a. m. nyilás, «hangür», két magánhangzó összetalálkozása egyik szó végén és a következő szó kezdtetén, ami többé vagy kevésbé kellemetlenül hangzik a prózában is, annál inkább a versben. Különösen érzékenyek voltak e tekintetben a klasszikusok, s mind a görög, mind a latin költők gondosan kerülték a H.-t; a H. t. i. annál fetünőbb volt náluk, mert két ily összekerülő hangzót rendes szokás volt összeolvasztani s tulajdonkép akkor állt elő H., ha két összevonható hangzót mégis különhagyott a verselő a mérték kedvéért. Össze nem vonható hangzók találkozását türték. Voltak egyéb megengedett hiatusok is, p. a cezuráknál, ahol némi pauza ugy is van stb. A magyarban az eliziónak kisebb lévén a lehetősége, a H. is kevésbé bántó, s gyakran el sem kerülhető. Az erőszakos elizio (Barótinál, Kazinczynál) bántóbb a mi nyelvünkben, mint a két magánhangzó összeütközése (p. Kazinczynál: Jobbj' és balja felől László szökdelteti ménét). De a sürü H. mindenesetre rosszul hangzik. Rútabb a H., ha ugyanaz a magánhangzó találkozik össze (kivált két e), még rutabb, ha három magánhangzó vagy éppen négy kerül össze, p. Te ó Ádám! Eljönne-e ő oda? Az ilyen már a prózában is rút.
Az É.-amerikai indián mondák harcosa, ki a halászat, vadászat és a béke egyéb műveire tanította az embereket; a Longfellow ugyanilyen cimü époszának hőse.
a Tennessee 250 km. hosszu mellékfolyója az É.-amerikai Egyesült-Államokban. A Blue Mountains ÉNy-i lejtőjén ered és a Toccoa fölvétele után a Tennessee államban torkollik.
általában eltérés a rendes formától, mintától, melyet valamely dologban várhatunk vagy követhetünk, vagy valamely szabálytól, normától, mely bizonyos dologra nézve érvényes. Hibás a gondolkodás, ha a logika normáival ellenkezik; a cselekedet, a magaviselet, mely nem felel meg az erkölcs, illem, okosság ama parancsának, mely a fenforgó esetre vonatkozólag követendő (az okosság nem jő tekintetbe, ahol az erkölcs a fő s igy tovább); H.-t találunk valamely költeményben, mely esztetikai érzésünket sérti; hibát követ el, ki a nyelvtan, stil szabályai ellen vét; hibás az a tárgy, jószág, melyből valami hiányzik, minek meg kellene lenni; ami el van törve, meg van sértve stb. A régi nyelvben H., csorbaság, fogyatkozás gyakran egyenlő értéküek. Hibázni is kettőt jelent: ami nincs meg, az hibázik; amiben elterek érvényes érvényes szabályoktól, abban hibázok. A költői hibákról érdekesen és éles elmével értekezik Aristoteles Poetika-jában.
v. álkövetkeztetés (paralogizmus), a következtetés (l. o.) szabályai ellen vetés. Ha szándékosan történik, megtévesztés céljából, szofizmának neveztetik; különben paralogizmus. Leginkább a szók többértelmüségéből származik. L. Szofizma.
község, l. Hybbe.
a római házban az a szoba, melyben a télen át laktak. Hibernalis a. m. télies; hibernatio, állatok téli álma.
(Ivernia, görög Ierne, ujkelta Erin), az ókorban Irország neve. A rómaiak nagyon keveset tudtak róla, csereviszonyban állottak ugyan lakosaival, de nem sokat törődtek vele, még azt sem tudták mekkora, a meddig Agricola Kr. u. 84. körül nem hajózta. Ptolemaios már le is rajzolta és ismerte két főfolyamát; a Bargust (Barrow) és a Senust (Shannon). Lakosai az ivernek, rokonai valának Britannió ó-kelta lakosainak, papjaik a druidák, folyton megőrizték régi áldozataikat, miért is H. sokáig megmaradt «szent»-nek. Nevezetesebb törzseik voltak a brigantok (a Bargus mentén), D-en a vodiak, Ny-on a velletorok, ganganok, nagnatok (fővárosuk Nagnata, most Donegal), É-on a vennikniek és darinok, K-en az eblanok (főhelyök Eblana a. m. Dublin) és a manaxiok. Mindezen törzsek durva erkölcsüek voltak, testöket a mai indusokhoz hasonlóan tettoválták és a buja termékenységü legelőkön pásztoréletet éltek.
