1. András, tiroli szabadsághős, szül. a Szt. Leonhard közelében fekvő «Am Sand» nevü vendéglőben 1767 nov. 22., agyonlőtték Mantovában 1810. febr. 20. Az atyjáról reászállott üzleten kivül bor- és lókereskedéssel foglalkozott. Józan eszü tehetséges férfiu volt, bár iskolákat alig látott; császárjához és egyházához pedig rendíthetetlen hűséggel ragaszkodott. 1790. mint a Passeyer-völgy küldötte vett részt az innsbrucki viharos tartománygyülésben. 1796. egy vadász-zászlóalj vezéreként harcolt a franciák ellen. 1808. néhány honfitársával együtt Bécsben járt s ekkor közölte velök János főherceg a Hormayr által (l. o.) kieszelt fölkelés tervét. A tél folyamán H. és társai mindent megtettek a fölkelés előkészítésére, s 1809 ápr. 8. H. lelkes felhivást intézett honfitársaihoz. Maroknyi csapat élén rátámadt Sterzingnél ápr. 11. a visszavonuló bajorokra, kiknek néhány hadosztályát 13-án megadásra kényszerítette, mire a segélyül érkezett osztrák hadak és a népfelkelők együttesen vonultak be a felszabadított Innsbruckba. Csakhogy Tirol szabadsága, Napoleonnak győzedelmei és gyors előrenyomulása folytán ismét elveszett és az ország ujólag Lefcbvre és Wrede hatalmába került. H. azonban ujra összegyüjté honfitársait és az Isel hegyen egymás után kétszer (május 25. és 29-én) verte meg a bajorokat és máj. 30-án másodszor vonult be a felszabadított fővárosba. A tiroliak határtalan lelkesedéssel kisérték hős honfitársukat és fővezérnek s helytartónak választották. A wagrami csata után azonban Ausztria, a Znaimban létrejött fegyverszünet értelmében, ismét lemondott Tirolról és Vorarlbergről, mire a franciák, bajorok és szászok három oldal felől nyomultak be e szerencsétlen országba. H. azonban most sem esett kétségbe: ujra fegyverre szólítá honfitársait s néhány ezer emberével s a hős Speckbacher csapatjával sietett egyesülni. Aug. 13. pedig Speckbachertől támogatva, az Isel hegyen Lefcbvret ujra megverte és az ország elhagyására birta. Aug. 15. harmadszor vonult be Innsbruckba, ahol az ország főparancsnokává választották, a császár pedig a nagy aranylánccal és érdeméremmel tüntette ki. Csakhogy Ausztria kénytelen volt az október 14-én Bécsben kötött békében általános közbocsánat kikötése mellett Tirolról és Vorarlbergről lemondani. H. és társai megdöbbenve értesültek e hirről és mig azon tanakodtak, hogy mitevők legyenek, az ellenség sietve foglalta el az Iselt és a Scharnitzet és Speckbachert a Salach völgyben véres csatában (okt. 16-án) legyőzte. Erre Steinachban nov. 2-án H. is meghódolt a császár akarata előtt s honfitársait erről október 7. kelt kiadványában értesítette. Nemsokára azonban János főherceg állítólagos diadalaiban bizva, nov. 12. Sandból ujra fegyverre szólította a Vintschgau és a Felső-Inn völgy lakóit. Csakhogy parányi csapata ekkor nem birt a tulnyomó ellenséggel és egyik völgy a másik után esett az ellenfél kezébe. Erre H. elbocsátá embereit és feleségével és fiával együtt a havasok közé menekült. 1809 nov. óta a Farteis-völgyben egy alpesi viskóba rejtőzött, mig 1810 január végén egy Raffl nevü áruló Huard tábornoknak fel nem jelentette. Huard azonnal olasz csapatokat küldött H. elfogatására, melyek rejtekét körülzárolták, őt elfogták és megkötözve jan. 27. Mantovába vitték, ahol a hadi törvényszék a hőst Napoleon határozott parancsára halálra itélte. Ezt az itéletet, a bécsi udvar közömbös tétlensége következtében, 1810 febr. 20. kora reggel végre is hajtották. Midőn H.-t a Porta Ceresa bástyára kivezették, nem türte, hogy szemeit bekössék és nem is térdepelt le; azután pedig maga vezényelt «tüzet»! Csak a 13. golyó vetett véget életének. Tetemeit a vár plébánosának kertecskéjébe temették, ahonnan 1823 febr. 21. az innsbrucki udvari templomban helyezték nyugalomra. A sir fölött, I. Miksa császárnak emlékével szemben, az önzetlen hazafinak és hősnek Schaller által márványból készített szobra emelkedik 1834 óta. Ferenc császár 1819. H. családját szenvedett vagyoni veszteségeért kárpótolta és 1818 jan. 26. a családot nemesi ranggal is megajándékozta. 1893 szept. 30. pedig az Isel hegyen a Natter tiroli szobrász kezétől készült gyönyörü H.-szobrot leplezték le. I. Ferenc József jelenlétében. - H. egyik unokája, H. András (szül. 1833.), megh. 1881 jun. 25. a birodalmi gyülésnek volt tagja.
