a Naphoz tartozó; H. kelés (ortus heliacus), l. Csillagok fölkelése.
a. m. a Nap középpontjára vonatkozó, a Nap középpontjából látott. Ptolemaios felfogása az égi testek látszó mozgását fekteti alapul világnézetében, ezt azért geocentrikusnak fogjuk nevezni, mig Coppernicus az észlelő álláspontját a Nap középpontjába fektetve, a bolygók és üstökösök valódi H. mozgását figyeli. A pályameghatározás szempontjából a csillagász tehát minduntalan kénytelen a föld felületén megejtett megfigyeléseit ugy átszámítani, mintha a Nap középpontjából észlelte volna és ezért szólunk H. hosszuságról, szélességról s hasonlókról. Ha valamely állócsillag H. és geocentrikus helyzete között is mutatkozik különbség, ezt parallaxisnak nevezzük; s csak igen kevés csillagot ismerünk, mely számára e különbség az ivmásodpercnek még mérhető törtrészét teszi. L. még Geocentrikus.
1. Seleucus IV. Philopator, (187-175) szir király kincstárnoka; Apollonius ösztönzésére Jeruzsálembe ment, hogy ott a templomban levő kincset elrabolja, de a Makkabeusok második könyvének (3. fejez.) mondaszerü elbeszélése szerint egy angyal ebben megakadályozta. Később H. meggyilkolta a királyt és hatalmába kerítette a trónt, de néhány hónap multán megbukott. - Stanza d'Heliodoro a Vatikánban a Rafael és részben tanítványai által festményekkel diszített négy szoba közül a második, mely azért neveztetik igy mert egyik falán H. kiüzetése a templomból ábrázoltatik.
2. H. görög regényiró Emesából Feniciában, akit régebben (helytelenül) egyazon embernek néztek az ilyennevü trikkai (tesszáliai) püspökkel (élt Kr. u. 390 kör.). H. a regényiró, pogány szofista volt, aki valószinüleg a Kr. u. III. század második felében élt. Tőle maradt reánk egy Aethiopica c. 10 kötetes regény, telve tesszáliai Theagenesnek és az etiop királyleány Charikleiának csodálatos történeteivel, melyek a csodás elemnek behatolását mutatják az antik elbeszélésbe és mintául szolgáltak a későbbi görög regényiróknak. Kiadások Koraistól (Páris 1805, 2 köt.), Bekkertől (Lipcse 1855) és az erotikusok Hirschig-féle kiadásában (Páris 1856). Magyar fordítása még a testőrkorszakból való, beható és szép méltatása Ring Mihálytól, A görög regényről (Budapest 1877).
bántó érzés, melyet a napfény okoz. Kisebb mértékben akkor érzi az ember, ha sötét szobából verőfényes helyre lép, nagyobb mértékben azokon mutatkozik, akik hosszabb ideig tartózdoktak sötét helyen.
1. (máskép Heliogabalos és Elagabalus) római császár, igazi nevén Varius Avitus Bassianus, Simiamirának, Julia Maesa leányának fia és ennek folytán Carcallának közeli rokona. Ennek halála után a család Macrinus parancsára Emesába költözött (Sziria), itt lett Bassianus a napisten papja, de feltünően hasonlítván Caracallához, ezen körülmény és szépsége annyira megnyerték neki a legiók szivét, hogy nagyanyja elhitette velük, mikép Caracalla fia. Igy lett a 14 éves ifju 218. császárrá. Macrinust leverte, aztán Nikomédiában, majd Rómában tartotta székhelyét, ahol az államügyeket elhanyagolva csakis a napisten kultuszának terjesztésével törődött. Bujasága végre undort keltett a katonákban, kik megölték (222).
2. H. (Elagabalus is), a napisten elnevezése Sziriában, mely alakjában kivált Emesa (l. o.) volt kultuszának szinhelye.
v. Heliofotográf, oly csillagászati műszer, mellyel a nap képe fényképekkel megrögzíthető. Az ilyen H. szerkezete kétféle, t. i. vagy direkt napképet rögzítjük meg vele az objektiv gyujtópontjában (amidőn egy kis képet kapunk s azt később a laboratoriumban meg kell nagyítni), vagy pedig az objektivvel készült sugárkúp mögé egy nagyító szerkezetet iktatunk be, mely az érzékeny lemezre a nap képét nagy méretekben állítja elő. Mig az előbbi alakban a H.-nak általánosabb célja van, t. i. azzal az objektiv gyujtópontjában más égitesteket is le lehet fényképezni, addig a nagyító rendszerrel ellátott műszer csupán csak a nap lefényképezésére szorítkozik, mert a nagyító rendszer a fény iránt annyira gyengévé teszi a műszert, hogy csakis a napnak intenziv fénye képes rajta áthatolni s a lemezen a képet előidézni. A H., mellyel legtöbbnyire a második alakban találkozunk, négy főrészből áll: 1. az objektivből, 2. a nagyító szerkezetből, 3. a pillanatzáróból és 4. a kamarából. Felállítása a legkülönbözőbb; a legrendesebb alakja: egy parallaktikus távcső, melynek egyik tengelye a világtengellyel párhuzamosan áll, a másik pedig arra merőlegesen, az egyenlítő sikjában mozog.
H.-nak még más műszert is szoktak nevezni, habár ezen kifejezés éppen ugy nem illik reá mint Schöder távcsövére, mellyel a Venust észlelte. E H. nem egyéb egy közönséges távcsőnél, melynek okulár végén 2 párhuzamos rud van megerősítve, mely az okulártól bizonyos távolságban egy 40-100 cm. átmérőjü ernyőt tart, melynek az okulár felé fordított oldalan igen finom fehér papirral van bevonva. Az okulárt kissé kijebb csavarják a gyujtópontból, mig az ernyőn egy szép éles napképet kapunk, s ha az okulárban, vagy pedig az ernyőn szálak vannak feszítve (utóbbin felrajzolva), akkor a nap felületén levő tünemények helyzetét azzal meg is határozhatjuk. (Ilyen H.-k vannak: Potsdamban, Redhillben, Ó-Gyallán, a Collegio Romano csillagdáján, Palermóban, Madridban stb.)
l. Fotográfia.
l. Fotográfia.
l. Fotográfia.
a. m. napimádás.