Károly, német festő, szül. Berlinben 1802 szept. 23., megh. Halberstadtban 1858 ápr. 13. Gropius tanítványa, a berlini akadémián építészeti festővé képezte ki magát. 1830. Halberstadtba költözött. Képei rendkivül festőiek; romantikus elem is van bennük. Legjelesebbek: a középkor építészeti stilusait föltüntető három nagy festmény (Kolostortemplom a XII. sz.-ból; Csúcsives stilü székesegyház; Lovagvár); a kölni székesegyház belső és külső látképe; három részlet a halberstadti székesegyházról, stb.
(Aiszputté), járási székhely Kurland orosz kormányzóságban, 148 km.-nyire Mitautól, a Tebber mellett, (1886) 4083 lak. Mellette 96 m. magas dombon a német lovagrend egyik várának romjai láthatók.
Henrik, német orvostudományi iró, szül. Rómában 1811 okt. 15., megh. Boroszlóban 1885 szept. 13. Orvosi tanulmányait Jenában végezte; 1834. tudorrá avatták. 1836. magántanár lett s mint ilyen alorvosként működött a jenai poliklinikán. 1839. már rendes tanári minőségben látjuk őt Greifswaldban; majd 1862. Boroszlóba ment, ahol a titkos egészségügyi tanácsosi cimmel lett kitüntetve. Művei: Historisch-pathologische Untersuchungen. Als Beiträge zur Geschichte der Volkskrankheiten (2 köt., Drezda és Lipcse 1839-1841). 1840. kiadta az Archiv für die gesammte Medicin-t, melyhez még egy Repetitorium für die gesammte Medecin-t irt; ezen vállalata azonban 1849. megszünt. Die menschliche Stimme (Berlin 1839); Bibliotheca epidemiograph (Jena 1843 s 1862); Geschichte der Medicin u. der Volkskrankheiten (Jena, 3. kiad. 1875); Uebersicht der Geschichte der Chirurgie und des chirurgischen Standes (1864); Grundriss der Geschichte der Medicin (Jena 1884). 1884. 50 éves doktori jubileumát ünnepelte. Még jenai tartózkodásának utolsó évében gyermekkórházat alapított.
l. Kólika.
l. Hashajtószerek.
(cathartica), azon szerek, amelyek bevéve (sőt némelyek külsőleg alkalmazva is) bővebb, pépes v. egészen hig székelést okoznak. Az enyhén ható H.-et eccoprotoica- v. lenitivanak nevezik, az erősebbek a purgantia (laxantia), mig a legerősebb, kólikával járó hasmenést okozó szerek a drasztikus H. (drastica). Legnevezetesebb és leggyakrabban használt H. a ricinuszolaj, a rebarbara (rheum), a cascara sagrada (l. o.), a rhamnus frangula kérge, a rhamnus cstharticus gyümölcse, a szennalevél, áloégyánta, jalapagyánta, podofillin, az epealma (colocynthis), gummigutti, krotonolaj stb., mely sorozatban az elől állók az enyhe hashajtók, a hátrább következők pedig a drasztikák, ugy hogy a krotonolajból már 1/4 - 1/2 csepp is erősebb hasmenést okoz, 10-20 cseppje pedig heves bélgyuladást, esetleg halált is okozhat. Kétségtelen, hogy a közreható számos tényező közül legfontosabb szerepük, hogy erősítik, fokozzák a beleknek féregszerü mozgását s ezenfölül, különösen a drasztikusan hatók, a belek nyálkahártyáját is többé-kevésbé gyuladásba hozzák és bővebb nyálkaelválasztársra ingerelvén, a bél felületét sikamlósabbá teszik s igy a béltartalmat felhigítván, annak kiürülését elősegítik. Némelyek, nevezetesen a zsiros olajok, egyszerü mekánikus uton okoznak hasmenést, amennyiben szintén a bélcsatorna felületének sikamlósabbá tételéhez járulnak hozzá. A H. egyik nevezetes csoportja, a szintén enyhe hatásu középsók (szalinák, mint a keserü só, a glaubersó, a dupla limonádé, a borkő,a karlsbadi só, a Seidliz-por stb.), némelyek szerint endoszmotikus módon hatnak, amennyiben a vértől vizet vonnak magukhoz s ez a bélcsatornában meggyülik; azonban ez a nézet is nehezen védelmezhető. A H.