Ha valamely közegben egy O pont rezgéseket végez, akkor t idő mulva ez O ponton kivül a közeg egyéb pontjai is rezgő mozgásban lesznek; azt mondjuk: a rezgés a közegben elterjed. Azon pontok, amelyeknek fázisa ugyanaz, felületet alkotnak, a hullámfelületet, homogen közegben a hullámfelület gömb, a rezgés minden irényban egyforma sebességgel terjed tovább. A hullámfelület pontjainak rezgsée két összetevőre bontható: egyik a hullámfelület érintősikjában fekszik, a másik arra merőlege,s az első H., a második hosszrezgés. Szilárd testben létrejöhetnek ugy haránt-, mint hosszrezgések; folyadékban csak hosszrezgések.
(állat. Plagiostomata), a porcogóshalak alosztályának 2-ik rendje 5-7 kopoltyuréssel; a fejjel mozgékonyan izesülő állkapcsokkal és szájpadkészülékkel; amphicoel-csigolyákra különült gerincoszloppal. E rend nevét onnan nyerte, hogya fej hasoldalán fekvő szájnyilás nagy harántrepedéshez hasonlít, az orrnyilások közvetlenül a szájnyilás előtt feküsznek. Két alrendre osztják: 1. Selachoidei, cápafélék és 2. Batoidei, rájafélék. A fajokat 15 családba osztják. A Carchariidoe-családból érdekesek a Carcharias v. emberevő cápa, a Zygaena v. kalapácshal, a Lamnidoe-családból a veszedelmes Carcharodon. A Batoidei-rendből érdekesek a Pristidoe-családba tartozó Pristis v. fürészhal, a Torpedinidoe-családnak elektromos fajai s a Trygonidoe-családból a mérgező Trygon-fjok.
l. Harántfejtés.
v. harap-égés, erdőben, nádasban odább-odább harapódzó tüz.
a ló mellső (felső) szegletmetszőfogain (I3) két izben keletkező kiálló csúcs, mely egy évig tart. Az első H. 9., a második 13 éves korban képződik, s a kettő azáltal különböztethető meg egymástól, hogy a hátsó (alsó) fogómetszőfogak (I1) rágólapja az első H. idejében tojásdad, a második H. idejében gömbölyü alaku.
l. Szerszámok.
l. Harrar.
a sámi nyelvek legdélibb elágazása, melyet csak Harrár városában (l.o.) és környékén használnak. Legközelebb az amhár nyelvhez (l. Amhár) áll, de az arab, ugymint a környező hamita nyelvektől, sok elem vegyült hozzá. V. ö. Müller Frigyes, Über die Harari-Sprache im östlichen Afrika (Bécs 1864); Prätorius, Zeitschrift der deutschen morgenländischen Gesellschaft (XXIII.kötet); Paulitschke, Harrar, Forschungsreise nach den Somal- und Gallaländern (Lipcse 1888).
(növ.), eredetileg a lombos fáknak őszkor lehulló s a földön elszáradó lomja. Jelent sziones, puha fonalat is (sávoly), amelyből ritkaszövésü kendő, fejkötő v. kesztü lesz. H.-ok filices (egyes számban filix) az edényes virágtalan növények 4. oszálya. Többnyári sajátságos növények. Lombfejlődésük tetemesebb, szembetünőbb, mert száruk mint tőke rendesen a föld alatt marad, s csak a földből kiálló legfiatalabb végét disziti a lombok üstöke.
[ÁBRA] Cyathea.
A forró tartományban H.-fák, páfrányfák vagy páfránypálmák is vannak (1. ábra) törzsük fölfelé emelkedik, magasabb, de ágatlan. Számtalan adventiv gyökerök a szár alsó részén ered, a hártyalevelüek gyökértelenek. A szár csúcsún tetőrügy van, itt növekszik a szár (Acrobnyoe) és fejleszti a leveleket. A H: vagy lomb (frons, Wedel,) azért tér el más levéltől: 1. hogy alsó szinen fejlődnek a spórák, azaz a virágtalan (kryptogam) növények szaporodó részei, holott más lomblevél ilyeket v. hasonlókat nem termel. 2. A H.-ok lombjának alsó része már ki van képződve, spórákat is fejlesztett, de a levél csúcsa még gyenge, fiatal és csiga módra begöngyölödik, és a szemünk láttára növekszik. H.-jaink lomja, a gimnyelv kivételével, összetett gyakran finoman hasogatott, hogy a legszebb csipkeszövet se vetélkedhetik vele: szárnyas, kétszer v. többször szárnyalt s a sallangok finoman szétmetéltek. A legtöbb H-faj törzsét, levélnyelét és főerét számos barna, száraz, hátyanemü, lándsás v. szőralaku bőrképletek, pelyvák, (paleae takarják. A termés (a sporangiumok) többnyire a lomb alsó szinén csoportokban (Spóracsoport, sorus), olykor külön lombon vagy a szárnyas lomb felső sallangjában (Osmunda), a bő hajszál-képleteiből lesz. A spóracsoport különböző. Minden H.-nemé sajátságos alaku és helyzetü, s éppen ezek nyomán szokás őket nekemre osztani. A struc-H. és Blechnum meddő és termő lombja különböző, többi H.-unké egyféle, s csak a fiatalabbak maradnak meddőn.
[ÁBRA] A kőruta (Asplenium Ruta muraria) egy sallangjának a visszája a hosszas spróracsoporttal.
