Gyula, francia diplomata, szül. 1839 augusztus 5-én. Jogi tanulmányainak végeztével a külügyminisztériumban nyert alkalmazást (1860); aztán több fontos küldetésben járt és meghatalmazott miniszterré nevezték ki. 1876. tagja volt az Al-Duna-bizottságnak, 1878. pedig Waddinton miniszter kiséretében a berlini kongresszusban vett részt. Ferrynek mérsékelt politkáját megtámadta a Télégraphe-ban; 1882. Freycinet miniszterelnök irodafőnöke lett, 1885. pedig államtanácsos és a külügyi hivatal egyik osztálytanácsosa. 1886 szept. berlini nagykövetté nevezték ki.
Ferenc, geologus, szül. Pozsonyban 1821 jan. 15., megh. Kolozsvárt 1887. Középiskoláti Czernowitzban végezte. 1840-41. a bécsi Josephinum orvosi akadémiára járt. 1841-44. Selmecen elvégezte a bányászati és erdészeti tanfolyamot. 1845-54. Bukovinában a Manz-féle bányáknál mint bányatiszt, ellenőr és művezető szolgált. 1854. visszajött Magyarországba és itt a szt.-keresztbányai és fülei (Udvarhely vm.) vasműhelyeknél, majd a balánbányai (Csik vmegye) rézbányaműnél mint bányanagy és igazgató működött 185-ig. 1869. az Erdélyi Muzeumhoz került őrsegédnek. 1875. a kolozsvári egyetem bölcsészettudorává avatta és az osztrák-magyar birodalom földtani viszonyainak előadhatására magántanárnak habilitálta; e minőségben 1879-ig működött. 1889. bányatanácsosi cimmel tünetették ki. Főbb művei: Beschreibung der bis jetz bekannten Mineralspecies der Bukovina; Über die Braunkohlenformation in Ostsiebenbürgen (1859); Über die Rostheisensteine von Alsó-Rákos u. Vargyas (1859); Geologische Skizze van Borszék (1862); Beiträge z. Paläonthologie Siebenbürgens (1868); A kolozsvárra javasolt artézi kutról (1873); Északkeleti Erdély földtani viszonyai (1871); A Székelyföld földtani és őslénytani leirása (878); Geologiai tapasztalatok az erdélyi Érchegység keleti szélén (1877); Paläntologiai tanulmányok az erdélyi Érchegység mészkőszirtjeiről (1886); Palantologiai adatok a romániai Kárpátok ismeretéhez. V. ö. Orvos-temészettudományi Értesítő. IX. köt. 1887.
(lat.) a. m. fűtermő, fűvel benőtt.
Würzburg latin neve.
(lat.) a. m. növény-, fűvevő állatok.
(franc.) a. m. orvosságfű-árus.
von Fritzlar, középkori német költő, aki Hermann türingiai tartománygróf megbizásából 1190 és 1217 közt Benoit de Sainte-More francia műve (Roman de Troie, kiadta Joly, Páris 1870) alapján irta Liet von Troie c. terjedelmes köleményét, melyben durvább, de népiesebb és igazabb is, mint Heinrich von Veldeke, kit már ismer. Művét kiadta Fromann (1837). V. ö. Greif, Dei mittelalterichen Bearbeitungen der Trojanersage (1886).
