több nevezetes kartágói férfiunak neve, jelesül:
1. H., tengerész hadvezér, aki Kr. e. 470. körülhajózta Afrika nyugati partvidékét és erről érctáblára vésett jelentést függesztett fel Baál templomában Kartágóban. E jelentés görög fordítása: Priplus, megjelent a görög földrajzi irók gyüjteményében (Geographi Graeci minores, kiadta Müller, Páris 1855), de külön is (Klugem Lipcse 1829). A Periplus szerint H. mindenfelé, amerre járt, kartágói gyarmatokat létesített, egészen a mai Sierra Leoneig.
2. H., Kr. e. 264. a kartagói hajóiraj vezére a Messanát ostromló rómaiak ellen, szerencsésen becsempészte katonáit a városba, utóbb árulás gyanujába keveredett, hazahivták, kivágezték.
3. H., Hannibal fia, Messana előtt vereséget szenvedett Appius Claudiustól.
4. H., Legismertebb, az u. n. «nagy» H., a kartágói konzervativ párt feje, eleinte Hamilcar barcasnak, majd Hannibalnak ellenlábasa. A rabszolgaháboruban olyan tehetelennek bizonyult, hogy a hadsereg eltávolítását követelte. Később Hannibal alatt a kartágói békepárt hive. Két más H. közül az egyik Hannibal elvezére a cannei csatában, a másik Szicilia parancsnoka Kr. e. 210.
v. Anno, szent, kölni érsek és birodalmi kancellár. Születésénk évét nem ismerjük. megh. 1075 dec. 4. Bamberben végezte teologiai tanulmányait és korán nyerte meg III. Henrik császár bizalmát, ki őt udvarába hivta és megtette hancellárnak. A császár korai halála után H. (ki időközben 1056. kölni érsekké lett), összeesküdött a gyönge Ágnes özvegy császárné ellen, s Nordheimi Ottó meg más főurakkal és főpapokkal egyetértve, 1062. a gyermekkirályt, IV. Henriket, Kaiserswerth nevü Rajna-szigetről anyajától elrabolta és Kölnbe vitte magával. Ezóta a püspökök nevében H. uralkodott a gyermekkirály helyett. Nemsokára azonban versenytársai megirigyelték hatalmát, mire a német fejedelmek az allstädti gyülésen (1063) abban áéllapodtak meg, hogy H. továbbra is megmaradhat ugyan a király nem kevésbé nagyravágyó ellenfelével, Adalbert brémai érsekkel (l.o.) H. az ifju királyt rendkivül szigoruan nevelte és csakhamar gyülöletessé tette magát Henrik előtt, aki azonban egyelőre kénytelen volt mindenben H.-nak szót fogadni. Amellett nem mulasztotta el H. székesegyházának kiváltságait szaporítani és keresztülvitte azt is, hogy Wezel öccse kapta a magdeburgi érseki széket. Mig Henrik Adalbert érsek társaságában a magyarok által elüzött sógorát, Salamon királyt, trónjára visszaültette (1063). H. teljesen korlátlanul intézte Németország sorsát. Ekkor állott hatalmának tetőpontján. 1064-ben Olaszországba indult a mantuai zsinatra, hol II. Sándor és Cadalus ellenpápa között biró gyanánt szerepelt és csak akkor ismerte el II. Sándort a birodalom nevében törvényes pápának, midőn ez az ellene felhozott vádak alól tisztázta magát. Ezóta azonban H. szerencséje leáldozott. Távolétété Adalbert arra használta fel, hogy hogy a királyt a maga részére nyerje és ha 1066. kénytelen is volt Henriket még egyszer H.-nak átengedni, előbbi hatalmát H. nem nyerte többé vissza. Irigy fejedelemtársai különben is megsokalták uralmát, II. Sándor pápa pedig, kinél 1068. követségben járt, éreztette vele, hogy nem felejtette el a mantuai jelenetet és 1070. H.-t szominia miatt Rómába idézte és kemény büóntetést szabott ki reája, melynek a megtört H. szótlanul alávetette magát. Hazatérte óta a politikai pályától teljesen visszavonult és csakis annak a két kolostornak élt, melyet Olaszországból elhivott bence-barátok számára alapított (Siegburg és Saalfeld). E barátok között töltötte utolsó éveit is. Az egyház utóbb, tekintettel szigoru erkölcseire a szentek sorába iktatta. V. ö. Lindner Anno II, der Heilige (Lipcse 1869); Giesebrecht, Gesch. der deutschen kaiserzeit (3. köt. 5. kiad., aj egyzetekkel együtt 1100 s. k. l.).
