hermec-szij, szij a nyeregkápán különféle holmik fölakasztására.
heraldikailag egymásután álló keresztformáju, alul három ágra oszló fekete foltokkal ábrázoltatik, fehér (ezüstös) alapon. Ha az alap fekete, a foltocskák pedig ezüstösek (fehérek), akkor az ilyfajta szőrmét ellenhermelinnek nevezik. A H.-t a heraldikában különfélekép alkalmazzák, igy vagy az egész pajzst vonják be vele, vagy p. a hercegi kalapok diszítésére, vagy a pajzsköpeny bélésére stb. használtatik. - H. állattani értelemben, l. Görény.
(Hermangild), Leovigild nyugati gót király legidősb fia s 580 óta uralkodó társa; felesége Ingudis (I. Sigibert király a Brunhilda leánya) által ösztönöztetve, az ariánizmusról áttért a katolicizmustra; minthogy a katolikusokat felkelésre unszolta és vonakodott az ariánizmusra visszatérni, apja parancsára 585. Tarragonában lefejezték. H.-ét Sixtus pápa 1000. évben szentté avatta.
Spanyol katonai érdemrend, melyet VII. Ferdinánd király 1814. nov. 28. alapított. 1815 jul. 10-iki dekretummal oda módosult, hogy a spanyol hadsereg és tengerészet tisztjei szolgálatukbani hű kitartásért nyerhetik. Három osztálya van: nagykereszt, parancsnoki és lovagkereszt. Jelvénye: szélesvégü, aranyszegélyü fehérzománcos kereszt, felette a királyi korona aranyból. Középpajzsa kerek, kék alapu, benne szt. Hermenegild lovon aranyból, körülötte aranyszegélyü kék karika arany felirattal: Premio ala constrancia militar (katonai állhatatosság jutalma). Hátlapján az alapító monogrammja F. VII. Szalagja fehér, közepén karmazsinvörös csikkal. A rendelet az I. oszt. a jobb vállon át, a II. oszt. nyakban, a lovagok mellen viselik.
(gör.), általában az értelmezés elmélete, vagyis azon szabályok összege, melyek szerint vm. irat értelmét fölfedezni és magyarázni kell. A bibliai H. (szentírás-magyarázattan, irásűvek elmélete) azon alapelveknek rendszeres foglalatja, amelyek szerint a bibliai könyvek értelme felfogható és kimagyarázható. Ennyiben ez az exegetikával, vagyis a szentirás-magyarázás tényleges tudományával rokon tudomány-ág. A helyes magyarázás elvei szerint a bibliát nem elég csak tisztán tárgyi v. nyelv- és mondattani szempontból elemezni, hanem e kettős értelmezési eljáráson kivül a magyarázónak ki kell terjeszkedni a történelmi, lélektani és összes teologiai vonatkozásokra is, hogy igy a bibliából mindig világosan meg tudhassa értetni a tényeket s az igazságot. A H. régebbi történelmére vonatkozólag v. ö. Rosenmüller, Historia interpretationis libr. sacror. in ecel. chiristiana (1795-1812): a reformációs óta terjedő korra nézve pedig Meyer, Geschichte der Schrifterklärung seit der Wiederherstellung der Wissenschaften (1802, 5 köt.); Reuss, Geschichte der heil. Schrift des N. T. (2. kiad. 1853); Ranolder, Hermen.bibl. (Pécs 1839); Dankó, Herm. sacra (Bécs 1867); Cornely Systema hermeneuticum (1885) L. még Exegesis és Értelmezés.
