a magyar nyelvtanban az -ig névrag neve, minthogy a határt fejezi ki, ameddig a cselekvés terjed.
a szomszéd államok között, ha békés uton kiegyenlítésök lehetséges, nemzetközi egyezményeknek képezik tárgyát. Ilyen az 1888. XIV. t.-c.-kel becikkelyezett egyezményünk Romániával, mely a vitás határvonalakat megállapította, s a vonatkozó kérdéseket szabályozta.
l. Démarcation.
(eszt.), a szép műnek végbenyomása, mely a művész célja és eszközei szerint különféle lehet, vagy szelid, csendes, felmagasztaló, semmi érzéki vágyat nem keltő, tehát a tiszta szépségnek hódoló, v. pedig egyes indulatokat gerjesztő. Ez utóbbit, mely indulatok, lelki hullámzások és háborgások keltésére irányul, szokták szorosabb és gáncsoló értelemben H.-nak nevezni. A H.-vadászat elitélendő, ha általa csakugyan elhanyagoltatnak a művészet magasabb céljai és törvényei, ha a mese valószinüsége, a jellemzés korrektsége megrontatik. De szerintünk megengedett, sőt szükséges hatások: az érdekfeszítés, a meglepetés, mely hihető módon előkészíti a derültséget, a szánalmat, a lelkesedést. Esztétikáinknak hibája, hogy a H. törvényeit nem adják elő, pedig a klasszikus görögök ebben is remekeltek. Kisérletet tett a H. esztetikai fogalmának kifejtésében Silberstein-Ötvös, A hatás titkai cimü fölovasásában (Dramaturgiai dolgozatok I. köt).
minden gépnél a működő erők által produkált energia csak részben hasznosítható, mert egy része mindenkor a gépben, annak működése alkalmával fölmerülő ellenállások, melyek a gép alkatrészeinek surlódásából, azoknak saját súlyából, összetartásából, a közeg ellenállásából, hővesztésből stb. erednek, legyőzésére fölhasználtatik s ugy a gép tulajdonképeni céljára nézve az energia ezen része elveszettnek tekintendő. A hasznosítható energia viszonyát, a gépben fölmerülő összes energiához nevezik a gép H.-ának, matematikai kifejezése egy tört, melynek számlálója a hasznosítható erély - nevezője pedig az összes energia értéke. Minél jobban közelíti meg ezen tört értéke az egységet v. percentekben kifejezve a 100-at, annál takarékosabb a gép működése. Az elektromos áramot szolgáltató szerkezeteknek hatásfoka ei/Ei v. e/E tört által fejezhető ki, melyben e a sarkfeszültséget, E az elektromótoros erőt és i az áram erejét jelenti.
az a rókafürész, melynek háta reáhuzott vékony vashüvellyel elhajlás ellen merevbítve van.
l. Birói hatáskör és illetékesség.
ha különböző biróságok nem tudnak megegyezni afölött a kérdés fölött, hogy valamely felmerült ügy melyiköknek hatásköréhez tartozik. H.-ről szólunk. Ha nem a hatáskör, hanem az illetékesség vitás, illetékességi összeütközés forog fenn. Mindkettő lehet v. pozitiv, midőn mindegyik biróság az ügyet a saját hatáskörébe v. illetékessége alá tartozónak állítja. Tehát az eljárásra magát tartja törvény szerint hivatottnak, v. negativ, midőn hatáskörét, illetve illetékességét egyik biróság sem akarja elismerni. Az összeütközés eldöntésére a felsőbb biróság van hivatva, jelesül ugyanazon kir. táblaterületén fekvő biróságok között az illető kir. tábla; különböző kir. táblák területén fekvő biróságok között a magyar kir. kuria. Bünügyekben a biróság és közigazgatási hatóság között felmerült H. fölött a minisztérium határoz.
nyergesló v. paripaló az, melyet nyereg alatt használnak. A nyereg alatti használat különféle, s azért eltérő H. lovakat különböztetnek meg, u. m. verseny-, vadász-, uri-, női-, katona-, gyermek- és málháslovakat.
l. Öntözés.