Mihály, iró, szül. K.-Helmecen (Zemplén vm.) 1792., megh. Pesten 1852 dec. 1. Családi neve Serfőző volt. Tanult Sátoralja-Ujhelyen és Pesten, hol azután végképen megtelepedett. Egy ideig szerzetes-novicius is volt, azután a pesti egyetemen a jogtudományokat hallgatta s 1817. ügyvédi odlevelet is nyert, melyet azonban nem igen használt, mert kizárólag az irodalom, különösen a nyelvujítás terén kezdett dolgozni nagy szorgalommal, bátorsággal, sőt vakmerőséggel is. 1810. Horvát István rendkivüli előadásait látogatta a magyar nyelvészetről s 1811. bölcsészettudori oklevelet szerzett, s mindez még erősebben fejtette ki hajlamát a magyar nyelv s irodalom művelésére. Erélye, mely sokszor a durvaságig ment, oszloptagjává s egyik vezérévé tette a nyelvujitó iskolának. 1817-től kezdve három éven át nagy szorgalommal tett tudományos előkészületeket európai nagy körutazásra, mely azonban külföldi politikai viszonyok folytán meghiusult, de ez idő alatt szerzett nyelvkincseinek későbben nagy hasznát vette. Nem annyira eredeti iró mint fordító s mások remekműveinek gondos kiadója. Igy 1813-16. a még akkor nagyon fiatal lelkes férfiu felügyelete alatt jelentek meg Dayka versei, Kazinczy Ferenc földijének, kit rajongva tisztelt és szeretett, Poétai berke, Báróczy munkái, Berzsenyi Dániel költeményei, kinek benső barátja volt, s kinek művei közt egy gyönyörü episztolát látunk hozzá intézve; ugyane költemények második kiadást is értek 1816-ban, kisérve H.-nek jeles értekezésével a nyelvujításról. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvekből, de amely fordításaiból csak kevés látott napvilágot. Fordította nevezetesen már 1813-ban Eckarthausen hires munkáját, melynek cime: Gott ist die reinste Liebe, s e fordítása két kiadást ért (Pest 1813 és 1816); megjelentek továbbá akkori zsebkönyvekben Schiller néhány költeménye s Tasso Megszabadított Jeruzsálem-ének egy-két éneke, zengzetes, de olykor erőltetett cikornyás fordításban. A sok idegennel kevert s kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s uj szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, tulmerész faragásában sokat fáradozott, s nála bátrabb ujító senki sem volt; tagadhatatlan érdeme, hogy sok jó s életrevaló és életben is maradt uj szóval s fordulattal gazdagította a nyelvet, melyeket tőle mások is átvettek. E téren kifejtett merészsége sok támadásnak s többször igazságtalan és méltatlan gúnynak is tette ki a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: H., ki a szókat elmetszi. A század első negyedében fennállott irodalmi köröknek, a Kulcsárénak s Bártfayénak kedvelt és befolyásos tagja, a kor nagy iróinak benső barátja, s az ósdiaknak, a Kazinczy iskolája ellenzőinek hatalmas pörölye és korbácsa volt. A magyar akadémia felállítása után azonnal, 1830. nov. 17., mint az alapító gr. Széchenyi István, gr. Teleki József s a gr. Károlyiak kedves embere, s a vele az izlés hasonló utján járó első akad. titoknoknak, Döbrentey Gábornak barátja és szellemi rokona, az akadémia pénztárnokává neveztetett ki, s mint az ilyen az ülésekben szavazási joggal is felruháztatott s e hivatalát haláláig folyvást viselte.