(l. a mellékelt képet), Zeus és Maria (atlas leánya) fia, Eredeti jelentésével nincsenek tisztában a tudósok; vannak, akik a hajnal istenét látják benne (Preller, Müller Miksa, Cox), mások az eső és nedves időjárás személyesítését keresik benne, legvalószinübb azonban az a felfogás (v.ö. Roscher, H. der Windgot, Lipcse 1878), mely szerint eredetileg szél-isten volt. Arkádia volt születéshelye. Itt szülte Maria a Killene hegységnek (Odiss. 24., l.) egyik barlangjában. H. bölcsőjéből kilépve, az erdőben bolyongott s ott egy békateknő és a reá feszített állatbél segélyével feltalálta a lantot. Egy izben egész Tesszáliáig hatolt s onnan ellopván Apollon 50 barmát, Arkádiába hajtotta s egy barlangba rejtette őket. Azonban Apollon, a világosság istene, hamar fölfedezte az orzót, csakhogy H. arra már visszafeküdt bölcsőjébe s tagadta a reá bizonyodó lopást. Ekkor Apollon Zeushoz folyamodott itéletért s az istenek atyja részére, vagy H. ellen döntött; csakhogy ugyanakkor H. elkezdvén a lantján játszani, Apollon ugy megirigyelte tőle játékszerét, hogy ennek fejében átengedte H.-nek a barmokat s azóta szent volt a béke közöttük.
[ÁBRA] HERMÉS (A belvederei Antinoosnak nevezett szobor a Vatikán Belvedere csarnokában.)
Ez az egész csiny el van beszélve Homeros neve alatti H.-himnusban. H. sokoldalu istenség, aki részint Zeus hirvivőjeként, majd a földalatti istenekhez való viszonyában mint a halottaknak alvilágba kisérője szerepel. Fürge természetéből folynak egyéb tulajdonságai: a ravaszság és ügyesség (Priamost is ő vezeti át nagy ügyesen Achilleut táborába); innen van, hogy nemcsak ifjuságnak szolgált mintaképül, hanem a kereskedők és tolvajok is védőjüknek fogadták. Sokoldaluságát tömören összefoglalja Horatius (Ódák, I.10). A pásztorok különösen Arkádiában tisztelték; e minőségében Nomios (pásztor) a neve. Driops nimfától Pan (erdei isten) és a szép Daphnis is az ő gyermekei, a pásztorsip (szirinx) is az ő találmánya. E minőségéből folyik az a tulajdonsága, hogy szeret a nimfákkal lenni a ligetekben s nemcsak a baromtenyésztést, hanem a szőllőművelést is kedveli. A művészt is megörökítette pásztor képében, amint kost visz a vállán (krioforosz H. a. m. kosvivő, a brit muzeumban). Mint Zeus hirvivőjének Dios angelos és Diaktoros (kalaut) a neve. Zeus parancsára földre száll s megviszi az égiek izenetét a halandóknak, akikkel nagyon szeret társalogni. Innen magyarázható ama sajátsága, hogy a közlekedés és kereskedés patronusa lett. Zeus kivánatára ő szabadítja meg Iót a reá vigyázó Argostól, azért neve: Argeiphontes (Argos-ölő v. más etimologia szerint: gyorsan megjelenő). Továbbá innen folyik ama tulajdonsága is, hogy az utakat és utcákat jól ismeri; az utakon az ő szobrai (hermák, l.o.)voltak felállítva. H. vezeti az embereket az alvilágba, innen a neve: pszihopomposz; e minőségében tünteti fel a villa Albaniban (Róma) levő Orpheus-relief. Jelvényei a képzőműszeti alkotásain: a szárnyas cipők, a petaszosz nevű (gyakran szintén szárnyas) kalap, aranypálca (kerikeion, latinul caduceus), amely utóbbival mint varázsvesszővel az embereket el tudja altatni s a halottakat maga után vonni s amely körül rendesen két kigyó tekerődzik, végül néha a pénzesszacskó (capitoliumi muzeum). Tisztelete általános volt egész Görögországban, de főleg Arkádiában és Athénben. A képzőművészet H.-t a Kr. e. V. sz.-ig szakálasan ábrázolta, de azután (miként már Homeros költeményeiben) általános lett ifju alakban való feltüntetése, amelyről okosság és erő tükröződik le. Ruhásan v. ruhátlanul szokták előállítani; az előbbi alakban van p. az Orpheus-reliefen s részben a Fokion nevü álló szobron a Vatikánban, amelyen csak a felső test van fedve. Remek bronzszobra van Nápolyban (Herculanemumból) ülő alakban ugyan, de mégis olyképen, hogy szinten látni rajta, hogy mindjárt indulni akar; arca fiatalos, de valami különös ravaszság ömlik el rajta. Legszebb álló szobra van Olimpiában Praxitelestől, paroszi márványból (843 után készült), karján a kisded Dionisosszal; e gyönyörü szobron a testrészek egytől egyig a legfinomabbak, szelid arcából okosság sugárzik. Praxiteles iskolájából való még a Vatikánban levő szobor is, az u.n. Antinoos (l. a mellékelt képet), mely sokkal erősebb testalkatot mutat, mint az előbbi, s arcán elmélázás és buskomorság ül.
