több county az É.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig Alabamában (2800 km2 területtel, 18,761 lak., Abbeville székhellyel); Georgiában (1050 km2 ter., 14,193 lak., MacDonough székh.); Illinoisban (2150 km2 ter., 33,338 lak., Cambridge székh.); Indianában (990 km2 ter., 23,879 lak., Newcastel székh.); Jowában (1800 km2 ter., 18,895 lak., Mount Pleasant székh.); Kentuckyben (575 km2 ter., 14,164 lak., Newcastle székh.); Misszuriban (1950 km2 ter., 28,235 lak., Clinton székh.); Ohióban (300 km2 ter., 25,080 lak., Napoleon székh.); Tennesseeben (1425 km2 ter., 28,945 lak., Paris székh.) és Virginiában (840 km2 ter., 15,785 lak., Martinsville székh.).
1. Emil, francia anarkista, szül. Barcelonában 1872., kivégeztetett Párisban 1894 májusban. Atyja, H. Emil Fortune, az 1871. kommünnek volt tagja és annak leveretése után Spanyolországba szökött, hol mint kéneső-bányabérlő meggazdagodott. Családját mindazonáltal nyomorban hagyta hátra és igy két fiát Páris város költségén nevelték föl. Felserdülvén, mindakettő anarkista lett. H. 1894 febr. a Terminus kávéházba bombát dobott, mely több embernek halálát okozta. E miatt Ravachol és Vaillant sorsára itélték.
2. H. József, amerikai fizikus, szül. Albanyban (New-York állam) 1797 dec. 17., megh. 1878 máj. 13. Szülővárosában az akadémián a matematika tanárává lett 1826. Elektromagnetikai vizsgálatait 1827. kezdte. Az amerikaiak neki tulajdonítják a galván indukció felfedezését. Vizsgálataival a telegrafozás és az elektromágneses uton való erőátvitel lehetőségét iparkodott kimutatni. 1832. a princetoni kollégiumba New-Yerseybe hivták meg tanárnak, 1837. nagyobb tanulmányutat tett Európába. 1846. a Smithsonian Institution titkárává választották, s ezen minőségben szerkesztette a hires évi reportokat. 1849. az amerikai tudományos társulat elnökévé lett, 1869. az amerikai akadémia elnökévé; 1871 óta a világító tornyok osztályának vezetője volt. H. művei közül említjük: Contributions to electricity and magnetism (1839).
3. H. Pál, szül Nancyban 1848 aug. 18 és H. Prosper, szül. u. o. 1849 dec. 10., francia csillagász testvérpár. Chacornac halála után a párisi csillagvizsgáló őket bizta meg amannak csillagászati térképei elkészítésével. E munka végzésénél a H.-k a fotográfiát használták. Az ehhez szükséges eszközöket önmaguk készítették. Az ég fényképezése módját sokban tőkéletesítették és az állócsillagos ég fotográfiai felvételeinek kivihetősége is nagyot haldt az ő munkájuk révén. Csillagászati térképeik készítésénél számos kis bolygót és üstököst fedeztek fel.
4. H. Patrick, északamerikai államférfi, szül. Studleyben (Virginia) 1736 máj. 29., megh. Red-Hillben 1797 jun. 6. A kereskedelmi pályát, amelyen működött, jogi tanulmányokkal váltotta fel. 1765. Virginia képviselője volt a tartományi gyülésen és az angol bélyegadó ellen javaslatot terjesztett be, ami népszerüvé tette. Az 1774. filadelfiai kongresszusba is választották, 1775. fogva pedig előbb Virginia parancsnoka, később kormányzója volt. Ebben az állásban nagy szolgálatott tett hazájának az alkotmány megerősítése körül. A kitünő szónok, az éleseszü, s bátor államférfiu népszerüségét mutatja, hogy a választásoknál ismételve feléje fordult a bizalom. 1786. rövid időre visszatért az ügyvédi pályára, nemsokára azonban tagja lett ama kongresszusnak, mely a szövetséges államok alkotmányos szervezetét kidolgozta. 1794. visszavonult a közügyektől. V. ö. Wirt, Life of F. H. (Filadelfia 1817).
