Ferenc, lovag, osztrák geologus és paleontologus, szül. Bécsben 1822 jan. 30. A selmeci bányász-akadémiában tanult, 1846. asszisztens lett a bécsi montanisztikai muzeumnál, 1849. a geologiai tanintézet első tanácsosa, majd 1866. igazgatója. 1886 óta egyszersmind intendánsa az udvari természettuományi muzeumnak, melynek évkönyveit 1886 óta szerkeszti. Nagyobb munkája: Die Kephalopoden des Salzkammerguts (Bécs 1846). Számos a geologiai intézet és az akadémia kiadványai közt megjelent dolgozatain kivül még a következő művei vannak: Geologische Übersicht des Bergbaus der österreichischen Monarchie (Bécs 1855); Geologie Siebenbürgens (u. o. 1863. Stacheval); Die Bodenbeschaffenheit der österreichischen Monarchie (u. o. 1875, 2 kiadás 1878). Adott ki geologiai térképeket Erdélyről és Ausztria-Magyarországról is (4 kiad. 1884).
Vilmos, német iró, szül. Stuttgartban 1802 nov. 29., megh. u. o. 1827 nov. 18. Nevelő volt a haditanács elnökénél Stuttgartban. Beutazta Franciaországot s Észak-Németországot s visszatérve 1827 jan. havában átvette a Morgenblatt szerkesztését. Első munkája: Märchenalmanach für das Jahr 1826, melyet még két kötet követett. (l7. kiad. Märchen c. alatt 1882). Majd Memoiren des Satans cim alatt (Stuttgart 1827, 2 köt.) adott egy gazdag fantáziával irt, de befejezetlenül maradt művet. Clauren modorát akarta gunyolni Der Mann im Monde (u. o. 1827) c. regényében, melyet a nagy közönség aztán Clauren művének tartott. Erősebb szarkazmus perszifiálta Claurent: Kontroverspredigt über H. Clauren und dem Mann im Monde (Stuttgart 1826); Lichtenstein cimü regényén (u. o. 1826, 3 köt.) Walter Scott hatása érzik. Legsikerültebb munkájának a Phantasien im Bremer Ratskeller cimüt tartják. Irt ezenkivül több novellát is. Összes munkáit életrajzával együtt Schwab G. adta ki (Stuttgart 1870, 18 kiad. 1882, 5 köt.). Ujabb kiadásokat rendeztek Stern Ad. (1878) és Fischer H. (1885). Regéit Szabó Antal fordította magyarra (Bpest 1865). - Bátyja H. Hermann (1800-1865), a Cotta-féle Morgenblatt szerkesztője irta a: Moden und Trachten (1841) s Skizzen aus dem Leben der Natur (1860) c. munkákat.
Friderika, l. Prevorst.
József Vince, topografus (1810-52), Bécsben született, s tanulmányainak befejezése után az udvari haditanács tagja lett, 1840-től 1847-ig József főherceg s Mária Henrietta főhercegnő nevelője volt, azután a bécsi állami levéltár és statisztikai hivatal tagja lett. Ez utóbbi minőségében Czörnig báró nagy etnográfiai művéhez a magyarországi részt főkép ő készítette elő. Nagyszámu kisebb dolgozatokon kivül önálló művei a következők: Historisch-geographisches Tableau des österr. Kaiserstaates (Bécs 1840); Schilderung von Eisgrub, Feldsberg und deren Umgebungen (u. o. 1840); Panorama vom Schneeberg u. Hemiorama vom Wechsel (u. o. 1840); Sprachenkarte d. österr. Monarchie (Pest 1846, 2. kiad. 1849); Buda-Pesth, historisch-topographische Skizze von Ofen und Pesth und deren Umgebung (u. o. 1854); Kleine historische Bildergallerie aus Ungarns denkwürdigster Vorzeit (u. o. 1847); Album von Visegrad (u. o. 1847); Magyar hajdan és jelen (u. o. 1847, Szerelmeyvel 6 füzet); Ausflüge in das südöstliche Grenzgebirge an den Neusiedlersee (Bécs 1848). Több Magyarországra vonatkozó dolgozata jelent meg folyóiratokban.
