Márton, tót iró, szül. Jaszenicán (Árva vármegye). 1789., megh. u. o. 1859., mint a budai helytartótanács nyugalmazott számtanácsosa. Hivataloskodása idejében nagy buzgalmat fejtett ki a tót irodalom terjesztésében, mi végből Pesten 1834. részvénytársaságot alapított, mely Zóra név alatt kiadta a Hamulják szerkesztette első tót almanachnak több évi folyamatát, s több tót iró (köztük Holly János) művét. Jelentékeny könyvtárát a Maticának hagyományozta.
egykori tó, illetőleg depresszió a Persia, Afganisztán és beludsisztán határán fekvő Szeisztanban; az ókoriak Aria palusnak-nak, a khalifatus geografusai pedig Zarehnek nevezték, mely utóbbi, illetőleg Zirrah néven a depresszió D-i részét hivják. A depreszióban, amelynek abszolut magasságát 1858. lenz 390 m.-ben állapította meg, Bellew angol utazó szerint három tó van; az egyiket a Hilmend alkotja (ez a legnagyobb, 30 k. hosszu és 20 km. széles). a másikat a Farah-rud és a harmadik a Zirrah-mocsár. Állítólag csak rendkivüli esős időkben függ össze a 3 tónak, illetőleg mocsárnak a vize.
egyike a világirodalom legkedveltebb népmeséinek. Lényege abban áll, hogy egy családban, ahol több leány van, az egyiket mostohatestvérei alárendelt szolgai munkára kényszerítik; fekvőhelye a tüzhely hamva, miért is a hamu csaknem minden nemzetnél előfordul a mellőzött leány nevében. Igy a franciáknál neve Cendrillon v. Cucendron, az olaszban Ceberentola, a csehben és általán a szláv nyelvekben Popelka. A mellőzött leány elhalt anyjától (más vázlatok szerint keresztanyjától vagy jótákony tündérektől) csodálatos módon fényes öltözetet kap, amellyel elmegy a királyfi táncmulatságára. A tündérszép leányba belészeret a királyfi, aki azonban hasztalan kutatja H.-t, akire csak egy pár megjelenés után, elvesztett cipellője nyomán tud ráakadni. ekkor aztán a gonosz testvérek nagy boszuságára elveszi feleségül. Ezek a mese lényeges vonásai, melyekre már Herodotos egyik elbeszélsésében is ráakadunk, mely a H. történetének ókori verziója. Az ó francia változatban egy Alcidor nevü büvész karján jelenik meg H. a fejedelmi mulatságon s ugyanott saját testvérei bántják ifjabb növéröket; de a legtöbb népnél mostohatestvérekről és mostohaanyáról van szós igy áll adolog a magyar népmondában is. Az ujabb irodalmakban, kivált a szinműirásban H. ismételten fel van dolgozva. Ezt a tárgyat használták fel operákul Isouard (Cendrillon) és Rosini (Cenerentola), szinművekül Platen (Der gläserne pantoffel) és Grabble.
A káliumkarbonátnak a közéletben használt neve. Ez elnevezés alatt különösen a nyers káliumkarbonátot értik. E ső H. nevét azért kapta, mert a fahamuban található, oldata pedig az epidermist feloldván, a bőrt sikamlóssá teszi. A H.-t nagyobb mennyiségben sok iparág és sokféle célra használja, igy p. üveggyártásra, berlini kékfesték készítésére, fehérítésére, festésre, salétromfőzésre, szappankészítésre stb. Nagyban való előállítása akként történik, hogy mindenféle fát teljesen elégetnek s annak hamujából aztán a H.-t készítik. Igaz ugyan, hogy ez az utolsó jövedelemforrás, melyet fánál nyerni lehet, mert a fában átlagosan csak mintegy 1/2 % hamualkotórész van és ennek ismét csak mintegy 1/10-1/6 része H. Ahol azonban valamely fanemet v. választékot - p. őserdőben v. más eddig kellően ki nem használható erdőkben nagy mennyiségben heverő kidőlt fákat, továbbá a gally- és hulladékfákat - másként értékesíteni nem lehet: előállhat az eset, hogy az erdésznek ilyképen kell jövedelmet csinálni. Ez idő szerint H.-t hazánkban különösen az ősbükkösökben gazdag Ung-, Bereg- és Mármaros vármegyékben, valamint Erdélyben és a volt határőrvidékeken termelnek.
A hamuzsirfőzés a következő műveletekre oszlik: a hamu előállítására, a hamu kilugozására, a lugnak elpárologtatására és a nyers hamuzsirnak kiégetésére, vagyis kalcinálására.
