l. Növénygyüjtemény és Füveskönyv.
János Frigyes, német filozofus, szül Oldenburgban 1776 máj. 4., megh. Göttingiában 1841 aug. 14. H. 18 éves korában a jenai egyetemre ment, hogy Fichtét hallgass. Nagy hajlandóságot mutaott a temészettudományokhoz, főleg pedig a matematikáhz, zenei tehetségét is kiművelte. Már mint Fichte hallgója, ennek rendszere ellen «észrevételeket» terjesztett tanára elé. 1797. nevelő ellást foglalt el Berlinben; itt fogantak meg benne későbbi rendszerének csirái s jővőbeli pedagogiai tevékenységéhez Pestalozzival való személyes érintkezéséből ugyancsak itt merített ösztönzést. 1802. habilitálták a göttingai egyetemen, 1805. lett rendkivüli tanár, 1809. Kant tanszékére hivták meg Königsergbe, haol pedagogiai szemináriumot is alapított, melynek igazgatója volt. 1833. visszatért Götingába, mint a filozofia rendes tanára s ott halt meg. H. nagy rendszeres művei a következők: Allgemeine Pädagogok (1806); Hauptpunkte der Metaphysik (1806-1808); Allgem. prakt. Philosophie (1808); Lehrbuch der Psychologie (1816); Psychologie als Wissenschaft (1824-25); Allgemeine Metaphysik (1828-29). Ezeken kivül számos kisebb művet s értekezés irt;összegyüjtve előszöt 1850-52. jelentek meg művei Hartensteintól kiadva, 12 kötetben; ujra nyomtatott 1883-93. De Kehrbach si, ugyancsak 12 kötetben, kiadta H. műveit kronologiai sorrendben, melyből eddig (1882-94) 9. köt jelent meg. A pedagógiai műveket külön adta ki Willmann, H. Pädagogische Schriften (2. kiad., 2 köt. 1880); továbbá Bartholomäi (már 5. kiadás 1890-91.) és Wolff (Paderborn, 2 kötet). Továbbá Zeller, Hergartische Reliquien (1870); Zimmermann R., Ungedruckte Brife von und an H. (1877). Százéves fordulóján születése napjának, 1876 máj. 4. mellszobrát leplezték el szülővárosában.
Herbart rendszere Fichte tanításának közvetetlen hatása alatt, Kant rendszeréből indul, csakhogy Fichtével ellentétes irányban. Kant azt tanította volt, hogy ismeretünk csak a tapasztalat körére vonatkozik, a magánvaló (Ding an sich) megismerhetetlen. Fichte az idealisztikus irányban ment tovább, megszüntetvén a magánvalót egészen, ugy hogy az egész tudást az énből kellett származtatni. H. ellenkezőleg a tapasztalat fogalmát akarja tovább fejleszteni. A tapasztalat oly fogalmakat szolgáltat, melyek, hogy igazi megismerést adjanak, további feldolgozást (Bearbeitung) kivánnak meg s e feldolgozás különböző fajtái szerint alakulnak a filozofia különböző részei. Ha a fogalmaknak csak formáját tekintjük, akkor származik a logika, mint az a része a filozofiának, mely a fogalmak világosságát s a fogalmak kapcsolatát tárgyalja. A logika tehát (mint Kant is mondja) tisztán formai tudomány. Ha azonban a fogalmak tartlmát nézzük, kitünik, hogy bármily kifogástalanok is logikai tekintetben, némelyik mégis ellenmondásokat foglalank magukban; ezeket az ellentmondásokat a fogalmak további feldolgozása által, kiegészítés utján meg kell szüntetni, ami a metafizika feladata; ez tehát a filozofia második része. A metafizikához kapcsolódnak alkalmazásai az emberi tudás főágaira, a lélektan, temészetfilozofia s filozofiai vallástan. Ezektől a fogalmaktól különböznek azok, melyekhez elménkben a tetszés vagy nem tetszés járuléka csatlakozik. E fogalmak tudománya az esztetika, melynek alakmazása gyakorlati tudományokat szül, gyakorlatiakat, mert utmutatást szolgáltatnak a tetszés keltésére. Ezekhez tartozik az erkölcstan is, mint az általános esztetika egyik ága. Etikán és pszihologián alapszik a neveléstan, melynek amaz szabja meg a célt, emez szolgáltatja a cél elérésére szükséges eszközöket. a neveléstant Herbart részletesen kidolgozta, egyszersmind gyakorlatilag is alkalmazta. Az etikán alapszik az államtan is. Az álamnak, mely nem egyéb mint a hatalmom védelme alatt lévő társadalom, hivatása az összes etikai eszméket érvényre juttatni. H. Isten fogalmát a szervezet célszerüségére alapíja. Ez alapon tudományos teologiai épületet nem rakhatni ugyan, de ennél fontosabb H. szerint isten fogalmának erkölcsi fogalmak alapjára helyezése. H. Kant filozofiájának néhány fontos elvét vóta meg, aminek most is érvényesülő nagy hatását köszöni. Szorosan ragaszkodott ahhoz, hogy az erkölcstan független maradjon a metafizikától s hogy tapasztalt tudásunk alapja. Metafizikája sok tekintetben megegyezik a modern természettudományok szükséges föltevéseivel, föltételeivel; lélektana igen termékeny szempontokat ad az exakt kutatásnak. Neveléstana majdnem egyedül uralkodik Németországban, Ausztriában és részben nálunk is. Németországban Lotze is, az ujabb filozofusok közt a legkiválóbb, némely fontos pontban rokon H.-tal, azonban joggal tiltakozik az ellen, hogy egyszerüen H. iskolájához számítsák. H. követőihez, kik közt azonban számosan eredetiségüket is érvényesítették, tartoznak: Drobisch, Hartenstein, Exner, Strümpell, Waitz, Volkmann, Ziller, Stoy, Allihn, Thilo, Steinthal, Schilling, Lazarus, Bonitz, Zimmermann, Nachloxsky, Flügel, Riehl, Drabal, Lindner, Durdik s mások. Az iskola közlönye 1860-75. a Zeitschrift für exacte Philosophie volt, melyet Allihn és Ziller szerkesztettek, később tovább folytatta Flügyel.