-et használják felhalmozódott bélsártömegeknek eltávolítása végett (székszorulás eseteiben); hogy bizonyos káros anyagokat, élősdieket, mérgeket, véletlenül idegen testeket (krajcárt stb.) eltávolítsunk, továbbá távolabb eső szervekben (p. az agyban) jelentkező vérbőség (gutaütés) csökkentése végett; a savós üregekben (különösen a hashártya üregében) felhalmozódott izzadmányok felszivásának elősegítése céljából; soványítási (karslbadi, marienbadi) kura végett. Nem szabad H.-et, nevezetesen drasztikus H.-et használni olyankor, mikor a bélcsatorna különben is gyuladt, mikor az anyaméhben, a vesékben van gyuladás, nemkülönben könnyen vérző aranyérnek, terhességnek stb. eseteiben sem.
(peritonaeum), a hasfalak szakadatlan bélése, u. n. fali H., mely a hasüri és medencebeli szerveket is többé-kevésbé beburkolja (u. n. zsigeri H.), a bélfodrokat, valamint a nagy és kis csepleszt alkotja; csak a nőnél van a méhkürtök hasüregi nyilásainak megfelelő lyuk rajta, különben a külvilágtól teljesen elzárt tömlőt képez. Vékony, elég feszes, áttetsző, belső felszine sima, az állandó nedvességtől sikamlós (savós hártya), ami a fodrokkal biró hasüri szervek mozgását nagyban megkönnyíti. Az elülső hasfalak fali H.-jától indul ki fent a májhoz menő és a görgeteg májszalagot is magába foglaló függesztő májszalag; alul a köldökből kiinduló s lefelé divergáló három ráncot képez: a középső a hugyinda, a két oldalsó az elcsenevészett köldökverőerek kiemelkedő szalagai által képeztetnek. E ráncoktól oldalfelé (a Poupart-szalag közepétől) szintén a köldök felé haladó alsó-felhasi erek tünnek át a hashártyán, az u. n. plica epigastricat képezve. Ennek a külső oldalán, a Poupart-szalag felett van a nevezetes lágyékcsatorna hasüregi v. belső nyilása. A Poupart-szalag belső széle alatti kis bemélyedés az u. n. combárok, mely a combcsatornának képezi a belső nyilását. E két nyiláson kinyomulhatnak a belek a hasprés nyomása alatt, a H. megfelelő részletét mindig maguk előtt tolva; igy jön létre egyrészről a lágyéksérv, másrészről a combsérv; az előretolt H. a sérvtömlő legbelső rétegét képezi. A rekeszt fedő H.-ról indul ki a koszorus májszalag, a máj és gyomor között az u. n. kis csepleszt alkotja; a gyomor alsó görbületétől indul el a kötényszerüleg lecsüngő nagy cseplesz. A belek közül a vékonybeleknek és a haránt vasgtagbélnek van a legbővebb H.-kettőzete, u. n. fodra; az előbbi a bélfodor, az utóbbi a harántvastagbél-fodor. A H. medencebeli része férfinél a hólyag és végbél között vak tömlőt képez, melynek alsó része az u. n. Douglas-féle üreg. Nőnél a széles méhszalagok közbeiktatása folytán két mélyedés jön létre: a méh és végbél közt egyrészről a méh és hólyag között másrészről; az előbbi jóval mélyebb az utóbbinál. A hátulsó hasfalon a H. több változóan jelenlevő ráncot és bemélyedést képez: igy a duodenum és jejunum hajlatában, az ileum és coecum között, a vakbél alatt, melyek annyiban nevezetesek, hogy a belek itt is átnyomulhatnak, amidőn az u. n. H. mögötti sérvek jönnek létre.