[ÁBRA] A vesepárfány lombjának darabja alulról tekintve Az adiantum Capillus Veneris, p az a vesealaku spóracsoporttal. előtelep, b az első lomb, w a gyökerek.
A spóra-csoport alakja: kerekded (a Polystichum alnemé), szálas v. hosszukás (az Aspleniumé, 2. ábra), vesés (3. ábra) v. a lomb szélét szegélyezi az ölyvharaszton. A spórák mind egyfélék. A sporusokat többnyire hártyás lepel (spóralepel, Schleierchen, indusium) takarja, ritkábban fedetlenek (Polypodium, Ceterach). A legtöbb sporangium tetején rugalmas gyürü (taréj, gyroma, annulus) fut körül, az érett termést ez repeszti fel. Az Acrostichum sporangiuma a levélnek egész visszáját ellepi. A H.-ok növénycsoportját előtelepeseknek is mondják. A H:-ok t. i. csirázáskor a kifejlődött anyanövényhez korántsem hasonlítanak, hanem előbb a spórájokból apró vesealaku, lapos szövet fejlődik, melyet előtelepnek (prothallium) nevezünk. Ezen a telepen termékenyítő szervek, him (antheridium, himecske az ondószálakkal) és női ivarszervek (archegonium a petesejttel) lépnek fel, s csak ezek egymásra való hatása után keletkezik a termékenyített sejtből a lombos növény igazi csirája (4. ábra), mire az előtelep tönkre megy. A H.-ok még rügysarjakról is szaporodnak, melyek a levél nyelén vagy lapján keletkeznek. H.-jaink mind a (páfrányfélék, polypodiaceae) közé tartoznak, a többi hét rend (Hymenophyllaceoe, Gleicheniaceoe, Schizoeaceoe, Osmundaceoe, Cyatheaceoeés Marattiaceoe, Parkeriaceoe) hazánkban nem nő. A H.-oknak mintegy 3500 faja közül legtöb, mintegy 2600 a forró tartományokban él, a térítők közé eső szigeteken legbővebben tenyészik. Számuk a mérsékelt földöv alatt csökken s a sarkok felé lassankint nagyon leapad, de néhol egyes faj individuuma ugy elhatalmasodik, hogy más növényzetet kiszorít. leghatalmasabbak, legnagyobbak, legszebbek és legváltozatosabbak, a forró földöv H.-jai. Itt a nedves, erdős tengerpartokon pálmaalaku páfrányfákkal is találkozunk, melyek gyakran erdőséget alkotnak. De a fűnemüek is változatosak, az őserdőben részint a földön, részint a fatörzseken élnek, a Lygidiumok peidg lombjukkal más növényeket is körülfonnak. A mérsékelt és hideg vidékiek mind tőkések s a föld szinén csak a lomnjuk látható. Ezek is többnyire az árnyékos nedves helyet kedvelik, tehát hegyi erdőkben, a nedves sziklák repedéseiben v. kőfalon élnek. A mi H.-jaink az erdő fűrétegéhez tartoznak, de a Pteris aquilina a likai felföldön Horvátországban terjedelmes táblaföldeket egymaga is elborít. A H.-ok osztálya az ősidőkben is gazdag volt, s több kihalt génusza ismeretes. A kőszénformációból mintegy 300 faj H.-ot ismerünk, de más rétegekben is eleget találni. Az ásatag H.-ok a most élőkhöz nagyon hasonlítanak. Leginkább a levélmásolatuk ismeretes. Szaporodó része csak ritkán látható rajta, azért az ős-H.-kat leginkább a levélerezet szerint különböztetik meg. H.-jainkból kevés a haszon. Az édestövü páfrány tőkéje, a litoralis flórában honos Adianthum capillus veneris (vénuszhaj, vénuszfodorka) lombja és a szumátrai Cibotium glaucescens pelyvája officinális. A legtöbb H. lombja nyálkatartalmu és gyengén erőltető, némelyik jobban, másik kevésbé fűszeres, azért régen orvosságnak többet használtak. A földbeli rész többnyire keserü, erőltető, sőt csipős is, tartalma gyakran kövér v. párolgó olaj, s némelyiké (Aspidium filix mas, Wurmfarn) galandféreg kiüzésére alkalmatos. Némelyik faj tőkéjében a cserző és almasavon kivül cukor is van (Engelsüss, kőméz a. m.a Pelypodium vulgare). A legtöbb H. törzsének és tőkéjének belében keményítő van, ezért Cyathea medularis Sw., meg a C. spinulosa Wall. lisztnek is használatos. kedveltebbek a H.-ok mint a kertek, és üvegházak diszlombozatja. Sok fajt a park árnyékos sziklacsoportjaira stb. ültetnek, a más földrészbelieket üvegházban ápolják. Nedves levegőt, mérsékelt világosságot és könnyü televényes földet szeretnek. Friss spórák elvetéséről szaporítják, melyek nedves levegőben és ilyen földben könnyen csiráznak. A földben azonban más spóra ne legyen, sőt a cserepét üveggel le kell takarni, hogy más spórája a kivánt helyére ne juthasson. Legjobban kedvelik a H. tenyésztését Angolországban, de Berlin, Lipcse és Budapest botanikus kertje meg a potsdami kertészet is sokat tenyészt. A H.-ok tudománya a petridográfia.
(növ., Szily Kálmán szerint néhol az égerfa), a horvát hrast (a. m. tölgy) alapján H. tölgyet is jelent. H.-nak nevezik a magasra, derékba növő, forró tartományi páfrányokat is; l. Páfrányfa, Faharaszt.