2. H. Lajos, német szobrász, szül. Ludwigsburgban (Württember) 1801., megh. Stuttgartban 1887 nov. 6. Legjelentékenyebb művei: Psyche; három nagy márványcsoport, u. m. két lófékező szobra és Hylas elrablása a stuttgarti várkertben; több kiváló ó- és ujkori szobor utánzatai, melyek részben a stuttgarti várkertet, részben a rosensteini királyi kastélyt diszítik; A haragos Amor (Rosenstein); Szakállas Eberhard herceg bronz lovasszobra; Concordia vasszobra Vilmos király jubileumi emlékoszlopán Stuttgartban; Proserpina elrablása (suttgarti muzeum).
a Telephorus fuscus L. nevü bogárfajnak sötétszinü szőrrel fedett, hatlábu lárvái, melyek kövek, lomb és fagyökerek alatt telelnek s innen különböző külhatások folytán a hóra kerülnek ki; április és májusban bábozódnak be.
1. Jakab Henrik, van t', németalfoldi kémikus, szül. Rotterdamban 1852 aug. 30. Német, francia és holland egyetemeken tanult s 1878. az amsterdami egyetemen tanár lett. Művei: La chimie dans l'espace (1875); Ansichten über die organische Chemie (3 füz., 1878-81); Études de dynamique chimique (1884); Lois de l'équilibre chimique (1885); Dix années dans l'histoire d'une théorie (Rotterdam 1875, 2. kiad. 1875). 1885 óta H. Ostwalddal együtt a Zeitschrift ür physik. Chemie c. lapot adja ki. H. egyike a stereo-kémia első megalapítóinak.
2. H. Károly, német festő, szül. Mannheimban 1838 szept. 8., megh. Karlsruheban 1890 máj. 13. Karlsruheban Schirmer és Descoudres, Düsseldorfban Vautier tanítványa volt, rövid ideig Párisban tartózkodott, majd Düseldorfban telepedett le. Többnyire kitünő szinezésü genreképei közül említendők: Cigányok és biró előtt; A zugprókátor; Noblesse oblige; A beteg földesur; Az epikureusok; Coeur á tout; Sub rosa; Pihenő a menekülés közben; Hazatérés; Tartuffe és Elmire; A kedves bácsi; Az utószülött keresztelője; A fiu bucsuja; Az indulás előtt; Élet és halál között. Irodalmilag is működött; a kritikusok ellen a Künstler u. Kunstschreiber c. röpiratban (München 1884) intézett heves támadásai annak idején figyelmet keltettek.
3. H. Konrád, német festő, szül. Schwerinben 1816 nov. 19., megh. Münchenben 1883 febr. 19. Eleinte szoba-, majd szinházi festő volt, később a drezdai akadémia növendéke lett, végre hosszu vándorlás után Münchenben telepedett le. Építészeti képei kitünő szinezésüek; ilyenek: Rokokó-szoba; A müncheni Boldogasszony templom belseje; Renaissance-szoba; Sekrestye; Lépcsőház a schleissheimi kastélyban, stb.