1. János Kristóf Frigyes, német költő, szül. Niederstotzingen sváb faluban 1761 márc. 9., megh. 1829 jan. 30. Stuttgartban, hol jogi tanulmányainak befejezte után előbb miniszteri titkár, utóbb udvari tanácsos és könyvtárnok volt. Schillernek 1775. a Károly-akadémiában iskolatársa volt. Kiváló, de tulságosan termékeny epigramm-költő. Hires Wahl ur nagy orrára irt kétszáz epigrammja (1804). Válogatott költeményei 1827. és 1840. jelentek meg. A fölvilágosodás és szabadság eszméinek egyik előharcosa volt Württembergben. V. ö. Fischer, Beiträge zur Literaturgeschichte Schwabens (1891).
2. H. Márton, német orientalista, szül. Ostdorfban 1827 jan. 30., megh. Ragaz fürdőben 1876 jun. 3. Tübingában és Göttingában tanult keleti nyelveket, 1854. magántanár lett a bonni egyetemen. 1856. Bunsen meghivására Heidelbergába ment, hol az előbbi nagy bibliai munkájának megirásában segédkezett. 1859. Indiában kapott alkalmazást, mint a szanszkrit nyelv tanára Punában. 1863. az angol kormány megbizásából beutazta Guzerát ind tartományt, hol igen becses szanszkrit és zend kéziratokat tudott gyüjteni. 1866. Németországba tért vissza. 1868. első rendes tanára lett az összehasonlító nyelvészet és a szanszkritnak a müncheni egyetemen. Főbb művei az iráni és ó-ind nyelvészet köréből: Die fünf Gâthâs, oder Sammlungen von Liedern und Sprüchen Zarathustras (Lipcse 1858-60, 2 köt.); Essays on the sacred language writings and religion of the Parsees (Bombay 1862, 3. kiad., London 1884); Ueber die Schrift und Sprache der zweiten Keilschriftgattung (Göttinga 1855); Ueber die Pehlewisprache und den Bundehesch (u. o. 1854); Westtel együtt Arda viraf the book of (Bombay 1872-1874). H. főműve az indiai nyelvészetet illetőleg: Aitareya Bramana of the Rigveda (Bombay 1863); Ueber die ursprüngliche Bedeutung des Wortes Brahma (München 1868); Brahma und die Brahmanen (u. o. 1871); Ueber das Wesen und den Werth des vedischen Accents (u. o. 1873-1874); Vedische Rätselsfragen und Rätselsprüche (u. o. 1875).
János Nilsen, prot. vallásfelekezet-alapító Norvégiában, szül. Hangeben, Thunö egyházmegyében, 1771 ápr. 3., megh. Kristiania melletti jószágán 1824 márc. 29. Szülei is földmivesek voltak, ő is, de mély s ábrándos vallásos lelkületü; 1795 körül mint Istentől hivatott és megvilágosított próféta lépett föl az észelviség ellen pietista irányában. Mint a törvény hirdetője a szent irást tekintette minden téren szabályozónak; számos hivét házi istentisztelet tartása végett kisebb egyesületekbe csoportosította, azokban, az apostoli egyházat utánozva, vagyonközösséget léptetett életbe s az igy összegyült vagyont közhasznu vállalatokba fektette. A papságot többször élesen megtámadván beszédeiben, 1804. elfogták s 10 évig elhuzódott vizsgálati fogság után pénzbirságra itélték. Az általa alapított felekezet, melynek tagjai haugiánusoknak v. olvasóknak is neveztettek, s kik különben külsőleg az egyháztól nem szakadtak el, nagy hódítást tett egész Norvégiában, sőt Dániában is, kivált az alsóbb néposztály körében, különösen a keresztény felekezeteknek szabad vallásgyakorlatot biztosító törvény meghozatala (1845) óta; Dél-Norvégiában ma is vannak H.-nak hivei.
város Kristiansand norvégiai kerületben, 55 km.-nyire Stavangertől, a Bukkefjord É-i bejáratánál, (1891) 5383 lak., élénk halászattal és parti hajózással. 1872. állítottak föl a norvég állam ezeréves fennállásának emlkére H. közelében, azon helyen, ahol a hagyomány szerint Harald Harfagar el van temetve, egy emlékszobrot.
község Oberhollabrunn alsó-ausztriai kerületi kapitányságban, vasut mellett, (1890) 2137 lak., jelentékeny bortermeléssel.