5. H. Sándor, szül Edinburgban 1818, megh. u. o. 1894 febr. Mint feltaláló tette nevét ismeretessé; ő a Henry-fegyver feltalálója.
az Angolországban használatos vontcsövü hátultöltő fegyver, melynek csövét Henry edinburgi fegyverkészítő, zárát pedig Martini, a frauenfeldi (Svájc) gépgyár igazgatója szerkesztette.
Árpád, gazdasági iró, szül. Késmárkon (Szepes) 1847 október 26. Ugyanott, majd a budapesti egyetemen s a magyar-óvári gazdasági akadémián tanult. 1869-71. gazdatiszt volt, 1871-72. egy évet a hallei egyetemen töltött s beutazta Németországot és Belgiumot. 1873-76-ig mint gazdatiszt, 1876-80-ig a kassai gazdasági tanintézetben mint a gazdaság intézője s a gyakorlati oktatás vezetője működött; 1880-90-ig a keszthelyi gazd. tanintézeten a növénytani s növénytermelési szakoknak volt rendes tanára. 1890 óta a m.-óvári gazadasági akadémián az üzemtani s közgazdasági szakok rendes tanára. Szaklapokban megjelent számos dolgozatán kivül 1885-1890-ig mint a keszthelyvidéki gazdakör titkára annak Értesítőjét szerkesztette. H. főbb művei: az okszerü talajmivelés elmélete és gyakorlata. (A k. m. természettudományi társulat megbízásásból. Budapest 1885); A szántás-vetésről (Kolozsvár 1889, 2. kiad. 1893); Azonkivül közreműködött Balázs Á., Általános és különleges mezőgazdasági növénytermelés c. munka 2. kiadásának átdolgozásánál s terjedelmesebb jelentést irt Magyarországon tett gazdasági tanulmányutjáról. Legujabb műve: Jószágberendezés- és kezeléstan (Magyar-Óvár 1895). E lexikon mezőgazdasági cikkeinek egyik irója.
1. Gusztáv, osztrák erdészeti iró, szül. 1835. Jelenleg a bécsi földmivelési főiskolának tanára. Művei közül említjük: Leitfaden zur Bestimmung schäld. Forst- und Obstbaum-Insecten (1861, 2. kiad. 1876); Der Forstwart (2 köt., u. u. 1883).
2. H. György, német zenész, szül Boroszlóban 1850 febr. 18. Lipcse konzervatoriumán járt, Berlinbe Schulze ének- és Keil zeneszerzéstanárnál fejezte be tanulmányait; 1881-1884. Bostonban, 1885-86. Londonban igazgatta a szimfoniai hangversenyeket, mig emitt a Royal College of Music énektanára lett. Szép dalokat, karénekeket szerzett. Neje, H. Lillian, szopran-énekesnő, Ohio államban született (É.-Amerika) 1860. és 1881. ment H. Györgyhöz nőül. Viardot asszony és férjének iskolájából került ki. Az utolsó években Ausztriában és Angliában is énekelt fényes sikerrel
Frigyes, százados, szül. Brassóban 1781 aug. 14; a mérnöki karba lépett és Malborghettónál a francia ellenében 1809 máj. 17. maroknyi hadával hősi halállal mult ki. 1893. Brassóban emléktáblát állítottak tiszteletére.
1. Lujza (H. Vilmos festő huga), német vallásos költőnő, szül. Linumban (Brandenburban) 1798 márc. 30., megh. Paderbornban 1876 dec. 18. 1818. áttért a katolikus vallásra s áttérítette Brentano Kelement (l. o.). Költeményeit nagy bensőség jellemzi. Verseit Schlüter adta ki (Lieder von L. H., 1869; 6. kiad. 1886), ujra kiadta és életrajzzal ellátta Reinkens (1877).
2. H. Vilmos, német festő, szül. Trebbinben 1794 jul. 6., megh. Berlinben 1861 nov. 26. Eleinte építészetet tanul, utóbb a festészetre adta magát, 1813-15. részt vett a német szabadságharcban, Parisban is tartózkodott. Mint költő a Bundesblüten (Berlin 1816) c. költeményekkel és a Ritter Hans c. vigjátékkal vált ismeretessé. 1821. többekkel együtt festményeket készített a berlini szinházban, 1822-ben pedig jelmezrajzokat készített az udvari Lalla Rookh ünnepélyekhez. Föltünést keltett Caladoni Viktoria, hires albanói szépségnek képével, amint a kutnál elbucsuzik barátnőitől. Több művei közül legismeretesebbek: Mirjam tánca a Vörös-tengeren való átkelés után; Krisztus a pusztában; Vencel király; Lantozó gózeni zsidó pásztorleány; a braunschweigi herceg a quatrebrasi csata előtt a brüsszeli bálon, stb. Rajzokat készített Tieck Genovévájához és Phantususához.
