Miklós, dán protestáns teologus, szül. Laalandban 1513., megh. Roeskildeben 1600 máj. 23. Teologiai tanulmányait Vittenbergában elvégezvén, házi tanító lett, majd Kopenhága egyik templomának lelkésze s egyszersmind a héber és görög nyelv tanítója: később az itteni egyetem tanára s helyettes kancellárja, 1579. minden hivatalától a király által elmozdíttatván, Roeskildeben élt mint prot. kanonok. Művei kiterjedtek a teologiai tudományok minden ágára.
igy nevezte el Poiseuille a vérnyomás mérésére általa használt készüléket, mely U alakulag görbített üvegcsőből állott. Az üvegcsövet félig higannyal töltötte meg. Egyik szára vizszintesen meghajlított és a higany felett szénsavas natrium oldattal megtöltött volt; a cső e szárát kötötte Poiseuille a megnyitott vér-érbe, mire a szabad szárban a higany a vér nyomása alatt emelkedett. A higanyoszlop két vége közti különbség megfelelt a vérnyomás nagyságának.
igy nevezett Volkmann egy általa szerkesztett oly készüléket, mellyel a vérér bizonyos keresztmetszetén az időegységben átfolyt vérmennyiséget meghatározta. E H. osztályzattal ellátott fémléchez erősített U alaku üvegcső, melynek két vége alkalmas fémszekrénykében végződik. Az üvegcsövet 0,6%-os konyhasóoldattal töltik meg és igy kötik be az átmetszett ér két átmetszett végébe. Azon időből, melyre a vérnek szüksége van, hogy a konyhasó oldat helyét az ismert hosszuságu és ürtérfogatu csőbe betöltse, kiszámítható az egy másodperc alatt, mint edőegység alatt, az ér keresztmetszetén keresztül folyt vér mennyisége, valamint ismerve lévén az idő, mely alatt a vér az ismert hosszu utat befutotta, kiszámítható a véráramlás sebessége is.
(gör.), többnyire örökölt különös hajlandóság a bő, csillapíthatatlan vérzésekre. Mint szerzett hajlam különösen szivbajoknál, klorozisnál, skorbutnál jön elő. Okát az edényfalak rendellenes alkatában, és a vér alvadékonyságának kisebbedésében kell keresni. Jellemző reá nézve, hogy kis okok (foghuzás, jelentéktelen sebzések) már bő, esetleg halálos vérzést okoznak. Máskor, különösen belső szervekben és a bőr alatt vérzések lépnek fel minden látszólagos ok nélkül p. tüdő-, bél-, gyomor-, méhvérzések stb. Gyógykezelése a szervezet általános erősítéséből áll. Vérzésekre alkalmat szolgáltató körülmények lehetőleg távoltartandók. Bekövetkezett vérzésnél a vérzéscsillapító eljárások gondos alkalmazása foganatosítandó, l. Vérzés.
(gör.), olyan szem, melynek belsejét elöntötte a vér. Többnyire sérülés, a szemet érő ütés után esik meg, hogy az érhártyában repedés támad s vére a szem üvegtestét árasztja el. A látás megszünik, mert a véren át nem juthat be világosság a szembe; szemtükörrel sem lehet a szem belsejét megvilágítani, a szemtükör világításában is sötét merad a szembogár. Azonban, ha a vér eltisztul a szemből, a látás fokonként visszatérhet, ha ugyan az ütés el nem pusztította a szem érzékelő készülékét. Kisebb vérzések az ideghártyából erednek önként és olyan betegek szemében, akik vérzésre hajlandók. Ha a vér a szem elülső részében van, hifema a neve (l. o.).
(haematoglobulin, haemoglobulin, haematokrystallin), a vörös vérsejtek vörös szinü, jegecedni képes festőanyaga. Valamennyi gerinces állat vörös vérsejtjeiben és vörös izmaiban, sőt nem gerinces állatok, mint a földigiliszta, testében is előfordul. A H. szénből, oxigénből, hidrogénből, nitrogénből, kénből és vasból áll. E miatt a fehérjéknél összetettebb test és a proteidokhoz tartozik. Az a fontos tulajdonsága van, hogy a levegő oxigénjét kpes megkötni. Az ilyen oxigént tartalmazó H.-t oxihemoglobinnek nevezik. A H. sötétpiros, az oxihemoglobin élénkpiros szinü. A vivőeres vérben sok a H., innen annak sötétpiros szine, a verőeres vérben ellenben oxihemoglobin van sok, ezért az élénkpiros szinü. Az oxigént a H. a tüdőkben lefolyó légcsere alkalmával kapja és elveszti, amint az oxigént mohón megkötő élő szövetekbe jut. A H.-t a vérből ki lehet választani, ha a vért ismételten megfagyasztjuk, vagy ha a vérsejeteket kevés vizbe adjuk, 0° C.-ra lehütjük és lehütött éterrel leöntjük. Összerázás után az étert leöntjük, a sötétvörös vizes oldatot 0° C. mellett átszürjük és 0° C.-ra lehütött alkoholt öntünk reá, mire a H.-nak egy és az oxihemoglobinnak két jellemző elnyelési csikja van.