1. Hamuégetés. Legtöbb és legjobb hamut a tölgy- és a bükkfa adja: továbbá a fiatal nedvdus fa, az ágak, lombok, harasztok, stb., nem pedig a törzsek régibb, merevebb részei. A hamuégetés künn az erdőben történik, v. pedig a hamu a házaknál gyüjtetik.
2. A kilugozás célja az, hogy a hamu oldható részeit az oldhatatlanoktól elválasszák, ami kettős fenekü kádakban történik. A felső fenék át van lyukasztva s szalmával v. gyékénnyel fedetik be. Közvetlen az alsó fenék fölött minden kád oladalán még zárócsap is van. A hamut a kádakba jól betapossák, azután kezdetben hideg folyó- vagy esővizet, később mindinkább forróbbat öntenek rá, mig, csak a lefolyó vizben a lug ize eltünik. Az oldatot ujra és ujra a kádakra feölntik, mig csak a sürüségmérő 20 %-nyi hamuzsirtartalmat nem mutat, melyet azután már érdemes elpárologtatni. A lugot most lapos edényekben többszörösen megkavargatva, a levegőre teszik ki, hogy a kovasavas káliumvegyületben a kovasav helyét a levegőből szénsav foglalja el.
3. A lepárlásra érdemes lugot vasüstökben tüz fölé teszik s a vizet lassan párologtatják, de az elszálló részt cseppenkint oda eresztett luggal folyton pótolják. Ha a párolt lug már erősen megsürüsödött, ujat nem eresztenek hozzá, hanem teljesen kiszárítják és midőn kihült, az üstből kiszedik. Ez a nyers H., mely a levegőn könnyen szétfolyó, többé-kevésbé barnás, néha feketés szürke tömeget képez, ilyen állapotban azonban még nem jöhet kereskedésbe, hanem legfeljebb üveggyárakban és salétromfőzőkben használtatik fel.
4. Hogy a H. kereskedésbe hozható legyen, ki kell égetni v. kalcinálni, t. i. a benne maradt szerves anyagokat és a vizet el kell belőle távolítani. Ez külön e célra szolgáló, lángos kemencékben történik. A tüzet csak lassacskán kell fokozni és a H.-t a kuruglyával mindaddig jól meg kell forgatni, mig csak semmi szennyes rész nem mutatkozik többé rajta. Mintegy 18-24 óra mulva, ha a tömeg már nem füstöl és fehér, a művelet be van fejezve. A H.-t kifalaztott gödrökbe hányják és midőn kihült, hordókba csomagolják.
A H. legnagyobb részét manapság a répamelasz moslékából és gyapjuverítékből állítják elő. A répamelaszt szeszgyárakban elerjesztik, a szeszt belőle lepárolják s a megmaradó moslékot előbb bepárologtatván, vasretortákban szárazon lepárolják vagy lángos kemencékben elszenesítik (moslékszén) s végre fehérre pörkölik. Az igy kapott termék neve melaszhamu (salin), mely körülbelül 35% kaliumkarbonátot tartalmaz. Ezen nyers terméket már most a tisztitási müveletnek vetik alá, mely abból áll, hogy a darabos hamut megőrlik, vizzel kilugozzák, ez oldatból az idegen sókat kikristályosítják s a tiszta lugot bepárolják, végre a viznek teljes eltávolítása céljából pörkölik. A tisztított H. 85-95 % kaliumkarbonátot tartalmaz. A gyapjuverítékből meg ugy készítik a H.-t, hogy a gyapju mosásánál származó szennyvizeket beszárítják, a maradékot vasretortákban lepárolják, mely műveletnél szénhidrogéngáz és ammonia keletkezik, melyeket az ammonia visszatartása céljából gáztisztítókon bocsátják keresztül, hogy a szénhidrogéngázt világításra felhasználhassák; a retortákból pedig kiveszik a szenes maradékot s ebből a H.-t kilugozván, ezt a melaszhamunál fent leirt módon tisztítják.
(növ.), l. Cineraria.
(Circus pygargus L.), l. Rőtfejü kacsa.
(Circus pygargus L.), l. Héja.
a leveleké (növ.), ezt a bőr sejtjeinek kutikulája kiválasztotta viaszszemcsék v. a rajta levő moholy okozzák.
