1. Ferenc, iró, született Szentesen 1861 márc. 15. Jogot Budapesten hallgatván, 1881. az Ellenőr, s mikor e lap megszünt, a Nemzet szerkesztőségének tagja lett. Mindkét lapnál a közgazdasági rovat szerkesztője volt. 1887-1888. a Nemzetgazdasági Szemle cimü folyóiratot, 1887 óta a Vasúti és Közlekedési Közlönyt szerkeszti. Három nagyobb tanulmányt irt, melyeknek egy része a Nemzetgazdasági Szemlében, másik része a Budapesti Szemlében jelent meg. Önálló munkája: Az ipartörvény reviziója (Budapest 1883), melyet az akadémia jutalommal tüntetett ki. H. tagja a kereskedelmi minisztérium tarifabizottságának, az országos statisztikai tanácsnak, a főváros törvényhatósági bizottságának. A hirlapirók nyugdijintézete titkárának, majd, Törs Kálmán halála után, alelnökének választotta. H. szerkesztette a Budapest kerületi előjáróságairól szóló 1893. XXXIII. t.-c.-et és tevékeny részt vett e törvény végrehajtásában is.
2. H. Gáspár, iró, prot. lelkész, szül. a szebenvármegyei Nagy-Disznód (németül Heltau) helységben, megh. 1579 körül. Erdélyi szász szülők gyermeke. 1545. tért vissza Vittenbergából, hol 1543 óta főleg Melanchton vezetése alatt akadémiai felsőbb tanulmányait végezte, Koloszvárra és még ugyanazon évben protestáns lelkésszé is választatott. Eleinte Luther tanát követte. 1557. meghivták a brassai evangelikusok lelkészének, de H. ezt nem fogadta el. 1558. Dávid Ferenccel a kálvinista vallásra tért. Midőn hiveinek többsége áttért az unitárius vallásra, lelkipásztoruk is 1569 körül szintén unitárius lett és a reformátusok ellen irányult nagy gyulafehérvári vitának főleg 1569-iki folytatásában vett részt. A bár születésileg szász, lelkileg azonban magyar prédikátor és hittani iró már leklészkedése első éveiben szükségét érezte egy jól felszerelt helybeli nyomdának, megismerkedett tehát Hofgreff György képzett nyomdásszal és vele szövetkezvén, együtt állították fel 1550. a Kolozsvárt legelső, felszerelését tekintve pedig hazánkban is kétségkivül méltán előrangunak ismert nyomdát. Mindettőjük cége alatt jelent meg 1550. a Catechismus Minor; 1551-ben a Biblianac első része; a Jesus Sirach könyve és a Bölcs Salamon kiralnac könyvei, majd 1553. a Biblianac negyedik része. H. eme bibliai fordításokat Gyulai Istvánnal, Vizakani Gergellyel és Ozorai Istvánnal, szövetkezve végezte. Mindenütt igyekszik az eredeti szöveget magyarosan visszaadni, de tulságos hűségből gyakran erőszakot is tesz a nyelven. Különben a magyar szentirás - mint tervezve volt - nem jelent meg teljesen. Az egyes részeknek 1561-ig történt kiadásában H. nem követett határozott sorrendet. Az öt kötet közül a III. nem látott napvilágot. Miként H. Agendájának latin előszavában maga felemlíti, Hofgreffnek türhetetlen természete miatt, közös üzleti viszonyuk nem lehetett tartós, szakított vele és igy 1553. már csupán H. cége alatt jelentek meg művei; a Vigasztaló könyvecske (a protestáns aszkézis kiváló teméke, mely a léknek istenhez való emeléséről szólva, a hlált, a bünt meg a poklot tárgyalja) és Magyar Catechismusa, melyben a keresztséget, az Urvacsoráját és az «ódózat»-ot (bünbocsánat) fejtegeti behatóan. Lelkészi és irodalmi teendői mellett H.