(német), közép-felnémet költemény a XII. sz. elejéről, amely 878 versben szt. hanno kölni érseket dicsőiti általános vonatkozásokkal az akkori politikai viszonyokra. A költő, valószinüleg egy alsó-rajnai pap, felhasználta a «Vita Annonis»-t és a császár - kronikát. Az érsek ugy van benne rajzolva, hogy nem birván nyugodt lélekkel nézni a folyó istentelenségeket, a németek közt duló egyenetlenségeket, bánatában meghalt. A költeményt Boroszlóban találták meg s Opicz M. adta ki először (Danzig 1639). Az eredeti kézirat elveszett. Azóta is több kiadást ért, utoljára majna m. Frankfurtban 1865.
1. 1866-ig királyság, azóta porosz tartomány, a német birodalom Ény-i részében az Északi-tenger, Holstein, Hamburg, Mecklenburg, a szász-tartomány, Braunschweig, hessen-Nassau, Vesztfália és Hollandia közt, 38474 km2 területtel. Három részből áll: a főrész az Elbe, Weser és Aller környékén; az Ems melletti Ny-i rész, amelyet 6 km. széles terület a főrészhez csatol és a D-i rész, amelyet a főrésztől braunschweigi területek egészen elkülönítenek. Azon történelmi egészek, melyekből H. alakult, a következők: 1. A főrészben Bremen hercegség, az alsó Elbe és Weser közt; Hadeln, az Elbe-torkolat közelében; Lüneburg hercegség egy része, az Elbe mindkét oldalán; Verden hercegség a Weser és Aller mellett (Brementől DK-re); Kalenberg fejedelemség a leinetől a Weserig, Hildesheim hercegség az Innerste mellet, továbbá a Leine és harz közt, Hoya és Diepholz grófságok a Weser és Hunte közt.
2. A Ny-i részben Osnabrück hercegség, Lingen és bentheim grófságok, Münster egy része, K. Frizföld fejedelemség és a harlingerföld, Borkum, Juist, Norderney, Baltrum, Laneoorg és Spiekeroog nevü szigetekkel.
