Henrik Móric, német drámaköltő, szül. Drezdában 1821 márc. 13., megh. Loschwitzban 1885 jan. 27. hamburgban, Berlinban és Lipcsében élt; életének önmaga vetett véget. Drámai művei: Tiberius Gracchus (1851); Leonore von Portugal (1853, tragediák); Prinz Lieschen (1853, romantikus bohózat); Die schöne Magelona (1861, varázs-mese). Irt opera-szöveget és költeményeket is. Kiadta: otto Ludwigs Shakespeare-studien (1871) és ugyanannak: Nachlasschriften mit einleitung und Vorrede (1871-73).
Ágoston báró, porosz államminiszter, szül. Elberfeldben 1801 febr. 15., megh. Berlinben 1874 jun. 23. Eleinte apja bank-üzletében foglalatoskodott, azután képviselővé választották, 1848 dec. 4. belépett a Brandenburg-Manteuffel-kormányba mint kereskedelmi, közmunka- és iparügyi miniszter; állását 1858. Hohenzollern herceg alatt is megtartotta s 1862. a pénzügyeket is átvette, de 1862., mikor Bismarck állt a kormány élére, lemondott és bárói rangot kapott, azonban már 1866. ujra átvette a pénzügyminiszterséget; csak mikor uj adókkal és adóemelésekkel állott elő s nagy deficitet mutatott ki, bukott meg 1869 okt. 26.
Adolf, cseh költő, szül. Richenburgban 1835 jun. 7. Prágában tanult és jelenleg Pisekben reáliskolai tanár, 1859. és 1865. apróbb lirai költeményekkel lépett fel (Lesní kviti, Erdei virágok), azután következtek: Cymbal a husle (Cimbalom és hegedü, 1876); Děduv Odkaz (A nagyapa végrendelete, allegorikus idill, 1880); Dřevorubec (A favágó, 1880). Ujabb költői elbeszélésekkel is próbálkozott, ilyenek: Za výru a volnost (Hitért és szabadságért, 1881); V zatii (Csendben, 1883); Na vinách (Hullámokon, 1886) stb.
1. Gusztáv, német erdész, H. Károly ifa, szül. Giessenben 1826 márc. 11., megh. München közelében 1883 jul. 10. Főerdész, majd tanár volt Giessenben, 1856. a müncheni erdészeti akadémia tanára, 1868. igazgatója és 1878. müncheni egyetemi tanár lett. Művei: Das Verhalten der Waldbäume gegen Licht und Schatten (Erlangen 1852); Über die Ermittelung der Masse, des Alters und des Zuwachses der Holzbestände (Dessau 1852); Lehrbuch der forstlichen Bodenkunde und Klimatologia (Erlangen 1856); Anteilung zur Waldwertrechnung (Lipcse 1865, 3. kiad. 1883); Handbuch der forstlichen Statik (u. o. 1871, I. rész). Szaklapot is szerkesztett.
2. H. Károly, német erdész, szül. Bessungenben, Darmstadt mellett 1797 ápr. 9., megh. Giessenben 1856 aug. 24. Főerdész, majd erdőfelügyelő és 1835 óta Giessenben az erdészet tanára volt. Művei: Die Vorteile und das Verfahren beim Baumroden (Giessen 1826); Die Waldertragsregelung (u. o. 1841, 3. kiad. 1833); Die Hauptmethoden der Waldertragsregelung (u. o. 1848); Der Waldbau und Forstproduktenzucht (Lipcse 1854, 3. kiadás H. Gusztávtól, 1878); Beiträge zur Forstwissenschaft (Giessen 1842 és 1847); Anleitung zu forststatischen Untersuchungen (u. o. 1846).
Karolina, l. Jagemann.
