Vilmos, kémikus, szül. Parajdon (Udvarhely vármegye). 1854 márc. 2. Középiskolai tanulmányait Budapesten, Lőcsén és Kolozsvárott, a főiskolaiakat Kolozsvárott végezte. Mint középisklai tanár 1877. kezdte meg működését a dévai állami reáliskolában. 1879. meglátogatta Németország és Ausztria nevezetsebb kémiai laboratóriumait; 1885. a Budapesti II. ker. állami főreáliskolához helyezték át, ahol ma is működik. 1894. a m. tud. akadémiának levelező tagjává választották. Sok számottevő értekezését és több könyvet irt; legfontosabb értekezései: Xantogénsavsók száraz lepárlási termékei (1877); A karbonilszulfid és merkaptan képződése az etildiszulfoszénsavsók száraz lepárlásánál (Math. és Term. Értesitő 1884); A propil, butil és amil-diszulfoszénsavas kalium (Vegyt. Lapok 1884), Az allil-diszulfo-szénsavas káliumról (Math. és Term. Értes. 1885); A szénszufid behatása a káliumbenzilátra és a fenolkáliumra (Math. és Term. Értesítő 1887); A karbolsav megvörösödése (2 értekezés 1887 és 1888). Számos ásványvizet és ásványt analizált. Könyvei leginkább balneologiaiak, továbbá tanügyi s népszerü természettudományi műveket irt, ugyszintén kisebb tankönyveket.
falu Kasmirban, az É. sz. 32° 48' és K. h. 78° 56'alatt itt 4608 m. magasban levő buddhista kolostor földünk egyik legmagaabban fekvő helye, ahol állandóan laknak emberek.
(ejtsd: henli), város Stafford angol grófságban, 3 km.-nyire Newcastletől, vasut mellett, (1891) 54846 lak., jelentékeny porcellán, üveg és agyagáru-gyártással.
Gyula német meteorológus, született Schloss hausban (Felső-Ausztria) 1839 márc. 23. Miután Bécsben matematikát és fizikát tanult. 1865. Bécsben, később pedig Linzben tanárrá lett és 1869. a bécsi meteorológiai intézetben segéddé neveztetett ki. H. már 1868. habilitálta magát a bécsi egyetemen. 1873. a fizikai földrajz rendkivüli, 1877. pedig rendes tanárává lett. 1866. H. Jelinekkel együtt a Zeitschrift der österreichischen Gesellschaft für Meteorologie c. folyóiratot alapította, melyet ő 1877 óta egyedül szerkeszt. Ezen folyóiratban H.-nak a Föhnről, a Föld különféle országainak éghajlatáról stb. irt értekezései foglaltatnak. H. továbbá még a viharok elméletéről, a vizgőz eloszlásáról a légkörben, a csapadékok keletkezéséről stb. irt munkákat. A Hochstetterrel és Pokornyval együtt irt Allgemeine erdkunde (4. kiad. Prága 1886) c. munkában H. a Földről, mint égi testről, az atmoszféráról és hidroszféráról szóló részt irta meg. További művei: Handbuch der Klimatologie (Stuttgart 1883) és Die Temperaturverhätnisse der österreichschen Alpenläder (Bécs 1885). L. még Föhn.
Morvaországnak Olmütz és Wischau közt, a Morvától Ny-ra és a Hannától É-ra fekvő igen termékeny vidéke. Területe körülbelül 1540 km2, lakói a hannakok (hanáci). L. Hanákok.
(ejtsd: henne) Jakab, angol iró, szül. Dumfriesben 1827 febr. 17., megh. barcelonában 1873 jan. 9. A tengerészetnél szolgált (1840-45), azután különböző lapokat (legutóbb az Edinburgh Courant-t) adott ki, végül angol konzul lett Barcelonában. Művei. Bisquits and grog (1848); A claretcup (1848); Hearts are strumps (1849, uj kiad. 1873); Singleton Fontenoy (1850), King Dobbs, sketches in ultra-marine (1853); Eustace Conyers (1857); Satire and satirists (1854); Sand and shells (1854); A memoir of the late Mr. Thackeray (1864); Characters and criticism (1865), A course of English literature (1866); Three hundred years of a Norman house (1867); Studies on Thackeray (1869).