3. D-i részben Grubenhagen és Göttingen fejedelemségek és Hohnstein grófság egy része. A porosz uralom alatt hozzácsatolták még a Jade-vidéket. Tulnyomó része sik föld, amelyen csak homokbuckákat láthatni. D-i. vidékeit a harz (legmagasabb a bruchberg 926 m. és a nagy-Winterberg 902 m.) és a Weser-hegység (legmagasabb a Moosberg 515 m.) ágai takarják. A három főfolyója az Elbe, Weser és az Ems. Az Elbe mellékvizei a Jeetze, Ilmenau, Seve, Este, Lühe, Schwinge, Oste és Medem. A Weser mellékfolyói: az Ockerrel, Fuhsével és Leinével egyesült Aller, a Lesum, Geeste és a Hunte; végül az Amsbe torkolnak az Aa, Hase és Leda. Még tovább Ny-felé folyik a Vechte. A tavak közül legjelentékenyebb: a Steinhuder Meer Schaumburg-Lippe határán; a Dümmer-tó Oldenburg határán és az Oderteich a harzban. Számos a hajózó és a tőzegföldek kiszárítására szolgáló csatorna is (a Brémai-, az Ems-, Ems-Vechte-csatorna stb.). Az éghajlat legzordabb a Harzban, szelidebb a sikságon. Az évi középhőmérséklet Hannoverában 9°, egyebütt kevesebb: az évi esőmennyiség a sikságon 50-75 cm., a Harzban 150 cm. A talaj a folyók völgyeiben és a hegyes vidék alsó részeiben igen termékeny, nagy területeket foglalnak el a tőzeges földek, amelyek közt legnagyobbak a Bourtanger Moor Hollandia határán, továbá a Saterland és Arenberg vidéke az Ems és Leda közt. A dombos vidkékeken nagy puszták is vannak; ilyen a Lüneburger Heide és a Hümmling. A területnek 32,7 % szántóföld, és kert, 10,4 % rét, 35 % legelő, 16 % erdő. 1891-92. az aratás eredménye volt: 350155 t. rozs, 108788 t. burgonya, 906278 t. réti széna, 8921409 mm. répacukor; ezenkivül terjesztenek dohányt, repcét, lent, komlót és hüvelyes veteményeket. Az állatállomány 198075 ló, 863050 szarvasmarha, 1459698 juh, 760930 sertés, 195427 kecske és 172154 méhkas. A bányatermékek a hegyes vidéken: (1891) kőszén 630742 t., vasérc 438889, ólomérc 46337, rézérc 20595, nyers vas 187128 ólom 8209 t. és 45326 kg. ezüst. Alakosság (1890) száma 2278361, kik közül 1970091 evangélikus, 287476 katolikus, 15112 izraelita, a többi egyéb vallásu; honosság szerint 2270216 német, 1706 osztrák, 102 magyar, 2957 hollandi, 226 dán, és 319 orosz. A gyáripar különösen a déli vidékeken nyert nagyobb lendületet. A vászonszövés kézi iparként az egész tartományban el van terjedve; gyári iparként Osnabrück és Hildesheimben üzik, egyéb iparágai a posztószövés (Einbeck, Göttinga, hameln), pamutipar (Hannovera, Linden), bőr-, papir-, gummi- és guttaperkaipar (Harburg), szesz- (1891-92. 329 gyár), sör (447 gyár), kémiai szerek gyártása, optikai és fizikai műszerek készitése (Göttingában); igen jelentékeny a vasipar (H., Linden, Osnabrück stb.) és a hajógyártás a kikötővárosokban. A kereskedelmi hajók száma 1893. 789 vitorlás és 52 gőzös, összesen 77000 t. tartalommal. A legjelentékenyebb kikötők Harburg, Geestemünde, Emden és Papenburg. A fontosabb iskolák a göttingai egyetem, a politechnikum H.-ban, a bányász akadémia Clausthalban és az erdészakadémia Mündenben stb. A közigazgatás porosz mintára van szervezve; a tartomány 6 kerületre oszlik, ezek: H. (5716 km2), Hildesheim (5316), Lüenburg (11342), Stade (6787), Osnabrück (6205) és Aurich (3107). V. ö. Ringklib, Stat. Jahrbuch der provinz H. (1885); Meyer J., Die Provinz H. (1888); Boysen, Stat. Übersichten für H. (1892).