1. György, német kat. teologus, szül. Dreyerwaldban (Vesztfália) 1775 ápr. 22., megh. 1831 máj. 26. 1792. a münsteri egyetemen a bölcseletet és teologiát végezte; 1798. a münsteri gimnáuizium tanára lett, 1799. fölvette az egyházi rendeket. Mint gimnáziumi tanár a bölcselet és hittudomány tanulmányozásával foglalkozott. Ezen tanulmány gyümölcse volt 1805. kiadott kisebb munkája a kereszténység benső igazságáról. Irodalmi munkássága alapján 1807. meghivták a münsteri egyetem teologiai székéra, ahol a dogmatikáról és a hittudományok bevezetéséről tarott előadásokat. Münsterben 1819-ig tanított; ezen évben meghivatott a bonni egyetemre. 1825. gróf Spiegel, Köln érsekkanonokká nevezte ki. Feladatul tüzte ki a kereszténységet bölcseleti rendszerben füzni, a keresztény igazságokat észigazságok gyanánt fölfogni, egy olyan rendszert találni, melynek alapján bölcseleti tagoltság szerint volna a keresztény hittudomány rendszere fölépíthető. Nagyon kedvelt tanár volt és sok követője akadt. Másrészről sokan eleinte titkon, később nyiltan folyóiratokban és röpiratokban támadták és téveseknek itélték részint ismeretelveit, részint a hitről és a tudásról való tanát. Végre is az ügy Róma elé került, XVI. Gergely megvizsgálta s 1835. és 1836. külön-külön brevében elitélte. A breve kárhoztatja a kételygő kiinduló pontot és az értelem biróságra való emelését természetfölötti dolgokban. A breve megjelenése után sokan elhagyták H. tanát. Braun és Achterfeld azonban nem akartak a szentszék itélete előtt meghajolni, miért is állásuktól megfosztottak. H. véleménye szerint a teologiának tárgyát a kereszténység megokolása, igazságának belátása képezi. Ezen belátást, illetve meggyőződést nem a közönséges értelemben vett hit, hanem a dialektika, a tudományos kutatás szerzi meg és egészen az emberi észnek terméke és tulajdona. A hittudósnak mindenekelőtt a következő hármas tételt kell vizsgálnia és eldöntenie: 1. vajjon az ember egyáltalában képes-e megismerni az igazgságot; 2. létezik-e Isten és minők tulajdonságai; 3. lehetséges-e a kinyilatkoztatás és milyen föltételek mellett. Ez a hirhedt Philosophische Einleitung-nak a tárgya. (Első kiadás: Koppenhrath, Münster, később ugyanott kinyomtatta H. halála után 1831. Achterfeld; 1829-34. jelent meg az Einleitung in die christ-kathlolische Theologie).
2. H. János Timót, német iró, szül. Petznickben 1738 május 31., megh. Boroszlóban 1821 julius 24., mint főkonzisztoriumi tanácsos és prépost. Richardson és Wieland befolyása alatt több regényt irt, melyek közül főképen Sophiens Reisen von Memel nach Sachsen (1770-85, 5 köt.) keltett bizonyos feltünést.