Kelemen Mária, szül. Taswitz faluban (Morvaország) 1751 dec. 26., meghalt 1820 márc. 15. Szegény szülei pékmesterségre adták s mint legény a brucki premontrei kolostorban dolgozott. Itt vágya támadt pappá lenni s azonnal a tanuláshoz fogott, de célját el nem érhette. 1782. Rómába vándorolt s a tiroli püspökségben remete lett. Később Bécsben tanult s 1784. befejezte tanulmányait. Majd ujra Rómába ment, hol rendemptorista szerzetes lett. 1786. pappá szentelték s Varsóban 20 éven át buzgón lelkészkedett. 1808. kiüzettek a szerzetesek és Küstrin várába zárattak. 1809. Bécsben jutott, hol mint az olasz templom lelkésze működött. Boldoggá avatta XIII. Leo 1886 nov. 21. V. ö. Dankó, Hoffbauer Kelemen Mária élete (Esztergom 1865).
Károly, tenorista, karnagy, szül. Bonyhádon (Tolna vármegye) 1840., korán feltünt ritka szép csengésü tenor hangjával. A 60-as években próbát énekelvén a nemzeti szinházban, azonnal szerződést kapott, de az akkoriban alakult pécsi dalárdával szorosabb viszonyba lépvén, végleg Pécsett telepedett le mint székesegyházi énekes. Mint zeneszerző a dal, férfinégyes s egyházi zene terén értékes termékekkel gazdagította a magyar zeneirodalmat. A királynak ajánlott s általa el is fogadott Király-himnusáért értékes emléktárggyal s az arany érdemkereszttel tüntették ki.
l. Maláta.
(Hofhalter) Rafael, vándor nyomdász, 1567. állította fel II. János király anyagi támogatása mellett - kitől udvari nyomtató cimet is nyert - gyulafehérvári műhelyét, melyet három éven át maga vezetett. 1567. megjelent első nyomtatványa Dávid Ferencnek Refutatio Scripti Petri Melii c. műve volt, melyet II. János királynak ajánlott. A következő évben Dávid Ferencnek még más hét darab munkája jelent meg műhelyében. H. (eredetileg Skzesuski) lengyel nemesi családból származott és a nyomdászat mesterségét külföldön sajátítván el, német álnév alatt ment Bécsbe, onnan pedig 1566. Gyulafehérvárra. Halála után a nyomda szünetelt, mig utóbb fia, Rudolf vette át annak vezetését s Félegyházi Tamásnak «Az kersztieni igaz hitnek reszeiről valo tanitas» cimü nagyobb műve már H. Rudolf neve alatt jelent meg 1579. Debrecenben. 1584. H. Rudolfnak már Nagyváradon is volt nyomdája, majd Nedelicen, utóbb Alsó-Lendván, végül ismét Nagyváradon.
növénynevek után Hoffmann H. K. H. (l. o.) és Hoffmann Ferenc György (l. o.), - zoologiai nevek már Hoffmeister Werner Frigyes nevének rövidítése.
1. Károly, katolikus pap és egyházi iró, szül. Csonoplyán (Bács) 1848. január 6. Gimnáziumi tanulmányait Baján és Kalocsán, a teologiát Bécsben, a Pázmáneumban végezte. 1871 jul. 26. szentelték pappá. 1875. Kalocsán liceumi helyettes tanár, papnöveldei tanulmányi felügyelő s a szentszéknél szegényvédő, 1879. rendes tanár s a bécsi egyetemen a hittudományok doktorává avattatott. 1887. zsinati vizsgáló, 1888. kulai plébános, 1890-ben főtankerületi érseki hiv. iskolalátogatóvá neveztetett ki. 1894. zeermonostori, máskép pusztaszeri cimzetes apáttá nevezték ki. Irodalmi munkássága: a Bácska hetilapba több értekezést irt a kalocsai egyházmegye speciális patronátusi viszonyairól; a Kalocsai Néplapba nevelés és módszertani, a Magyar Államban házasságjogi cikkeket.