Történelem. A mai H. helyén a rómaiak idejében az Ingaevones néven egyesült germán törzsek laktak; későbben a frizek átkeltek az Emsen és a Weserig nyomultak elő, ahol a szászok országát érték el. A VIII. sz. vége felé az Elbe mellékein az ostphalok, a középen az angrarii-k és a Weser partjain a vesztfálok laktak. Német Lajos korában a szász hercegségnek volt része. A XII. sz.-ban Oroszlánszivü henrik Németország leghatalmasabb hercege volt. Ennek unokája, Gyermek Ottó azonban Braunschweigi herceg cimén csak Lüneburgnak, kalenbergnek, Braunschweignak, Grubenhagennnak, és Göttingának volt ura. Az örökösök közt ezen birtokok is szétdarabolódtak. A XVI. s.z-ban Henrik, a braunschweig-wolfenbütteli ágnak feje és Vilmos, a braunschweig-lüneburgi ágnak feje közt oszoltak meg. Ez utóbbi kezdetben csak Lüneburg D-i részét, a cellei fejedelemséget birta, de 1572. Hoya grófság nagyobb részét, 1586, pedig Diepholz grófságot örökölte. Fiai egymásután szerezték meg Grubenhagent (1667), Kalenberget ésGöttingát (1634), Lüneburg Ény-i részét, harburg, és Moisburg járást (1642), Lüneburg többi részeit (1670) és Lauenburg hercegséget (1689). zen birtokok még egyszer folosztattak ugyan, de 1705-ben az ernő Ágostfia, György és György-Vilmos leánya, Zsófia Dorottya összeházasodása következtében az előbbinek kezében egesültek. Ernő- Ágost (1679-98), aki neje Zsófia, V. pfalzi Frigyes leánya révén az angol trónra is örökösödési jogot szerzett, tartományainak pénzügyeit és közigazgatását rendezvén, 1662. választó-fejedelemmé lett. Utóda, György 1698. foglalta el eatyja birtokait, Anna angol királynő halála után 1714. pedig I. György néven angol királlyá lett. Alig lépett a válsztó-fejedelemségbe, wolfenbü tteli unokatestvéreit fegyverrel kellett arra kényszerítenie, hogy a választói méltóságát elismerjék. Az Angliával való personalunio H.-nak az anyagi dolgokban jelentékeny hasznot hajtott, mert Anglia a nyerstermékeinek biztos piaca volt. Mielőtt angol király lett, részt vett a spanyol örökösödési háboruban a császár pártján. Későbben pedig az északi háboruba avatkozott bele, hogy a svédektől Brémát és Verdent örökös tartományaihoz csatolhassa. Dániával tehát véd- és dacszövetséget kötött és 1719-ben a stockholmi egyezségben Brémát és verdent 1 millió tallér kárpótlásáért a svédektől meg is kapta. Midőn György Anglia trónját elnyerte, Londonba tette át székhelyét, H.-t pedig a helytartó és a titkos tanács kormányozták, kiket ő nevezett ki. E kormány alatt erősödött meg a nemesség uralma. II. György (1727-60) alapította a göttingai egyetemet, az osztrák örökösödési háboruban Mária Terézia pártján harcolt és Dettingennél győzelmet is aratott. A hétéves háboruban H. Poroszországnak volt szövetségese: Hastenbecknél 1757. a cumberlandi herceg vezérlete alatt álló angol-hannovera-hesseni hadak versegéet szenvedtek és a franciák H.-t egy évig megszállva tartották. III. György (1760-1820), eltérőleg elődeitől, állandóan Angliában lakott, ahol választó-fejedelemsége részére külön kabinetet állított föl, egyébként azonban H.-t ugy kormányozta, mint I. és II. György. A bajor örökösödés kérdésében Poroszország pártján a habsburgok ellen foglalt állást. A francia forradalmat követő háborukban H. 13-16000 főből álló serege Freytag generális vezérlete alatt egy ideig Anglia pártján harcolt, de ennek visszaszorítása után hazájába visszatért. A beseli béke, bár Anglia a háborut folytatta, H. integritását biztosította. Végre Napoleon biztatásaira III. frigyes Vilmos 1801. H.-t 24000 porosz katonával megszállatta, akiket egy éven át, az amiensi békéig, H.-nak kellett eltartania. Az amiensi béke csak rövid irődre szabadította föl a válsaztó-fejedelemséget. Midőn 18803. Anglia és Franciaország közt a háboru ujra kitört, a katasztrófa H.