(hibik Diószegiéknél), a mályvafélék egy- vagy többnyári füve, cserjéje (cserjemályva) v. fája. Levele nagy, többnyire karéjos, virágja csinos, magános v. csoportos, gyümölcse ötrekeszü tok. Mintegy 150 faja mind a két világrésznek tropusi vidékein, hazánkban vadon csak a H. ternatus Cav. terem. Ez a varjumák, dinnyefü vagy vaddinnye az Alföldön, hol a kukorica között, sőt dinnyeföldön is gyakori. Reggel, de csak kevés ideig szokott virágzani (Stundenblume), azután behuzódik. A H. cannibinus L. (l. a Fonónövények képét, VII. köt.) egynyári, Kelet-Indiában gyakran s régóta termesztik, mert savanykás, kissé fanyar és nyálkás izü levelét főzelékül eszik, magvából égető- és étolajat sajtolnak. Hársrostja fehéres, kevéssé fénylő, puha, nyujtható, a lenhez hasonló. Ez a gombó- vagy gombókender, s ujabban már az európai piacra is jut. A H. mutabilis L., keletindiai, faalaku, levele ötkaréjos, virága nagy, reggeli nyiláskor fehér, délben rózsaszin, este biborpiros.Spanyolország D-i részén termesztik. Ez a régiek igazi rosa sinensis-e, vagyis khinai rózsája. Virága meg a levele hazájában és Khinában officinalis, háncsrostja fonószövő anyag. A H. Rosa sinensis L., hazája K.-India és Khina, 4 méter magas disznövény. Levele tojásdad, hosszan hegyezett, főrészelt. Nagy és pompás virága nagyon változik. Gyökerével, virágával meg a levelével, mint Európában a fekele mályváéval, a hajat, szemöldököt, valamint a cipőt is feketítik. A H. tetraphyllos Roxb., Hindosztan hegyein közönséges. Hársrostja sárgás, helyenként világosbarna (abelmoschusrost), finomságával a legjobb fajta jutát félre szorítja, de nedvesen humin-anyagok képződésével nagyon hamar megbarnul, azután nedvszivóbb lesz és a szilárdságát veszti. A kereskedésben jutának hivják. A H. Sabdariffa Perott, É.- és Ny.-indiai, savanyu levele, piros guianai sóska néven használatos. Jamaikán a rostja kedvéért termesztik is. Még más H. fajból is lesz fonószövő anyag, mintegy 50 faja kerti disz. A H. Syriacust, l. Törökrózsa, H. Abelmoschust 1. Abelmoschus.
három városnak neve Sziciliában, még pedig: 1. város az Etna D-i lejtőjén (most Peterno a Giarretta mellett), jelentékeny Vanus-kultusszal (feliratokon: Veneri Victrici Hyblensi), melynek papnői jövendőmondással és álomjóslattal is foglalkoztak. Valószinü, hogy Hadrianus császárnak sziciliai körutja alkalmával itt ünnepelték azt az ünnepet, melyre a Pervigilium veneris c. költemény (l. o.) iratott. 2. H. város Akragasz és Szirakuza közt, most Chiaramonte. - 3. H. Megara, mezéről hires város, mely a dór telepítést megelőző időből származván, Gelon idejétől fogva Szirakuzához tartozott, sőt egy kis váraccsal is birt, melyet a rómaiak a második pún háboruban felperzseltek és leromboltak. V. ö. Holm, Geschichte Siziliens im Alterthum.