(növ., Ambauba, imbauba, ágyufa) a kenyérfafélék délamerikai fája, törzse magas, gyürüs, s mint az ága is, odvas, üres: virga apró, füzéres. A C. pelata L. 9-12 m. magas koronáját a vadgesztenyééhez hasonló nagy, pajzsdad, kerekszivalaku, a visszáján molyhos, 7-9 karéjos levelek alkotják. Ny.-India és Délamerika hegyi erdeiben terem. Nálunk az üvegház disze. Kérgével cserzenek, hársa fonás-szövésre alkalmatos. Borizü gyümölcsét eszik, a lajhár főleg ezzel táplálkozik. Üres féájában a hangya szivesen tanáyzik. A benszülöttek ezzel gyujtanak tüzet, t. i. léket vágnak bele s azután a száraz darabfát erősen, gyorsan belédörzsölik vagy a fűt a H. darabjához dörzsölik, mig meg nem gyulad. A braziliai nép odvas fáját vizvezető esőnek és tutajnak használja, mert nagyon könnyü.
a vörös v. erdei hangyából (formica rufa L.) készült fürdő, mely a hangyáknak vizes forrázatával állítható elő. Egy fürdőbe mintegy másfél kg. forrázat szüksége.sElavult módja a tagbénulások, csuz stb. gyógyításának; hig hangyasavval e fürdők épp ugy előállíthatók, s tekintve az erdei hangyának hasznos voltát, ajánlatosabbak is.
(Formicidae Latr.), a hártyásszárnyuak rendjébe, a fulánkosok csoportjába tartozó rovarcsalád. Testök nyulánk, rágóik hatalmasak és erősen kiállók, csápjaik térdeltek, potrohuk kocsányos, azaz első vagy első két potrohgyürü megkeskenyedve köti össze az aránylag keskeny tort a gömbalaku potrohhal. Többnyire társaságban, államokban élnek. Vannak hullékony szárnyu himek, nőstények, szárnyatlan dolgozók, amelyek ismét lehetnek kisfejü igazi dolgozók és nagyfejü védő egyének, honvédek, azaz katonák. Csak egyesek élnek magánosan, amelyek alkalmasint mint vendégek találhatók más fajok közt. Nagy és sokszor művészi lakást, u. n. hangyabolyt építenek a korhadó fákban, földben v. kövek alatt. Tavasszal e lakásokban csak pár nőstényt és dolgozót, továbbá egynéhány selyemszerü burokba takart bábot, u. n. hangyatojást, lárvákat és petéket találhatni, melyknek a száma azután folyton szaporodoik. Későbben - meleg, száraz nyári napon - az uj nemzedék egy része a bolyt elhagyva, nászrepülésre indul. A nászut befejezése után a himek elhullanak, a nőstények pedig elveszítik szárnyaikat. Egyik részüket a rovarevő madarak elkapkodják és csak kevés nőstény ér vissza, többnyire a dolgozók által becipelve a lakásba, ahol azután külön e célra készített kamrákba lerakják a szabad szemmel alig látható petéiket. A petékből csakhamar kikelnek a lábatlan kukacok (14 nap), melyket a dolgozók ápolnak, védelmeznek és éldes nedvekkel táplálnak. Majd selyemszerü tokkal veszik körül és bebábozzák magukat. Ezen bábokat - melyket a nép hibásan hangyatojásnak nevez és különböző éneklő madarak és halak etetésére használ - a dolgozók teljes odaadással őrzik, veszélykor rágóik közé fogva biztos helyre cipelik, száraz meleg napkor gyakran még a napos helyre is kiteszik; hüvös és esős időben pedig ismét elrejtik. A bábból azután nemsokára kikél az ivarérett állat. A hangya tehát tökéletesen átalakuló rovar.
