(franc., ejtsd: angár), általában oszlopokon nyugvó fedél, amilyen a magyarországi «állás». Az erődítészetben igy nevezik a védőgátak alá épített termeket v. folyosókat, melyekben a gát védői az ellenséges lövedék ellen biztosítva készenlétben tartatnak; az ily H.-okat békében raktárakul és háboruban néha laktanyákul is felhasználják.
a szóban a hangoknak helycseréje, p. kanál-kalán, viaszk-viaksz, faragcsál-faracskál, eleven-evelen (palócosan) stb. Két magánhangzó a magyarban sohasem cserél helyet. Magánhangzó mássalhangzóval csak látszólag cserél helyet az olyan meghonosult szláv szókban, minők pl. sluga. szolga, sréda: szerda, ezek árpádkori okleveleink bizonysága szerint eleinte igy hangzottak magyarul: szuluga, szereda (tehát egy magánhangzót vettek fel a kiejtés könnyítésére, mint brat: barát), utóbb aztán elvesztették a két egyforma magánhangzó közül a másodikat. V. ö. Simonyi Zs., A hangátvetésről (Magyar Nyelvőr 1878).
(Hangcseu), Cse-kiang khinai tatomány fővárosa a Cian-tang folyó balpartján, annak torkolata közelében, a Hszi-hu tó mellett, a Nagy-csatorna D-i végében. Lakóinak számát 4-800000-re becsülik, akik közt számosan vannak a selyemiparral foglalkozók és a kereskedők. Körfalai 18 km. hosszuak. A főutcákban sok a szép bolt, különösen az illatszerkereskedőké és a gyógyszerészeké. H.-nak van több szép pagodája, mesterséges faragványokkal ékesített diadalkapui és 4 kilenemeletes tornya. Gyönyörü környéke miatt szórakozás céljából sok gazdag khinai keresi föl. Marco Polo Quinsaynak nevezi, ez megfelel a King-sze névnek, amelyet a szungdinasztia idejében viselt.
l. Hang.
egyenlő értelmü a hangnemmel (l. o.). Mind a két elnevezéssel szemben a mi zenerendszerünk voltaképen csak kétféle H.-t v. hangnemet ismer, ugymint: kemény (dur) és a lágy (moll) H.-t. A régi görög zenerendszertől átvett kromatikus és enharmonikus H., magukban véve sem dallami, sem harmoniai alapul nem szolgálhatnak, mert enharmonikus (mint pusztán ideális) alap szerint egyszerre két különböző félhangot dallami v. harmoniai alapul venni nem lehet. A kromatikus hangfaj pedig valamely diatonikus zöngsorra való támaszkodás nélkül szintén nem szolgáltat sem dallami, sem harmoniai alapot.
a huros hangszreknél arra van hivatva, hogy a hurok vibrációját egyenletesen s tisztán verje vissza. A H. eszerint magának a hangszernek mintegy megkettőzése. H.-re legalkalmasabb a jól kiszárított fenyőfa, melynek megválasztása, szárítása és kikészítése a legtöbb gondot s szakértelmet igényli. Vonós hangszereknél sok függ még a H. lakkozásától is, mi által az anélkül is lágy fenyőfa finom porusai kellőleg betömetvén, azt egyenletesen simává teszi s a rezgésnek legcsekélyebb aliquot-hangját sem engedi azok által elnyelni.
Az ujabbkori zenekritika és esztétika sokat foglalkozott ama kérdéssel, van-e a zenének, főleg pedig az abszolut zenének jogosultsága oly dolgok, tárgyak, külvilági jelenségek v. természeti képek, hatások ecsetelésére, melyek inkább a leiró költészet és a képzőművészetek, mint a zene határozatlan eszményi tárgykörébe tartoznak? A kérdés még ma sincs eldöntve. Az u. n. klasszikus irány képviselői erősen tagadják a zene e jogosultságát, mert szerintük a zenének nem lehet más feladata, mint a hallóérzéket dallamilag, ritmikailag, szép formákba öntött hangzó gondolatokkal gyönyörködtetni s a szivben különféle érzelmeket kelteni, melyeknek azonban semii közül a plasztikai formákkal v. a költői leirás dataille-ecsetelésével. Az u. n. romantikus iskola s programm-zene hivei ellenben azt állítják, hogy nemcsak jogosultsága, hanem pláne legfőbb, legideálisabb feladata a zenének épp ebben van. Tény, hogy a romanticizmus és a programm-zene hiveinek tábora manapság már jóformán tulnyomó a másik felett. Amióta pedig legujabb időben a hangszerelés virtuozitása s a hangszerek előállításának nagy tökéletessége a legvérmesebb reményeket is tulszárnyalta, többé kétségbe nem vonható, hogy az abszolut zenévl oly képeket, hangulatokat, detaille-festéseket lehet a hallgató lelkében fölkölteni, melyek már kivül esnek a puszta formalizmus határain. A H. jogosultsága mellett leghatározottabban szól a szinpadi, drámai zene, mely csakugyan nem tesz egyebet, mint képzeletileg még tágabb határokat szab ki a szövegszavak és a szinpadi jelenetek kiszinezésének. A legnagyobb mesterek átérezték ezt s nem is zárkóztak el előle. A H. ujabb időben már nemcsak a szinpadon s nagy zenekarral, hanem egyes hangszerekkel szemben is elfoglalja jogosult helyét. A zongora-, hegedü-, gordonka-irodalom főleg gazdag e tekintetben. A H. ellentábora főleg a kontrapunktisták és a kevés invencióval rendelkezők seregéből való.
olyan készülék, mely a távolabbról jövő hang léghullámzatát felfogja, összpontosítja s intenzivebbé teszi. L. Hallócső.
l. Hang.
A nyugateurópai zenerendszerben a H. kereszttel: # kettős kereszttel: ×, sőt még feloldőjellel: [ÁBRA] is történik. ha a normál C. skála valamely természetes hangjának a fölemelését célozzuk, akkor a hangjegy mellé egyszerüen egy # teszünk, p: [ÁBRA] s lesz belőle gis. a egy már fölemelt hangnak a fölemelése céloztatik: akkor mellé kettős kereszt: × teendő, p. ha E-durban a gis fölemeléséről van szó, ekként:
Ha valamely b-és skála valamely hangjának a fölemelése céloztatik: akkor az feloldójegy [ÁBRA] segítségével történhetik, p. B.-durban ha az es-t akarjuk fölemelni, tehát igy:
Vagyis röviden: minden természetes hang mindig egy kereszttel, minden már kereszttel fölemelt hang kettős kereszttel s minden b-el jelzett hang feloldó jeggyel emeltetik föl.