2. H. Pál, jogtudós, szül. Nagymartonban (Sopron vmegye.) 1830 febr. 25. A középtanodai és az akkoron u. n. bölcsészeti tanfolyamot Győrött, Sopronban és Szombathelyen, a jogi tanulmányokat Pozsonyban és Bécsben végezte. Három évet töltött birói gyakorlatban s 1860. a budapesti egyetem jogi karától tanári képesítést nyert és azután 3 féléven át ugyanannál mint magántanár tanított. 1862-64. a kassai, 1864-66. a pozsonyi királyi jogakadémián mint a római és egyházi jog nyilvános rendes tanára működött, azután pedig a budapesti királyi egyetemhez a római jog nyilvános tanárává nevezték ki. E minőségben működött 1893 juliusig, amidőn nyugdijazását kérte. H. egyike volt a legnépszerűbb tanároknak s nagy irodalmi munkásságot fejtett ki. Önálló művei: A római magánjog rendszere mai érvényében (Pandekták, három kiad., 1858-73); Justinianus császár Instlitutióinak négy könyve (ford., 1864); A jog lénye (1864, akadémiai székfoglaló); A közönséges és magyar részszerü egyházjog alapvonalai (1865); A római jog külszerü történelme és a római perjog (1868-72,2 kiad.); Institutiók (1875); Általános magánjogi törvénykönyvek tervezete Magyarország számára. I. közlemény. Általános rész (1871, az igazságügyminiszter megbizásából); A specificatio, magánjogi értekezés (akadémiai értekezés, 1890); A birtoki jogtan kétségei (akadémiai székfoglaló 1892). H.-t a magyar tudományos akadémia 1863. levelező, 1890. rendes tagjává választotta. Azonkivül tagja a párisi Société de législation comparée-nak (1876) s elnöke volt (1873) a 4. magyar jogászgyülésnek. 1877-78. a budapesti tudomány-egyetem rektora volt. 1868-tól fogva a nagymartoni választókerület háromszor, a 7. fővárosi kerület 1878-tól fogva kétszer választotta meg orsz. képviselőjévé. E minőségében főleg 1870-75. szerepelt.
3. H. Sándor id., főerdőtanácsos, szül. Szélaknán (Hont vármegye) 1842., megh. Budapesten 1892. Tanult Selmecbányán, Vácon, Esztergomban, Besztercebányán, a felsőbb erdészeti államvizsgát Budán 1864. tette le. 1867. a pilis-maróti közalapítványi uradalomban erdészhelyettesnek nevezték ki. 1868. áthelyezték Pilis-Szt.-Keresztre. Itt irta a közalapítványi erdőgazdaság kezelését megrovó s alapos tudásra valló cikkeit, melyek az akkori kultuszminiszter báró Eötvös József figyelmét sem kerülték ki, aminek eredménye az lett, hogy a fiatal bátor erdészt 1870. a vallás- és közoktatásügyi minisztérium gazdasági osztályába redelték be az alapítványi erdészet szervezésére, 1871. az alapítványi erdészeti osztály főnökévé, 1873. I. oszt. miniszteri titkárrá, 1879. kir. főerdőtanácsossá nevezték ki s ujraszervezte a közalapítványi erdészetet. Irodalmi működése egy évfolyam Erdészeti zsebnaptárra, a közalapítványi erdők ismertetését tárgyazó kiállítási füzetekre s az Erdészeti Lapokban irt cikkekre terjed ki. A fővárosi közigazgatási erdészeti bizottság elnöke, az országos erdészeti egyesület válsztmányi-, az erdészeti államvizsgáló bizottság rendes tagja volt. Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, s a III. osztályu vaskorona-rendet.