l. Téa.
János, lovag, osztrák zenész, szül. Bécsben 1831 dec. 25., megh. u. o. 1877 okt. 28. Serdülő korában 2 évig tanították zeneelméletre, különben maga szerezte széleskörü zenei tudását. Jogi tanulmányainak folytatása helyett 1852. templomi karnagy lett; 1856. a Bécsi Férfidalegyesület választotta karmesterének; 1858. a Zenekedvelők Egyesülete vele alakíttatta vegyes énekkartát s 1859. a hangversenyek igazgatásával bizta meg. Ezeket magas szinvonalra emelte; tehetsége magára vonta az intéző körörk figyelmét, melyek őt 1870. az udvari opera igazgatójává nevezték ki. 1875. nyugdijazva, ismét a Zenekedvelők karnagya lett. Sok népszerü karéneket szerzett. Életrajzát fia, Lajos irta meg 1885.
l. Árvácska.
a Jaquez mellett hazánkban ez a legelterjedtebb direkttermő amerikai szőllő fajta, mely nevét egyik legbuzbób terjesztője N. Herbemont délkaliforniai szőllőművelő után kapta. Levelei nagyok, a szederfa leveléhez hasonlók; fürtje nagy, kicsiny sötétkék bogyókkal. Meleg, nyirkos talajt kvián, száraz talajban ellentálló képessége szenved. Bora jobb a Jaquez boránál, de nem oly szines, mint emezé. Sima vesszőről angyon nehéz szaporítani.
Miklós, XVI. sz.-beli francia iró, aki Pecardiából származott. I. Ferenccel együtt 1525. Madridban fogságba jutott s itt fordította loe franciára (Páris 1540-48) a király megbizásából az Amadis de Gaula c. spanyol regény nyolc első könyvét, melyekkel az uj francia hősi regény megalapítója lett. L. Francia irodalom.
1. Ádám báró, Mátyás főherceg (Rudolf király öccsének) bizalmas embere, megh. Bécsben 1626 márc. 4. Midőn a szultán zsitvatoroki békét végrehajtani vonakodott, H. Rimay Jánossal 1608 máj. 8. Konstantinápolyba indult, ahol meglepetésére a nagyvezir a békeszerződés egy ahmisított példányára hivatkozott és csak nagynehezen fogadta el a hiteles szöveget sz alkudozások alapjául. Midőn H. észrevette, hogy fáradozása dacául nem ér célt, vissza tért. 1612. jelen volt Mátyás király koronáztatásán, 1618. pedig a felkelt csehekkel alkudozott az udvar nevében. Khuen Magdolnát birta nőül. V. ö. H.-s Gesandtschaftsreise nach Konstantinopel. H. v. Zweidinek-Südenhorst: Geschichte und Geschichten neuerer Zeit 1894). - 2. H. Bernát báró, szül 1490 körül, meghalt 1554 március 10-én. I. Miksa kiséretében beutazta a külföldet, 1513-ban a franciákkal harcolt, 1527-1528-ig pedig a stájerországi segélyhadat vezényelte a törökök ellen. -3. H. Leonhárd, szül. 1430 körü., megh. Grazban, 1511. Hű kisérője volt III. Frigyesnek, kit Hunyady Mátyás ellen is különösen Stiriában megsegített. - 4. Nándor Lipót gróf, szül 1695., megh. Karlsbadban 1744 jun. 25. VI. Károly és Mária Teréziának udvarmestere és bizalmas tanácsadója volt; utóbbitól az aranygyapjas rendet kapta. - 5. H. Zsigmond báró, német államférfiu és történetiró, szül Wippachban (Krajna) 1486 aug. 23., megh. Bécsben 1566 márc. 28. Jogot tanult Bécsben s belépvén a császári hadseregbe Isztriában Mitterburg (Pisino) várát védelmezte és felmentvén Maran erősségét Friaulban (1514), mire Miksa császár lovaggá ütötte s tanácsosának fogadta. Többszörös diplomácia küldetésben járt, nevezetesen Dániában (1516), Lengyelországban és Oroszországban (1516-18). V. Károly is, kit 1519. trónraléptekor Madridban üdvözölt, több izben tisztelete meg fontos megbizásokkal. 1526. Magyarországon is járt, 1526 végén pedig másodizban Oroszországba küldetett; az 1532 magyar-török háboru után pedig (melyben részt vett) Szolimán szultánhoz ment követnek (1541). Később pénzügyi tanács tagjává és elnökévé étették. 1556. H. nyugalomba vonult. Több nagybecsü munkát hagyott hátra, ezek: Rerum moscovitacarum commentarii (Bécs 1549, németül 1557). Ezt a sok tekintetben uttörő művet, mely különösen kulturtörténeti becsü, starczewski adta ki ujabban a Scriptores exteri saeculi XVI. historiae ruthinicae c. gyüjteményében (Berlin és Pétervár 1841-43, 2 köt.); Gesandtschaftsreise nach Spanien 1519 (kiadta Chmel Bécsben 1846). Önéletleirását (mely 1553-ig terjed) legelőször Kovachich adta ki (Buda 1805); ujabban Karajan rendezte sajtó alá a Fontes rerum austricarum (Bécs 1855, I. osztály, I. köt.) c. gyüjteményében V. ö. Szamota István, Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten (Olcsó könyvtár 1891); Adelung, Lebensbeschriebung H.-s (Pétervár 1818); Allg. Deutsche Biogr. XII.
