a nagyon csekély birtoku, szegény s e mellett gyakran dölyfös nemes ember gúnyneve, különösen Erdélyben.
Ferenc, német kat. hittudós, szül. Aschaffenburgban 1819 jan. 13., megh. Würzburgban 1890 január 26. Tanulmányait a würzburgi egyetemen kezdte meg, s a római Collegium Germanicumban folytatta és befejezte. 1843. pappá szenteltetett 1852. a würzburgi papnevelőintézet alkormányzója. 1859. pedig a würzburgi egyetemen az alapvető hittan tanára lett. 1868. Rómába hivatott, ahol tevékeny részt vett a vatikáni zsinat előmunkálataiban. Legkiválóbb művei: Apologie des Christenthums (Freiburg 1863-67, 6. kiad., 1885. 2 köt. Az 5. kiadás után magyarra fordította Répássy I., A kereszténység védelme, Eger 1882, 5 köt.) és Lehrbuch der Fundamental-Theologie (Freiburg 1879, 2 köt.). Említést érdemelnek még: Die Idee der priesterlichen Übungen nach dem Plan des Ignatius von Loyola (Regensburg 1853); Die kirchliche Vollgewalt des apostolischen Stuhls (Freiburg 1873); Lebens- und Litteraturbild von D. F. Strausz (u. o. 1881); Kristis des Christenthums (Würzburg 1881, magyarosította a budapesti növ. papság magyar egyh. irod. iskolája: A kereszténység válsága, Munkálatok, Budapest 1883, 1-125. l.); Aus Welt und Kirche (Freiburg 1885). Irt ezenkivül számos kisebb munkát.
Ármin Tivadar, német irodalom- és műtörténész, szül. Leyserdorfban (Szilézia) 1821 márc. 12., megh. Drezdában 1882 máj. 29., mint (1885 óta) a műtörténelem rendes tanára és a történelmi muzeum igazgatója. Tanulmányait a bölcsészeti és nyelvészeti szakban 1838-42. Berlinben, Heidelbergában és Halleban végezte, azután Boroszlóban esztétikára és mű- meg irodalomtörténetre adta magát, hogy ezekben a szmlélet által is támogattassék, 1844. Olaszországba utazott. Három évi beható tanulmányozás után visszatért Németországba s 1847. Heidelbergában egyetemi magántanár lett. 1851. Jenába hítták meg az esztetika tanárának, honnan 1852. ellátogatott Görögországba. Főműve: Literaturgeschichte des achtzehnten Jahrhunderts (1856-70, 4. kiad. 1881-től 6 kötetben). További irodalomtörténeti művei: Die romantische Schule in ihrem inneren Zusammenhange mit Goethe und Schiller (1850); Das moderne Drama (1852). Azonkivül kiadta Müllernek, a festőnek, és Feuerbachnak munkáit, valamint Forster levélváltását Sömmeringgel (1879). H. műtörténelmi dolgozatai: Vorschule zur bildenden Kunst der Alten (1848); Die neapolitancischen Malerschulen; Die Bildwerke der königl. Antikensammlung in Dresden (1856, 3. kiad. 1875); Das königl. Museum der Gipsabgüsse in Dresden (1881, 4. kiad); Italienische Studien zur Geschichte der Renaissance (1879). H. néhány kisebb művét özvegye adta ki. 1884. V. ö. Moleschott, H. H.'-s Morgenroth (1883) és Stern A., H. H. ein Lebensbild (1885).
(törökül Jedikule), Konstantinápolynak Dny-i szomszédságában, a Marmara-tenger partján fekvő, romlásnak indult torony; hat részint teljesen leomlott, részben lebontatott és most vasuti állomás van helyükön. A legrégibb torony már az ókorban állott és oly régi, mint Bizanc; Theodosius kelet-római császár kettőt építtetett mellé és a három tornyot kőfallal vette körül. Később még 4 tornyot építettek és innen vette a toronycsoport elnevezését. II. Mohammed Konstantinápoly elfoglalása után kijavíttatta a tornyokat és nagy erőddé alakította azokat át, mely a janicsárok tanyájául, majd állambörtönül szolgált. Az idő és a földrengés a H.-ból csak hármat kimélt meg; az 1768. földrengéskor további kettő omlott össze és jelenleg csak egy áll még fenn, a 200 lábnyi magas u. n. Vértorony, amelybe azelőtt az államfoglyokat, a külföldi hatalmak képviselőit meg az előkelőbb származásu hadi foglyokat szoktak elzárni. Azonfelül 7 letett szultán is e falak között végezte életét, az áldozatok fejeit pedig rettentő például a falakra aggatták. A torony aljában vagy egy üreg, melyet vérkutnak (kan-kujutu) és egy barlang, melyet sziklaüregnek (tascsukuru) neveznek; ez utóbbiakban őrizték azokat a szerencsétleneket, kikre a halálos itéletet már kimondották. A lépcsőkön számos feliratot lehet olvasni, különösen az 1600-1714. évekből, többnyire velencei foglyoktól. Magyar vértanuk kézirására eddig nem bukkantak, pedig ott kinlódott Szilágyi Mihály (Hunyadi Mátyás nagybátyja), később Majláth István, Béldy Pál és többen. V. ö. Erődi Béla cikkét a Vasárnapi Ujságban, 1878, 266. l.
város Merseburg porosz kerületben, 8 km.-nyire Mansfeldtől, a Wipper balpartján, vasut mellett, 8641 lak., zongorakészítéssel, mesterséges trágyakészítéssel. Közelében rézbányák, rézöntők és nagy gépgyár van.
Samu, kanonok, primási irodaigazgató, szül. Hettyén 1845 szept. 22. Gimnáziumi tanulmányait Szombathelyen s Esztergomban, a teologiát Esztergomban végezte. Pappá szentelték 1870 jul. 2. Tanár volt a nagyszombati főgimnáziumban, majd tanár és tanulmányi felügyelő az esztergomi érseki liceumban. Később a bécsi Pazmaneumban lelkiigazgató, 1893. hercegprimási irodaigazgató, 1894. esztergomi kanonok. Értekezése: A tanítók szellemkincseinek gyüjteményéről.
l. Hétmagyar.
(Marienburg), kisközség Kis-Küküllő vármegye erzsébetvárosi j.-ban, 1162 német és oláh lakossal.
l. Hét erdő.
e kifejezés (a Czuczor és Fogarasi-féle szótár szerint) onnan eredt, hogy a hetvenkedő ember szereti a hetven szót emlegetni. p. Ha hetvenhét lelked lesz, se félek. Hetvenhetedik öregapád se látott ilyent.