(A), szépirodalmi hetilap, szerkeszti és kiadja Kiss József. Megindult 1890. január elején. Főkép az ifjabb irói nemzedéket csoportosítja maga körül. Minden szám borítékján arcképet közöl.
Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin vértanuk, a legenda szerint Decius császár testőrei, akik 251. a Decius-féle üldöztetés alatt egy barlangban rejtőzködtek el, s miután a császár ezt befelaztatta, álomba estek, melyből csak Theodosius alatt 447. ébredtek fel. A dolog nyilvánosságra jutván, nagy diadallal Efezusba vezetettek, ahol, miután a csodáról Márton püspök és a császár előtt bizonyoságot tettek volna, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét, - most már örökre - elaludtak. A kat. egyház jun. 27. üli ünnepüket. A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az eső hét hétig. Az esetlről toursi szt. Gergely, a VI. sz. végén, tudósít először, s valószinüleg ennek egyik kettős jelentésü kifejezése [ÁBRA] szolgáltatott alkalmat a legendára. V. ö. Koch, Die Siebenschläferlegende (Lipcse 1882).
l. Heptagynus.
természetrajzi nevek mellett a Hooker Vilmos János és Arnott György Vilmos nevének rövidítése.
természetrajzi nevek mellett a Humboldt Sándor és Bonpland Sándor nevének rövidítése.
(Sieben Richterdörfer). A szász földön lakó akár városi, akár falusi birtokos szászok, mind polgárok. A szász földön a szász nemzet privilégiumainál fogva sem nemességnek, sem paraszti jobbágyságnak helye nem volt. Kivételt képeztek a H.-nak lakosai u.n. Schutzbefohlene, kik valóságos parasztok, a szász nemzetnek tulajdonát képezték, s a szász nemzet egyetemének földesuri hatósága alá tartoztak. A H. a következők: Nagy- és Kis-Prépostfalva (Probstdorf); Csicsó Holdvilág (Appersdorf); Miklóstelke (Krossdorf); Kolun; Szász-Keresztur (Kreuz); Földvár (Marienburg); Mese (Meschendorf); Kis-Disznód (Michelsberg); Szeredfalva (Reussen); Rukur; végül Bolkacs és Sitve (seiden) faluk felerésze.
igy nevezték Kr. e. 585 óta a bölcs görög férfiak egy csoportját, akik koruk gyakorlati életbölcseségét velős mondatokban ki tudták fejezni s népüket mint államférfiak, törvényhozók, bölcsek vezették. Ki volt a hét bölcs, különbözően adják elő. Valamennyi lajstromban négy név közös: Thales, Bias, Pittakos és Solon. Platonnál még ezek vannak: Kleobul, Myson, Chilon. Myson helyett a legtöbb Kleobult teszi. Összesen 22 ember neve fodul meg a különböző lajstromokban.
ind eredetü novellagyüjtemény, mely a keleti és nyugati irodalmakban rendkivül elterjedt és sok költő forrásául szolgált. Tárgya: Pontianus római császárnak első házasságából származott fiát, Diocletianust, távol az udvartól hét bölcs mester oktatja a hét szabad művészetben. Midőn atyja udvarában visszatér, mostoha anyja bünre akarja csábítani és bevádolja őt atyjánál, midőn az ifju gonosz szenvedélyét visszautasítja. Pontianus erre halálra itéli fiát, de hétszer halasztja el a kivégzést egy-egy mester figyelmeztető elbeszélése folytán és hétszer ujítja meg parancsát, mert neje a hét mester elbeszéléseivel váltakozva hét irányzatos elbeszélssel erre ráveszi, mig végre Diocletianus, kinek a csillagok szerint hét napig nem volt szabad szólnia, egy tizenötödik elbeszéléssel kimutatja ártatlanságát, mire mostohája máglyára kerül. A munka tehát keretes elbeszélés, melyben tizenöt novella van egy tizenhatodik történet keretében egy egésszé összefoglalva. Szanszkrit eredetije ismeretlen, de kétségtelenül ind eredetü munka (szerzője Masudi X. szászadi arab történetiró szerint Sendabad indus bölcs), mely csakhamar arab, persa, szir, örmény és zsidó nyelven is elterjedt s utóbb görögre is lefordítottatott e cimmel: Syntipas (kiadta Boissonade, Páris 1828). A nyugati irodalmakba latin átdolgozások utján került: Historia septem sapientum sive de calumnia novercali (első nyomt. 1476). A XIII. századból van két francia átdolgozása: Li romans des sept seges (kiadta Adelb. Keller, 1836) és Dolophathos (kiadta Österley 1873; mind a kettőt kiadta Gaston, Páris 1876). Németországban, hol egyes elbeszélései már régebben elterjedtek, verses alakban földolgozta Hans von Bühel: Diocletians Leben (1412, ujra kiadta Adelb. Keller, 1841) és egy névtelen (kiadta Adalb. Keller, Altdeutsche Gedichte, 1846). A németeknél népkönyvvé is lett, mely sokszor jelent meg nyomtatásban (először év nélkül, aztán 1473., ford. Simrock, Deutsche Volksbücher III, 1840). Olaszul: Storia d'una crudele matrigna (kiadta Romagnoli, Bologna 1862), Libro dei sette savi di Roma (1865) és egy prózai átdolgozás (kiadta (Sendabar) németre fordította H. Sengelmann (1842), egy török átdolgozást Behrnauer, Die vierzig Veziere (1851); szir földolgozását (Sindban) német fordítással kiadta Bäthgen (1879). Pontos tartalmát adja Heinrich Gusztáv, Figyelő VI, 1789, 25-40. l.
Minden skálának a hetedik természetes zöngéje, tehát a C. skálában a p.a h, a F-ben, stb. Harmoniai értelemben a H. lehet nagy, kicsi (uralgó) v. szükített s ez esetben az alaphanggal egyesülten a gyakorlatilag használt háromféle heted-hangközt szolgáltatja.
a hangzatoknak az a faja, mely a harmadépítkezés alapján a skála hetedik zöngéjével (hetedével) áll kapcsolatban, nem tekintve annak természetes nagy vagy kicsi, vagy szükített voltát. Minden skálai alapzöngére négyféle hetedhangzatot lehet természetesen építeni, u. m.: nagy, kis (uralgó) 2-ik és 3-ik osztályu pedig a szükített hármas hangzattal áll kapcsolatban. Az alakulás mindig az illető skála zöngsora szerint történik. Számjelzése egyenes és fordított állásokban: 7, 6/5, 4/3 és 2. számokkal történik (l.Hangzatjelzés). A hetedhangzatoknak van még egy ötödik faja is, a szükített hetedhangzat, melynek a német zenerendszer szerint a moll-skála hetedik fölemelt zöngéje szolgál alapul, p. A-mollban: gis, -h-d-f.