Kisfaludy Károly 1830. bekövetkezett kora halála után szabadalmat nyert a Jelenkor cimü politikai nagy lap s mellékelte, a Társalkodó kiadására, melyet a Kisfaludy-kör tagjainak: Vörösmartynak, Bajzának, Zádor (Stettner) Györgynek s Bártfaynak és társaiknak óhajtása szerint és segédkezésük mellett, Kisfaludy Károlynak s ennek elhunytával Vörösmartynak kellett volna szerkeszteni, s a vállalat remélhető dus jövedelmének egy részét a magyar irodalom javára fordítani. H. azonban, a kormányhivataloknál élvezett pártfogás folytán, a többiek háta mögött a saját maga részére eszközölte ki az engedélyt, s a lapot 17 évig szakadatlan folyamban szerkesztve, annak jövedelméből meggazdagotott, s Törtelen, Pest vmegyében birtokot szerezve, ezen szép kastélyt építtetett, mig hoppon maradt társai a magyar irók hagyományos szegénységének jármát tovább viselték s tőle elidegenedve, a baráti viszonyt megszüntették. A lap azonban H. szerkesztése alatt is jól megfelelt rendeltetésének, s nagy politikai jelentőségre tett szert azáltal, hogy gr. Széchenyi István, a nagy reformátor, kinek H. a nyelvben mestere volt, kizárólagos közegévé választotta s a reformcikkeivel gazdagította. Ezáltal fontos tényezővé vált politikai s közgazdasági nagy átalakulásunk mozgalmaiban, különösen addig, mig versenyképes pályatárs nélkül állott a magyar hirlapirodalom terén, nagyszámu előfizetőkkel birva. Hosszabb időn át központja volt az ébredező nemzeti érdekek egyesülésének s eszköze nyelvünk fejlődésének, bár a szerkesztő sokszor izetlen és cikornyás stilusu s tulvitt nyelvujítási iránya sok rosszalásra talált. Nem lehet tagadni, hogy a Jelenkor a későbbi magyar zsurnalisztikának utját egyengette, s hogy Társalkodó melléklapjában, melynek kitünő szerkesztői s munkatársai voltak (Bajza, Szenvey, Csató Pál, Nagy Ignác stb.), alkalmat adott számos fiatal tehetség kiképzésére, sok uj eszme s indítvány előterjesztésére s állandó olvasó közönség egybegyüjtésére. Midőn azután a zsurnalisztika ujabb és kitünőbb közegeket nyert, az öreg Jelenkor is iparkodott ugyan csinosbított külalakja s dusabb tartalma által a kor fokozottabb követeléseit jobban kielégíteni, de főleg azért is, mert határozott, önálló politikája nem volt s pártokon kivüli függetlenséget hajhászott, Széchenyi István gr. hűséges pártolása mellett is, csekély hatásu alárendeltségbe sülyedt, s végre már inkább csak a napi események száraz regisztrálásánál maradva, s eszmék fáklyáját nem lobogtatva, mindinkább meglátszott rajta, hogy az élet már terhére van. Már inkább csak korábbi érdemei iránti hálás elismerés s néhány hű pártolójának morzsáin táplálkozott, s az 1848. év nagy eseményeit csak kevéssel élte tul. H. letevén a szerkesztőséget, Kereszturynak adta át a haldokló lapot, mely csakhamar teljesen megszünt. Könyvtárát özvegyen maradt neje a m. tud. akadémiának ajándékozta. Nagy érdemeit a magyar nyelv fejlesztése s hű és bátor nemzeti érzelmei tekintetében csak az igazságtalan rossz akarat vonhatná kétségbe, melyeket Toldy Ferenc, egykori barátja, kitől későbben a fentebb említett okból elszakadt, felette tartott akadémiai emlékbeszédében, az igazságnak hódolva, nemes elismeréssel kiemel.
folyó, l. Hilmend.
Ármin, német építész, szül. Harburgban 1849 jul. 13. Münchenben tanult s aztán Bécsben telepedett le, ahol 1841 óta Fellner Nándorral (l. o.) együtt dolgozik. Egyik épületük képét l. a Bécsi épületek mellékleten.
Károly, német szinész, szül. Berlinben 1822 okt. 29. 25 éves korában kezdte meg szinészpályáját, melyen a legnagyobb sikert és kitüntetést aratta. Az északnémet, de különösen a berlini közönség szinte bálványozta és maga I. Vilmos császár is elhalmozta kegyével. Számos berlini komikus tipust alkotott, mint p. Nitschket (a Művelt házmesterben). De nem kevésbé jeleskedett Weigel (Mein Leopold) és rokon, nehezebb szerepekben. Jelenleg nyugalomban és Berlinben. V. ö. Kohut A., K. H. (Berlin 1892).
János Frigyes, holland költő, szül. Amsterdamban 1767 márc. 7., megh. 1813 febr. 7. Hollandia ünnepelt hazafias költője. Irt egy Sokrates cimü költeményt és egy De hollandsche Natie (1812, uj kiad. 1872) c. époszt. Gedichten-jei 1809. (2 köt.) és költői hagyatéka: Nalezing van Gedichten 1814. (2 köt.) jelentek meg.
György, orosz utazó és természetbuvár, szül. Dukershofban, Dorpat mellett, 1803. okt. 11., megh. Szt. Pétervárott 1885 febr. 16. Bejárta Oroszország európai részét majd egészen és leginkább a kőszén- és vasérctelepek kikutatásával foglalkozott. Nevezetesebb munkái: Geognostische Untersuchungen des Süduralgebietes (Berlin 1831); Reise nach dem Ural und der Kirgisensteppe (Szt. Pétervár 1841); Reise nach dem Altai (u. o. 1848); Übersichtskarte der Gebirgsformationen des europäischen Russland (u. o. 3. kiad. 1873); Das Donezer Steinkohlengebirge (1863); Wanderblöcke und Diluvialgebilde Russlands (1882). V. ö. Köppen, Gregor v. H. (Szt. Pétervár 1878).