Adolf, német zongoraművész, szül. a bajor Schwabachban 1814 máj. 12., megh. a sziléziai Warmbrunnban 1889 október 10. Berlinben 1836. hangversenyezett először, 1838. pedig Pétervárott akkora sikerrel, hogy a cár családjának oktatója gyanánt, kamaravirtouz cimmel, ott telepedett le. Mintegy 60 zongoraszerzeménye van; átirta a hires Cramer-etüdöket; kiadta Weber zongoraszerzeményeit. A legelső művészek egyike: a La Mara név alatt iró Lipsius Klára kimerítően irt róla (Musikalische Studienköpfe, III. köt.; Klassisches u. Romantisches aus der Tonwelt).
Imre, mű- és régiségbuvár, szül. Kassán 1813 okt. 13., megh. Budapesten 1888 dec. 6. Tanulmányait kezdte szülővárosában, a nevezetes gótstilü egyház falai alatt, s folytatta Eperjesen, Pozsonyban, Pesten és Bécsben. E két utóbbi helyen hallgatta az orvosi tudományokat, melyekből azután Padovában tette le a szigorlatot 1837., mert ekkor már művészeti s régészeti tanulmányokkal foglalkozott s megjárta Olaszországot, a művészetek s régiségek klasszikus földjét, hosszasabban tartózkodva Rómában s Velencében. Az orvosi életpályát csakhamar elhagyta s kedvelt tanulmányaira fordít egész figyelmét. Az akadémián már 1841-ben levelező s 1873-ben rendes, a Kisfaludy-társaság pedig 1843-ban tagjául választotta. 1846. Kassán és Eperjesen tartott orvosi s természettudományi vándorgyülésen és minden alkalommal, hol felszólani módja volt, a régiségekre s ezek megóvására szükséges intézkedésekre, a polgárosult nyugati államok e téren követett eljárására, a műemlékekkel szemközt mutatkozó vandalizmus megszüntetésére irányozta a kormány s a társadalom figyelmét. az említett kassa-eperjesi gyülésen, ennek régiségtani osztályában, az ő lelkes felszólalása folytán készült folyamodás az országgyüléshez s az akadémiához, intézkedést sürgetve a még megmenthető régiségek ismertetése, lerajzolása és fentartása iránt. Az akadémiában ismételve felszólalt ez ügyben s az akadémia nem is mulasztotta el felszólítást intézni a nemzethez a hazai régiségek iránti kegyelet ébresztésére. Ami e téren üdvös történt, legfőképen H. és Pulszky Ferenc érdeme. Sokat foglalkozott emellett a művészet történetének tanulásával s e tanulmányai eredményét nagy terjedelmü munkában gyüjtötte össze, melynek cime: A régi művészet története. A Pesti Hirlapnak, Csengery szerkesztése idejében rendes dolgozótársa s művészeti tárgyakban tudósítója volt, a pesti műkiállításokat ő birálta meg szigoru szakértelemmel. 1847. az Erdélyi János által szerkesztett Szépirodalmi Szemle kritikai lapnak volt egyik fődolgozótársa, s itt közlött alapos cikkei közül különös említésre méltó a Népmese Magyarországon c. jeles ismertetése, melyben a magyar faj meséi mellett a szláv és oláh népmesékre is kiterjeszkedett. A negyvenes évek élénk politikai mozgalma a szabadelvü, sőt republikánus érzelmü tudóst is belesodorta a politika hullámaiba; 1843. külföldön kiadott német nyelvü folyóiratot Vierteljahrschrift aus und für Ungarn c. a. indított meg hazai irányaink, törekvéseink s vállalataink alapos ismertetésére s a külföldnek kellő tájékoztatására, melyből 7 tartalmas kötet jelent meg Lipcsében. 1848., a nemzeti minisztérium felállítása után, Esterházy herceg Bécsben székelő külügyi minisztériumán, Pulszky F. barátjának államtitkársága alatt, fogalmaizói szerény állást foglalt el Szontagh Pál társaságában s lényeges szolgálatokat tett a szabadság külügyének, különösen ő tartotta fel a német sajtóvali érintkezést, s ezért, miután Windisch-Grätz herceg Bécset bevette s Pulszky elmenekült, H. több hivatalnoktársával együtt elfogatott s 1849 aug.