-t is elérte. Wallmoden-Gimborn a francia hadak vezérével, Mortierval Sulingenben egyezséget kötött, hogy a H.-i hadsereg magát legyőzöttnek tekinti és a háboru tartama alatt Lauenburg-hercegségben mintegy internálva, tétlenül marad. Boaparte ez egyezséget nem ratifikálta, hanem az altenburgi egyezséget oktrojálta Wallmodenre; eszerint a H.-i csapatok lefegyvereztetnek és a választó-fejedelemséget francia hadak szállják meg. 1805-ben, midőn a francia katonák az Ausztria elleni háboru miatt H.-t elhagyták, oroszok és svádek, 1806 pedig poroszok szállották meg. A jena- auerstädti ütközet után a franciák H.-t ujra elfoglalták és 1807-ben a D-i, 1810. pedig az É-i részét is a vesztfáliai királysághoz csatolták és francia rendszer szerint kormányozátk. 1810 dec. havában az Ems-, Weser- és Elbe-torkola környékét Franciaországba kebelezték be. 1813. H. a francia uralom alól fölszabadult és ugyanazon év november havában a régi kormány ujra működésbe lépett. 1814-ben a bécsi kongresszus H.-t királyságra emelte és Lauenburgért K.-Frizországgal, Hildesheimmal, Lingennel, Meppennel és más kisebb területekkel kárpótolta. 1814. a rendi alkotmány reviziójához fogtak és azt 1819-ben meglehetősen konzervativ irányban meg is alkották. A párisi juliusi forradalom hatása alatt azonban a lappangó ellenzék megerősödött s acambridgei herceg kormányzósága alatt 1832. ujabb, szabadelvübb alkotmányt hozott létre, amelyet a király, IV. Vilmos, szentesített és alaptörvényül elismert. A régi feudális párt a felsőházban nem szünt meg ellene áskálódni. Midőn a két ház között emiatt a viszony már nagyon feszültté lett, 1837 jun. 20. IV. Vilmos meghalt és H. trónjára ernő Ágost lépett, aki trónraléptének évében az 1833. szentesített alkotmányt érvénytelennek nyilvánította. Ez ellen 7 göttingai egyetemi tanár (Dahlmann, Albrecht, Grimm Jakab és Vilmos, Gervinus, Ewald és Weber) tiltakozást tettek közzé, amiért is állásukból azonnal elbocsáttattak. Ezen erélyes eljárás és a német birodalmi Bundestag passzivitása H.-ban az alkotmányviszálynak egyelőre véget vetett. 1848. azonban az ujra kitört és a király kénytelen volt a szabadelvü követelményeknek ismét eleget tenni. At 1848. a német birodalomban megindult alkotmányos és egyesítő törekedésekkel szemben H. a szeparatisztikus irány hive maradt és 1850. a szabadelvü Stüve-Benningsen-minisztériumot is elbocástotta és helyébe konzervativ minisztereket hítt meg tanácsába. Ernő Ágostot V. György követte a trónon, aki 1855. egy királyi rendelettel az 1848. az alkotmány terén tett engedményeket visszavonta és a német államok egyesítésére irányuló törekvéseket is minden áron megakadályozni igyekezett. Főtörekvése a németországi ügyekben mindig a közép és kisebb államok önállóságának fentartása volt. Ez birta rá 1866-ban isarra, hogy Ausztria ésa délnémet államok pártjára álljon. Ennek következménye az volt, hogy Poroszország jun. 16-án H.-nak megüzente a háborut és 20-án azt már nagyobb részében el is foglalta, miután a király és a trónörökös az országot előbb elhagyta volt. A H.-i hadsereg, amely a bajorokhoz akart csatlakozni, jun. 27-én Langensalza mellett a poroszokon ugyan győzedelmeskedett, de midőn ezek erősítéseket vontak magukhoz, jun. 29-én kapitulált. Szeptember 20-án Vilmos, a porosz király kimondta H. bekebelezését a porosz államba. V. György néhány hű emberével H. elfoglalása ellen tiltakozott ugyan, de eredménytelenül. Magában H.-ban az előbbi királyi családhoz ragaszkodó párt, a velf-párt még V. György halála után (1878 jun. 12.) is fentartotta magát, különösen mivel fia, a cumberlandi herceg a trónörökösödésre való jogáról lemondani nem akart. Poroszország tehát 1885. a régi H.-i közigazgatást megszüntette és azt egészen porosz mintára átalakította. Ezzel a velf-pártot meggyöngítette, de azért még most is 7 velf-párti van a német birodalmi gyülésben.