Ignác, térképész (1765-1815), szül. Karánsebesen, de már 7 éves korában szüleivel Milánóba került, hol a jezsuitáknál nevelkedett. 1784. nagy utat véve Olaszországban, Görzben telepedett le mint postatiszt s ily minőségben működött itt, Triestben és Bécsben egész 1811-ig, midőn császári tanácsos cimmel nyugalomba vonulva, Triestbe költözött s ott is halt el. Művei: Nouvelle Carte des postes de toute la Lombardie (Triest 1797); Postkarten von Österrich (8 lap, u. o. 1798); Olaszország térképe (u. o. 1799, új kiadások 1802, 1806); Postkarte von Deutschland, der Schweiz und Holland (Bécs 1800, 2. kiad. 1806); Ansicht der Stadt und des Freihafens von Triest (Triest 1802).
1. Keresztély Gottlob, német nyelvész és régész, szül. Chemnitzben 1729 okt. 25., megh. Göttingában 1812 jul. 14. 1748. a lipcsei egyetemre ment s 1752. jogi vizsgálatot tett. Ezután másoló lett a Brühl-féle könyvtárban s fordítgatni kezdett franciából és görögből. Midőn Brühl miniszter bukása megfosztotta kenyérétől, nevelő lett, s 1759. növendékével Vittenbergába ment; a háboru azonban visszakergette Drezdába, melynek bombázásánál gyüjteményei és előmunkálatai tönkrementek. 1764. Göttingába hivták meg egyetemi tanárnak. Itt 50 esztendeig vezetője volt az egyetemi életnek, megteremtette az egyetemi könyvtárt, felolvasásokat tartott Homerosról, Pindarosról, Horatiusról, a görög és latin irodalomtörténetről, régiségekről és régészetről és vezette a filologiai szemináriumot. Azonkivül mint a Tudományos Társulat titkára szerkesztette ennek Abhundlung-jait és 1770 óta a Göttingensche gelehrte Anzeigen-t. Kiadásai: Tibull (4. kiad. 1817); Vergil (1767-75); Pindar (1773); Ilias (1802, 8 köt.); Apollodors Bibliotheca Graeca (1782, 4 köt.). Művei: Einleitung in das Studium der Antike (1772); Sammlung antiquarischer Aufsätze (1778-1779); Lobschrift auf Winckelmann (1778). Opuscula academica cimü műve (1785-1812, 6 köt.) értekezéseit tartalmazza; régészeti és műtörténelmi egyetemi előadásai 1821. jelentek meg. V. ö. Heeren, Chr. G. H. (1813); Göttinger Professoren (1872) és Herbst V., J. H. Voss (1872, 1 köt.).
2. H. Móric, német germanista, szül. Weissenfelsben 1837 jun. 8. 1864. Helleban habilitáltatta magát, 1869. rendkivüli tanár lett s 1870. Baselbe hivatott meg a német nyelv és irodalom rendes professzorának. 1883. göttingai egyetemi tanár. Művei: Kurze Laut- u. Flexionslehre der altgermanischen Dialecte (1862, 4. kiad. 1880); Über die Halle Heorot im Beowulf-Liede (1864); Altniederdeutsche Eigennamen (1867). Kiadta Beowulf-ot (1863, 5. kiad. 1878); Heliand-ot (1866, 3. kiad. 1883); Kleinere altniederdeutsche Denk-mäler-t (1867, 2. kiad. 1877); Stamm Ulfilas-át (1885, 8. kiad.). Azonkivül: Kleine Altsächsische und altniederfränkische Grammatik (1873); Kunst im Hause (1881-83, II. rész); Die Baseler Glasmalerei des XVI. Jahrhunderts (1883); Deutsches Wörterbuch (1890 óta, igen ajánlatos mű). Németre fordította Beowulf-ot; Müller Vilmossal kiadta: Göttinger Beiträge zur deutschen Philologie (1886-1888, IV. rész) és 1867 óta részt vesz a Grimm-féle szótár megirásában.
János (latinosan a Lapide v. Lapidanus), német pap és bölcsész a középkor végén, szül. Baselben, Párisban, itt a Sorbonne doktora lett; 1474. számos tanulóval együtt visszavándorolt Baselba, hol az itteni nominalista bölcsészteologusok heves harcot támasztottak az általa képviselt aristotelesi realizmus ellen. 1477. Tübingában lett tanár és káptalani lelkész, 1480. a bade-badeni káptalan igazgatója, 1484. baseli kanonok s a kolostortemplom lelkésze, végül az ottani karthausi rend tagja. Aristoteles logikai irataihoz kommentárokat készített s hő védelmezője volt a Mária szeplőtlen fogantatását hirdető tannak.