A H. növényi, nevezetesen cukortartalmu részekkel és állati anyagokkal táplálkoznak. Különösen az édességet szeretik. E célból gyakran levéltetveket vagy más rovarokat mint «házi állatot» tartanak lakásaikban, melyeket azután becéznek is, csakhogy tőlük édes nedvet nyerhessenek. Télre a nem gyüjtők téli álomba merülnek. A rothadó állati és növényi maradékok elpusztítása által némi hasznot is hajtanak; a különböző faművek megrágása és az éléstárakban való tartózkodásuk által kártékonyak és alkalmatlanok is lehetnek. Védelmükre állkapcsikat használják, melyek által ejtett friss sebbe azután csipős nedvet, hangyasavat fecskendeznek. Ilyenkor testüket meggörbítik és a potroh végét a sebre dörzsölik. Fulánkjuk elkorcsosodott. Régente belőlük hangyasavat állítottak elő. E tulajdonságuknál fogva mollruhába kötve és meleg vizbe téve bőrizgató fürdőviz készítésére használhatók.
A H. egyike a legmagasabb szellemi képességgel megáldott állatoknak, amit különben a hatalmasan kifejlődött idegrendszerüknek is világosan elárul Különösen a garatfeletti ducpár - mely helyzetre nézve a gerincesek agyának felel meg - hatalmas nagy, sőt még tekervényekkel is el van látva. Magas értelmü tulajdonságaikat életmódjuk, magaviseletük is világosan elárulja. Emellett rendkivül bátrak is. Harcias természetük általában ismertes. Hogy mily bátorsággal és halálmegvetéssel védi kis otthonát, azt mindenki tudja, aki a gyepre leheveredve véletlenül hangyafészekre telepedett. A rovaroknak, hernyóknak, gilisztáknak, stb. valóságos rémei akkor, ha otthonukban háborgatni merik. Némely fajok, az u. n. rabló-H. más fajok bábjait is ellopkodják, felnevelik és a kifejlődött ivadékot mint rabszolgákat tartják s különféle munkára kényszerítik. Mintegy 1200 faja ismeretes, melyek az egész földön, de különösen a forró égöv alatt vannak elterjedve. Hazánkban mintegy 100 faj ismeretes, melyket Frivaldszky J. a magyar orvosok és természetvizsgálók XIII. nagygyülésének munkálataiban (1869) állított össze. Felosztatnak a) igazi H.-ra (formica), melyek egytagu potrohkocsánynal és elsatnyult fulánkkal vannak elátva; a vörös H. (Formica rufa L:) a nagy H. (F. herculeana L:) szurokfekete b) Ponerákra, melyeknek szintén egytagu kocsányuk, de jól kifejlődött fulánkjuk van (Ponera contracta L:) c) Myrmca-félék, 2 tagu kocsánnyal és jól kifejlődött fulánkkal, (Myrmica rubra fabr. és d) Atta-félékre, egy-két tagu kocsánnyal és fulánkkal, p. a délamerikai Atta cephalotes. V. ö. André, Species des Hymenopteres Beaure (II. 1880); Mac. Cook, über die ackerbautreibende Ameise (Myrmica molificans); Marschall D., Leben und Teriben der Ameisen (Lipcse 1889); Büchner, Aus dem Geistesleben der Thiere (Berlin 1877); Lubbock, Bienen und Wespen. Beobachtungen über die Lebensweise der geselligen Hymenopteren (Lipcse 1883).
