Hauser

1. Ferenc, német énekes és énektanító, szül. Krasovitzban (Prága mellett) 1794., megh. Freiburgban 1870 aug. 14. 1817. lépett szinpadra Prágában, aztán a legelőkelőbb szinházakhoz volt szerződtetve és mindenütt nagy tetszést aratott szép hangjával, előadása melegségével, rendkivüli technikájával és koloraturájával. 1846-65. a müncheni konzervatorium tanára volt, azután Karlsruheba, majd 1867. Freiburgba költözött. Több dalt szerzett; zeneelméleti munkája: Gesangslehre für Lehrer und Lehrende (Lipcse 1866). - Fia, H. Móric, szül. 1827., megh. 1857. Zeneigazgató volt a königsbergi városi szinháznál; irt egy operát: Der Erbe v. Hoheneck, s több dalt.

2. H. Gárpár, rejtélyes lelenc. 1828 május 26-án, pünkösd-hétfőjén egy parasztruhába öltözött fiu jelent meg Nürnbergben, kezében egy levéllel, mely Wessenig századosnak szólott. Odavezették s kitünt, hogy a fiu alig képes beszélni, értelmi fejlettsége fölötte hiányos és modora csiszolatlan; nevét ellenben eléggé olvashatólag irta le. Származásának helyét avagy szüleinek nevét nem tudta megmondani, a magával hozott levélből pedig, mely «Bajorország határán, ismeretlen helységben, 1828.» kelt, csak az tünt ki, hogy a levél irója szegény napszámos és tiz gyermek atyja, aki 1812 okt. 7. H.-t ajtaja előtt találta mint kis gyermeket, kit azután titokban felnevelt, irásra, olvasásra és a keresztény hitre tanított, de a ház elé sohasem engedte. Most azonban nem képes róla többé gondoskodni és a nürnbergi városi tanácsra bizza az ifjut. A levélhez egy, állítólag H. édes anyjától származó cédula volt mellékelve; kétségtelen azonban, hogy e lapot s a levelet is egy és ugyanazon kéz irta. H. Gáspár e feljegyzés szerint 1812 ápr. 30. született; anyja egy szegény leány, elhalt atyja pedig egykoron Nürnbergben állomásozott lovaskatona lett volna. Az elhagyott ifju gondozását Nürnberg városa csakugyan elvállalta. További megfigyelésekből kitünt, hogy a fiut kenyéren és vizen tartották s hogy a legközönségesebb tárgyakat és természeti tüneményeket sem ismerte. Csakhogy H. gyakran önmagának ellentmondott, amiből azt következtették, mintha félelemből a valót eltitkolná. Egyszerre csak érdeklődni kezdtek H. iránt. Szárnyra kelt, hogy e parasztfiu I. Napoleon sarja, majd hogy Arco grófnak, avagy egy magasrangu magyar nőnek a gyermeke. A bajor király 10000 forintos jutalmat tüzött ki H. származásának kikutatására; mind hiába. Egy Pirch nevü ur H.-t még Magyarországba is elhozta, hogy itt nyomozza multját, de ő éppen oly eredménytelenül fáradozott, mint Stanhope lord. 1828 julius 18-án a tanács Daumer nürnbergi tanárhoz adta H.-t nevelés végett; de H. restnek, hazugnak és heves természetünek bizonyult. 1829 okt. 17. egy állítólag egészen fekete fejü ember H.-t homlokán megsebesítette. Ekkor aztán egy ideig Biberach tanácsos házában két katona felügyeletére bizták. 1831. Stanhope lord gyámfiának fogadta s további kiképeztetése végett Ansbachba küldte. Ott egy ideig a felebbezési törvényszék irodájában dolgozott, midőn rejtélyes halála ismét felkölté a nagy közönség érdeklődését. 1833 december 14-én, este 5 óra tájban történt, hogy a megsebesült H. a várkertből hazakerült, három nappal rá pedig meghalt. Halálos ágyán azt vallotta, hogy egy ismeretlen hivta a várkertbe, azzal biztatván, hogy származását illetőleg fel fogja világosítani. E helyett azonban az idegen tőrrel oldalba szurta. H. azt is vallotta még, hogy a várkertben egy zacskót elveszített; ezt a megjelölt helyen meg is találták s benne a következő tartalmu cédulára akadtak: «Kaspar H. wird euch ganz genau sagen können, woher ich komme, und wer ich bin. Um dem H. die Mühe zu ersparen, will ich es euch selber sagen: ich komme von der bayrischen Grenze. Ich will euch auch meinen Namen sagen: M. T. Oe.» Az eset ugyan nagy feltünést keltett, idővel azonban a közönség mégis azt kezdette hinni, hogy H. csak ámító volt, ki ez ujabb megsebesítésével (mely véletlenül halálát okozta) a nagy közönségnek iránta megcsappant érdeklődését ujra akarta felkölteni. H. származása ezentul is sok találgatásra szolgáltatott okot s jóllehet, hogy több iró foglalkozott sorsával, kiléte s származása mind e mai napig sincs megfejtve.