A H. az oxigénen kivül más légnemü anyagokkal is egyesül. Igy a szénéleggel szénéleg-H.-ná. A szénéleg-H. cseresznyevörös szinü. A H. rokonsága a szénéleg iránt nagyobb mint az oxigén iránt; innen van, hogy a szénéleg az oxigént a H.-tól elüzi és maga egyesül vele. Ez oka a szénéleggáz mérgező hatásának. Alkaliákkal v. savakkal kezelve, a H. hasad fehérjenemü tstté (globulin) és hematinná, mely utóbbi az alkalihematilint, a savval savanyu hematint alkot. A H. vasa a hematinban található meg. A hematinnak sósavval való egyesülését heminnek is nevezik. E hemin arról nevezetes, hogy régi száraz vérporból is előállítható; innen fontossága a törvényszéki orvostanban. A hematin ugy mint a H. oxigént kötni képes, mely élménytől redukáló anyagok által szintén megfosztható. Ha a hemint erős ásványsavakkal, p. kénsavval kezeljük, akkor vasélegsó keletkezik és egy élénk vörösszinü anyag, a hematoporfirin, mely utóbbi test már nem képes oxigént megkötni. A H:-ban tehát a vas az oxigén vivő, innen a vas fontossága a szervezetben.
(Haemoglobinaemia), beteges állapot, mely közben a vér (l. o.) savoja oldott állapotban tartalmaz hemoglobint (l. o.), mely ilyenkor a vesék által részben kiválasztatván, a vizeletben is megjelenik és azt halvány vagy sötétebb vörösre festi (Hemoglobinvizelés). Embernél is előfordul néha. A házi állatoknak elég gyakori betesgsége és két alakban szokott náluk fellépni. 1. A csuzos-H.-ben (H. rheumatica) legtöbbször lovak, ritkán szarvasmarhák szoktak megbetegedni. A legelső tünet a test hátulsó részének gyöngülése, mely ingadozó és feszes járásban nyilvánul és legtöbbször rohamosan fokozódik annyira, hogy a beteg összerogy és nem képes többé felállni. E közben teljesen eszméleténél van, teste elülső részével folyton kisérleteket tesz a felállásra, mig testét bő izzadság borítja. A far és a combok, súlyos esetekben egyéb testtájak izmai is deszkakeménységüek, ugyanitt a bőr érzékenysége legtöbbször feltünően csökkent. A később üritett fizelet, főleg átszürése után, az esetek szerint a vörös szinnek különböző árnyalatatit mutatja. A betegség, még súlyos alakjaiban is már pár óra v. néhány nap mulva gyógyulással végződhetik, de a test hátulsó részének gyöngeségét járáskor még hosszabb ideig észrevenni, azonkivül pedig az ilyen lovak a visszaesésre hajlamosak. A teljes keresztbénulásig fogozódott, súlyosabb eseteknek körülbelül felében azonban a betegek elhullanak. A betegség majdnem biztosan elkerülhető az állatok racionális ápolásával, nevezetesen hideg időben is naponkint való megjártatásával és a pihenő napokon mérsékeltebb táplálásával (szegén állattartók edzett állatai majdnem sohasem betegszenek meg). A már beteg állat kezelése kezdetben a test hátulsó részére alkalmazott ejges borogatásokban áll, melyeket 1-2 nap mulva felmelegedővel váltunk fel s ugyanakkor a beteg testtájak szeszes ledörzsölése célszerü. Némelykor a betesgség legelején végzett bő érvágás, a betegség további folyamán pedig idegizgatók (strychnin, veratrin) bőr alá fecskendezése mutat fel több-kevesebb eredményt. E közben az ürítések szabályozására a legtöbb figyelmet kell fordítani. 2. A fertőző-H. (H. infectiosa) szarvasmarháknak, főleg erőteljes igás ökröknek megbetegedése, melyet eddig leginkább csak Románia mocsaras talaju vidékein észleltek. A tünetek: magas láz, tompultsággal és étvágytalansággal kapcsolatban, bélsárpangás, majd később hasmenés s mint legszembeötlőbb jel, hemoglobin által vörösre festett vizelet. 2-3 nap mulva a súlyosabb esetekben a betegek már egészen elgyöngültek, görcsösen vonaglanak, igen lesoványodnak és a 4-7. nap között elhullanak. A kedvezőbb lefolyásu esetekben a javulás már a 2-3. napon beáll és a betegek ettől kezdve hamar gyógyulnak. Hasonló megbetegedést Romáiában juhokon is észleltek, melyet ott carceagnak neveznek. Mindkettő különben sokban hasonló a texas-lázhoz (l. o.). A szarvasmarhák e megbetegedése nem tévesztendő össze azok vérvizelésével. L. Erdőkor.
l. Hemoglobinvérüség.
(gör.), a hemoglobin mennyiségének meghatározására szolgáló készülék, melynél rubinvörös üvegből készült ék szinét hasonlítják a hemoglobin szinével össze. Az ék egyes állásainak megfelelő hemoglobintartalom a készüléken közvetlenül leolvasható.
(gör.), a kórtannak azon része, mely a vérnek megbetegedéseit tárgyalja.