(állat), Myrmecoleonidae a recésszárnyuak rendjébe, a platypterák csoportjába tartozó rovarcsalád. Csápjaik sokizesek, végükön megvastagodottak: szárnyaik átlátszók, hosszuak és finom recézettek. Potrohuk vékony és hosszu. Nevezetes álcáik életmódja: alig van rovar, mely oly jól értené a vadászó verem készítését és abban a zsákmány megejtését. Az álca ugyanis homokba, vagy laza földbe többnyire éjjel, mikor teljesen háboríttatlanul érzi magát, tölcséralaku vermet készít, melynek alján ő maga huzódik meg. Amint egy rovar, p. egy hangya arra menve a verembe esik, vagy a verem oldalán tartózkodva a fenékre lehulló homok által figyelmessé lesz, az álca azonnal alulról homokesőt szót fejével oly erősen, hogy az áldozatot a fenékre sodorja, és azután izmos, nagy állkapcsival megragadja és lehuzza a homokba. Az álca erős szivó állkapcsokkal van felfegyverezve, rövid lábai vannak és rák módjára hátrafelé mozog. Kizárólag nem táplálkozik hangyákkal, hanem legkülönfélébb rovarokkal. Az áldozat testét nem rágja meg. hanem állkapcsaival nedvét kiszopogatja és azután a hullát a veremből fejével kidobja. Ősz felé az álca mélyebbre furja magát a földbe és a telet megdermedve tölti. A második évben bőven táplálkozva ismét vedlik és másodszor is áttelel. Csak a harmadik év tavaszán alakul át bábbá. A bebábozás előtt az alfelénél lévő szemölcsökből ragadós nedvet bocsát ki, mely finom fonallá szilárdul és mellyel homokból és porszemekből gubót készít magának és ebben alakul át bábbá. A bábból egy-két hónap mulva buvik ki az ivarérett állat. A H. fajok álcái életmódjukban és testük alkotásában olyannyira eltérnek egymástól, hogy már ezekből is mindig biztosan lehet a fajt határozni. A H. a melegebb éghajlatot kedvelő rovarok, melyek nagyobb számban az életfeltételeiknek leginkább megfelelő homokos területeken élnek. Fajgazdaságuk az egyenlítő felé növekedik, ugy hogy p. északi Európában alig él 1-2 faj, Magyarországban már 10, a Földközi-tenger környékén pedig 33 faj található. Az egyes fajok a szárnyak erezetében, a csápoknak a testhez és a lábszárak végén levő két sarkantyunak a boka-izülékhez viszonyított hosszasága által különböztethetők egymástól meg. Egyike a legközönségesebb fajoknak a közönséges H. (Myrmeleon formicarius L.), Csápjai rövidek és mint a teste fekete-barna, a potroh gyürük szegélyei, valamint a lábak sárgák, szárnyai üvegtiszták, sárgásfehérek. Hossza 28 mm., a kiterjesztett szárnyak 87 mm. szélesek. - Acanthaelisis Ramb, Megistopus Ramb, Creagris Hag., Formicaleo Leach., Myrmecaelurus Cost., Dendroleon Brauer stb. nemek. V. ö. Biró Lajos. A Magyarországi hangyaleső fajok (Rovartani Lapok 1885. évf.).
(formicatio), jobbáraa végtagokban előforduló bizsergés.
hangyakedvelő v. hangyalakta növények (Plantae myrmecophilae) elnevezéssel olyanokat szoktak egybefoglalni, amelyeknek alkalmas rejtekeiben hangyák szállást és élelmet találván, mintegy kölcsönszolgálatképen a levélmetsző hangyákkal (p. az amerikai Atta) v. más növényroncsoló állatkákkal szembeszállva, a károsítást akadályozzák meg. Az ilyen jövevényt reáfröccsentett savukkal iparkodnak visszarettenteni: v. ha nagyon is törekedik, marásukkal leteperni. Hogy bizonyos növényfajok határozott faju hangyák fordulnak meg, azt a forró égöv régibb látogatói, mint Ray, Jaquin és Rumphius vették észre, de helytelenül magyarázzák. Utóbbi p. a rubiaceákhoz tartozó ambrinoi hydnophytum és myrmecodia hangyalakta gumiról azt hitte, hogy hangyazsombékból keletkeztek. Az életközösség (l.o.) ilyen eseteiben Belt Nicaraguában és Delphino Braziliában, 1874. egymástól függetlenül észleltek. Közlésök általános figyelmet keltett, ugy hogy ezt a tüneményt azóta Beccari, Huth, Treub, Göbel, Müller Fr., Schumann, kivált Schimper behatóan vizsgálták. Az utóbbi 1883. Nyugatindiában, 1886. pedig Braziliában járván, a H. szervezettét a helysznén tanulmányozta. A hangyalátogatás hasznűt különben a khinaiak régóta ismerik és narancsfaültetvényeikbe a zsombékot tudatosan helyezik szét. Hogy a hangyák betolakodása a növény sejtközeibe a körülfekvő szövetek kitérő átidomítását okozza, azt egyes tudós «alkalmazkodás»-nak ekinti. Ily esetet Müller és Scimper a Cecropia adenopus szárán figyeltek meg. Bütykös szárának ama helyén, amely a levél eredeti fekvésétől horpadt, sőt vékonhéju (l. az 1. ábrán):
[ÁBRA] Cecropia adenopus szára.
