Ehrh. (növ.), a róla nevezett Hedwigiaceae lombos mohája, hazánkban egy fajjal: H. ciliata Dill.
Tourn. (növ., édes illat, édes here, virághere, baltavirág), a vitorlások génusza 60 fajjal, D.-Amerika és Ausztrália kivételével, másutt elszórva, hazánkban csak egy faja terem. A H. obscurum L. (H. alpinum Jacq.), alpesi csinos fü. A H. coronarium L., 5 dm. magas, virágfüzére biborpiros, jó illatu (spanyol édes here vagy koronahere), Olaszországban meg a Baleárokon vetik, de mint kerti virág is ismeretes; a H. lagopodioides L., keletindiai, hársát fonalszövésre használják.
György Károly D'Anthés báró, francia diplomata, szül. Kolmarban 1812 febr. 5. H. szt. pétervári hollandus követ fogadott fia, orosz katonai szolgálatba lépett, feleségül vette Puskin orosz költő egyik hugát; Puskint megsértette s 1837 jan. 15. párbajban lelőtte; e miatt a nép dühe elől menekülnie kellett s Franciaországba ment, hol 1848-ban beválasztották a nemzetgyülésbe. III. Napoleon 1852., kinek a politikáját támogatta, kinevezte szenátorrá, azután államtanácsossá s bizalmas diplomáciai kiküldetésekre használta Szt. Pétervárott, Berlinben és Bécsben.
1. János Davidsz de, hollandi festő, szül. Utrechtben 1606., megh. Antwerpenben 1683. v. 1684., atyjának, H. Dávid festőnek tanítványa volt, 1626. Lejdában megnősült, utóbb Antwerpenben fejezte be életét. H. a legkitünőbb csöndélet-, virág- és gyümölcsfestő nemcsak a hollandiak, hanem minden idő és nép festői között. Legkitünőbb művei a drezdai képtár 10 képe között vannak (Csendélet halálfejjel; Csendélet madárfészekkel, stb.); találhatók még a karlsruhei műcsarnokban, a bécsi Liechstein-gyüjteményben, a müncheni képtárban, a berlini, a brüsszeli muzeumban, stb. - 2. H. Cornelis de, hollandi festő, az előbbinek fia, szül. Lejdában 1631., megh. Antwerpenben 1695., atyjának tanítványa, legjobb képeivel ugyancsak megközelítette atyját. Műveinek legjava szintén a drezdai képtárban van.
1. Egbert, az idősb, hollandi festőművész, szül. Haarlemben 1610., megh. 1680. Kitünő csataképeket festett, Brouwer és Teniers mintájára.
2. H. Egbert, az ifjabb, az előbbinek fia, szül. Haarlemben 1645., megh. Londonban 1704. Szintén festőművész, Grebber tanítványa. Korán Angliába költözött, hol nagyon megbecsülték. Teniers-féle genreképekben remekelt.
3. H. János, németalföldi költő, szül. Amsterdamban 1597., megh. u. o. 1656 febr. 27. Lejdában jogot tanult. 1624. Párisba ment rokonához, Grotius Hugóhoz, aztán Hágában, majd Angliában ügyvédkedett s 1865. Amsterdamban a magas tanács tagja lett. Költői művei: Minnekunst, Minneboei, Minnedichten, Mengeldichten (1622); Minneplicht (1625), Minnekunde, of de philosophie der liefde (1628); De verduijste Cid (1641); De ongestadige Hylas, de veranderlijke Stella, de lichtvaardige Pamphilus (1670) cimek alatt jelentek meg. Különösen hires Batavische Arcadia (1637, 10. kiad. 1871) c. könyve.
4. H. Jakab, hollandi tengerész, szül. Amsterdamban, 1567 márc. 1., elesett 1607 ápril 25. 1595. a németalföldi államok őt és Barentst kiküldték, hogy észak-keleti irányban kutassák a Khina felé vezető tengeri utat. Kétszer indult H. ezen utra. Első utjáról még ugyanazon évben kénytelen volt visszatérni. A következő évben ujra kisérletet tett, ekkor azonban majdnem szerencsétlenül járt. Az egész telet kellett neki Novaja-Zemlján tölteni, ahol legénységének nagy része, sőt Barendsz Vilmos is a nélkülözések áldozata lett. 1601-től fogva mint a németalföldi államok hajóhadának parancsnoka a portugálok ellenében szerzett diadalokat. 1603. tengernaggyá nevezték ki. Ezen minőségben Gibraltár mellett 1607 ápril 27-én diadalmaskodott a spanyolok felett. Ezt a győzelmet azonban életével fizette meg.