-nak fölötte terhes volt a nyomdaüzleti mellékfoglalkozás is, egyezségre lépett tehát ismét Hofgreffel már 1554. és teljesen ráruházta a nyomda vezetését, ki is 1558-ig önállóan és csakis saját cége altt működött. Ekkor H. ismét szkított vele és 1574-ig maga vezette a nyomdát, e mellett nagy irodalmi tevékenységet fejtve ki. 1566-ban adta ki aesopusi meséit e cimen: Száz fabula, melyeket Aesopusból és egyebünnen egybegyüjtött és öszve szörzett az fabuláknak értelmével egyetemben. Meséinek második kiadása 1596-ban jelent meg Németujváron. 1570 körül Isteni dicséretek, imádságos és vigasztaló énekek cimü művecskéje jelent meg, melynek előszavában panaszkodik, hgy a kotolicizmushoz való szítással vádolják. De gyanut csakhamar eloszlatta Gonsalvi Regináld radikális munkájának szabad átdolgozásával, melyet közreadott e cimen: Háló, mellyel ...a pápa Antikristus...az együgyü jámbor keresztyéneket...megfogja stb. E mű a leszilajabb gyülölet hangján támadja meg a szentháromság tanát és a pápát «piléses ördögeivel». 1574. énekes könyvet adott ki, mely különböző szerzőknek bibliai, idegen és hazai tárgyu népies énekeit foglalja magában. Utolsó műve volt: Chronica az Magyarocnac dolgairol, mely azonban 1575-ben már neje nyomdai cége alatt jelent meg. E munka nem önálló kutatások gyümölcse, hanem jobbára Bonifinius Antal (l. o.) latin műve után készített szabad fordítás, mely a magyaroknak a mohácsi vészig (1526) terjedő törénetét foglalja magában. H. célja - mint maga mondja - az volt, hogy a magyaroknak «ne kellessék a finnyás Bonfinit forgatniok», hanem nemzeti nyelven ismerjék meg az ősök történetét. H. különös részletességgel adja elő Hunyadyak korát, olykor meglehetősen változtatva Bonifinius előadásán. Gyakran meg főforrásától eltérőleg, pap- és pápaellenes, protestáns szempontból itél. Egyébiránt műve is nagyjában visszatükrözteti Bonifinius előnyeit és hátrányait. Ujra kiadták Győrött 1789. Toldy Ferenc H.-t tartja a Fortunatusról valü szép história és a salamon király és Markalf cimü népkönyvek szerzőjének is, de feltevése nagyon valószínütlen. H. mindenesetre sokoldalu, szellemileg simulékony iró ég agitátor volt, ki üzletember létére is mind a reformáció, mind az irodalom ügyének nagy szolgálatokat tett. Viruló nyomdájának vezetésében özvegyét 1582. fia, ifjabb H. Gáspár váltotta fel, atyjának méltó örököse, ki 1591. megjelent Magyar Arithmetica cimü munkájával mint iró is figyelmet érdemel. Ifj. H. Gáspár atyja hirneves nyomdáját 1604-ig vezette, mely később, hagyomány szerint, a református kollegium tulajdonába ment át.
3. H. Jenő, hirlapiró, szül. Budapesten 1871 aug. 11. A jogi pályáról az irodalom terére lépett. Számos verse jelent meg a szépirodalmi lapokban és folyóiratokban 1891 óta a Magyar Hirlap dolgozótársa. Önálóan megjelent munkái: Modern dalok, költemények (Budapest 1892); Bakfisálmok, monolog (u. o. 1892); Kató, költemények (u. o. 1894).
(Helvan), falu Közép-Egyiptomban, a Nilus jobbpartján, 24 km.-nyire Kairótól, amellyel vasut köti össze; 3 km.-nyire a falutól meleg (30 °C.) kénes források fakadnak, amelyek közül nagy hotellel és villákkal, továbbá gőzszivattyu segélyével alkotott ültetvényekkel. 1874 óta klimatikus gyógyhelyül is használják. 700-ban Abdel-Melik uralma alatt az Arabok itt állították föl az első nilusi vizmérőt.
