Havin

(ejtsd: aveń) Leonor József, francia publicista, szül. Saint-Lôban 1799., megh. Torignyban 1868 nov. 2. Havin L.-nak, a konvent tagjának (megh. 1829.) fia volt és vele együtt ment 1816 a számüzetésbe. 1820. visszatért és a szabadelvü ellenzékhez csatlakozott. (1831-48. a kamara, majd az alkotmányozó gyülés és 1849. az államtanács tagja lett. 1851 óta a Sieclet szerkesztette és 1863. az ellenzék a törvényhozó testületbe választotta be.

Havi vakság

v. hónapos vakság, időszaki szemgyuladás, a lovak különös szembetegsége. Oka eddig ismeretlen, de ujonnan igen valószinüvé vált, hogy fertőzés, tehát valamely specifikus élősdi behatása folytán keletkezik. A rohamok alatt a beteg szemen kezdetben csak könyezés, fájdalmasság, fénykerülés és a szem bogarának szükülete vehető észre, 1-3 nap mulva azonban a szem elülső csarnokában levő folyadék megzavarosodik, a szivárványhártya rajzolata elmosódik, szine pedig zöldes árnyalatot nyer. Még később a szem elülső csarnokában, a szaruhártya és a szivárványhártya között, sárga bolyhok és cafatok jelennek meg, melyek nagyobb tömeggé felszaporodva, a csarnok nagyobb részét kitölthetik. A szaruhártya e közben átlátszó marad, vagy legfeljebb igen csekély fokban elhomályosodik. Az első vagy második hét vége felé a tünetek alább hagynak, a beteg szemét nyitva tartja, a szemcsarnokban foglalt izzadmány felszivódik, a csarnokot ismét tiszta, átlátszó folyadék tölti ki, a szem bogara is kitágul s ezzel a nyugalom a beteg szemben több hétre helyreáll, hogy azután a roham hasonló lefolyással ujra ismétlődjék. A szünetek mindinkább rövidülnek s végül a szem teljes megvakulásával tartós nyugalom áll be. Minden ország szavatossági törvénye szavatossági főhibának tekinti (l. Szavatosság), az osztrák polgári törvénykönyv 925. §-a 30 napi szavatossági határidővel. A betegségnek felismerése, amily könnyü a későbbi időben, oly nehéz lehet annak kezdeti szakában. Az eladó, hogy a meglevő betegséget leplezze, megsérti a szemet, hogy a szaruhártyát elhomályosítsa és azt a hitet keltse, hogy csak erőművi okból létrejött gyuladás van jelen; a vevő pedig némelykor gyuladást létesít, hogy ily alapon a nem eléggé tájékozott eladót a ló visszavételére birja. Előbbi esetben a külső részek gyuladására utaló jelek mellett a szem belsejében is vehetők észre elváltozások (ha a szaruhártya homályos, esetleg csak a feltisztulás bevárása után), az utóbbiban pedig a szivárványhártya és a lencse egészséges.

Havlicek

(ejtsd: -csek) Károly (álnevén Borovsky), cseh publicista, szül. Borovában 1831 okt. 31., megh. Prágában 1856 jun. 29. Tanult Prágában, nevelősködött Oroszországban s szerkesztője volt a prágai Narodní Noviny c. hirlapnak; az abszolutizmus alatt Brixenbe internálták, honnan 1855. tért vissza Prágába. Szenvedélyes, csipős szatirái és epigrammái holta után jelentek meg (Prága 1870). H. a cseh irodalomban az ujabb publicisztikai stilus megalapítója.