Kolonfonból való elegia-költő, körülbelül Kr.e.290. Kedvese nevéről cimzett, Leontion c. elegia-gyüjteményt szerzett 3 könyvben, de csak egy nagyobb töredék maradt fenn belőle. Elégiáiban költők és bölcsek szerelmi viszonyait zengette. Kiadták Hermann G., Rigler és Axt (1828).
a régi egyiptomiaknál az egyik nevezetes istenség, Tehut. v. Thot, görög neve. A művészeti ibiszmadár alakjában ábrázolja, vagy ember alakban ibiszfejjel. Mint ilyen ő a hold istensége, az időszámításé, mely a hold járásán fordul meg, nemkülönben a mérésé és mértéké is. Az utóbbi alapon az idők folyamában (mint ez a papiroszokból kiderül, L. Hieroglif is) ő válik a világrend, a mindenségben uralkodó beosztás és célszerüségi istenszeme képviselőjévé. Védője és ura a törvényeknek, istene a szellemi hatalomnak, rendezője az istentiszteleti szertartásoknak és legfőbb ellenőre minden tudománynak és művészetnek, kinek az egyiptomiak nem csupán az irás feltalálását tulajdonítják, hanem azt is, ami az összes tudományok alapelveit és elemeit is képezi. Okmányszerüleg előfordul egy bűvészeparuszon és egy Galleinus korbeli dekretumban. (V.ö. Mittheil. aus dem Papyrus Reiner, V. kötet, 1892.) Ugyanazért egy egyiptomi hellenizmus korában megszokták a görögök, hogy a matematika, asztronomia, gyógyszerészet, sőt a zene kézi könyveit és alapvonalait hermetikus könyveknek nevezzék. Ezek a munkák (többnyire papiruszok, L. Ebers és Hieroglifok) néha rendkivül terjedelmes kompendiumokat képeznek és nehezen magyarázhatóságuk, sőt sokáig egyáltalában megfejtetlen voltuknál bizonyos titokzatosság tapadt hozzájuk, minek folytán később az aranycsinálást és büvészetet (l. Alkémia és Mágia) hermetikus (zárt) tudományoknak nevezték, mint amik csak bizonyos titoktartás leple alatt szállhatnak tanítóról tanulóra, akik közt ennek révén hermetikus lánc áll fenn. Végül Toth-nak feladata volt a tulvilágon a halotti itélet alkalmával (l. Halottbiróság) az elhunytak jó és rossz tulajdonságainak mérlegelése és a kipróbált lelkek átvezetése a napistenségeknek a boldogító közelségébe, akár csak a görög Hermes Psychopompos. Ezt a hasonlatosságot észre is vették a görögök és igy lett Toth-ból a »háromszor nagy«. Hermes, miként már a hieroglifok többnyelvü emlékeinek görög szövegeiben ismételten előfordul. Később aztán H. alakját egy mesés bölcs vagy egyiptomi király fogalmához kötötték, aki mint ilyen a misztikusok legrégibb tekintélyeinek egyike. Igy fordul elő az uj platonikusoknál, euhemeristáknál és őskeresztényeknél; majd később a sziroknál és mohammedánoknál, kik mindannyian némely munkákat is tulajdonítottak neki. E munkák közül a bölcseleteiket, kivál a hires Poemander-t kiadta Parthey (Berlin 1854), az orvosaikat Ideler a Physici et medici graeci I. kötetében (Berlin 1841). A Poemanderről, mely a magyarországi mágia és alkémia, kivált a sárosvmegyei aránycsinálók (a girálti Pottornyai, Szulyovszky és Szirmay) kisérleteiben is szerepelt, külön könyvet irt Hilger (Bonn 1855); a hermetikus könyvekről általában Baumgarten-Crusius (Jena 1827); magáról H.-ről Peitschmann (Lipcse 1875). A Szulyovszkyak, illetve Potteronyaiak sárosvmegyei (1892-ig girálti) illetőleg kivonatáról (Schediasma Abbrevitaum) is történik említés, de ennek nyom veszett.
ami Hermesre, különösen Hermes Trismegistos-ra (l.o.) vonatkozik, mivel ennek nagy titokszerü bölcseséget tulajdonítottak, hogy t.i. magikus pecsétekkel el tudott zárni kincseket v. edényeket, tehát a.m. elpecsételt; s most oly módon elzárt edényekre használják, hogy azokba mikroszkopikus csirák, párák, levegő behatolása is lehetetlen. - H. művészet a.m- alkémia (l.o.).