1. Ágoston Henrik, német költő, germanista és irodalomtörténetiró, szül. Fallerslebenben 1798 ápr. 2. (H. von Fallersleben-nek nevezte magát), megh. 1874 jan. 29. Korvei kastélyban, mint Ratibor herceg könyvtárosa, mely állását 1860. foglalta el. Göttingában és Bonnban 1816-19. mű- és irodalomtörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Casselben 1818. megismerkedett a Grimm testvérekkel s ettől fogva germanisztikai kutatásokra adta magát. Miután Hollandiában megismerkedett az ónémetalföldi irodalmi kutforrásokkal, Berlinbe ment, majd 1823. Boroszlóba, hol könyvtárőr, 1830. rendkivüli, 1835. rendes egyetemi tanár lett. Azon politikai benyomások, melyeket egy 1839. Délnémetországon és Franciaországon keresztül tett ujtában nyert, 1840-41. kiadott Unpolitische Lieder-jeiben tükröződnek vissza. Ez a verskötet 1842. az állásától való felmentést vonta maga után, s H. most több évig utazott, mig 1848. megadták neki törvényszerinti nyugdiját. H. mestere a naiv benső dalnak és a politikai szatirikus verselésnek, s mivel nagyon könnyen irt, számtalan költemény-gyüjtemény viseli nevét; válogatott költeményei 1887. hetedik kiadásban jelentek meg. Germanisztikai művei között első helyen állanak a Horea Belgicae (1830-1862, 12 rész), amelyek vonzó részeket tartalmaznak a németalföldi népköltésről. A régibb felnémet irodalmat tárgyalják: Fundgruben für Gerschichte der deutschen Sprache und Literatur (1830-37, 2 kötet). Haupttal egyetemben H. az első szigoruan tudományos német filologiai folyóiratot adta ki Altdeutsche Blätter (1835-40, 2 köt.) cimen, amelyhez csatlakozik azután Haupt Zeitschrift für d. Alterthum-ja. Számos filologiai műve után megirta H. még önéletrajzát is (1868, 6 köt). Uj kiadás, Gerstenbergtől, Berlin 1894. Halála után adták ki: Briefe v. H. an. J. Wolf. Összegyüjtött művei 1890-től jelentek meg 8 kötetben. V. ö. Wagner J. M., H. v. F. (1869); Bartsch K., Germania (1874. 235. 1); Gottschall R., Porträts u. Studien (1876, 5 köt.).
2. H. Ernő Tivadar Amádé (voltakép Vilmos), német novellairó, szül. Königsbergben 1776 jan. 24., megh. 1822 jun. 25. Berlinben, hol 1816 óta a királyi kamarai törvényszék tanácsosa volt. Hányatott s kalandos életet élt. Jogi tanulmányainak befejezte után előbb Berlinben, azután Pesonben hivataloskodott, hol főnökeit élces torzképeivel felbőszítette. Azért áttették Plockba s utóbb Varsóba, hol a franciák bevonulása (1806) véget vetett a porosz kormánynak. Most Bambergbe ment, mint az uj szinház karmestere, s innen 1813. ugyanily minőségben Drezdába s zeneműveket, operákat is irt s hozott szinre. Végre 1816. visszatért a birói pályára. Rendkivül sokoldalu tehetség volt: elmés rajzoló, hivatott zeneszerző, gazdag képzelettel megáldott költő. Legkiválóbbak költői művei, melyek egyéniségének ellentétes fővonásait hatásosan visszatükröztetik: éles boncoló eszét, mely főleg szatirájában nyilvánul, és féktelen képzeletét, mely a világot egészen sajátszerü világításban látta, mely mindent szellemekkel és kisértetekkel népesített be és a legköznapibb dolgokat is kisértetiesen megeleveníteni és borzalmas szereplőkké átalakítani tudta. Ritka mesélő erejével elfogadhatóvá teszi a legképtelenebb fikciókat, melyeknek hatása alól az olvasó csak nagynehezen tud szabadulni. A romantikus iskolának ő még ma is legolvasottabb irója, kit a külföld, főleg Franciaország is nagyra becsül. Főművei: Phantasiestücke in Callots (l. o.) Manier (1814, 4 köt.), mely műve után Callot-Hoffman-nak is nevezik; Elixiere des Teufels (1815); Nachtsücke (1817, 2 köt.); Die Serapionsbrüder (1819, 4 köt., remek elbeszélések) és Letzte Erzählungen (1825); Klein Zaches (1819, magyarra fordította Csernátony Gyula, 1893, Olcsó könyvtár); Meister Floh (1822); Lebensansichten des Katers Murr (1820, legszellemesebb műve, a Kreisler karmester zseniális alakjával), Der Doppelgänger (1822) stb. Munkái: 1856-57, 12 köt. és ujabban igen sokszor. Rajzai közül főleg a Napoleonra vonatkozó torzképei igen sikerültek; nagyszámú zeneművei közül két operája érdemel említést: Der Kanonikus von Mailand és Schärpe und Blume, melyeknek szövegét is maga irta. Ő a hőse a Hoffmann meséi c. operettenek, melynek tárgya H. több novellájából van összeszerkesztve. Életét legjobban megirta Ellinger, 1894.