2. H., porosz közigazgatási kerület Braunschweig, Waldeck, Lippe-Detmond és Oldenburg között, 5716 km2 területtel, (1890) 526212 lak. A következő járásokkal: Diepholz, Syke, Hoya, Nienburg, Stolzenau, Sulingen, Neustadt am Rübenberg, H. város, H. vidéke, Linden város, Linden vidéke, Springe, Hameln.
3. H., az ugyanily nevü porosz tartománynak és egykori királyságnak fővárosa, az itt hajózható leine és az Ihme összefolyásánál, több vasuti vonal találkozásánál, (1890) 163593, és az 1891. beolvasztott Hainzhoz, Herrenhausen, List és Vahrenwald községekkel együtt 172928 és a tőszomszédságában fekvő Lindent, Döhrent és Wülfelt is beleszámítva 204909 lak., pamutfonással és szövéssel (több mint 70000 orsó és 7 szövőszék), gép- (10), zongora- (9), kémiai és festék- 813), tapéta- (3), lámpa- (7), dohány- és szivargyárakkal, vasöntéssel, golyóöntéssel, arany-, ezüst- és bronztárgyak készítésével, szeszégetéssel, jelentékeny termék- és bőrkereskedéssel. A jól megművelt sikságon épült városnak részei az Altstadt,ägidien-Neustadt, kalenberger Neustadt, Georgs- és Marienstadt és az Ernst-Auguststadt. Mig a szabálytalanul épült óvárosban (Alstadt) számos a régi, XVI. és XVII. sz.-ból való ház, az ujabb részek egészen modern külsejük és telvék szép épületekkel. Ezek közül a legjelentékenyebb: az 1845-52. Laves tervei szerint készült kir. szinház, 12, költőket és zeneszerzőket ábrázoló szoborral; a firenzei stilusban épített politechnikum; a román izlésü, 1856. befejezett muzeum, természetrajzi, történelmi és művészeti gyüjteményekkel és a H.-i tartományi muzeummal; a képtár, van Dyck, Holbein, Rubens és Tizian nehány festményével; a régibb tekintélyes városháza (a XV. sz.-ból); a királyi kastély a XVII. sz.-ból, amelyet 1817. nagyobb részt ujra építettek, kápolnájában Cranach L.-nak a keresztre feszítést ábrázoló egy képével és Oesterley freskóival; a régi kastély; a Krisztus-templom, szép gót épület, szép üvegfestményekkel; végül a Knochenhauer és Schmiede nevü utcákban több, késő gót izlésü magánház a XV. és XVI. sz.-ból, a többi közt Leibnitz egykori lakóházával. A kiválóbb emlékszobrok: Bödeker szobra Dopmeyertől, Ágost-Ernő király lovas-szobra Wolff mintázata szerint, Waterloo-oszlop, Alten grófnak, a waterlooi-csatában a H.-iak vezérének szobra, Schiller bronzszobra Engelhardtól és végül az 1884. fölállított szép honvéd-emlék (svéd gránitból készített siremlék egy gyászoló Hannoverával, oldalt két oroszlán és fent egy hatalmas Germania). Az iskolák, gyüjtemények és tudományos egyesületek közül a kiválóbbak: a technikai főiskola, 1893. 49 docenssel és 510 hallgatóval; az állat orvosi főiskola, felsőbb kereskedelmi iskola; a királyi könyvtár (190000 kötet, 4000 kézirat); a városi könyvtár nehány ritka kézirattal; a fentebb említett muzeumok; a Kestner-muzeum egyiptomi és római régiségekkel, Gutenberg 42-soros bibliájával; a történelmi, természettudományi társulat és egyéb egyesületek. Környékén igen szép 4-soros, 2 km. hosszu hársfasor visz a Herrenhausen-kastélyhoz; a város mellett van még az 1863. alapított állatkert.