3. H. Walter, svájci államférfi, szül. Wädenswylben 1837., megh. Ospedalettiben 1892 febr. 3. 1867. a demokrata mozgalmakhoz csatlakozott, 1868. bejutott az alkotmány-tanácsba és kanton-tanácsba, 1869. a szövetségi nemzeti tanácsba (1875-ig), 1881. zürichi kormánytanácsos és kétszer (1883, 1887) kormányelnök volt. Különösen pénzügyi dolgokban szerzett érdemeket. Tapintatossága és tehetsége folytán minden párt tisztelettel volt iránta s 1888. Hartenstein helyében szövetségi tanácsos lett, majd szövetségi elnök.

Haushofer

Károly, német mineralogus, szül. Münchenben 1839 ápr. 28. 1857-63. szülővárosában, majd Prágában és Freiburgban bányászatot tanult, 1865. az ásványtanból habilitáltatta magát és 1868. a technikai főiskolán az ásványtan és kohászat rendkivüli, 1880. rendes tanára lett. Művei közül az Über den Asterismus und die Aetzfiguren am Calcit (München 1846) cimü egy uj kristallo-fizikális iránynak vetette meg az alapját. Egyéb munkái: Über die Konstitution der natürlichen Silikate (Braunschweig 1874); Franz von Kobell (München 1884); Mikroskopische Reaktionen (Braunschweig 1885). Ő szerkesztette a Zeitschrift des Deutschen Alpenvereins c. lapot és számos iskolai haszálatra szánt földtani fali képet adott ki.

Haushofer

1. Miksa, német festő, szül. Nymphenburgban, München mellett 1811 szept. 20., megh. Starnbergben 1866 aug. 24. Olaszországban képezte ki magát tájképfestővé, 1845. a prágai akadémián a tájképfestés tanára lett. A természetet ünnepélyes csöndben, napkeltekor vagy délben szerette ábrázolni. Legsikerültebb művei: Vasárnap reggel a Chiem-tónál; A Chiem-tó látképe; Baumbach kolostor; Halászok a Chiem-tón; Rajnai tájkép; Frauenchiemsee kolostor; Fölső-tó; Gosau-tó; Eib-tó; Tájképek a Cseh-erdőből; Vihar a Chiem-tón; Prága látképe; Walch-tó; Vierwaldstätti tó.

2- H. Miksa, német nemzetgazda, az előbbinek fia, szül. Münchenben 1840 ápr. 23.; 1868 óta tanár a müncheni műegyetemen, 1875-1881. pedig a bajor képviselőház tagja volt. Ismertebb munkái: Der landwirt. Kredit (1864); Lehr- und Hanbuch d. Statistik (2. kiad. 1882); Eisenbahn-geographie (1875); (Maier-Rothschild) Handbuch der Handelswissenschaft, I. köt. (1889. 4. kiad.); Der Existenzkampf des Kleingewerbes 1885).