1. Ede, osztrák politikus és miniszter, szül. Bécsben 1820 dec. 9., megh. u. o. 1892 jun. 25-én. Jogot végzett és azután pénzügyi tisztviselő lett. 1847. a tanári pályára lépett és a büntetőjog tanára lett előbb a lembergi, 1858. pedig a prágai egyetemen. Az alkotmányos éra beköszöntével (1861) a politikai pályára adta magát és nemcsak a cseh tartománygyülésbe, hanem a bécsi birodalmi gyülébe is beválasztották. Rövid idő alatt az alkotmányos német pártnak egyik vezérfiává küzdötte fel magát. Orszlánrésze volt az 1867. évi vallás-politikai parlamentáli sküzdelmekben,melyek a konkordatum felmondása nyomában jártak és e viharos napokban szerezte népszerüségét. 1867 dec. 30. tagja lett az Auersperg Carlos herceg elnöklete alatt megalakult I. alkotmányos (polgár-) minisztériumnak, melyben az igazságügyi tárcát elvállalta. Ebben az állásban számos üdvös reformot létesített. 1870 eljén elvtársaival együtt beadta lemondását. Ezóta a parlamentáris ellenzék padjain foglalt helyet, ahonnan a német hegemoniáját veszélyeztető Potocki- és Hohenwart-féle feleralisztikus kabinetek ellen a legkiméletleneb támadásokat intézte. A federalisztikus rendszer bukása után (1871 okt. 30.) a német minisztériumok ellen is személyes jellegü harcot folytatott, arra kényszerítvén azokat, hogy a lengyelekre, német klerikáklisokra és az ó-csehekre támaszkodjanak. Midőn 1878 tavaszán az udvar Bosznia okkupálását tervezte, Andrássy Gyula külügyminiszter mindenekelőtt H.-et iparkodott megnyerni e hódító politika részére, de ez az elős pillanattól kezdve mindenképen szerencsételn politikának nézte az okkupációt és párthiveivel együtt nemcsak a delegációban, hanem a birodalmi gyülésen is a legerélyesebben kikelt ellene. Sőt ezeket a támadásokat még 1879. is folytatta. Csak midőn a császár az auersperg-kabinet elbocsátása után (1879 aug. 20.) gróf Taaffera bizta az ügyek vezetését, vette észre H., hogy tullőt a célon. A sarokba szorult német ellenzék élén H. élet- és halálharcot folytatott a federalisztikus-klerikákis célok felé haladó Taaffe-kabinet ellen. 1879-85-ig folytatta H. ezt a küzdelmet törhetetlen erővel és pártjával nem egyszer leszavazta a minisztériumot, mely azonban nem tartván magát parlamentális kormánynak, nem mondott le állásáról. 1885. betegeskedés folytán előbb a delegcióból, majd a cseh tartománygyülés terméből is visszavohult (Schmeykra bizván a cseh németek vezetését), a birodalmi gyülésnek azonban haláláig nem szünt meg tagja lenni. Elhunytát a szabadelvü osztrák-németek őszintén gyászolták: nagy tehetségü tudóst és szónokot vesztettek benne. Tanár korában több alapos jogtudományi munkát irt: Handbuch des österreichischen Strafrechts (2 köt., Bécs 1855, 7. kiad. 1882-84); Die grundsätzlichen Entscheidungen des obersten Gerichtshofes über Fragen des österr. Strafreches (1853, 3. kiad. 1857 és 1860, pótlékot csatolt e munkához); Einleitung in das öüsterr. Strafrecht (1860, 2. kiad. 1871). 1894. Bécs városa, melynek diszpolgára volt, diszsirba vitette át hamvait.
2. H. János Frigyes Vilmos, német zoologus, szül. Petersagenben Minden mellett 1743., meghalt Berlinben 1807. Kiválóan a rovarok tanulmányozásával foglalkozott s de vonatkozólag több művet irt: Anleitung zur Kenntniss dr In sekten (Berlin 1784-86, 3 köt.); Naturgeschichte der Krabben und Krebse (1782-1804, 3 köt.); Natursystem der ungeflügelten Insekten (1797-1800, 4 füzet) stb.
3. H. Vilmos, német pedagogus és iró, született Wetzlarban 1825 nov. 8., megh. 1882 dec. 21. Filologiát és történelmet tanult s aztán több helyütt gimnáziumi tanár volt. Művei: Matthias Claudius (Gotha 1857, 4. kiad. 1878); Joh. Heinrich Voss (2 köt., Lipcse 1872-76); Goethe in Wetzlar (Gotha 1881); Zur Geschichte dr auswärtigen Krieges (Lipcse 1853); Histor. Hilfsbuch (3 köt., 11. kiad., Wiebaden 1884); Zur Frage über den geschichtsunterricht auf höheren Schulen (Mainz 1869); Dei neuere und neueste Geschichte aug Gymnasien (u. o. 1877). Megkezdet az Encyklopädie der neuren Geschichte (5 köt., Gotha 1880-90) kiadását is.