(halott- v. hullaégetés), a holttesteknek megfelelő eljárással való elégetése. Ilyen módon a holttest rövid néhány óra alatt egyszerü ásványi részeire bomlik; ellenben a földbe való temetéssel a test szétbomlási folyamata (rothadás, korhadás utján) számos évig eltart. A H. érdekében az utóbbi évtizedekben egy irodalmi, mint egyesületi térre kiható eleven mozgalom nyilvánult. A H. régi eszme, melynek többezer éves multja van. Indiának Buddha-felekezetü népessége halottait elégette. Az ókori műveltség hordozói, a rómaiak és görögök körében általános szokásvolt a halottak elhamvasztása s a hamvaknak többé-kevésbé diszes urnákban (edényekben) való eltartása. E hamvakat kedves emlék gyanánt kegyelettel őrizték. A H.-ra irányuló ujabb mozgalom a történeti motivumon kivül azt a körülményt is számba veszi, hogy a ragályos bajban szenvedett egyén halála folytán a ragályozó anyag nem semmisült meg, hanem, hogy esetleg még későbben is veszedelemmel fenyegeti az élőket. Ujabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a megfelelő eljárás mellett elföldelt holttest részéről egészségügyi ártalom nem éri az embert, tehát a temetőket illető egészségügyi aggodalomnak alig van jogosultsága. Fontos azonban a gazdasági szempont, nevezetesen az a nehézség, mellylel különösen a nagy városok küzdenek, midőn közelükben megfelelő terjedelmü s temetőnek alkalmas területeket kell megszerezniök. Nem leht kicsinyleni azt a gazdasági szempontot sem, mely a nagy városoktól többnyire távolabb eső temetőkbe történő halottszállytás és sirlátogatás révén az egyeseket terheli. Tagadhatatlan továbbá az is, hogy ütközet után, vagy valamely helység ostroma latt, nem különben pusztító járvány idejében a tömeges számu halott eltemetése alig leküzdhető nehézséget okoz és sok esetben súlyos egészsgéügyi zavarokra ad okot. A H. mellett felhozott figyelemre méltó okokkal szembe állítják az igazságszolgáltatás érdekeit, melyek méreg stb. okozta halál eseteiben, ha a halott elhamvasztatott, nem találnának kielégítést. Esetleges bünök tehát földerítetlenül maradnának, ami a közbiztosságra veszedelmes volna. Ez az aggodalom azonban pontos, lelkiismeretes halottvizsgálás mellett elesik. Némelyek a vallás szempontjait is emlegetik, amelyekkel a földbe temerés - állítólag - inkább megegyeznék. Ezzel szemben azonban méltán történhetik hivatkozás arra, hogy a H. hivei, szószólói között papok is vannak. A nézetek ilyen hullámzása mellett nem csuda, hogy a különböző államok törvényhozásai a H.-sal szemben eddigelé tartózkodó állást foglaltak el s hogy az eszme - minden buzgalom mellett is - csak kevéssé terjed.
Németországban Gothában 1878, történt az első halotthamvasztás. Gothán kivül csak Frankfurt (Offenbach), Hamburg és Heidelberga városokban vannak halotthamvasztó kemencék, 1892-93. összesen 50 halotthamvasztás történt; Gothában egy halott elégetése 250-300 frtba kerül. Franciaországban Párisnak Pere Lachaise nevü temetőjében állítottak hamvasztót, mely 1889 ótavan működésben, azonban főképen a bonctermekből kikerülő testrészek stb. elégetését eszközli. H. családok részéről érkezett kérelem folytán 1893. összesen 189 történt. Angolországban (Woking és Manchesterben) 2, Svájcban (Zürichben) 1, az Egyesült-Államokban 18, Dániában (Kopenhágában) 1, Svédországban (Stockholm, Gothenburgban) 2, Olaszországban pedig 23 hamvasztó létezett. A H. terjedését a fentebb említetteken kivül az is gátolta, hogy a halottas kemencék tökéletlenek voltak. Azonban amióta azokat Siemens regenerativ tüzelő-szerkezettel látta el, a halottak elhamvasztása gyorsan (körülbelül 2 óra latt) s tökéletesen történik.
a katolikus egyházban a 40 napi bőjtnek első napja. Nevét onnan kapta, mert a pap e napon hamut szentel, mely az előző évben virágvasárnapról megmaradt pálmák v. barkák elégetéséből készül, s e hamuval a hivek homlokát keresztalakban megjelöli, miközben e szavakat mondja: Emlékezzél meg ember, hogy por vagy és porrá lész. A hamvazás eredete az ősegyházban keresendő, mikor is a püspök a nyilvános bünösök fejére hamvat hintett s felhivta őket, hogy bánják meg vétkeiket. Az ily vezeklőkhöz később alázatosságból más buzgó keresztények csatlakozván, ezek is meghamvaztatták magukat s az 1091. tartott beneventi zsinat már kötelezővé tette e szertartást, mely a XII. és XIII. sz. óta általánossá lett.