József Benedek, osztrák történetiró, szül. 1740 körül, megh. Bécsben 1779 ápr. 20. A jezsuita-rendbe lépett, 1762 óta a trencséni kollégiumban élt mint növendék, 1772. Bécsbe került, hol 1774 óta mint a császári könyvtár első őre és mint egyetemi tanár működött. Művei: Grundsätze der älteren Staatsgeschichte Österrichs; Kaiser Friedrichs IV. Tochter Kunigunda.
1. János Keresztély Ágost, német grammatikus és pedagogus, szül. Nordhausenben 1764 ápr. 21., megh. Magdeburgban 1829 jun. 27. Teologiát és neveléstant tanult; 1792. gimnáziumi tanár, 1807. gimnáziumi igazgató lett. Főművei: Allgemeines Fromdwörterbuch (15. kiad. Hannover 1873, l. kiad. 1804. ilyen cimmel jelent meg: Verdeutschungswörtenbuch); Kleines Fremdwörterbuch (u. o. 1840); Theoretisch-praktische deutsche Grammatik (Hannover 1814, ezt adta ki később fia átdolgozva); Leitfaden zum Unterricht in der deutschen Sprache (23. kiad., u. o. 1874).
2. H. Károly Vilmos Lajos, német nyelvbuvár, az előbbinek fia, szül. Oldenburgban 1797., megh. 1855. 1816. Humboldt Vilmos legifjabb fiának nevelője, 1829. a bölcsészet rendkivüli tanára lett Berlinben. Handwörterbuch der deutschen Sprache (3 köt., Magdeburg 1831-49) c. művét atyjával együtt kezdette meg. Atyjának nagyobbik nyelvtanát átdolgozta, az ujabb nyelvtudomány vivmányait fölhasználva: Ausführliches Lehrbuch der deutschen Sprache (Hannover 1838-49, 2 kötet). De legfontosabb nyelvfilozofiai munkája: System der Sprach wissenschaft (Berlin 1856); ezt halála után hagyatékából adta ki nagynevü követője, Steinthal H.
3. H. Pál, H. Károly Vilmos Lajos fia, szül. 1830 márc. 15. Berlinben. U. o. ésd Bonnban klasszikus és modern irodalmi tanulmányokkal foglalkozott. 1852. Olaszországba utazott, s 1854. Miksa bajor király Münchenbe hivta s évdijat adott neki, hogy magát egészen a költészetnek szentelhese. 1867. lemondott e kegydijról, de azért tovább is Münchenben maradt. Már első munkáival: Francesca di Rimini (Berlin 1851, tragédia) és Urica, Die Brüder, elbeszélő költeémények, nagy figyelmet ébresztett. Széleskörü munkásságot fejtett ki. Irt költeményeket, melyekben a művészi tökélyre való törekvés mutatkozik. (Gedichte, 5-dik kiadás 1893). Irt drámákat (mint Die Sabinerinnen, 1859. pályakoszoruzott tragédia). Legnagyobb sikereit azonban novelláival érte el, melyekben rendesen költői tárgy könnyed, kellemes modorban van feldolgozva. Nagy feltünést keltett első regénye: Die Kinder der Welt (Berlin 1873, 7. kiad. 1880, 3 köt.). Tendenciája heves vitákat provokált, de a munka költői becsét elvitatni nem lehet. Hasonló heves támadásokban részesült második regénye: Im Paradiese (1875, 3 köt. 5. kiad.) eudemonisztikus felfogása miatt. 1884. drámai munkáiért a német császár neki itélte oda a Schiller-díjat. Összes munkáiból eddig 21 kötet jelent meg (Berlin 1871). Legujabb művei: Jungfer Sabine (dráma 1893); Die Erbin von Helmstede (regény, 1894); In der Geisterstunde (1894). Magyarul megjelent Barbarossa (Budapest 1876); A grófi kastélyban, ford. Halasi Aladár (u. o. 1879).