A H. egyes részeinek fejlődéstani magyarázata kissé körülményes; a bélfodrok és függesztő szalagok keletkezését legjobban ugy érthetjük meg, ha a H.-tömlőt üresnek gondolva, a hasüri szerveket ezen tömlőbe kivülről benyomulni képzeljük: ily módon a H.-t maguk előtt tolván, első sorban maguk vétetnek általa körül (zsigeri H.), másodsorban pedig létrejönnek a H.-kettőzetek: a függesztő szalagok, illetve fodrok. A szabadon lecsüngő nagy cseplesz pedig nem egyéb, mint a gyomor függesztő szalagának ismételt kettőzete (tehát 4 lemezből áll), mely később megnyulik, a gyomor forgása folytán pedig homlokirányu helyzetbe jut.
(peritonitis), kiterjedhet az egész hashártyára, vagy annak csak egyes részeire. Az utóbbi esetben arról a szervről nevezik el, amelynek hashártyaborítéka megbetegedett: perihepatitis, perityphlitis, perimetritis stb. Az akut H.-t okozó csirok a vérkeringés, a női medencebeli szervek, a hashártyaür közelében levő tályogok áttörése, bakteriumokat tartalmazó üreges hasüri szervek falának átfuródása vagy hasfali sebzések utján juthatnak a hashártyaüregbe és itt lobhoz, izzadmánytermeléshez, később álhártyaképződéshez vezetnek. Az izzadmány többnyire genyes, néha véres vagy putrid. Az akut peritonitisnak több alakja van: A szeptikus H.-nál a tünetek hirtelen fellépő heves fájdalommal, rázó hideggel kezdődnek, néha 1-3 napi általános rosszullét érzése után. A kifejlődött H. tünetei: rendkivüli fájdalom, hányás, székrekedés, amelyet sokszor hasmenés előz meg, vizelési zavarok, a nyelv száraz, vörös, a has puffadt, a láz folytonos vagy alábbhagyó, általában magas, az ütérlökés kicsiny, feszes, szapora, sokszor fonalszerü. A tünetek súlyosbodása pár nap alatt halálhoz vezethet. Máskor gyógyulás, vagy az izzadmány betokolódása, összenövések létrejötte mellett a hashártyalobnak idültté válása következik be. Sebzések, bélátufuródások putrid hashártyalobot okoznak, amelynél a kórképet a rothadó anyagok felszivódásából eredő adynamia uralja. Gyorsan halálos szokott lenni. A putrid és a szeptikus alak kombinációi is előjönnek (gyermekágyi peritonitis és bélátfuródási peritonitis egyes alakjai). Gyógykezelés: a bélmozgások megszüntetése (opium), hideg borogatások, italul jeges viz evőkanalankint. Sok esetben a gyógykezelés sebészi. Idült H. a hasüri szervek bántalmainál mint komplikáció jön létre és különösen hasvizkór és álhártyaképződés által jellemeztetik, l. Hasvizkór. A hashártya gümőkóros gyuladása a miliaris általános gümőkór részjelensége, vagy első lokalizációja lehet. Az idült gümőkóros H.-t az ascites változékonysága, szabálytalan eloszlása, a betegség lassu fejlődése, csekély hőemelkedések jellemzik. Leghatályosabb gyógyítása a hasmetszés. A hashártya rákos megbetegedését szintén krónikus hashártyalob szokta kisérni.
(növ.), l. Aljszinlevél.
(ibn Abd Menáf), Mohammed őse; állítólag egy kereskedelmi utazás alkalmával Gazzában halt meg. Azon családok, melyek a legitimitás révén mint Mohammed ivadékai tartanak igényt a khalifa-jogokra az omajjádok ellenében, Hásimitáknak nevezték magukat. A H.-ról szóló hagyományokat és legendákat Wüstenfeld állította össze a Zeitschrift der deutschen morgenländischen Gesellschaft VII. kötetében (1853).