Három császár szövetsége

v. Hármas-szövetség, igy nevezik azt a megállapodást, mely az ausztriai császár-magyar király, a német császár, valamint az orosz cár között e század hetvenes éveinek elején létrejött s véglegesnek 1872 szept. havától tekintetett, amidőn az elől nevezett két uralkodó külügyminisztereik kiséretében Vilmos császár látogatására Berlinbe érkeztek és a külpolitikai ügyeket is tanácskozásaik körébe vonták. A gyanakodó francia sajtó ebben az 1815-ki szent szövetség megujítását látta, mely a népszabadság, különösen pedig a köztársasági irány ellen alakult és az uj francia köztársaság szükségesnek hitte nagy hadi készületekkel védekezni. Valóban pedig nem volt egyéb, mint a három nagyhatalmasság egyetértése arra nézve, hogy a dolgoknak a prágai és a frankfurti béke által keletkezett uj rendjébe belenyugosznak, vagyis a létező állapotokat jogosaknak elismerik és a népek életének békés fejlődésére alapul fogadják, védelmezik. Egy nemét képezte tehát a békeszövetségnek és igy azt is magában foglalta, hogy se Franciaország «revanche»-törekvései a nevezett hatalmaknál támogatásra nem találnak, se pedig Oroszország nem fogja a keleti kérdést a szláv-törekvések szempontjából erőszakos megoldásra vezetni. De az 1878 nyarán Berlinben ülésező európai kongresszusnak a keleti ügyekben hozott határozataival az orosz társadalom fölötte elégedetlennek mutatkozott; a sajtó hangosan hirdette, hogy az orosz igények kellő méltatásban nem részesültek és ugy látszott, hogy a cár is Franciaországhoz közeledik. Ez ismét a német birodalom és Ausztria-Magyarország szorosabb szövetkezését eredményezte Bécsben 1879., amelyhez később Olaszország is csatlakozott és ezzel a Hármas-szövetség keletkezett.

Háromegy királyság

igy nevezik néha Horvát-, Szlavon- és Dalmátországot, valamint Ir-, Skót- és Angolországot is.

Háromfa-Agarév

kisközség Somogy vmegy nagy-atádi J.-ában, (1891) magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Háromfedélzetü

(ném. Dreidecker; ol. treponti; ang. three-decker), igy hivták azelőtt azon sorhajókat, melyek egymás fölött három, az ágyuk elhelyezésére szolgáló ütegfedélzettel birtak.

Három fejezet körül való vita

azon egyházi viszálykodás, amely Justinian császár által 544. kiadott 3 pontból álló, vagyis mopsoestiai Teodor személyét s iratait, Theodoretnek Crill elleni iratait, Ibas püspöknek a persa Marishoz irott levelét s függelékül még a kalcedoni IV. egyetemes zsinat elleneseit kárhoztató rendelete miatt ütött ki. A monofiziták ugyanis csak ezen rendelet alapján voltak hajlandók az egyházba visszatérni, mert a nevezettek szerintök a nestoriánus tévelynek voltak a hivei. A vitába belevonták Virgilius és Pelagius pápákat, javarészt miatta tartották a konstaninápolyi V. egyetemes zsinatot, véget pedig csak Sergius pápa alatt ért 699.

Három férfi a tüzes kemencében

Dániel könyvének elbeszélése szerint (3. f.) Nebukadnezár király Dániel próféta három barátját, Chananját, Misáélt és Azarját tüzes kemencébe dobatta, mivel nem akartak parancsára egy arany bálványkép előtt leborulni, azon csodás módon sértetlenül maradtak. Az alexandriai görög fordításban az elbeszéléshez egy toldalék van füzve, mely Azarja imáját és a tüzes kemencében levő három férfi énekét tartalmazza.

Háromhajlásu kristályrendszer

a kristálytanban mindazon kristályok összesége, melyek semely sik irányban sem mutatnak szimmetriát, amiért ujabban szimmetriátlan v. asszimetrikus kristályrendszernek is szokás nevezni. A H. v. triklin kristályrendszer arra vonatkozik, hogy a kristályokat három különböző nagyságu, egymást csupa ferdeszögben metsző, tehát egymáshoz mind a három irányban más-más szögben hajló tengelyekre is vonatkoztathatjuk. Egyéb nevei: anorthotyp kristályrendszer, anortikus kristályrendszer, triklinoéderes kristályrendszer. A tengelyek bármelyike lehet főtengely, a másik két tengely közül a hosszabbat nagy-átlónak (makrodiagonale), a rövidebbet kis-átlónak (brachidiagonale) mondjuk. A kristályokon nem lévén szimmetria, a lapok közül csupán azok egyenlők, melyek egymással egyközösek. A H.-be tartozó kristályokat mindig csakis lappárok zárják körül, melyek egymástól egészen függetlenül is jelentkezhetnek kombinációkban, aminthogy a H.-ben kristályosodó ásványok mindig csakis kombinációkban lehetnek kiképződve. A kristályalakok: 1. Háromhajlásu piramis, melynek lapjai négyfélék, két-két átellenes (egyközü) lap egyenlő, tulajdonképen 4 negyed piramis kombinációja. Mindegyik negyed külön kiképződve adhat:

[ÁBRA]

H.-ben kristályosodnak a plagioklaszföldpátok (albit, oligoklasz, labradorit, anorthit), az axinit, a sassolit, a rézgálic, a babingtonit, a kianit (disztén).

Háromhegyü billentyü

l. Sziv.

Háromirányu csap

az ömlős testek vezetéséhez használt szellentyücsapoknak az a fajtája, mellyel valamely ömlős testet egy bizonyos irányból más két irányba lehet ereszteni. Szerkezete három irányba elágazó csapházból, ebbe kúposan beillesztett csapnyelvből és a csapnyelvet fordító emeltyüből áll.

Háromkaru emeltyü

az emelőkaroknak az a fajtája, melynek forgópontjából három kar ágazik ki.


Kezdőlap

˙