyobb csoportokba verődnek össze. Sok tengeri hal az ívás idején a folyamokba huzódik fel, mint a lazac, viza. Az angolna a folyókból a tengerekbe vándorol.
l. Kereskedelem.
az apróbb halak némely fajainak nagyban való feldolgozása, melyet azért ezsközölnek, hogy a különben nagyon gyorsan romló halakat eltarthatókká, illetőleg azok husát a fogyasztás számára hosszabb időn át alkalmassá tegyék. A H.-nál követett eljárások az illető halfajok szerint nagyon különbözők, általában azonban mindannyian megegeznek abban, hogy fontos szerepet játszanak itt egyfelől a vizelvonás, másfelől a levegőtől való elzárás műveletei. Legfontosabbak:
1. A heringek konzerválás. ezeket a halakat legnagyobb mennyiségben az Északi- és a Keleti-tengerben fogják olan időben, amikor azok ikrázás céljából seregesen vándorolnak a sekélyebb vizek felé. Éjjelenként a bárkák és csónakok orrában messze fénylő szuroktüzeket gyujtanak s aztán a világosság felé tolongó halakat hálókkal fogják. egy részüket a megfelelően berendezett hajókon mindjárt a halászáskor dolgozzák fel az u. n. hollandi eljárás szerint, amely abban áll, hogy a megfogott heringeker kizsigerelik, azaz kivetik beleiket stb., aztán sóslébe áztatják egyideig; mikor a pác leve átjárta az egész halat, akkor levegőre rakják s miután itt megszáradtak, erősen besózva hordókba rakják. Sokkal nagyobb mennyiségü hering kerül azonmban a tengerről Skóciába és Norvégiába. A hering-halászok nagy része ugyanis a kizsigerelt halakat egenesen besózza s igy szállítja el azokat a parti kikötőkbe, ahol aztán vagy sózva, vagy füstölve rakják tonnákba s igy kerülnek azok kereskedésbe. Legfinomabb minőségü a hollandi hering, amely név azonban csak a konzerválás módját jelenti, mert a legtöbb hering Norvégiából és Skóciából jut a kereskedelembe. A füstölt heringet bücking-nek nevezik. A hering jóságát az árulja el, ha a halak széles hátuak, szemeik tiszták, husuk szép fehér.
2. A szardiniákat szintén ikrázáskor fogják, cakhogy nem az északi vizeken, hanem a Földközi-tengerben, ahol igen szép jövedelmet nyujt azoknak halászása és konzerválása Olaszország, Szicilia és Spanyolország lakosainak. Ha a fejüktől megfosztott halacskákat egyszerüen besózzák, vagy a hollandi eljárás szerint kezelik, akkor szerdella néven jutnak azok apró hordócskákban a kereskedésbe. ha ellenben a gyengén besózott halakat szárazföldi konzervgyárakba viszik és ott körülbelül egy fél percre forró olajba mártják, azután pedig fűszerezve olajba rakják: akkor apró bádogszelencékben szardinia néven kerülnek azok forgalomba. Angolországból kerül a legtöbb a kereskedésbe.
3. A tőkehalat szintén igen nagy mennyiségben fogják Norvégia, Skócia, Izland és Észak-Amerika partvidékein. Ha a kizsigerelt halat egyszerüen megszárítják, akkor stockfisch a neve; ha ellenben besózzák azt, akkor laberdan-nak mondják s végre ha a besózott tőkehalat később megszárítják, akkor klippfisch-nek nevezik. A tőkehalkereskedelem emporiumai London, Havre, Amsterdam, Hamburg, Bréma és Lübeck. Mindezen és még más kevésbé fontos halkonzervek nem egy országra nézve képeznek igen nagy fontosságu jövedelem-forrást, sőt Skócia, Norvágia, Izland és észak-Amerika egyes partvidékeire nézve évszázadok óta egyedüli foglalkozási águl szolgál a lakosság tulnyomó többsége számára. Nagyon életkérdés lévén ennélfogva az illető vidékek lakóira nézve a tenger-halászati jog: a vizek apró lakói hosszas torzsalkodásoknak és háboruknak valának okozói.
Hazánknak a halkonzervekből évről-évre fokozódó behozatala van, melynek feltüntetésére álljanak itt 1893. évi áruforgalmunk következő adatai:
Halkyone
v. Alcyone, Keyx trachisi király neje, a tesszaliai Aiolos ésEnarete leánya. Keyxet és Alkyonét egyik mitosz szerint büszkeségük tette tönkre, mert a férj Herának nevezte feleségét, viszont ez amazt Zeusnak; azért Zeus a férjet sirállyá, a nőt pedig jégmadárrá (alkion) változtatta. Ovidius (Met. 11410) szerint pedig Keyx a klaroszi orákulumhoz menet jutott tönkre hajótörés következtében. Holtestét a tenger a trachisi partra vetette, s felesége megtalálván, bánatában ő is a tengerbe ölte magát, ahol Zeus mindkettőjüket jégmadárrá változtatta. H. kotlásának idején (decemberben) apja, Aiolos, hét napig csendet bocsát a tengerre, s ezek Alkyone napjai, szelektől ment, szerencsés napok.
2. A Pleiások egyike.