[ÁBRA] Müller féle testecske az Imbuba levél hajzatában; nagyobbítva
a), az alatta és mögötte elterülő tejelő hársszövet puha vagy nagysejtü prenhimája pedig nagygerezdü bélszövetet takar be, ugy hogy a hangyák a kész hajlékba könnyü szerrel rágnak portát (1. ábra b). De nemcsak a tejnedv szolgálhat eledelül, hanem a levél alsó lapjának hajzatában rejlő tojásdad v. körteidomu testecskék (2. ábra) is, melyeknek tartalma Müller Fr. szerintnyálkás és gyántás mirigyekből ugyanazonképen szivárog ki, mint számos növény levele szélének fogaiból, csakhogy e kiszivárgott termék ez esetben szinte hangyák csalogatására készül. A kutatót ebben a meggyőződésében az a körülmény is megszilárdítja, hogy más braziliai Imbauba-faj sem oly alkalmas lakóhelyet, sem ily étket nem kinál. Ezért lát ő alkalmazkodást.
[ÁBRA] Az acacia sphaerocephala kétszer szárnyalt levele.
[ÁBRA] Az acacia sphaerocephala pálhatüskéi.
Belt Nicaraguában az Acacia sphoerocephala kétszer szárnyalt levele tövén (4. ábra) két feltünő nagy és vékonyfalazatu pálhatüskét vett észre, amelynek hegye táján (l. 3. ábra) hangyák nyilást harapnak ki, hogy a tüskében tartózkodhassanak. A megfurás helyének szövete nem valami eltérő, de a levél gerincnyele nektariumos, sőt a zegyes levélkék főere sejtgumócskával végződik, amely egészen ugy, mint az Imbauba levelének alsó lapjáé, proteinos és olajos. Mivel egészen más rokonságu két növényen analog képződés mutatkozik és enövényket a lakásba fogadott hanygák nélkül más levélmetsző hangyák károsítják meg, a berendezése hasznosnak bizonyul, vagy Müller szerint alkalmazkodó H. esetei előtt állunk.
(Acidum formicicum), H.COOH. Az egybázisu zsirsavak sorozatának első tagja. Szabad állapotban a hangyákban (különösen a formica rufa-ban) számos rovar méregmirigyében, a csalánban, némely gyümölcsben (tamarinda), több ásványvizben és lápban kimutatták. A savvizes oldatát a hangyákból legelőször Wray J. állította elő (1670). Hogy az igy kapott folyadékban az ecetsavtól eltérő sav van, azt Markgraf bizonyította (1749). E savat mesterségesen a borkősavnak, barnakő és kénsavval való oxidációja utján Döbereiner kapta (1822). A H. kémiai sajátságait pontosabban Berzelius és Liebig vizsgálták. A hangyasav számos bonyolultabb szénvegyület oxidációjakor képződik, ugyszintén metilakohol erősebb oxidációjakor. A kaliumhidroxidból, ha ennek tömény és forró oldatára szénmonoxyd hat, hangyasavas kálium képződik. Hangyasavas natrium kéződik, ha nátronmeszet szénmonoxidban hevítünk. Előállításához rendesen sóskasavat használnak; ha u. i. kristályos sóskasavat aránylag kevés glicerinnel retortában hevítenek, a szedőbe meglehetős tömény H. gyülik össze. Hogy e még viztartalmu savból tökéletesen vizmenteset készítsenek, a savat ólomoxiddal telítik, majd a képződött hangyasavas ólmot kikristályosítják. A tökéletesen kiszárított hangyasavas ólmot alkalmas készülékben kénhidrogéngázban enyhén hevítik. Ilyenkor a kénhidrogén a hangyasavas ólmot elbontja, ólomszulfid keletkezik, amely visszamarad és vizmentes hangyasav, amely ledesztillál. E még kevés kénhidrogént tartalmazó H.-at ugy tisztítják, hogy száraz hangyasavas ólomról ujból ledesztillálják. Tiszta állapotban előállítva szintelen, igen átható szagu, maró folyadék. A lehütéskor szintelen kristályos tömeggé mered, melynek olvadó pontja 8,5 C° fs.-a 1,226, fp.-ja 99 C°. A bőrre cseppentve, azon hólyagot huz. Vizzel és borszesszel minden viszonyban elegyíthető. 1 molekula vizzel 107° C-on forró hidrátot képez. A tömény kénsav elbontja, a viz elemeit vonja el és szénmonoxid fejlődik. Oxidáló anyagok szénsavvá alakítják. A H.-ban u. i. az aldehidcsoport (HCO) is jelen van, amiből redukáló képességét magyarázzuk. E redulákó sajátságát a sav felismerésére is felhasználhatjuk, igy sóinak oldatai az ezüstnitrátoldatból a megmelegítéskor fémezüstöt választ ki; a mercuri klorid-oldatból mercuro-kloridot, illetőleg fémkénesőt választ ki. Az árubeli viztartalmu sav H.-tartalma normál luggal való megtitrálással határozható meg. A H. és borszesz elegyítése utján a hangyaszesz (Spiritus formicarum) kéászül; régebben összezuzott hangyákat borszesszel pállítottak, majd a folyadékot ledesztillálták. Külsőleg mint gyógyszert használják, p. bedörzsölésre csuzos bántalmaknál.