(tör.), mely az európai nyelvekben halvé-nak hangzik. A legkedveltebb tésztaédességek egyike, és különféle formája szerint más-más neve van. A legközönségesebb formája lisztből, vajból és cukorból vagy mézből készül (török méz). Van hosszukás, lapos és gömbölyded formája. Külon helvás boltok vannak a keleten, és a helvási v. H. készító egyik alakja a török népmeseköltészetnek is. Helvás éjjelnek (helva gedseszi) rendesen azt a mulató éjjelt nevezik, amikor a lakoma fő részét a piros ropogósra készített H. sütemény készíti.
Laura, szinésznő, szül. 1852 dec. 10. Aradon. Szülővárosában, majd Budapesten nevelkedett s nagy hajlamot érezvén a szini pálya iránt, 1867. a szini tanodába lépett, hol Szigeti József, Paulay s Gyulay vezetése alatt nyerte kiképeztetését. Növendék korában nem sok reményt tápláltak jövője iránt, de Gyulay Pál fölismerte szép tehetségeit s figyelmessé tevn azokra a nemzeti szinház igazgatóságát utolsó zárvizsgálata alkalmával, amidőn Faust Margitjának börtönjelenetében nagy feltünést keltet játékának művészi ihletével, 1871. a nemzeti szinházhoz szerződtették s azóta állandó tagja a nemzeti szinháznak. Főbb szerepei: Dora, Demi-monde, Magdolna, Ofélia, Merie (a Fourchambault család-ban), Elza (a Proletárok-ban), Sarah grófnő. H. művészetének ma is delén áll.
Fr., l. Süveggomba.
kelta néptörzs, a rómaiakkal való első érintkezés idején a mai Svájcban; később egyes nemzetségek (a toygenek és trigunok) a cimberekkel együtt törnek Galliába, ám igazi történetök Caesar idején kezdődik. Országuk ekkor a Jura, a Rhône és a Rajna között volt, 12 várossal és 400 nyilt községgel, miket 4 járásra (pagus) osztottak (ismeretes a p. Tigurinus és p. Vertigenus). Kr. e. 60 körül egy erélyes törzsfő, Orgetorix, népvándorlásra birta a H.-at. Több kisérlet után, mely arra irányult, hogy Caesart elnyomják, Bibracte mellett szétszóródtak és a bójok kivételével régi hazájukba visszatértek. A császárok alatt földjükön számos kolonia keletkezett. Jelesül Noviodunum (Nyon) és Augusta Rauricorum (Augst Basel mellett). Földjüket elaprózták Gallia Belgica, Gallia Lugdunensis és Raetia között. Fővárosaik voltak Vindonissa (Winisch) és Aventicum (Avenches). 69-ben nagyszámu helvetát rabszijra füzött Caecina. Vitellius legatusa; 260-tól fogva folytonos küzdelem kezdődik a frankokkal és alemanokkal. Egyes császárok (357. Julianus Argentoratumnál [Strassburg], 364. Valentinian a Rajnánál) megállították a beözönlő ellenséget, de nem sokára, talán már Honorius alatt (395-423) elszakadtak H. a pusztuló birodalomtól. Az alemannok megsemmisítették a megerősített városokkal együtt a római kultura és művelődés emlékeit is, de az időközben beszivárgott kereszténységet is kiirtották, mely aztán csakis a VI. sz.-ban tudott ésmét tért foglalni. Ami még a római hódoltság idejéből fenmaradt, azt az allobrogok kipusztult területével egyetemben 443. engedte által Aetius az immár keresztény burgundoknak, kik utóbb az alemannokat is visszaszorították és uralmukat a Russ folyóig kiterjesztették. Ezentul (az V. század óta) a H. története összefoly az alemannok és burgundok, utóbb pedig a frankok történetével. V. ö. Mommsen, Inscriptiones confoederationis helveticae latinae (Zürich 1854).