5. H. János, hollandi államférfiu, szül. Amsterdamban 1818. Jogi tanulmányai után szülővárosában élt mint ügyvéd. Az Egyesült-Államok belügyminisztere volt az 1866-68. években. Miután előbb a legfelső biróság tagja volt, 1874. másodizben is kinevezték miniszterré. Ebben az állásában keresztülvitte a felső oktatásra vonatkozó törvényeket. 1877. megvált a miniszterségtől, de 1883. megint tárcát vállalt és ekkor a trónörökösödési törvényt létesítette, 1887. pedig az alkotmány revizióját. 1888. nyugalomba vonult. H. a mérsékelt konzervativ párt vezére volt. Irodalmilag is működött: németalföldi tudósok és államfárfiak, Stuart Márton, Hasselt, Kempenaer életrajzait adta ki. Jogi értekezéseket is irt.
6. H. Márton, van (van Veen), németalföldi festő, szül. Heemskerckben 1498., megh. Haarlemben 1574., Scorel tanítványa volt Haarlemben, azután Rómába ment, hol főleg Michelangelo műveit tanulmányozta, 1537. visszatért Haarlembe. Jelentékenyebb művei: Krisztus a töviskoszoruval (Gent); Lukács evangelista lefesti Szűz Máriát (Haarlem) A kalvária (Gent); több képe a hágai, delfti, brüsszeli, hamburgi, berlini képtárakban stb. A budapesti országos képtárban levő képe, mely a napkeleti bölcsek imádását ábrázolja (373. sz.), tarka, modoros, nyugtalan hatásu.
Oszvald, svájci botanikus és paleontologus, szül. Niederutzwylban (St. Gallen kanton) 1809 aug. 31., megh. Lausanne-ban 1883 szept. 27. 1828 óta Halléban teológiát s természettudományokat tanult, 1831. pap lett, 1834. a zürichi főiskolában magántanár s 1836. a növénytan és entomologia tanára és a fűvészkert igazgatója lett. H. a palontologia terén a legnagyobb tekintélyek egyike. 1832-36. a nyárnak legnagyobb részét az Alpesekben töltötte és a növények és állatok magasságbeli elterjedését tanulmányozta, 1834. a növénykert alapításában működött közre, 1843. a Verein für Landwirtschaft und Gartenbau des Kantons Zürich egyesületet alapította s 18 esztendeig vezére volt. Ugyanekkor Regel-lel a Schweizerische Zeitschrift für Land- és Gartenbau folyóiratot adta ki, a zürichi kanton gazdasági iskolájának alapításában fáradozott, melynek felügyelő bizottságában esztendők hosszat vezérkedett. Betegsége 1850. Madeirára kényszerítette, 1851. Spanyol- és Franciaországon át tért haza. A svájci politechnikum felállítása alkalmával H-ra ruházták a részletes növénytan tanárságát. 20 esztendeig a zürichi kanton nagy tanácsának tagja volt. Számtalan munkáinak nevezetesebbjei: Fauna coleopterorum helvetica (Zürich 1838-41, 3 rész); Der Kanton Glarus (Blumen-Heerrel, St. Gallen 1846); Insektenfauna der Tertiärgebilde von Öningen und Radoboj in Kroatien (Lipcse 1847-58, 3 köt.); Flora tertiaria Helvetiae (Winterth. 1854-58, 3 köt., 150 tábl.); Das Klima und die Vegetationshältnisse des Tertiärlandes (u. o. 1860); Beiträge zur Insektenfauna Öningens (Haarlem 1861); Die Urwelt der Schweiz (Zürich 1865, 2. kiad. 1879, magyarul is); Die Pflanzen der Pfahlbauten (u. o. 1865); Die sächsich-türingische Braunkohlenflora (Berlin 1861); Die Braunkohlenpflanzen von Bornstedt (Halle 1869); Die miocäne baltische Flora (Königsberg 1869); Beiträge zur Kreideflora (Zürich 1869-72); Arnold Escher von den Linth, Lebensbild eines Naturforschers (u. o. 1873); Die fossile Flora der Polarländer (u. o. 1868-83, 7 köt., 158 tábl.); Die vorwertliche Flora der Schweiz (Winterth. 1876); Fossile Pflanzen von Sumatra (Zürich 1875); Contributions á la flore fossile du Portugal (Lissabon 1881); Beiträge zur fossilen Flora Sibiriens (Szt. Pétervár 1878); Miocäne Flora der Insel Sachalin (u. o. 1878); Über die nivale Flora der Schweiz (Zürich 1883). V. ö. Justus Heer és Schrüter, Oswald H., Lebensbild (Zürich 1885) és Malloizel, Oswald H. Bibliographie et table iconographique (Berlin 1888); Pécs vidékén előforduló permi növényekről. Közli magyar nyelven Staub Móric (Budapest 1877).