1. Eduártd, lord H. fo Cherbury, angol filozofus, az u. n. deizmus megalapítója, szül. Eyton-on-Severnben, Walesban 1581., megh. 1648. Tanult Oxfordban, sokat utazot Franciaországban, Flandriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, kalandos életet élve. 1616. a francia udvarnál követ lett, 1625. Irland peerje, 1630. angol peer, Cherbury báró melléknévvel. Mikor a király s a parlament közt viszály tört ki, a parlament prátjára állt. Főműve: De veritate prout distinguitur a revelatione, a verosimili, a possibili et a falso (Páris 1624). Később mintegy folytatta ama művét ezekben: De causa errorum gione gentilium, errorumque apud eos causis 1645. H. a közös, természeti vallásigazságokat keresi s a következő öt tételt állapítja meg ilyeneknek: Egy legfőbb lény léte; e lény tiszteletének kötelessége; erény s jámborság az istentisztelet legfontosabb részei; megbánás követelése, ha ebben vétünk; a bün megtorlása, az erény jutalmazása ebben s a földöntuli életben isten jóságánál s igazságánal fogva. Mihthogy igy a vallást az észbből származtatja, rendszere vallási racionalizmusnak is nevezhető. Ő tőle származtatják magukat az angol deisták: Toland, Collins, Tindal stb. H. önéletrajzát kiadta ujra Lee (1886). V. ö. Rémusat, Lord of Cherbury (Páris 1874).
2. H. János Rogers, angol festő, szül. Maldonban (Exxex) 1810 jan. 23., megh. 1890. márc. 17. A londoni akadémián tanult s egyaránt hires volt mint genre- és arcképfestő. Főkép az udvari körök kedvelték. 1846. meghivták, hogy az akkor elkészült uj parlament belső ehlyiségeinek falára bibliai tárgyu képeket fessen. E festményei közül nevezetesek: a Sinai hegyről lejövő Mózes, Salamon itélete, Dániel az oroszlánbarlangban. 1846. H. az akadémia tagja lett.
3. H. Sidney lord, angol államférfi, szül Richmondban 1810 szept. 16., megh. Wilton várban 1861 aug. 2. Mint konzervativ kezdte pályáját s 1841-45. admiralitás titkára, azután hadügyminiszter lett. Az ilyen minőségben a miniszterelnökkel együtt a gabonavám eltörlése mellett működött s 1846., mikor a whigek jutottak uralomra, visszalépett s Goulburnnal és másokkal a Peelista prátot alakította. Mikor 1852. lord Aberdeeen vette át a kormányt, H. ujra hadügyminiszter lett s akkor az volt a feladata, hogy az Oroszország elleni hadjáratot készítse elő. Az angol hadseregnek krimi kudarca 1855. azonban az Aberdeen-minisztérium bikását idézte elő, de H. az erre következett Palmerston-kormány alatt is hivatalt vállalt sa koloniák titkára lett; hivatalát azonban néhány hónap mulva otthagyta, de 1859. Palmerston alatt ujra elvállalta a hadügyminiszterséget. 1861 jan. 10. Lord H. of Lea cimet kapott.
4. H., angol család, l. Pembroke.
A hatalmas apjuk révén fölfelé kapaszkodó fiuknak gróf Károlyi Gábor adta e nevet. A dolog eredete az, hogy Bismarck hercegnek is, Galdstonenak is van Herbert nevü fia. Gróf Károlyi Gábor 1889 jan. 25. a védőtörvényjavaslat táragyalása alkalmával használta e kifejezést. V. ö. Tóth Béla, Szájrul szájra (Budapest 1895).