a. m. a fegyveres ellentállás megszüntetése oly ellenséggel, mely a hódolónál sokkal erősebb. A H. elfogadása majdnem mindig attól a feltételtől függ, hogy a hódoló rakja le a fegyvereket, mely esetben a H.-t «fegyver-lerakás»-nak is nevezik. Néha, különösen ha a hódoló rendkivül vitézül harcolt, lovagias ellenfél megengedi, hogy a hódoló zászlókkal, zeneszóval, néhány ágyuval vonulhasson: v. szabadon vissza honába, v. legalább azon térig, ahol a fegyverek lerakatnak; a tiszteknek ilyenkor többnyire megengedik, hogy kardjaikat megtarthassák. L. még Fegyverszünet, Kapituláció.
Mások erkölcsi vagy egyéb értékének szeretettel teljes elismerése. Mennél nagyobb az elismerendőnek az értéke, mennél készségesebbek vagyunk, saját kicsinységünket érezvén s a tökéletességet szeretvén, ez érdem előtt szeretettel, csodálattal meghajolni, annál mélyebb, tisztább s igazabb a H. Legfelső foka istennel szemben nyilvánul, aki a legfőbb való s akivel szemben az ember legkisebbnek érzi magát.
alattvalói eskü, amellyel az alattvalók a fejedelemnek hűséget és engedelmességet fogadnak. Csak férfi alattvalóktól bizonyos kor elértével v. trónváltozás esetében szokás néhol követelni; igy azelőtt a német tartományokban, jelenleg is Oroszországban. Különbözik ettől az állampolgársági eskü, melyet honosítás alkalmával az állampolgárok kötelékébe felvett, hazai törvényünk szerint is letenni tartozik.
(tributarii, subacti) néven szerepel hazánk történelmében az a terület, melyet a törökök a XVI. és XVII. században megszállva tartottak. V. ö. Salamon Ferenc, Magyarország a törökhódítás korában (Budapest 1886); Acsády I., Magyarország Budavár visszafoglalása korában (Budapest 1886).
a. m. utmérő.
nagyközség Temes vmegye vingai j.-ban, 1600 német és oláh lakossal.
Károly, magyar történtiró, szül. Tordán 1796., hol atyja sóhivatalnok volt, megh. Dobokán 1881 jun. 13.; 1815-1821-ig főkormányszéki irnok volt; 1825-48-ig Doboka vmegye táblabirája. Legnevezetesebb műve: Doboka vármegye természeti és polgári ismertetése (Kolozsvár 1837). Kisebb dolgozatai: Bihar vármegye főispánjai (Hon és Külföld 1846); Erdődi Pálfi János nádor életrajza (Hon és Külfölf 1844). Résztvett Nagy Iván Magyarország családai c. művének szerkesztésében.
község, l. Jákó-Hodos.
kisközség Zala vármegye perlaki j.-ban, 1539 horvát lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Sámuel, ref. püspök, szül. Debrecenben 1654., megh. Szikszón 1748 nov. 23. Tanult szülőhelyén, hol két évig azután preceptori tisztet is viselt. 1676. veszprémi rektor lett s ott működött a következő év nyaráig. Ettől fogva pár évig valószinüleg külföldön időzött, mig 1680 márc. veszprémi lelkész lett. Itt 1695. esperessé választatott. Volkra kat. püspök 1702. vallásáért fogságba vetette, melyből sok szenvedés után csak 1703 őszén szabadult ki. 1708 aug. 8. a dunántuli kerület püspökké választotta, de e hivatalát csak kevés ideig folytatta, mivel Veszprémből a nevezett kat. püspök által 1710. elüzetvén, jobbnak látta a kerületből is távozni s Szikszóra ment papnak, hol 1712-1740. működött. Ekkor nyugalomba lépett, de a borsodi egyházmegyének még 1745. is assessora volt. Művei: Őrálló toronyban helyeztetett vigyázó (Beköszöntő beszéd Veszprémben, Debrecen 1680); Pályáját állhatatosan megfutó Isten hű szolgájának eltétetett igazság koronája (Halotti beszéd Séllyei István felett, u. o. 1677). V. ö. Thúry Etele: H. S. dunántuli ref. püspök élete (Protestáns Szemle, 1893).