H.-ról mint faluról a XI. sz.-ban tesznek az okiratok először említést. A braunschweigi hercegek közt több izben megejtett osztozkodás folytán többször cseerélt utat. 1636. György, Celle hercege székvárosává tette, székvárosnak maradt ez időtől fogva 1714-ig, midőn György választó az angol trónra lépett. 1837-1866-ig, azaz az Angliával való personal-unio megszüntétől kezdve egészen a porosz okkupációig ismét székváros volt. V. ö. Hartmann, Gesch. der Residenzstadt H. (1886); Thies, H. u. seine benachbarten Gebiete 81873); Frensdorff, Die Stadtverfassung H.'s in alter u. neuer zeit (1883).
János Dániel, iró, szül. Predméren (Trencsén) 1745 jul. 22., megh. Nagy-Károlyban 1816 szept. 3. 1764. a kegyes-tanítórendbe lépett. 1772. szentelték pappá. 1767. Korponán, a következő két vében Nagy-Károlyban, 1772-76. Nyitrán tanított. Ettől kezdve nagy-Károlyban tartózkodott, hol 25 évig volt a gimnázium igazgatója. 1806. kormánytanácsossá választották, de ezért továbbra is Nagy-Károlyban maradt egész haláláig. Sürü levelezésben és összeköttetésben állott kora legkiválóbb külföldi tudósaival. Részben ennek köszönheti, hogy a hamburgi, római, bajor, svájci, szt. pétervári stb. tudóstársaságok tagjukká választották őt. Nevét latin költeményeivel tette ismeretessé. Horatius versenytársának mondták az egykoruak. Az szt. pétervári tudóstársaság az élő latin lirikusok fejedelmének mondá s felkérte, örökítené meg Sándor cár emlékét. Költeményei különféle alakban több kiadást értek. 1783. adta ki Expositio compendiosa Philosophicarum Institutionum cimü bölcseleti munkáját, 1782. pedig a Celebritas Provinciae Bihariensis cimüt. 1779. jelent meg a Carmen Heroiicum. Kéziratban harminc munkája maradt ránk, ezek közt Szatmár vármegye története cimü roppant anyag-gyüjtemény.
(Keso), egykoron Tonking, most az az ugyanily nevü annami tartomány fővárosa, a Szong-koi balpartján 175 km.-nyire a torkolatától, 40-100000 lak. Citadellája az európai erődítmények mintájára épült, nagy monumentális alaku kapukkal, az annami csapatoknak és tisztviselőknek szolgál lakhelyül; benne vannak elhelyezve az erzenál, a rizs- és sótárak. Mellette terüle el a kereskedő-város, amely nagyobbára kő- és téglaházakból áll. H. a ruházati ipar terén Annamban hangadó. A tél kezdetén számos tanulni vágyó ifju keresi föl. Falai alá 2m. mély járatu hajók is eljuthatnak. 1873. Garnier francia hajóskapitány a citadelláját elfoglalta. A franciák helyőrséget tartanak benne.