Frigyes Róbert, német geodéta, szül. Freibergben (Szászország) 1843 jul. 31. A drezdai politechnikumban végezte tanulmányait, aztán fokmérési asszistens és 1869-70. a hamburgi csillagvizsgálóban obszervátor volt. 1886-ban az aacheni technikai főiskolán a geodéziát tanította, 1886. pedig a nemzetközi földmérés porosz kir. geod. intézetének és központi irodájának bizottsági igazgatója lett. Több kisebb értekezést irt; nagyobb művei közül megemlítjük a következőket: Die Ausgleichungsrechnung nach der Methode der kleisten Quadrate (Lipcse 1872); Die mathem. und physik. Therorien der höhern Geodäsie (2 köt., u. o. 1880 és 1884); Lotabwiechungen (1 füzet, Berlin 1886); Die Schwerkraft im Hochgebirge (u. o. 1890) stb.
1. Hermann Lajos Ferdinánd von, német fizikus és fiziologus, szül. Potsdamban 1821 aug. 31., megh. Charlottenburgban 1894 szept. 8. Atyja H. Ferdinánd gimnáziumi tanár volt, anyja Penne Karolina, angol családból származott. Már a gimnáziumban leginkább a matematika és fizika iránt érdeklődött. Atyjának kivánságára az egyetemen az orvosi tudományokat tanulta. 1842. a Caritén mint asszisztens lépett be, azután katonaorvos lett, mely állásban 1848-ig maradt. Ezután a berlini anatomiai muzeumon asszisztens lett, később a művészakadémián az anatomia tanára. 1849. mint a fizilogia tanára ment Königsbergbe, 1856. mint az anatomia és fiziologia tanára Bonnba s onnan 1859. mint a fiziologia tanára Heidelbergába. Midőn Berlinben Magnus halála által az egyetemi fizikai tanszék megüresedett és az oda hivott Kirchhoff heidelbergi tanszékétől nem akart megválni, H.-ot hivták meg, ki 1871. kezdte meg Berlinben előadásait a fizikából. Őt bizták meg az ujonnan felállított fizika-technikai birodalmi intézet vezetésével is (l. Fizika-technikai birodalmi intézet). Még mint katonaorvos 1847 jul. 23. a berlini fizikai társulatban egy értekezést adott elő: Über die Erhaltung der Kraft cim alatt, mely ugyanabban az esztendőben Reimernél jelent meg. Ezen hires munkához irt előszóban előadja, hogy a kutatás két pontból indulhat ki, az első a perpetuum mobile v. örökké mozgó tehetetlensége, a másik az a feltevés, hogy a természetben minden hatás visszavezetehető csupán a távolságtól függő vonzó és taszító erőkre. Megmutatja később, hogy mind e két föltevés ugyanazon tételre vezet és lényegében identikus. A fizika feladataként a természeti jelenségek utolsó változatlan okainak felkutatását érti, melyből a kauzalitás elve szerint minden természeti jelenség levezethető. A fizika a külvilág dolgait két abstrakció képében szemléli; puszta létezése tekintetében mint anyagot és azon képessége szerint, hogy érzékeinkre hasson, mint erőt. A szerző kiemeli azt a fontos tételt, hogy anyag és erő a valóságnak csupán csak abstrakciója. H. azután megmutatja, hogy az elven erő és a feszítő erő összege az időtől független. A világegyetem energiája két összeadandóból áll: az egyik a pillanatnyi mozgási állapottól, a másik az összes részecskék pillanatnyi relativ elhelyezésétől függ. H. tudományos értekezései 2 kötetbe gyüjtve 1882-83. jelentek meg. A később megjelentek a berlini akadémia kiadványaiban találhatók. Az értekezések 10 csoportra vannak osztva: Az energiatanról, hidrodinamika, hangtan, elektrodinamika, galvanizmus, fizikai optika, fiziologiai optika, fiziologiai akusztika, ismerettan, fiziologia. A hidrodinamikáról szóló fejezetben a legfontosabb cikk az: Über Integrale der hydrodynamischen Gleichungen, welche Wirbelbewegungen entsprechen cimü, melyben a surlódás befolyását vizsgálja a folyadékok mozgására. Alapvető vizsgálatokat végzett az elektrodinamikáról. A galvanizmusra vonatkozó dolgozatok különösen az áram kémiai hatásaival foglalkoznak. Optikai értekezései között a mikroszkópok nagyító képességére vonatkozó kiemelkedő. Igen gazdag uj eredményekben a fiziologiai optikára vonatkozó rész. A fiziologiai akusztika fejezetében