3. H. Ferenc, német filozofiai iró, született Aschaffenburgban 1804 jan. 19., megh. Würzburgban 1881 okt. 22. Baader legkiválóbb tanítványa, aki Münchenben tanára volt. H. 1835-től kezdve a filozofia tanára volt a würzburgi egyetemen. Munkáinak legnagyobb része Baader teozofikus, misztikus bölcselkedésének magyarázatára vonatkozik. Néhány közülük: Die ewige Selbsterzeugung Gottes (Würzburg 1855); Grundriss der reinen Logik (2. kiad. 1855); Biographie Franz v. Baaders (Lipcse 1857). Összegyüjtve megjelentek művei 8 kötetben (1868-1882) Philosophische Schriften c. alatt. Ő adta ki másokkal Baader műveit is 16 kötetben, a 15. kötet a fentemlített életrajz.
4. H. Ferenc, német ifjúsági iró, szül. Bernburgban 1814 febr. 21., megh. Drezdában 1882 jul 11. Eleinte könyvkereskedő volt, de ezt a foglalkozást abbanhagyta és halleban filozofiát és természettudomnyokat hallgatott. Irodalmi munkásságát az Ezer egy éj meséinek az ifjúság számára való átdolgozásával (8. kiad., Stuttgart 1886) kezdte meg. Ugy ezeket, mint eredeti ifjusági iratait mindenütt osztatlan tetszéssel fogadták. 1840 óta több mint száz elbeszélés, mese stb. jelent meg tőle. 1846 óta a Deutscher Jugendfreund c. lapot adta ki, mely szintén közkedveltségnek örvendett Németországban. Ifjusági iratainak java része magyarra is le van fordítva.
5. H. Ferenc György, német botanikus, szül. Marktbreiban (Bajorország) 1761 jan. 31., megh. Moszkvában 1826 márc. 17. Eleinte orvostanár volt Erlangenben, azután a botanika tanára és a növénykert igazgatója lett Moszkvában. Művei: Enumeratio lichenum (1. és 3. füzet, Erlangen 1784-96); Historia salicum (1. és 2. köt., 1 füz., Lipcse 1785-91); Vegetabilia cryptogama (2 füz., Erlangen 1787-90); Plantae lichenosae (2 köt., Lipcse 1789-1801); Deutschlans Flora (2 köt., Erlangen 1791-95; 2. kiad. 1800-84); Syllabus plantarum umbelliferarum (Moszkva 1814); Genera plantarum umbelliferarum (u. o. 1814; 2. kiad. u. o. 1816).
6. H. Frigyes, német orvos, szül. Halleban 1660 febr. 19., megh. u. o. 1742 nov. 12. Orvosi tanulmányait Jenában és Erfurtban végezte. 1680. doktori oklevelet nyert. Mindenben telepedett le, ahol praktizált. Két év mulva hosszabb külföldi tanulmányutra ment Hollandiába és Angolországba. 1684. I. Frigyes király meghivása folytán Halleba ment, ahol mint az orvostan első tanára működött. 1709-1712. I. Frigyes udvari orvosa volt, később pedig a súlyosan megbetegedett I. Frigyes Vilmos király mellé hivatott, akinél egész felépüléséig maradt. H. nemcsak kitünő orvos és tanár hirében állt, hanem számos kutatásával és felfedezésével hathatósan gyarapította az orvostudománynak ugyszólván minden ágát. Főleg a farmakologia terén tett kutatásokat, vizsgálatait főleg az ásványvizek összeállítására, hatására és adagolásaira terjesztette ki. Sok általa ajánlott szert még ma is jónak talál és használ az orvosok legnagyobb része, igy főleg a Balsamum vit Hoffmannit, az Elixir visceralét és a Liquor anodynust. A khinakéregnek nagy védője volt s egyáltalában célszerü ételrenddel, nyugalommal és kevés szerrel iparkodott a betegséget legyzőzni. Főbb művei: Medicina rationalis systematica (Halle 1718-1740, francia ford. Páris 1739-1743); Mecicinc mechanicc idea universalis (u. o. 1693-94); Fundamenta medicinc ex principiis mechanicis et practicis in usum philiatrorum succincte proposita (u. o. 1694); Fundamenta physiologic (u. o. 1718-1746); De recto corticio chinc usu in febribus intermittentibus (u. o. 1728); De cinnabari aptimoii (Jena 1681); Chymia rationalis et experimentalis (halála után megjelent mű, 1784); Medicus politicu (Lejda 1738, Halle 1746) stb.