János Vilmos, német protest, teologus, szül. Harberben (Lüneburg) 1813 dec. 29., megh. Hamburgban 1889 nov. 21. Egyetemi tanulmányait Göttinga-, Halle- és berlinben végezte. Der moderne Nihilismus (1842) cimü munkája nagy feltünést keltett; 1842. a göttingai, 1843. a tübingai egyetem bölcsészeti tanárszékére hivatott meg, de egyik meghivást sem fogadta el; több helyütt való lelkészkedés után Greifswaldban lett teologiai tanár és lelkész. Első műve volt Rationalismus und speculative Theologie (1838); számos későbbi művei közül, az említetten kivül, nevezetesebbek: Schleiermacher als religiöser genius Deutschlands 81840); Der ideale Protestantismus (1845); Der freie Glaube und die theologischen halbheiten unserer Tage (846), Die Idee der absoluten Persönlichkeit (2-ik kiad. 1865); Anti-Hengstenberg (1865); Geist des Christenthums (1867).
(ejtsd: hennibel), Marion county székhelye Misszuri É.-amerikai államban, a Missziszippi balpartján, vasut mellett, (1890) 12857 lak., dohánygyártással, fémöntéssel, fürészmalmokkal, élénk dohány-, len-, liszt- és gabonakereskedéssel.
több jeles kartágói hadvezér neve, különösen. 1. H., Gisko fia, 409. mint kartágói főparancsnok Sziciliában elfoglalta Selinust és Homerát. 406-ban még egyszer Sziciliába ment, de Akragas (Agrigentum) ostrománál a dögvész áldozata lett.
2. H., Kr. e. 262. nagy vitézséggel és kitartással védelmezte Agrigentumot és midőn a fölmentésére siető sereget megverték, egész hadával szerencsésen átsiklott a római harcon. Egymásután két tengeri csatát veszítvén (260. Mylae mellett Duilius ellen és 259. Szárdiniánál Lucius Cornelius Scipio ellenében), Kartágóban keresztre feszítették.
3. H., Kr. e. 250. az ostromló rómaiak hadvonalán keresztül sereget csempészett az ostromlott Lilytaeumba és szerencsésen kihozta onnan a feleslegessé vált lovasságot. A rabszolgaháboruban azonban (Kr. e. 240-238). elhagyta a szerencse; Tunes mellett egész hadosztályával elfogták és megölték.
4. H., Hamilcar Barcas fia, az ókor államférfiainak és hadvezéreinek egyik legnevezetesebbje született Kr. e. 247. és alig tölté be kilencedik életévét, midőn atyja megeskette, hogy élete fogytáig küzdeni fog a rómaiak ellen. Az után Hispániába ment, hol gyrsan emelkedett. Eleinte apja alatt, majd sógora Hasdrubal alatt szolgált. 224. ő lett a lovasság főparancsnoka, 221. Hasdrubalt meggyilkolták és a sereg H.-t kiáltá ki fővezérének. Elfoglalta keleti Hispániát egészen az Ebróig és hogy oka legyen Rómával háboruskodni, megtámadta Saguntumot. nyolc hónapi ostrom után a város eleett, amire a rómaiak H. kiszolgáltatását kérték, ami meg nem történvén, bekövetkezett a második pún hűáboru. H. elhatározta, hogy a harcteret az ellenség földjére teszi át. Hasdrubaét jelentékeny sereggel Hispániában hagyván, 218 tavaszán utra kelt Uj-Kartágóból (Carthagena), hogy elfoglalja Rómát. 90000 gyalogos és 12000 lovas katonájával az Ebro és a Pirenéi-hegyek közt harcolva elvesztett 20000-et, 11000-et Hannónak adott a visszavonuló vonal biztosítására és még a megmaradt derékhadból is elbocsátott 10000-et, mielőtt 59000 emberrel neki vágott a Pirenéknek. Ezeken átkelván, gyors menetelésben megjárta déli Galliát, a Rhône folyó mellett kikerülte a Scipióval való találkozást, majd gallus vezetőivel hozzáfogott az Alpeseken való átkeléshez, mely vakmerő vállalkozás 15 nap alatt szerencsésen sikerült is neki. Az átkelés utja a legnagyobb valószinüség szerint a Kis-Szent-Bernát-hegye volt. Tehát H. 5 hónap alatt megvalósította tervét: Itáliában volt. Igaz, serege nagyon leolvadt (12000 afriakai gyalogos, 8000 spanyol gyalogos és 6000 lovas), de H. nem hiába volt korának első lovastábornoka. A Ticinus mellett leverte Scipiót, ugyanazt és Tib. Sempron. Longust a Trebián is átszorította. Numidiai lovasainak és eleféntjainak nem volt aki ellentálljon. Az alpesalji gallusok elszakadtak Rómától, H. náluk maradt téli szálláson.