foglaltatnak vizsgálatai a hallócsontocskák, a dobhártya mekanikájáról, továbbá azt a nézetét fejti ki, hogy a hangmagasságokat megkülönböztető szervezet a Corti-féle memránban, azaz a csigát szétválasztó falban keresendő. Az ismerettani részből kiemeljük az Über die Natur der Sinnesempfindungen cimü értekezést, melyben Müller tanát fejtegeti a specifikus érzéki energiákról. Ezek a valóságnak csak jelvényei, melyek az ismeretlen tárgyakhoz körülbelül oly viszonyban vannak, mint a név vagy az aláirás az illetett személyhez. Különös fontosságuak: a geometria alapját képező tényekről irt értekezése, mely a Gauss, Riemann, Bólyai, Lobacsefszki és Beltrami hasonirányu dolgozataival érintkezik. A fiziologiai fezezet kezdődik H. inaugurális értekezésével, melynek cime: De fabrica systematis nervosi Evertebratorum. Későbbi vizsgálataiból említendők a monociklikus redszerek sztatikájáról irt tanulmányai; ezen elnevezés alatt értvén oly mekanikai rendszereket, melyek belsejében egy vagy több önmagában visszafutó stacioner mozgás előfordul, mi alatt a rendszert alkotó testek között csakis konzervativ erők működnek, vagy szilárd kapcsolatok léteznek. H. azonban nemcsak a legnagyobb természetbuvárok egyike volt, azonkivül ritka tehetsége volt arra, hogy a temészettudomány legnehezebben felfogható tényeit könnyen mégérthető, népszerü modorban adja elő. E tekintetben valóban művész volt. Népszerü természettudományi előadásai 1865. és 1871 Populäre wissenschaftliche Vorträge és 1884. Vorträge und Reden c. alatt jelentek meg. A második kiadás magyar nyelven is megjelent a királyi magyar Természettudományi Társulat kiadásában. Nagyobb művei közül említendő: Die Lehre von den Tonempfindungen (Braunschweig 1862, 4. kiad. 1877); Physiologische Optik (Königsberg 1856). V. ö. Engelmann, Denkrede auf H. (Lipcse 1895); Bezold (u. o. 1895) és a Deutsche Rundschau-ban (1894) megjelent emlékbeszédet.
2. H. Róbert von, szül. Berlinben 1862 márc. 3., megh. u. o. 1889 aug. 5., az előbbinek fia. Ügyes, sokat értő fizikus volt. Fontosabb értekezései a következők: Untersuchungen über Dämpfe und Nebel, besonders über solche v. Lösungen (Wiedemann Annalen 27. köt.); Die Aenderungen des Gefrierpunktes, berechnet aus der Dampspannung des Eises (u. o. 30. köt.); Versuche mit einem Dampfstrahl (u. o. 32. köt.); Dei Licht- u. Wärmestrahlung verbrennender Gase, a «Verein zur Beförderung des Gewerbfleisses in Deutschland»-tól pályakoszoruzott munka (Berlin 1890). Richarz-cal együtt: Über die Einwirkung chemischer und elektrischer Prozesse auf den Dampfstrahl und über die Dissociation der Gase, besonders des Sauerstoffs (Wiedemann Annalen, 40. kötet).
v. helmintolit, kloritféle zöld ásvány, melyet különösen féregformára görbült és hajlott alak jellemez, innen a név: féregkő. Összetétele rokon a klinokloréval. Leginkább svájci hegyi kristályokban találni nagyon szépen, továbbá adulárban és periklinben is.
a. m. féregkór, a házi állatokban igen gyakori. Bárányok, kutyák, sertések és baromfiak között előfordul néha súlyos, sőt járványszerü betegségképen is; ilyenkor a belekben felhalmozódó sok féreg elzárja azok ürét, akadályozza a tápszerek továbbhaladását és felszivódását. Azonkivül mozgásaikkal izgatják a belek nyálkahártyáját, bélhurutot, gyuladást okoznak, vért szivnak el, a bél falába kapaszkodva, esetleg átfurják azt, v. pedig reflex uton izgatottságot, görcsöket, sőt a veszettséghez hasonló dühödtséget is okozhatnak. Védekezni ellene nehéz, mert sok féreg fejlődése ismeretlen; legfontosabb e tekintetben az, hogy a takarmány és ivóviz tiszta legyen, mert ezekkel szedik fel az állatok a bélférgek petéit és álcáit. Kivételesen a lovak és kutyák bőrén is észlelhető H. (Dermatitis granulosa), amidőn a bőrön és a bőralatti kötőszövetben kis csomók keletkeznek, melyeknek közepén egy összecsavarodott fonálféreg van. Emberorvostani szempontból l. Bélféreg.