7. H. Gusztáv, művésznevén Graben-Hoffmann, német zenész, szül. Posen mellett Bninban 1820 márc. 7. Serdólőkori pártfogóinak lakhelyéről vette fel a Graben-Hoffmann nevet. Tanító volt, Hauptmann Móric tanítványa lett s utóbb egészen az énekoktatásra lépett át. Számos dalt és énektanulmányt szerzett; könyvei: Die Pflege der Singstimme (1865); Das Studium des Gesangs (1872); Praktische Methode als Grundlage für den Kunstgesang (1874).
8. H. Hans, német novellista, szül. Stettinben 1848 jul. 27. Német és klasszikus-filologiai tanulmányait befejezve, gimnáziumi tanár lett, meglátogatta Olasz- és Görögországot, 1879. kizárólag irói pályára lépett; 1892 óta Potsdamban él. H. az ujabb német irodalom legtehetségesebb novellairóihoz tartozik. Irásmódját finom humor jellemzi, melyben különösen előbbi életpályájának, a tanárinak, eseményeit szereti csillogtatni, igy Iwan der Schreckliche u. sein Hund (regény, 1889), Das Gymnasium zu Stolpenburg (novellasorozat, 1891), Ruhm (1891) c. műveiben. Egyéb elbeszélései hol Olasz-, hol Görögország, hol E.-Németország partjain játszódnak le. Uj irányban indul H. egyik legujabb regényében: Der eiserne Rittmeister (1890, 3 köt.). Humoros lirai tehetségéről tesz tanuságot Vom Lebenswege c. verskötete (1893).
9. H. Henrik (neje nevét a magáéhoz fűzfe: Hoffmann-Donner), német iró, szül. M. m. Frankfurtban 1809 jun. 13.; megh. u. o. 1894 szept. 20. Németországban széltében ismerik gyermektörténetei révén, melyeket önmaga illusztrált s melyek közül a leghiresebb a Struwelpeter (először 1845. jelent meg. 1893-ig 176 kiadást ért). Irt lirai, humoros és szatirikus verseket, valamint orvosi, különösen elmegyógytani könyveket is.
10. H. Henrik Károly Hermann, német botanikus, szül. Rödelsheimban 1819 ápr. 22., megh. Giessenben 1891 okt. 26. Giessenben és Berlinben a medikát tanulmányozta, 1842. Giessenben magántanár, 1853-tól fogva pedig ugyanitt a botanika tanára. Nevezetesebb munkái: Untersuchungen über d. Pflanzenschlaf (u. o. 1851); Pflanzenverbreitung und Pflanzen wanderung (Darmstadt 1852); Witterung u. Wachstum, oder Grundzüge d. Pflanzenklimatologie (Lipcse 1857); Mykologische Berichte (u. o. 1878-73, 3 rész).