Hauslab

Ferenc lovag, osztrák táborszernagy, szül. 1798 febr. 1., megh. Bécsben 1883 febr. 11. Miután mint hadapród 1815. a franciák ellen harcolt, a táborkarhoz helyezték át és később a mérnöki akadémia tanárának tették. Ez állásban a topografia és térképrajzolás terén a legfényesebb sikert érte el és számos jeles tanítványt nevelt. Egyuttal Albrecht főherceget is tanította, nemkülönben más országokból Bécsbe rendelt idegen tiszteket. 1848. a tüzérséget vezényelte Bécs bevételekor, 1849.hazánk ellen harcolt, mint ugyanezen fegyvernem vezére. Az osztrák kormány Viddinbe küldte, hogy a leveretés után török földre menekült magyarokat hazatérésre birja. Igéreteinek sokan hittek s vele hazautaztak, de itthon Haynau itélete várt legtöbbjükre. 1854. a műszaki csapatok főbiztosa, 1860. pedig a bécsi hadügyminisztériumban fennálló tudományos szakosztálynak elnöke lett. Az 1859. olasz háboruban táborszernagy rangjában a tüzérséget vezényelte és, noha 1865. nyugalomba vonult, az 1866. háboru küszöbén ujra a zászló alá sietett. 1868. azután végképen nyugalomba vonult. Egyike volt a legtudományosabb ujabbkori osztrák tábornokoknak és tagja számos tudós társulatnak. Dolgozatai az Österreichische militärische Zeitschrift-ben jelentek meg. Önálló művei: Über die Bodengestaltung Mexiko's (1864) és Über die charakteristischen Kennzeichen der geschichtlichen Entwicklungs-Abschnitte der Kriegertracht vom Beginn des XVIII. Jahrhunderts (Bécs 1864).

Hausmann

János Frigyes Lajos, német mineralogus, szül. Hannoverában 1792 febr. 22., megh. Göttingában 1859 dec. 26-án. Egy ideig magas bányahivatalokat viselt, 1811. a göttingai egyetemen az ásványtan tanára és a kir. tud. társaság tagja lett. Munkái főkép a kristálytanra és az északnémet hegységeken tett kutatásaira vonatkoznak. Művei: Krystallographische Beiträge (Braunschweig 1803); Norddeutsche Beiträge zur Berg- u. Hüttenkunde (u. o. 1806-10); Handbuch der Mineralogie (Göttinga 1813, 2. kiad. 1828-1847, 3. köt.); Reise durch Skandinavien (1811-18); Ungersuchungen über die Formen der leblosen Natur (u. o. 1821); Versuch einer geologischen Begründung des Ackerbau- u. Forstwesens (Berlin 1825); Ueber den Zustand des hannoverischen Harzes (u. o. 1832); Ueber die Bildung des Harzgebirges (u. o. 1842). Nevezetes: Ueber Entstehung v. Mineralien u. Gesteinen durch Hüttenprozesse cimű előadása, mely a göttingai kir. tud. társaság kiadványai közt jelent meg. H. adta ki a Studien des Vereins bergmännischer Freunde (Göttinga 1824-58) c. vállalat 6 kötetét. V. ö. Wappäus, Ritters Briefwechsel mit H. (Lipcse 1879).

Hausmannit

(ásv.), négyzetes rendszerben kristályodó manganoxiduloxid Mn O Mn2 O3; Mn O = 28,7, Mn2 O3 = 71,2, kevés Ba Si O24H19O; a kristályok csoportosak, néha szemcsés vagy tömött halmazokat is képeznek, szine fekete vagy barnásfekete, fémfényü, karca veresbarna. K.5-5,5. Töm. 4,722-4,856. A borax- v. foszforsót ibolyaszinüre, platina-lemezen pedig a szódát zöldre festi; sósav melegen, klórfejlődés mellett felbontja. Gyéren előjövő ásvány. Kis mennyiségben Bakabányán is előfordul.