Keresztély Ágoston Henrik gróf, porosz államférfiu, szül. Peuckében 1752 jun. 11., megh. Velencében 1831. Miután Halleban és Göttingában jogot hallgatott, több évet töltött Olszországban. Innen hazajöve, sziléziai birtokán élt. 1791. tartományi kormányzóvá választották a sziléziai rendek, majd a porosz állam szolgálatába lépett. II. Frigyes Vilmos 1792. bécsi követté nevezte ki, de még ugyanezen évben visszahivta Berlinbe, hol a királynak kedvence lett. Befolyt nevezetesen a baseli béke aláirására (1795 ápr. 5.) és ekkor 200000 tallér értékü birtokot kapott a királytól. 1802-től fogva egyedül vezette a külügyminisztériumot. Midőn a franciák 1803. Hannoverát megszállták, s a király H. fölterjesztését, hogy vagy követelje a tartomány kirürítését, vagy üzenje meg a háborut - elutasította: H. jószágaira vonult vissza. (Helyét Hardenberg foglalta el.) 1805. azonban a király visszahivta és az Ausztriába győztesen előnyomuló Napoleonhoz küldötte egy ultimátummal. Napoleon immel-ámmal addig hitegette H.-ot, mignem az Austerlitz melletti ütközetben az oroszokat is megverte és erre a teljesen elszigetelt porosz követ kénytelen volt a schönbrunni egyezséget elfogadni (1805 dec. 15.), melynek értelmében Poroszország Ansbach, Cleve és Neuenburgért Hannoverát kapta cserébe. Bár ezzel a poroszok Anglia haragját vonták magukra, H. mindazonáltal most is megtartotta állását, melyen a francia szövetség fentartása érdekében fáradozott. Engedékenysége és rövidlátó politikája dacára nem kerülhette ki az 1806-7. francia háborut, melyben Poroszország teljesen lealáztatott. H. eleintén a táborkarban tartózkodott és a menekülő királyt keleti Poroszországba is elkisérte, de ott megvált az udvartól és magánéletbe vonult vissza. 1820-tól fogva leginkább Olaszországban időzött. Politikájának igazolására egy iratot dolgozott ki (Fragment des mémoires inédits du comte de H.). V. ö. II. és III. Frigyes Vilmos, Hardenberg, Hetzberg alatt közlött irod.; Bailleu, Preussen u. Frankreich (I-II); Hassel, Geschichte der preussichen Politik (1807-15; Treitschke, Geschichte Deutschlands stb. (I. köt.); Minutoli, Der Graf von H. u. Joh. von Witzleben (1844).
1. Polku 1230 és 1239. Liptó vármegyében Magyarfalut (Mogorfalut) kapta adományul. Tőle származnak le a Dettrich-, Luby-, Horánszky- és Andreánszky-családok. V. ö. Majláth Béla, Hauk Polku ivadékai (Turul 1890., 54-60 l.)
2. H. Lajos, az 1848-49. szabadságharc egyik vértanuja, szül. Bécsben 1799. Katonai pályára lépett, de 13 évi szolgálat után hadnagyi rangját letette s hirlapiró lett. A bécsi márciusi forradalom kitörésekor indította meg a Constitution c. lapot. Az októberi bécsi forradalomban határt nem ismerő bátorsággal fanatizálta a népet s okt. 25. maga vezényelte a corps d'élite-et. A bécsi napok után Magyarországba menekült s ő birta rá Kossuthot, hogy Bemet tábornokká nevezze ki; ő maga a honvédek közé lépett s egy ideig Bem oldalánál működött mint segédtiszt. Utóbb Szászvárosnak lőn parancsnoka, majd Bemnek a Bánátba vonulása után verseci parancsnok s alezredes. 1850 márc. 3l. Aradon halálra itélték s kivégezték.