11. H. József, osztrák festő, szül. Bécsben 1831 jul 22. Rahl tanítványa, beutazta Olasz- és Görögországot és hat évet töltött Rómában. Mesterén kivül főleg Markó Károly hatása alatt állott; eszményi tájképei hasonló jellegüek mint amazéi. Rómában keletkeztek: Venus szentélyének maradványai az eleusisi uton; Athén Perikles korában; Athén, a királyné kertjeiből tekintve; Anakreon sirja; A szabin hegység Olevanónál. Visszatérve Bécsbe, romantikus szinházi diszleteket festett az uj operaház számára, több bécsi palotát diszített tájképekkel és tervezeteket készített a baireuthi Wagner-szinház számára. II. Lajos bajor király megbizásából festette meg a Nibelungok gyürüje képciklust, azután a bécsi uj természetrajzi muzeumot diszítette a fejlődés korszakait ábrázoló eszményi tájképekkel. Két falfestményt festett a bécsi parlamenti épületben is.
12. H. Károly Sándor, lengyel iró, szül. Masoviában 1798., megh. a Drezda meletti Blasewitzben 1875 jul. 6. Varsóban tanult jogot; 1825. Lengyel Themis c. jogtudományi folyóiratot alapított s 1827. fordításokat adott ki Franklin műveiből. A lengyel forradalomban élénk részt vett s több nyelven kiadta A lengyelek nagy napja c. lelkes felhívását. 1831-ben bankigazgató lett. A forradalom elnyomása után előbb Drezdában, majd Párisban lakott, 1848 óta pedig ujra Drezdában, majd Galiciában tartózkodott. Munkái: Coup d'oeil sur l'état politique de la Pologne sous la domination russe (Páris 1832); La nationalité polonaise détruite (u. o. 1833); Czetry powstania (a görög, hollandus, portugál és lengyel szabadságharcok ismertetése, u. o. 1837); Vademecum polskie (u. o. 1839).
13. H. Klementina, családi nevén Tanska, az előbbinek felesége, lengyel ifjusági irónő, szül. Varsóban 1789 nov. 23., megh. Passyban 1845 szept. 15. Már első munkájával (Pamiatka po dorej matce, Egy jó anyag emlékezete) a gyerekek és anyák kedvencévé lett. 1824. a Rozrywki dla dzieci (Gyermekek szórakozása) gyereklapot alapította s több gyermek-elbeszélést irt, minők: Amelia és Wiajzanie Helenki. 1827. a varsói leányiskolák főfelügyelőjévé nevezték ki, 1831. követte férjét külföldre s irodalmi munkákkal és az emigránsok gyermekeinek nevelésével foglalkozott. Ebből az időből valók nagyobb ifjusági elbeszélései, regényei stb., minők pl. Caroline; Christine; Jan Kohanowski; Nowa biblioteczka dla dzieci (Boroszló 1838); O moralności dla Robiet (Krakó 1841); Dziennik Krasinskiej stb. Munkái 9 kötetben jelentek meg összegyüjtve (Berlin 1848).
14. H. Vilmos, német prot. egyházi szónok és egyházpolitikus, szül. Leonbergben 1806 okt. 30., megh. Berlinben 1873 aug. 28. Előbb Württembergben viselt többféle egyházi hivatalt, 1839-1850. a baseli hittérítőket képző intézet felügyelője volt s egyszersmind 1843 óta az ottani egyetemen mint teologiai tanár is tartott előadásokat. Innen tanárul és a teologiai alapítvány ephorusául Tübingába, 1852. pedig udvari domtemplomi lelkészül Berlinbe hivatott, hol H.-t egyik kitüntetés után amásik érte; 1853 után az evang. főegyháztanács tagjául s egyetem szuperintendenssé, majd az evang. főkormányzó tanács tagjául, 1855. brandenburgi kanonokká, 1871. első osztályu titkos tanácsosi ranggal első udvari lelkésszé neveztetett ki. Kedves, bizalmas embere volt ugy IV. Frigyes Vilmos királynak, mint I. Vilmos császárnak s a poroszországi protestáns egyház belső viszonyainak alakulására aligha gyakorolt valaki oly nagy befolyást, mint H. Mint hittudós és iró kevésbé jöhet számba, a hittérítés ügyére és történelmére vonatkozólag jelent meg tőle néhány dolgozat, számos egyházi beszéd, 1868 óta évkönyvet kezdett kiadni ily c. alatt: Deutschland einst und jetzt im Lichte des Reichs Gottes, de ez hamar megszünt.