(dux). A régi germánoknál a hadserg élén állók cime. Tacitus is H.-eknek (duces) nevezi azokat, kik a hadat csatába vezették, mig a néptörzsek tulajdonképeni fejei nála a királyok (reges). A népvándorlás után a H.-ek népeik eltelepedtével azok fejei lettek. Hercegi cimet viseltek a longobardok és frankoknál a kirok (reges). A népvándorlás után a H.-ek népeik eltelepedtével azok fejei lettek. Hercegi cimet viseltek a longobardok és frankoknál a királyi hivatanlokok is, de akik jogra nézve épp oly jogokkal birtak, mint a grófok, csakhogy ezeknél nagyobb terület élén állottak. A merowing királyság fokozatos sülyedése idejében a H.-ek hatalma s tekintélye épp oly mértékben emelkedett, függetlenségük mindinkább nagyobb lett, ugy hogy az utolsó merowingok idejében a bajor, allemand, türingi és fricslandi H.-ek hercegségeiket már örökösség tették családjukban. Pippin és Nagy Károly a H.-ek hatalmát gyöngíteni törekedtek s a hercegi méltósgá helyébe a grófit állították ujból. A szász H. meg éppen csak háboru idején viselte e méltóságot. De Nagy Károly gyönge utódai alatt ez megint megváltozott, s most már sok esetben a királyi küldöttek vették föl a hercegi cimet. A keleti frank birodalom 900 körül öt hercegségből állott: bajor, sváb, frank, szász, lotaringiai, melyek örökösek voltak, s ennek megfelelőleg a királysághoz is cska laza kötelék füzte őket. Midőn 911. a karolingek kihaltak, a szász és frank hercegség kviételével a többi függetleníteni törekedett magát. A bajor H. V. Henrik alatt H.-ek tulkapásai ellen szigorubb endszabályokat alkalmaztak, ő maga arra törekedett, hogy a hercegésgeket vagy megszünetsse, vagy, hogy birtokosaitk gyakrabban változzanak. De gyenge utóda IV. Henrik alatt H.-ek hatalma ujból megerősödött, s ekkor már Németországban hét hercegség létezett: a szász, bajor, frank, karintiai, sváb, felső- és alsó-lotariniai. De ugyanekkor hanyatlani kezdett a H.-ek kiváltságos helyzete, mert a császárság és a pápaság közt bekövetkezett küzdelemben más fejedelmek is kivivták maguknak a hasonló jogokat és függetlenséget. A frank és sváb hercegség a Hohenstaufen-ház kihaltával egészen megszünt. Szászországban Oroszlán Henrik bukása után a hercegi méltóség részitn Vesztfáliára (mely a kölni érsekséghez tartozott), részint a közép-elbei területre ment át, mig a régi szász hercegségből, mely welf-felé allodialis birtok volt, a braunschweigi hercegség alakult. Midőn Felső-Lotaringia Franciaországhoz csatoltatott, csak a bajor hercegség maradt fenna régiek közül. E mellett azonban részint osztály, részint rangemelés folytán uj hercegségek támadta, melyek a német birodalom feloszlása után teljes szuverénitásra tettek szert, a többi országokban részint személyes, részint örökös méltósággá vált. Bajorország és Wrüttembergben jelenleg az uralkodó fiai, testvérei, unokái stb. szintén a heregi cimet viselik birtok nélkül. Az osztrák uralkodó ház tagaji a főherceg és főhercegnő cimet viselik. Nálunk ujabb időben ez utóbbi cim elyett am. kir. H., hercegnő cim használtatik. Németországban a legrégibb herdcegségek még I. Napoleontól a nagyhercegség cimet nyerték, s az 1814. resztaurácio ezt meg is erősítette. Ma Németországban a hercegi cimet Anhalt és a szász hercegségek Ernő-féle ága viseli, Weimar kivételével, mely a nagyhercegség, tovább még Braunschweig is. A szuverén H.-ek cime Németországban 1844 óta Fenség, a mediatizált és cimzetes H.-eké Durchlaucht. Cimerükben a H.-ek régebben a hercegi kalapot, később aszuverén H.-ek a királyi koronát viselték.
Hazánkban az uralkodó családok tagjai viselték e cimet, azonkivül a XV. sz. végén Ujlaky Lőrinc, Miklós boszniai király és Corvin János is. 1517. I. Miksa Perényi Imre nádort római szent birodalmi H.-gé nevezte ki, de az e cimet nem használta. A mult században a magyar főuri családok közül többen kapták e cimet, mely azonk9vül 1714 óta az eszergomi érseket is megilleti. Részint adományozás, részint honfiusítás utján ma Magyarországon a magyar hercegi cim megilleti az Auerjsperg, Batthyányi-Strattmann, Czartoryski, Esterházy, Khevenhüller-Metsch, Kinsky, Lamberg, Liechtenstein, Lobkovitz, Metternich-Winneburg, Odescahlchi, Pállfy, Schwarzenberg, Thurn-Taxis családokat, azonfölül a Koburg-ház Magyarországon honos ágát is.
(Hartiegani), kisközség Hunyad vármegye brádi j.-ban, 1638 oláh lakossal; az itteni aranybányák a boicai bányamegyékhez tartoznak, l. Boica (1).