- A következő évben (217) járatlan utakon, az Arno mocsaraiban gázolva, emberfeletti fáradsággal behatolt Etruriába. A sereg megfogyott, H. félszemére megvakult. De igy is sikerült Gajus Flaminius konzult a Trasimeni-tó (Lago do Perugia) és a Cortonai-hegyek közt lépre csalni s egy hirtelen rohammal tönkre tenni. Akkor végigjárta Picenumot, Samniumot és Apuliát, mindenütt elszakadásra ingerelvén a szövetségeseket Rómától, mely hasztalan keresett H. -hoz méltó vezért. Végre akadt egy, az óvatos Quintus Fabius Maximus (Cunctator), aki a kartagói sereget kifáraszotta és utóljára Campániában, Casilium mellett (a mai Capua) körülzárolta. De H. hadiscsellel kiszabadult és Apuliának fordult. Marcus manutius Rutust nem tudta elfogni, azt Fabius megmentette, de annál szerencsétlenebbül járt egy másik konzul, a szenvedélyes Gajus Terentius varro. Ez Cannae mellett elfogadta a csatát és egész seregével áldozata lett H. páratlan lovastaktikájának. E győzelem folytán meghódolt H.-nak egész Alsó-Itália, csak a görög és latin városok szövetsége ragazskodott Rómához. Ám a főeredmény a bizalmatlan kartágói tanács magatartásában állott, amely most már elhatározta, hogy H. -t teljes erejével fogja támogatni. A nagy erkölcsi és anyagi sikert kiegészítette az a szövetség, melyet makedionia és Szirakuza Kartágónak feljánlottak. De H. nem tudta fáradt csapataival a nagy győzelmet kellőképen kihasználni. Rómát meg nem támadta, Nolát hasztalan ostromolta s végtére Capuába vonult, hol katonái az élvezetekben elmerültek. A Tifata hegyéről, ahol 215 óta táborozott, hasztalan próbálta hatalmát kiterjeszteni. Szerencséjének csillaga elhomályosult. Mindenfelé balsikerek követték egymást. Testvérét, a Hispániából segédhadat vezető Hasdrubalt megverték; a kartágói segély Szárdinia zátonyain elveszett, makedoniai Fülöp kétszinüsködött. Szirakuzát pedig 212. a rómaiak rohammal elfoglalták. Sikereiken felbátorodva, most már támadni kezdték H.-t, ki bár ugyanazon évben elfoglalta Tarentumot, Capuát nem tudta megmenteni. Hasztalan indult el a szenátus rémületére Róma kapujáig («H. ante portas!»), Capuát a legiók elfoglalták és a város szörnyü bünhődésén okulva, a legtöbb elpártolt szövetséges város meghódolt. H. felett mindig jobban elborult a láthatár. Mégegyszer győzött (210. Herdonaea mellett Apuliában), de ezentul már csapás követett csapást. 209 elveszett Tarentum, 207. megverték Hasdrubalt, ki segédhadakkal jött. Végre H. belátta, hogy Itáliát nem tarthatja és a bruttiak földjén (az olasz félsziget Dny-i csúcsán) elsáncolta magát, 203. még volt némi remény egy kedvezőbb fordulatra, mig mago Liguria és gallia felől fenyegette a rómaiakat, de mikor őt az insubrok földjén megverték, a nagy Scipio kartágó közvetlen környékét fenyegette, s az anyaváros fejét vesztette, H. is végleg feladta Itáliát és 203. hazatért. Nehéz szivvel kötött ki Leptis mellett, lázas hévvel szervezte a kartágói haderőt, de ennek dacára a zamai csatát, az ókornak tán legnagyobb taktikai Hadrumentumba menekülvén, most már H. követelte a békekötést, hogy végkimerülésig elgyöngült honát erőre segítse. De ebben a törekvésében mint az állam feje felidézte a régi Hanno-párt irigységét. Rómában gyanusitották, hogy III. Antiochust, Sziria királyát háborura ingerli. Róma kapott az alkalmon, követelte H. kiszolgáltatását, ki a biztos kinpad elől Antichushoz menekült. ott érte a legnagyobb hálátlanság hire: hazája számkivetette. H. azonban ekkor sem pihent, Antiochustól végre is kapott egy hajóhadat a római szövetséghez tartozó Rodus ellen. de most is szerencsétlenül harcolt. Antiochus ki akarta szolgáltatni, mire H. Prusiashoz, Bitina királyához szökött. Ezt Eumenes ellen ingerelte, mire Róma azt követelte Prusiastól, hogy H.-t szolgáltassa ki. A sorsüldözte lángész 183. a gyalázat elől a halálba menekült: méreg által mult ki. V. ö. Wikham és Cramer, On the passage of H. 81820); Law, The alps of H. (1866); Dennison, A lovasság története, ford. Szeles Dénes.
v. mint rendesen, de helytelenül idézni szokták: Hannibal ante portas. a. m. Hannibal a kapuknál, a kapuk előtt, vészkiáltás, mely Rómában felhangzott Hannibal közeledtének hirére. A H.-t Cicero és Livius tartotta fenn.