Hausner

Ottó, osztrák (lengyel) államférfiu, szül. Brodyban 1827., megh. Lembergben 1890 febr. 26. Orvosnak készült Bécsben és Berlinben, részt vett az 1848 októberi felkelésben és azután Galiciában telepedett le, hol a gazdaságnak élt, a mellett azonban különösen statisztikával és nemzetgazdasággal foglalkozott. Irodalmilag is működött és a 60-as években jelentek meg: Vergleichende Statistik von Europa (Lemberg 1865, 2 köt.); Vergleichende Monographie der Karl-Ludwigsbahn (1875); L'oeuvre de la peinture italienne (1859); Das menschliche Elend; Entwurf einer Geschichte desselben (Bécs 1879); Deutschtum u. Deutsches Reich (1880). Első munkái is önálló itéletéről és nagy olvasottságáról tanuskodtak, de szükebb hazáján kivül nem részesültek elismerésben. Közismeretes politikus és ünnepelt szónoki hirét csak 1878. alapította meg, midőn mint a brodyi kereskedelmi kamara képviselője a bécsi irodalmi gyülésen, az annak előzetes tiltakozása dacára mégis végrehajtott bosnyák okkupációt férfias bátorsággal ostorozta és egy jóslatszerü, mindenképen remek beszédben előre jelezte az okkupációból eredő bajokat. Ezzel a beszéddel az eddig a parlament előtt jóformán ismeretlen H. egyszerre a legkitünőbb szónokok sorába lépett. Belügyi kérdésekben egyébiránt a lengyel-párttal szavazott és erélyes ellenfele volt a német alkotmányos balpártnak, nemkülönöben a Németországgal kötött barátságnak.

Hausrath

Adolf, irói álneve: Taylor György, német protestáns hittudós, szül. Karlsruheban 1837 jan. 13. Egyetemi tanulmányait Göttingában, Berlinben, Jenában és Heidelbergában végezte, 1861. helyettes lelkész és magántanár lett Heidelbergában, 1864. a karlsruhei főegyháztanács birája, 1867. rendkivüli, 1872. rendes teologiai tanár Heidelbergában. Jelesebb művei: Neutestamentliche Zeitgeschichte (3. kiadás 1879, 4 köt.); Der Apostel Paulus (2. kiad. 1872); Religiöse Reden und Betrachtungen (2. kiad. 1882); Dav. Friedr. Strauss und die Theologie seiner Zeit (1876-78, 2 köt.); Antinous (történeti regény); Klytia (hasonlóan); szintugy Jetta; Arnold von Brescia (1891).

Hausruck

az Inn és Traun közt elterülő, közép magasságu hegység Felső-Ausztriában, főképen tertiär-korszakbeli miocénből áll; erdők takarják; legnagyobb magasságát a Göbelsbergben (802 m.) éri el.

Hausse

(franc., ejtsd: ossz), a tőzsdén használt kifejezés és azt jelenti, hogy áremelkedés, tehát ellentéte a baisse-nek (l. o.); á la hausse üzérkedni azt jelenti, hogy az árfolyamok emelkedésének reményében, vagy föltevésében üzleteket kötni. - H.-konzorcium, a tőzsdéken az üzérkedők alkalmi egyesülése oly célból, hogy valamely áru vagy értékpapir árfolyását felszöktessék és az igy előidézett magasabb árakon az olcsón beszerzett árut vagy papirt nyereséggel eladja. Ellentéte a baisse-konzorcium, mely ugyanazt a célt, vagyis a nyereséget ellenkező irányban való működéssel akarja elérni. Az áruüzletben a hausse-konzorcium inkább ring v. trust (l. o.) név alatt ismeretes.


Kezdőlap

˙