-ig fogságban tartatott; ekkor, miután ellene bizonyítható vád fenn nem forgott, szabadságát visszanyerte s a nyomasztó politikai légkörből Párisba és Londonba távozott. E külföldi tartózkodása alatt vetette meg európai hirének alapját, a csúcsives (ó-német) építészet alaparányairól táplált uj és eredeti nézeteinek közzététele által, melyek a műértő szakkörökben meleg elismerésre találtak. Vizsgálatai közben ugyanis arra a fontos eredményre jutott, hogy a gótstilü műemlékeken, sőt az egyiptomi és a görög klasszikus és a régiebb koru románstilü épületeken is, ezek egyes részei közt bizonyos meghatározott arányok uralkodna, melyek egyetlenegy alapméretből és építészeti egységből matematikailag meghatározott szabályossággal fejlődnek. E felfedezésől emlékiratot adott be a brit építészek londoni testületének, mely ott a legnagyobb elismerésre talált. Elméletének e helyeslése után Párisba ment át s ott is a francia domok felmérésével és vizsgálatával folytatván tudományos munkáját, 1857. a francia közoktatási minisztérium elé terjesztette fölfedezését. A francia akadémia által Lavoir hires francia régész bizatott meg H. elméletének megbirálásával, aki jelentésében kedvező véleményt adott s indítványozta, hogy a miniszter segítse a munka kiadását. A dolog nagy feltünést keltett Franciaországban s a császár (III. Napoleon) érdeklődését is felköltötte, ki H.-t magához hivatta, megmagyaráztatta általa az uj elmélet igazságát s azt annyira méltányolta, hogy a kiadás költségeihez tizezer frankkal járult. Az 1860. Parisban francia nyelven megjelent mű cime: Méthodes des proportions dans l'architecture Egyptienne, Dorique et du moyen-âge. E nagy diadal után, mely a magyar tudóst Franciaország fővárosában érte s hirnevét a külföldön megalapította, visszatért Magyarországba s itt folytatta nemes működését az akadémiában s folyóiratokban. Ő kezdeményezte a székesfehérvári s kalocsai ásatásokat s azok az ő felügyelete alatt folytak, ő irta le s tette közzé az eredményeket, ő ismertette a pécsi püspöki székesegyházat. A m. akadémiában 1863. s következő években a pécsi egyházban történt építészeti felfedezéseiről s a székesfehérváriak ásatások eredményeiről tett érdekes jelentéseket s a kiásatott székesfehérvári kir. egyház részleteinek leirását s a pécsi egyház rajzait mutatta be magyarázó előadásokkal kisérve, és a kesibényi templom oszlopfőiről értekezett. Az alkotmányos élet helyreállítása után a kormány a m. kir. egyetemen a régészet nyilvános rendes tanárává s a műemlékek gondozására hivatott bizottság előadójává nevezte ki. 1868. a párisi művészeti kiállításon időzött s arról referált az akadémiában és elkészítette a pécsi székesegyház momográfiáját a műemlékek diszkiadásába; 1870. a kalocsai régi egyház alapjainak ásatását eszközölte Haynald érsek költségén, s az ásatások eredményéről értekezett, ezenfelül Rossinak a római katakombákról irt hires munkáját ismertette az akadémiában; 1872. a visegrádi korona-kamaráról, majd a pécsi ó-keresztény kubikulumról adott becses monográfiákat. 1869. s a következő években az akadémiai archeologiai bizottság kiküldése folytán a hazai műemlékek megismerése céljából utazásokat tett Torontál és Csanád vármegyében, Lőcsén s vidékén és a Bácskában, mindenütt gazdag eredménnyel. 