(ejtsd: anotó) Gábor Albert, francia történetiró és politikus, szül. Beaurevoir-ban 1853 nov. 19., mint szegény pór-család sarja. Önerejéből folytatta tanulmányait az École normale-ban s azután a külügyi minisztérium levéltárában kapott alkalmazást (1879). Gambetta ajánlata folytán bejutott a Temps és a République Français szerkesztőségébe. 1881. pedig Ferry miniszterelnök irodafőnökévé tette s ebben az állásban a politika, különösen a külügyi politika kérdéseivel behatóbban foglalkozott. Ekkor már mint iró is jó hirnévvel dicsekedett; munkái közül nevezendők: Les villes retrouvées (archeologiai tanulmányok az ókor főbb ávoraiból, 1880); Origines de l'institution des intendants des provinces (1884); Études historiques sur le XVIe et XVIIe siecle en France (1886); Henri Martin, sa vie, son oeuvre et son temps (1885) és végül több évi tanulmányoknak gyümölcse, a Histoire du Cardinal de Richelieu, melyből mostanig 1 kötet jelent meg (1893). Eközben tovább haladt a diplomáciai pályán és 1885. Konstantinápolyba került, hol Noailles marquis titkáraként működött. 1886. Aisne départmentban a képviselőházba választották, ahol a mérsékelt köztársasági párthoz csatlakozott. 1894 máj. 30. pedig tagja lett a Dupuy-kabinetnek, melyben a külügyi tárcát elvállalta. Noha a céhbeli diplomaták gúnnyal fogadták uj társukat, ez tapintattal párosult erélyével máris több sikert vivott ki. Igy a Kongo-kérdésben Angliával szemben, valamint a Courcel báró londoni követnek való kineveztetése is nyereségnek mondható Franciaországra nézve. A japán-khinai háboru kérdésében H. is semleges állásra helyezkedett egyelőre; madagaszkar királynőjével szemben ellenben, mely a Le Myre de Vilers által átnyujtott ultimatumot és ennek főpontját, a francia protektorátus föltétlen elismerését megtagadta, hadi expedicióra határozta el magát. Ebből a célból H. és Mercier hadügyminiszter a képviselőház 1894 nov. 13. gyülésén 65000 franknyi póthitelt kértek, nemkülönben engedélyt, hogy 15000 főnyi hadtestet mozgósíthassanak, mely előterjesztést a képviselőház óriási többsége tetszéssel fogadott.
(ejtsd: anotó) Hektor, franciafestő, szül. 1823 máj 25., megh. 1890 ápr. 7. Eleinte genrefestéssel foglalkozott és Gigoux tanítványa volt, utóbb azonban egészen a tájképfestés felé fordult. A realizmus hive. Korábbi festményei: Tájkép Compiegne környékéről (1847); Kunyhó a Fontaines Noiresnál; A könyörületes szamaritánus (1850, neversi muzeum); Vadászlégyott a Bois de la Machineban (1851); Aratás Fourds megyében (1853). Algeriai utazásának eredménye az Arab tábor Lagahuat falai előtt c. kép. Egyéb művei: A libák Paradicsoma (1864, marseillei muzeum); A falusi tó, A békák (mindkettő Párisban a Luxembourg muzeumban); A rókák éléskamrája; Hivogatás a baromfiudvarban.
county Virginia É.-amerikai államban, 1035 km2 területel, 18740 lakossal, Ashland székhellyel.
német keresztnév (magyarul Jancsi), a Johannes név rövidítése. Némelyek a Hanza-val (l.o.) hozzák kapcsolatba (a. m. a Hanza tagja). de alaptalanul. A H. név rendkivüli elterjedésénél fogva a németeknél majdnem a. m. ember, férfi, és számos példabeszédszerü kifejezésben használatos, p. H. und Kunz (sok ember), Grosshans (nagyhatnám), Prahlhans (dicsekedő), Scmalhans (koplaló), H. Dampf (fölfuvalkodott), H. in allen Gassen (aki mindenbe mártja magát), H. Narr (bolond), H. im Glück (a szerencse fia), H. und Grete (fiu és leány) stb.