(Squatarola helvetica L.), a gázolók rendjébe, a lilefélék családjába tartozó madárfaj. Háta banásfekete, fehéres foltokkal, hasa fekete, farka fehér 6-7 fekete harántsávval. Hossza 30, szárnyhossza 20, farkhossza 9 cm. Hazája északi Európa. Átvonulás alkalmával náluk is mint vendégmadár megfordul.
néven két hitvallási irata is van a református egyháznak. A korábbi eredetü első helvéciai vagy más néven második Baseli htvallás (l. Baselli hitvallás). Ennél a ma már kevésbé ismert hitvallásnál sokkal nagyobb tekintélyben tartják a reformátusok a 2-ik H.-t, melyet Bullinger Henrik zürichi lelipásztor irt meg 1562. a zürichi egyház részére. Midőn pedig III. Frigyes pfalzi választó-fejedelem Bullingert (1565 nov.) felszólította, hogy a református egyház tanát a szentirássalegyezőleg olyan hitvallási okmányban mutassa fel, amelyből az 1566 márc. 23. egybehivott augsburgi birodalmi gyülésen az egész világ meghallhassa a reformátusok igazait: ekkor Bullinger ezt már megszövegezett kész iratot küldötte el a fejedelmehez, aki azt elfogadta s magáévá tette. Erre kész szivvel elfogadták azt Genf, Bern s több helvét kanton, ugy hogy 1566 márciusban Zürichben nyomtatásban is megjelent: Confessio et expositio simplex orthodoxae
1. Svájc (l. o.) latin neve. - 2. H., Kecskemét mellett uj telep, melyet 1890. alapítottak Weber Ede és Eötvös Károly, főkép dunántuli szőllős gazdág betelepítése által. Külön vasutja van. Virágzó hely.
Kolozs Adorján, francia filozofus, szül. Párisban 1715., megh. 1771 dec. 26. Először pénzüggyel foglalkozott s 1738. a fermier général (főbérlő) jövedelmező állását kapta, de 1751. meggazdagodván, ott hagyta s az enciklopedisták tevékeny köréhez csatlakozva (Diderot, d'Alembert, Holbach báró stb.), a tudományoknak élt. 1764-ben beutazta Angliát, Németországot, ahol II. Frigyes nagy tisztelettel fogadta. Főműve Az elméről (De l'esprit), mely 1758. jelent meg, ugyanakkor, mikor a negy enciklopédiát hetedik kötetének megjelenése után üldözni kezdétk. A munka nagy feltünést keltett és mint e kor destruktiv irodalmának egyik legelső és legerőszakosabb terméke, heves üldözés tárgya lett. A parlament 1759. elégetésre itélte és a szabadelvü irók is (p. Turgot, leghatározottabban Rousseau) igen kedvezőtlenül itéltek róla. A muka Locke, Hume és Condillac nyomán indul s az erkölcs érzések uj elemzését adja, könnyü, olvasható stilben. Főelve az, hogy a közhaszon az egész erkölcstan alapja és főforrása s habár e tétel éppenséggel nem volt uj, a könyv történeti értékét eléggi bizonyítja, hogy Bentham maga vallja, hog ysokat köszön e munkának. Halála után jelent meg tőle De l'homme, de ses facultés et de son éducation (London 1772), melyről Diderot irt bő kritikát. Összes művei 14 kötetben először 1796., 1818. pedig 3 kötetben jelentek meg. Szép és szellemes felesége H. halála után Auteuilbe vonult, ahol háza egyike volt a kor legkeresettebb szalonjainak. V. ö. Morley, Diderot and the Encyclopaedists (London 1891). Régibb művek: Rosenkranz, Diderots Leben und Werke (Lipcse 1866); Avezac-Lavigne K., Diderot et la société du baron d'Holbach (Pásis 1878); Mostratos, Die Pädagogik des H. (Berlin 1891).