1874 jan. 14. az akadémiában rendes tagi székét elfoglalva, Tanulmányok a góthok művészetéről c. értekezést olvasott fel. 1873. a székesfehérvári ujabb ásatások eredményeiről tartott előadást s e feladat sikeres végrehajtását, régi királyink koronázási egyházának s temetkező helyének a föld gyomrából kiemelését s a fenmaradt s megmenthető emlékek megismertetését tekintvén tudományos fáradozásai legfőbb céljának és pedig oly fényes eredménnyel, hogy ezuttal feltakarta Szt. István bazilikájának harmadik tornyát, konstatálta gránitoszlopainak számát és méretét a királyi sirok helyeit, jelesen Nagy Lajos sirkápolnáját. Több évig ő szerkesztette nagy szorgalommal és szakértéssel az akadémia archeologiai Értesítőjét, az Archeologiai Közleményeket, ugy a fényes kiadásu, nagy negyedrétü Régészeti Emlékeket, Monumentákat is, melyek legérdekesebb tartalmát saját közleményei képezték, ezek közt: az 1873-i bécsi világtárlat magyar régiségi osztályának leirása táblákkal s metszetekkel; Lőcse régészeti monográfiája számos becses műmelléklettel; értekezés a lőcsei oltárkép eredetéről stb. Régibb s ujabb művei során megemlítjük: Párhuzam az ó- és ujkori művészeti nézetek és nevelések közt, különös tekintettel a művészet fejlődésre Magyarországon (Pest 1841, Landerer és Heckenastnál). 1846. a Kisfaludy-társaság évkönyveiben kimerítő és egészen eredeti s uj eszmékkel gazdag értekezést adott ki a Hellen drámáról, tekintettel a keresztyén drámára. Ugyanez évben jelent meg Landerer és Heckenast nyomdájában nagy félivalakban, velinpapiron kiadott s 12 képmelléklettel ellátott diszműve Kassa városának ónémet stilü templomairól. Fordította Bloxan A középkori építészet Angliában c. nagy művét, mely még 1847. jelent meg Lipcsében; Brútusz c. drámája, melyet igen fiatal korában, már 1837. német nyelven irt; A csúcsives stylus sajátságai s annak viszonya a politikához; A bányavárosok régiségei; Az észak-francziaországi apátságok és székesegyházak; A középkor építészete; A kalocsai érsek ásatásai (német nyelven is); Közép-Syria építészete s végre Magyarország románkori és csúcsives stylü műemlékei (1880), két nagy kötetben, mely mű a m. közoktatási miniszter megbizásából s költségén jelent meg; Lőcse régiségei (1887). Összes műveinek csak puszta cimei is 9 lapot töltenek be az akadémiai almanachban. Utolsó nagy műve: A kassai dom monográfiája lett volna, mely közbejött halála miatt már be nem végezhetett, de amelyhez a még hiányzó adatokat, mintegy halála előérzetében, lázas sietséggel gyüjtötte. Halálakor az akadémia, a sajtó, a közvélemény meleg nekrologokban fejezte ki a nagy veszteség feletti sajnálatát. Különösen barátja, ki vele élete későbbi szakában együtt működött, Myskovsky Viktor, a felsőmagyarországi muzeumegylet kassai nagygyülésén mondott felette az öreg tudóst szépen jellemző emlékbeszédet, mely a felső-magyarországi muzeumegylet X. évkönyvében, 1889., Henszlmann arcképével megjelent. Nagy eldozatokkal gyüjtött münkincseit szülővárosának, a felsőmagyarországi muzeumnak hagyta.
Lajos, iró, orsz. képviselő, szül. Jászberényben 1852 okt. 23. Tanulmányait elvégezvén, hirlapiró lett. 1873-80. az Egyetértés munkatársa, 1880-81. a Függetlenség főmunaktársa, 1882. a Debrecen, 1883. a Magyar Ujság, 1889-90. a Budapesti Ujság szerkesztője. Képviselőnek először Fülöpszálláson választották meg függetlenségi programmal. Jelnleg a gyöngyösi kerületet képviseli. Az egyházpolitikai harcok idejében kivált az aranypártból és az Eötvös-frankcióval tartott. A hirlapirás mellett a függetlenségi harc törétnetével is foglalkozott. Önállóan megjelent munkái: Politikusaink pongyolában (1887); Görgei mint politikus (1889); A civilizált oláhok (1892); Kossuth és kora (1894); A balavásári szüret (1894); Petőfi mint követjelölt (1895); A szabadságharc dalai (1895). - Felesége H. Mariska, szinművésznő (Pauli Rikárd énekművész leánya), született Budapesten 1868 jul. 1. 1890 máj. 2. lépett először szinpadra a budapesti népszinházban, hol 1894 ápr. szerződtették, s az operettekben mint a szinház egyik elsőrangu tagja szerepel.