A H. egy alju sav. A karboxil csoport hidrogénjét fémmel helyettesítve, a hangyasavsók vagy formiátok keletkeznek. E H.-sók ugy készülnek, hogy H.-at az illető fém oxidjával v. hidroxidjával telítenek, majd a sót kijegecítik. A kálium-, natrium-, ammonium-, ugyszinte a kalcium-, bárium- és strontiumformáit vizben könnyen oldható sók. Az ólomformiát vizben nehezen oldódik, ezért kristélyos csapadék alakjában leválik, ha H.-at ólomacetát-oldattal elegyítjük. - A H. éterei közül a hangyasavas etilt (H.COO.C2H5) említjük mely vegyület említjük mely vegyület és borszesz elegyét rumesszencia (v. riméter) néven, a mesterséges rum és arrak készítéséhez használják.
(állat, Myrmecophaga L:), a féregnyelvü foghijas rendbe, a Myrmecophagidák családjába tartozó emlős nem. Oldalt összenyomott testük, hosszu fejük és farkuk van. Szájnyilásuk igen kicsi. Állkapcsaikban fogak nincsenek. Nyelvük féregalaku, igen hosszu, messze kinyujtható és ragadós hártyával borított. Ezen szervökkel fogják a hanygákat. Mellső lábaiknak külső szélére és befelé álló karmaikra, a hátsóknak pedig egész talpára nehezednek a járáskor. Dél-Amerikában Guinától La Platáig élnek. 3 faja ismeretes: a nagy hangyászó v. jurumi (M. jubata L. képét l. a Foghijasok mellékletén, VII. kötet). Szürke fekete szinü, két oldalt válltól kezdve, hátrafelé világos szürkével szegélyzett fekete sávvonul. Háta közepén és farkán sörtenemü sörénnyel diszített. Mellső lábain 4 erősebb, a hátsókon 5 gyengébb karom van. Testének hossza 1,30 farkhossza 0,7 m. Nyelvét mintegy ötven cm.-nyire öltheti ki. Hazája Dél-Amerika keleti részei. Husát a benszülöttek eszik. Nappal csendesen kóborol, vagy pihen. Szelid, csendes természetü. Eledele hangyák és termeszek. A nőstény tavasszal csak egyet fiadzik, melyet egy darabig a hátán magával hord. - A három ujju H. (M. tetradactyla L., tamandua, Caguare), valamivel kisebb, mint az előbbi. Mellső végtagján 5, a hátsón 4 karommal. Fogódzó farkának csak a bázisa szőrös, vége felé pikkelyes. Szine fehérsárga, válla és oldalai feketék. Hazája Brazilia és Paragua. Husát eszik, szőrös bőrét használják a benszülöttek. Sajátszerü, mosuszszerü szaga van. - A kétujju H. (M. didactyla L.), mellső végtagja csak 2 karom, fogódzó farkkal. Selyemtapintatú szőre a háton rókavörös, hason szürkés. Hosszu 22, a farkhossza 18 cm. Hazája Peru és Brazilia. Husát hasonlóan eszik.
l. Hangyasav.
(állat), l. Echidna.