(ejtsd: -szajdvájk) Kelemen, báró, német államférfi, szül. 1832. Tanulmányainak befejeztével porosz államszolgálatba lépett s Merseburgban kormánytanácsos lett. 1871. képviselővé választották s mint ilyen a centrumpártnak kitünő szolgálatokat tett. 1879. második, 1881. első alelnöke lett a német birodalmi gyülésnek. Tagja a vesztfáliai tartománygyülésnek s elnöke a vesztfáliai művészegyesületnek.
1. Arnold Hermann Lajos, német történetiró, szül. Arbergenben Bréma mellett 1760 okt. 25., megh. 1842 márc. 6. Brémában és Göttingában hallgatott teologiát, majd bölcseleti és történelmi tanulmányokkal foglalkozott. A tudományos világ figyelmét Menander rétor De Encomiis c. munkájának kiadása által vonta magára (Görringa 1785), majd Stobäus eklogáit adta ki 4 kötetben. Beutazta Olasz-, Franciaországot és Németalföldet s miután visszatért, a göttingai egyetemen 1794. a bölcseletnek, 1801. a történelemnek tanára lett. Később udvari és igazságügyi titkos tanácsossá nevezték ki. Főműve: Ideen über Politik, den Verkehr u. den Handel der vornehmsten Völker der Alten Welt (Göttinga 1793-96, 2 köt.; 4. kiadás 1824-25, 5 köt.). Egyéb művei: Geschichte des Studiums der klassischen Litteratur seit dem Wiederaufleben der Wissenschaften (Göttinga 1822, 2 k.); Geschichte der Staaten des Altertums (5. kiad. 1828); Geschichte des europäischen Staatensystems (5. kiad. 1830). Történeti dolgozatai 1821-26-ig jelentek meg 15 kötetben. Ukerttel együtt 1829. a maig is virágzó Európai államok története c. vállalatot alapította meg. Életrajzát Müller János, Spittler és Heyne Chr. Gottl. irták meg.
2. H. Frigyes, német kémikus, H. Arnold A. L. unokaöccse, szül. Hamburgban 1803 aug. 11., megh. 1885 máj. 2. Göttingában és Párisban tanult, aztán testvéreivel stearingyertyagyárat alapított, melyet utóbb szappangyárával egészített ki. 1831. a hannoveri magasabb ipariskola (a mai technikai főiskola) tanítója lett. Ő találta fel a tej zsirtartalmának meghatározására használt pioszkóp nevü készüléket. Karmarschsal együtt a Technisches Wörterbuchot adta ki: Ures, Dictionary of arts etc. szabad átdolgozásakép (Prága 1841-44; 3. kiad. 11. köt., 1874-92).
János, evangélikus egyházi dalköltő, szül. Rauden sziléziai faluban 1585 okt. 11., megh. 1647 febr. 27. Lissában (Lengyelország), hol 1638 óta élt. Már 1608. költővé koszoruztatott s 1611 óta lelkész volt Köbenben. Egyházi dalai gyüjteményét kiadta Wackernagel Fülöp (1856). Egy részök még ma is él az isteni tiszteletben. Latin művei: Heptalogus Christi (ujra kiadva 1856) és két tanító költeménye: Praecepta moralia (62) és Exercitium pietatis (kiadta Bernhard, németül is, 1886). Életét kiadta Ledderhose (2. kiad. 1876).
Károly József, von, német kat. főpap és teologus iró, szül. Unterkochenban 1809 márc. 15-én, megh. Rottenburgban 1893 jun. 5. A papi pályára lépett és utoljára a rottenburgi püspöki széket nyerte el. Politikai tekintetben igen engedékeny, békeszerető tevékenységet fejtett ki. Egyháztörténeti munkái méltán nagy sikert arattak, ilyen: Die Einführung des Christenthums im südwestlichen Deutschland (1837); Kardinal Ximenes von Spanien (1851); Beiträge zur Kirchengeschichte (2 köt., 1864-65); azután következett nagybecsü főmunkája: Konziliengeschichte (7 köt., 2. kiad. 1873, mások folytatták); Patrum apostolicarum opera; Breviloquium et itinerarium; Chrysostomuspostille.