Havre

Le (ejtsd: lö ávr), v. Le H. de Grâce, az ugyanily járás székhelye, Seine-Inférieure francia départementban, Franciaországnak Marseille után legjelentékenyebb kikötője, 89 km.-nyire Rouentól, a Szajna 9 km. széles torkolatának jobb partján, a 100 m. magas Heve-fok lábánál az é. sz. 49° 29' 16'' és a párisi ny. h. 2° 13' 40'' alatt, (1891) 116369 lak., cukor- és petroleumfinomítókkal, több kémiai gyárral, üveg-, tégla-, gép-, hajó-, kötélgyártással, pamutfonással, szövéssel és festéssel, vas- és rézöntőkkel és dohánygyártással. Iparánál jelentékenyebb még a kereskedése, amit kikötőjének köszönhet, amely É.-Franciaországban egyike a legjobbaknak és amelyet két erősség és 3 parti battéria védelmez. Kikötője egy előkikötőből és következő medencékből állott: a Bassin de la Floride, Bassin du Roi (11800 m2), Bassin de la Barre (52000 m2), Bassin de la Citadelle, Bassin de l'Eure (210000 m2), Bassin Vauban (75000 m2), Bassin du Commerce (50000 m2) és az 1888. megnyitott Bassin Bellot (1050 m. hosszu és 220 m. széles). A nagy 7 m. mély járatu tengeri hajók csak a tenger áradása idején, amely 3 óra hosszáig tart, juthatnak a kikötőbe. Rendes gőzhajójáratok vannak a francia kikötőkön kivül Anversbe, Lissabonba, Rotterdamba, Hamburgba, Liverpoolba, Southamptonba, Glasgowba, Swanseabe, Bristolba, Kopenhágába, Szt. Pétervárra, Konstantinápolyba, Odesszába, Rio de Janeiróba és Santosba, Buenos-Ayresba, New-Yorkba, New-Orleansba, Mexikóba, Kanadába és a francia gyarmatok főkikötőibe. A tengeri forgalmat a következő számok mutatják: 1892. érkezett 6012 hajó 2,61 millió t. tartalommal és ugyanannyi távozott. Magának a városnak kereskedelmi flottája 194 gőzösből és 167 vitorlásból áll. Élénk a hajozás a Szajnán is. A tengeri forgalomban a jelentékenyebb beviteli cikkek: pamut (K.-Indiából), gyapju és bőrök (Argentiniából), festékfák (Ny.-Indiából), cédrus-, mahagoni-, ébenfa és épületfa, kávé (Braziliából), bors, indigo, kaucsuk, kőszén, buza (556 millió kg.), petrtoleum és rizs; a kiviteli cikkek: burgonya, vaj, finom olajok, festékfa-kivonatok, selyem-, pamut-, gyapjuszövetek, butorok és párisi divat- és bronzáruk. Le H. mint ujabb város művészi beccsel vagy történelmi értékkel biró épületekben szegény. Legszebb modern része a régi bástyák és sáncok helyén van. Legélénkebb utcái a kikötő mellékétől eltekintve a Boulevard de Strasbourg, a régi városban a Rue de Paris. Legkedveltebb sétahely a Jetée du Nord. Kiválóbb épületek: a Notre-Dame-templom, 1557-1600-ig félig gót, félig renaissance-izlésben épült; a Mária-kápolnában egy üvegfestmény a Le H.-i hajóskapitányoknak és kalauzoknak 1696-iki bucsujáratát ábrázolja; továbbá a városháza, a muzeum, amely előtt Bernardin de St.-Pierrenek és Casimir Delavignenak, a város szülötteinek bronzszobrai állanak; a muzeumban faragványok, régiségek, festmények és természetrajzi gyüjtemények láthatók; a városi könyvtár több mint 30000 kötettel a Frascati-hôtel és végül az aquarium. A Côte d'Ingouvillen szép villák állanak. A 4 km.-nyire fekső St.-Adresse, mivel az ÉNy-i szelek ellen védve van, igen látogatott tengeri fürdő. I. Ferenc 1517. a jelentéktelen római Constantia Castra helyén és a Notre-Dame de Grâce közelében alapította a várost. 1562. a protestánsok az angolok kezére játszották, de 1564. ismét elvesztették. Richelieu, Vauban és I. Napoleon tettek legtöbbet a város fölvirágoztatására. Egykoron egy indiai társaságnak, amely Madagaszkaron és egy Szenegal-társaságnak volt székhelye, amely a Szenegal partjain alapított gyarmatokat. V. ö. Frissard, Hist. du Port du H. (1837); Vesque, Histoire des rues de H. (1876); Joanne, Le H. (1879); Borély, Hist. de la ville du H. (1881); Braquehais, H.-Guide (1888).

Haw.

természetrajzi nevek után a Haworth Adrián angol entomologus nevének rövidítése, szül. 1772., megh. 1833. Little Chelsenben.

Hawarden

(ejtsd: hauardn), gael nyelven Pen-y-Llwch, város Flint walesi grófságban, 9 km.-nyire Chestertől, a Dee torkolata közelében, (1891) 15802 lak., szén-, vasérbányákkal, glaubersónyeréssel, agyagiparral; a Stanleyk régi kastélyának romjaival, amelyet 1265. Llewelyn lerombolt, a korona ujra fölépítette és a parlament serege 1678. ismét romba döntött. Egy szép park közepén áll Gladstone lakóháza.

Haweis

(ejtsd: haisz) Hugh Reginald, angol lelkész és iró, szül. Eghamban (Surrey) 1839 ápr. 3. Résztvett Garibaldi alatt az olasz forradalmi mozgalmakban; sokat fáradozott, hogy Wagner Rikárd zenedrámáit Angliában szinrehozzák. Művei: Amy Arnold (1871, novella); Music and morals (15. kiad., 1888); Thougts for the times (12. kiad. 1881); My musical life (2. kiad. 1888). - Neje, H. Eliza Mária irta a The art of dress (1879), Beautiful houses (3. kiad. 1889) c. műveket.

Hawick

(ejtsd: hávikk), város Roxburgh skót grófságban, 16 km.-nyire Jedburghtől, a Teviot és Slitridge összefolyáaánál, vasut mellett, (1891) 19204 lak., harisnya- és keztyükészítéssel, tweed néven ismeretes plaid-szövéssel; közelében egy magaslaton római tábor maradványaival. Az angolok 3 izben (1418., 1544. és 1570.) feldulták.

Hawke

(ejtsd: hauki), nagy öböl Uj-Zéland É-i felének K-i részében, Kidnappers-fok és Mahia félsziget közt, melyek egymástól 80 km.-nyire vannak. 1769. Cook kapitány fedezte föl.

Hawkesbury

(ejtsd: haukszböri), 500 kilométernél hosszabb folyó Uj-Dél-Walesben. A Blue Mountainsben ered. Vizterülete 33000 km2. Áradásai nagyok.


Kezdőlap

˙